A falu művészete csakis spontán megnyilvánulás lehet; amint abba valaki bele akarja magát ártani és azt mesterségesen akarja irányítani, abban az órában befellegzett az egész falusi művészetnek.¹

Mi magunkat tulajdonképpen természettudósoknak valljuk, akik tanulmányozásuk tárgyául a természet egy bizonyos produktumát, a parasztzenét választottuk. Egyik vitaírásába csempészte Bartók tudományos hitvallásának e szemérmesen ékesszóló megfogalmazását. De nem áll meg a meghatározásnál; mindjárt precíz magyarázatot ad, miért tekinti természettudományi - és ebből következőleg nem a humán tudományok körébe sorolandó - foglalatosságnak a parasztzene tanulmányozását. Ti. a parasztosztály kultúrtermékeinek keletkezési módja - legalábbis itt, Kelet-Európában - teljesen elüt más osztályok kultúrtermékeinek keletkezési módjától. Természeti produktumnak tekinthetők ezek a termékek, mert a számukra legjellemzőbb sajátság létrejötte - a pregnánsan egységes stílusok kialakulása - csakis lelki közösségben élő nagy tömegek egyféle irányban működő ösztönszerű variáló készségével magyarázható. Ez a variáló készség pedig nem más, mint valamilyen természeti erő.² Tehát a parasztzenei stílus nem individuális, az egyéntől független egységes jellegében ismerhetjük föl a természeti erő működését.
Akik kezükbe veszik Bartók írásainak újabb kötetét, mely tudományos dolgozatainak javát tartalmazza, érteni fogják, miért beszél a parasztzene kutatója természettudományos módszerről. A népzenével való foglalkozás e sajátos felfogása az, ami miatt Bartók nézetei oly heves vitákra adtak alkalmat, s amiért ugyanakkor e viták sorra meddőnek bizonyultak. Nem véletlen, hogy az imént idézett cikkben megszólított vitapartnere, Heinrich Möller, kinek magyar népzenei antológiáját Bartók alaposan megbírálta, egy ízben "analitikus-matematikus módszer"-ként jellemezte Bartók tudományos munkáját.³ Bár Bartók sosem iktatta ki teljességgel az esztétikai szempontokat - melyek eredetileg őt is serkentették a népzene megismerésére -, gyűjtő és rendszerező munkájában mégis a statisztikai adatok, s főként az anyagból következő egzakt mérési módok léptek előtérbe. Írásaiban strófaszerkezetet, szótagszámot, sortípusokat, sorzáró hangokat (kadenciahangok), hangkészletet, dallamfordulatokat, ritmikai és előadásmódbeli sajátosságokat vizsgál.
Tudományos hozzáállását tükrözik lejegyzései is. Igaz, korai közléseiben kottapéldái még távolról sem részletezők. Az első, szinte kommentár nélkül közreadott balladák lejegyzése ritmikailag és az egyes hangok (többségükben díszítés nélküli főhangok) jelzése szempontjából is egyszerűsítő. Elég csak összevetnünk egy híres példa, a kvintváltó régi stílusú "Páva"-dallam variánsának tekinthető "Úti Miska" balladájának itt közölt - egyébként kivételesen még díszítőhangokat is tartalmazó - lejegyzését A magyar népdal sokkal részletesebb kottaképével.⁴ Valóban, lejegyzései csak később válnak mikroszkopikus precizitásúvá, mint az ugyane kötetben közölt török dallampéldákban.⁵ Mégis jellemzőnek tűnik, hogy Bartók már a kezdet kezdetétől - vagy legalábbis elég hamar - az egyszeri és tényleges megszólalást kívánta dokumentálni. Hogy általában véve természettudományos tárgy-e a népzene, kérdéses lehet. De onnan és úgy figyelve, ahonnan és ahogy Bartók tette, kétségkívül annak tetszik. Amikor kompozíciós alapanyagként elfordult a "közkedvelt" népies műdaltól, hogy azt a parasztdallal cserélje föl, nem csupán érdeklődése tárgyát változtatta meg. Alapjaiban fogalmazta újra a "nemzeti dallamkincs" mibenlétére vonatkozó kérdést, minthogy - Kodály Zoltánnal együtt - a közmegegyezést elvetve tudományos vizsgálat tárgyává tette. Álláspontját pedig a magyar szellemi életen túl, szlovák és román gyűjtése, valamint óvatos, olykor mégis messzire mutató hipotézisei révén nemzetközi téren és vonatkozásban képviselte. Körültekintő, szigorúan logikus érvelési módja talán sehol olyan következetesen nem jut érvényre, mint a politikai szempontból különösen kényes "Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje" (1934) című, ugyancsak e kötetbe sorolt tanulmány felépítésében, megfogalmazásában. Abban a munkában, mely 80 számozott hangjegyes példájával, dallamegybevetésével nemcsak Bartók elemző gondolkodásmódjába nyújt bevezetést, hanem az összehasonlító zenetudomány köntösébe öltöztetve a Táncszvitben zeneszerzőileg megfogalmazott Duna-menti integritásgondolat, az itt élő népek szoros összetartozása mellett is hitet tesz.⁶
A Bartók Béla Írásai sorozat több mint 10 évvel ezelőtt jelentkezett az 1989-ben publikált 1. kötettel.⁷ E saját személyére, zenéjére és az új magyar zeneszerzői törekvésekre vonatkozó írásokat egybegyűjtő kötetben jelent meg végre először magyarul Bartók egyik legfontosabb s kétségkívül legterjedelmesebb elemző írása a kortársi, mindenekelőtt a magyar zeneszerzésről és saját zeneszerzői eszközeiről: az 1943-ban töredékben maradt Harvard Egyetem-i előadások. A sorozat biztatóan indult. Másodikként az 5. kötet, Bartók alapvető tanulmánya a magyar parasztzenéről, A magyar népdal már a következő évben követte az elsőt, s hozzá hasonlóan az ismert munka újbóli, bevezetést és kritikai kommentárokat tartalmazó közlése mellett teljesen új dokumentumot, a könyv német nyelvű ősformáját is közreadta. A különösen hosszúra nyúlt előkészítő munka után végre tavaly - éppen harmadikként - megjelent 3. kötet is tartalmaz eddig publikálatlan szövegváltozatokat, sőt teljes írásokat is.⁸ Főszövegként 22 írást közöl (1-15. tudományos dolgozatok és dallamközlések és 16-22. vitaírások és bírálatok), valamint 10 szövegváltozatot. A teljesen új közlések közül különösen jelentősnek tekinthető a 10. szám, "A tót népi dallamok" (1920?), a 12., "Az Adana-vidéki török népzene" (1937) és az 5a szám, "A hunyadi román nép tájzenéje (zenedialektusa)" (1914). A szlovák népzenei cikk közlésének külön értéke a kéziratból hiányzó 48 dallamból álló példatár dallamainak szinte hiánytalan azonosítása.⁹ A kötet különösen sokoldalúan mutatja be Bartók etnomuzikológiai munkásságát. Hiszen több magyar népzenei tárgyú munka - a népi hangszereket ismertető tanulmányok (1911-12 és 1917), két korai összefoglalás a magyar parasztdalokról ("A magyar katonadalok dallamai", 1918 és "A magyar parasztzene", 1920) - éppúgy helyet kapott benne, mint 1913-as biskrai arab gyűjtésének ismertetése (1917), valamint a komponista számára oly fontos felfedezésről, "Az úgynevezett bolgár ritmus"-ról szóló előadása (1938).
A Bartók Béla Írásai 3. kötetének munkája a lehető legavatottabb kezekben volt. A közreadást Lampert Vera, a Bartók Archívum egykori munkatársa vállalta, ki jelenleg az Egyesült Államokban él; nevét korai publikációi szorosan összekapcsolták Bartók népzenei és népzenei anyagot feldolgozó zeneszerzői munkájával. A Bartók műveinek népzenei forrásait bemutató "Lampert-jegyzék" fogalommá vált a kutatók számára.¹⁰ A lektorálást és utólagos szerkesztést végző Révész Dorrit pedig - a teljes Bartók Béla Írásai sorozat felelős szerkesztője és A magyar népdal (BBÍ/5) közreadója - távolról sem e sorozattal kezdte meg tudományos foglalkozását Bartók írásaival, hiszen ő volt felelős szerkesztője már a hatvanas években a Denijs Dille által szerkesztett, Ethnomusikologische Schriften sorozatcím alatt megjelent négykötetnyi fakszimile-kiadásnak.¹¹
Bartók írásainak új sorozata nem kíván mindenestül az irodalomban általában BÖI-ként emlegetett, Szőllősy András által szerkesztett Bartók Összegyűjtött írásai helyébe lépni. Az továbbra is tárháza marad a kiegészítő információknak. Így például előszavában Lampert Vera jelzi, eltekintettek azoknak a vitacikkeknek újraközlésétől, melyekre Bartók a maga írásaival reflektált. Éppen azért tehették meg, mert Szőllősy András ezeket gondosan közölte függelékben. A BÖI tehát továbbra sem megkerülhető. Az új kiadásnak elsődlegesen mások a célkitűzései, s hiába is kérnénk számon rajta Szőllősy monumentális kiadásának eltérő törekvéseit. Mindazonáltal egy törekvés nagyon is közösnek számít. Már Szőllősy megkezdte a különféle írásvariánsok egybevetését és szétválasztását. Ő kiadásának főrészében hozta a legfontosabb írásokat, de ezek mellett - rendszerint a főszövegben közölttel egyező szövegrészek kihagyásával - valamennyi, számára elérhető publikált szövegvariánst közölt az egyes írások jegyzetei közt. De éppen itt rejlenek a legfontosabb elvi, megközelítésbeli különbségek is. Az új kiadások lehetőleg teljes szövegváltozatokat, egészükben végigolvasható formában közölnek abból a felismerésből kiindulva, hogy egy-egy írás új variánsa az átdolgozás során mindig új arculatot, új hangsúlyokat kap. Csupán az egyes változatokon belül található meghaladott írásrétegek, húzások, kihagyások szerepelnek az adott írást követő Megjegyzések végén jegyzet formájában. (A kötet ebből a szempontból is teljességgel alkalmazkodik a sorozat 1. kötetében meghonosított gyakorlathoz.) Ugyanis éppen az a leglényegesebb különbség a két kiadvány között, hogy - a kutatási lehetőségek döntő megváltozásának köszönhetően - a nyomtatott, publikált forrásokon alapuló korábbi kiadással szemben az új Bartók-sorozat a kéziratokon (fogalmazványokon, korrektúralevonatokon), s nem kizárólag a publikált változatokon alapul. Így egészen másként lehetséges változatok, illetve az írások keletkezése és esetleges átdolgozásai során létrejött szövegváltozások feltárása, sőt az egyes írások kialakulása is nyomon követhető elszórt följegyzésektől, vázlatoktól kezdve. A kéziratokon alapuló kiadás egyúttal arra is módot ad, hogy végre saját összefüggésükben nyilvánosságra kerüljenek a kéziratból kihúzott, ám sokat mondó részletek, melyeknek fontosságára elsősorban Tallián Tibor hívta fel a figyelmet a "Bartók-margináliák" című dolgozatában közölt szemelvényekkel.¹²
A Bartók-írások sorozata alapvetően magyar nyelvű "összkiadás"-nak készül. Bartók számos írását publikálta azonban németül, esetleg franciául, később angolul. Sokszor már fogalmazványai is idegen nyelvűek, többnyire németül, utolsó időszakában pedig angolul íródtak. Mivel nincs olyan többnyelvű gyűjteménye Bartók írásainak, mely minden írást valamennyi formájában közölne, kicsit sajnálatos, hogy a sorozat több esetben fordításokat kénytelen közreadni. Hiszen a Bartók életében, jóváhagyásával idegen nyelven publikált s ma már sok esetben nehezen föllelhető írásoknak mindig a publikálás nyelvét követő gyűjteményes kiadása is jogos igénynek tűnik. Mégis, a vállalkozás különös értéke, hogy legalább fontos első fogalmazásokat függelékben eredeti nyelven közöl. Ily módon az idegen nyelven fogalmazott, s az írások magyar nyelvű sorozatában főszövegként fordításban közölt írások legfontosabb idegen nyelvű eredeti formája is elérhetővé válik.¹³
A közreadói (és szerkesztői) munka az írások elrendezésén és a közölt szövegek megállapításán túl mindenekelőtt az egyes írások függelékében szereplő jegyzetek kidolgozásában ölt testet. A szöveg meghatározásán túl közlik az első kiadás - és Bartók életében megjelent egyéb főbb kiadások - adatait. Noha a sorozat eddigi gyakorlatának megfelel, hogy az ezt követő Gyűjteményes kiadás rovatba csak a BÖI és a Benjamin Suchoff szerkesztette angol nyelvű Béla Bartók Essays¹⁴ kötet adatai kerülnek be, kérdés, nem lett volna-e érdemes az éppen népzenei írások közreadását tartalmazó, az Essays folytatásának tekinthető új angol nyelvű kiadványra, a Studies in Ethnomusicologyra is hivatkozni, mely a BBÍ/3 több fontos írását is először közli angolul.¹⁵
A Bartók-kutatás szempontjából különösen jelentős a jegyzetekben ezután következő rovat, a Kéziratos források felsorolása. Itt kerülnek először publikálásra a többségükben a budapesti Bartók Archívumban őrzött kéziratok adatai; köztük azonosított jegyzetlapok, első fogalmazások, tisztázatok, fordítások leírása kap helyet. Mindez azonban csak maguknak a dokumentumoknak számbavétele. Tulajdonképpeni értelmezésükre, datálásukra és ezzel összefüggésben az egyes írások keletkezéstörténetének föltárására a következő rovatban, a Megjegyzések között kerül sor, melyekben szerkesztő és közreadó szinte minden esetben mintaszerűen tárja föl a szövegek létrejöttének történetét. Egyetlen kisebb jelentőségű írás, a 22-es számként közölt könyvrecenzióval kapcsolatban lehetne csupán megjegyezni, hogy Gergely Pál szerint, aki a cikk korábbi, kéziratnak számító formáját a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárából közzé is tette, a szöveg eredetileg 1935 tavaszán, a Tudományos Akadémia főtitkárának kérésére íródott.¹⁶
Az itt közölt magyarázatok kitérnek a szövegváltozatok általános értékelésére, azonosított vázlatlapok ismertetésére (olykor átírására). Milyen jellemzőnek tűnik például, hogy Bartók a népzenegyűjtés módszertanát tárgyaló előadásaihoz készített első vázlatai közt följegyezte a kikapcsolása a szubjektívnek követelményt.¹⁷ Ezt követően egyes szöveghelyekhez kapcsolódó jegyzetek tájékoztatnak a kéziratos és publikált forma közötti esetleges eltérésekről, betűhív átírásban közölnek minden javítást, kihúzott szövegrészt. A szerkesztői figyelem a közölt kottapéldákat érintő problémákra is kitér. Az itt először közölt szlovák és török gyűjtésekből bemutatott dallamok esetében ismert korábbi publikációkra vonatkozó konkordancia is helyet kap.¹⁸
Olykor még egy ilyen kizárólag tárgyszerű szövegközlésre koncentráló publikációban is szívesen látna az olvasó talán kitérőnek tűnő magyarázatokat a jegyzetekben. Mindjárt a "Székely balladák"-nál magyarázatra szorul, miért szerepel több Csíkmadarasról eredő népballada fölött az a zárójeles megjegyzés, hogy "Bodon Pál följegyzése"? Hiszen itt Bartók láthatólag saját gyűjtéséből válogatott. A kérdésre alighanem magyarázattal szolgál egy kiadatlan, a budapesti Bartók Archívumban őrzött levelezőlap. A marosvásárhelyi születésű Bodon Pált (1884-1953), ki Bartókhoz hasonlóan Koesslernél tanult zeneszerzést, s 1910-től a kecskeméti városi zeneiskola igazgatója lett, Bartók és Kodály eleinte igyekezett (Lajtha Lászlóhoz és Molnár Antalhoz hasonlóan) bevonni a népzenegyűjtésbe.¹⁹ Bodon 1907 nyarán Bartókkal együtt - helyesebben párhuzamosan és sejthetőleg a nála mindössze három évvel idősebb Bartók "tanár úr" intencióit követve - gyűjtött Csík megyében. Erre világít rá 1907. július 22-én Csíkmadarasról Bartókhoz, Csíkrákosra küldött levelezőlapja, melyben jelzi, hogy már 9 balladát talált.²⁰
Az új kötet az Írások a népzenéről és a népzenekutatásról cím alatt összefoglalt önálló cikkeket és előadásokat egybegyűjtő 3. és 4. kötet első darabja.²¹ Az anyag elosztása a két kötet között esetenként, mint erre a közreadói előszó rávilágít, azonos témájú munkák külön kötetben történő közlését eredményezi. Az itt alkalmazott műfaji különválasztás tudományos igényű publikációkra (a jelen 3. kötet), illetve népszerűsítő írásokra (4. kötet), melyet a közreadó választott, nagyon is elfogadható osztályozási módnak tűnik. Kérdés azonban, nem itt lett volna-e helye a Denijs Dille által a Documenta Bartókianában fakszimile formájában kiadott bánáti szerb és bolgár népdalgyűjteménynek, melyet Bartók 1935-ben francia címmel és megjegyzésekkel ellátva, kézirat formájában sokszorosított, és - többek között - a neves bolgár népzenekutatónak, Raina Katzarovának 1936 elején megküldött.²² Úgy tűnik, a sorozat semelyik más kötetébe nem illene úgy, mint éppen ebbe, mely "tudományos dolgozatok" és "vitaírások" mellett "dallamközléseket" is tartalmaz.
A kötet különleges értéke a nagyszámú fakszimileoldal. Némelyikük olyannyira érdekes vázlatlapot mutat, hogy olykor talán valamivel részletesebb magyarázat vagy képaláírás is hasznos lett volna. (Különösen hiányoltam a magyarázatot a 397. oldalon közölt, hangszerre vonatkozó följegyzésnél.) Többnyire nyilván helyesen döntöttek a szerkesztők Bartók publikálásra szánt, letisztázott kottapéldáinak itt is fakszimilében történő reprodukálása mellett. Egyedül az arab lejegyzések - különösen a magyar cikkváltozathoz készültek - olvasása kíván nagyobb gyakorlatot. Legalább ebben az egy esetben fölmerül, nem lett volna-e jobb új kottagrafika közlése, s az eredeti kézírásos lejegyzésekből talán mutatványoldalak jelenhettek volna meg. A szöveggondozás sokszor igen összetett munkája végig mintaszerűnek mondható.
A kötet végén tudományos kiadványnál nélkülözhetetlen névmutatót találunk. Fölmerül azonban, hogy ennyire sok és sokféle népzenei anyagot tartalmazó kötet esetén nem lett volna-e érdemes a közölt dallamok kezdősorának mutatóját is elkészíteni A magyar népdalt közreadó 5. kötet mintájára, melynek igen hasznos kiegészítője a szövegmutató. Végül kutatói szemmel szívesen fogadtam volna egy tárgymutatót is. A csujogatástól a népi hangszerneveken át a Bartókot egész életén át izgató ősi román népzenei stílusként fölismert hora lungáig számos fontos fogalom és terminus előfordulását lehetett volna ily módon regisztrálni. Minthogy azonban a Bartók Béla Írásai 3. és 4. kötete esetén szorosabban összetartozó kötetpárral van dolgunk, elképzelhető lenne, hogy a majdani 4. kötet végén mindkét kötetre vonatkozó további mutatók jelenjenek meg. Lehetséges persze, hogy ez túlmegy a sorozat keretein, s már inkább külön kutatási témának tekinthető.²³
A Bartók Béla Írásai sorozat különleges érdeme, hogy a teljes ismert kéziratos hagyatékra támaszkodva nem kizárólag végleges szövegeket, hanem javításokat, elvetett gondolatokat és megfogalmazásokat is közrebocsát. Ezáltal a mondanivalót, sőt olykor magát a gondolati folyamatot is közvetlenebbül láthatjuk. A szövegváltozatok közlésének éppen az a különleges értéke, hogy az olvasó valódi történeti dokumentumokat kap kézhez. Az 5a szöveg például a kézirat alapján rekonstruálja Bartók 1914. március 18-án tartott előadását, míg főszövegben (5. szám) a felolvasás cikké átdolgozott és az Ethnographiában le is közölt formája szerepel. Az arab gyűjtést bemutató cikk esetében is nyilvánvalóan helyes volt a későbbi német változat fordításban történő közlése helyett az első magyar közlést venni alapul.²⁴Természetesen fontos ismernünk Bartók írásait - etnomuzikológiánk máig rendszeresen idézett klasszikus szövegeit - abban a formában, ahogy életében megjelentek. A Bartók Béla Írásai sorozat azonban - ahol lehet - a leírás pillanatát is dokumentálja. Vagyis föltárja a szerzői közlés eredeti formáját - akár nyerseségében is. Bartók a fonográf használatát azért tartotta nélkülözhetetlennek, mert a lejegyzéssel szemben egyszeriségében őrzi meg az énekelt népdalt. A "Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét" című írásában így fogalmazott: Tudományos szempontból tulajdonképpen csak az igazán hiteles anyag, amiről fölvétel is készült. Legyen bármilyen ügyes is a lejegyző, bizonyos apróbb finomságokat [...] nem jegyezhet le egész pontosan [...] Tehát legjobb esetben csupán annyira-amennyire jó átlag följegyzést érhetünk el, de amely végeredményben olyan formában mutatja a dallamot, amilyenben tulajdonképpen sohasem volt meg.²⁵ Ezt a sosemvolt dallamformát egy kihúzott szövegrészben így is jellemezte: amelyiknek egyik részében az egyik előadásban hallott díszítések, másik részében egy másik előadásban hallott díszítések és így tovább lesznek összecsapottan.²⁶ Az író Bartók gondolatait egyszeriségükben, közvetlenségükben nem felvételek, hanem kéziratos fogalmazványai őrzik. Ezekben lehetnek esetlegességek - akár az egyszeri éneklésben. Hiteles közrebocsátásuk így, a Bartók-írások folyamatban lévő kiadásának gyakorlatával, e rendkívül gondos, odaadó és mintaszerű filológiai aprólékossággal dokumentálva és jól megválasztott fakszimile-oldalak közlésével lehetséges.

JEGYZETEK
¹ "Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje" (1934), Bartók Béla Írásai 3. kötet (a továbbiakban BBÍ/3), 224.
² "Cigányzene? Magyar zene? (Magyar népdalok a német zeneműpiacon)" (1931), BBÍ/3, 354. A Bartók-idézeteket, a BBÍ sorozat elveit követve végig kurziválással emelem ki.
³ Idézi Bartók: "Viszontválasz Heinrich Möllernek" (1932), BBÍ/3, 372. Möller eredeti cikkét fordításban közli Szőllősy András, lásd Bartók Összegyűjtött Írásai I (a továbbiakban BÖI). Budapest: Zeneműkiadó, 1967, 870.
⁴ Az előbbihez lásd: "Székely balladák" (1908), BBÍ/3, 36., 12C példa, az utóbbihoz lásd: Révész Dorrit (közr.): A magyar népdal (=BBÍ/5). Budapest: Editio Musica, 1990, 90., 21. dallampélda ("Romlott testem a bokorba").
⁵ Bartók lejegyzéseiről általában Kodály értékelését szokták idézni, aki szerint "az [...] elnagyolt, vázlatos lejegyzés"-ektől a fonográf alapján történt többszöri revideáláson át eljutott "a végső határ"-ig, "ameddig emberi fül műszerek nélkül eljuthat". Lásd "A folklorista Bartók" (1950), Kodály Zoltán: Visszatekintés. Szerk. Bónis Ferenc. II. kötet. Budapest: Zeneműkiadó, 1974, 454-455. Újabban Kovács Sándor vizsgálta új szemszögből, igen árnyaltan, hogyan jelentkezett Bartóknál objektivitás és szubjektivitás problémája lejegyzéseiben, lásd "'Wir können sie in drei verschiedene Phasen einteilen': Einige Gedanken über Bartóks Volksliedaufzeichnungen". Studia Musicologica XXXVI/3-4 (1995), 381-391.
⁶ Bartók 1931. január 10-én Octavian Beuhoz írt levelében nevezi művészi törekvését az "integritás-gondolat megtestesülésé"-nek. Lásd Demény János (szerk.): Bartók Béla levelei. Budapest: Zeneműkiadó, 1976, 397.
⁷ Tallián Tibor (közr.): Bartók Béla önmagáról, műveiről, az új magyar zenéről, műzene és népzene viszonyáról (=BBÍ/1). Budapest: Zeneműkiadó, 1989.
⁸ A sorozattól függetlenül, s eltérő elveket követve ugyancsak tavaly jelent meg Bartók interjúinak összegyűjtött kötete, melynek a Bartók Béla Írásai sorozat az utolsó, 8. kötetet szánta, lásd Wilheim András (szerk.): Beszélgetések Bartókkal. Interjúk, nyilatkozatok. 1911-1945. Budapest: Kijárat Kiadó, 2000.
⁹ Lásd erről részletesen a közreadás Megjegyzéseit, BBÍ/3, 203., valamint Sebő Ferencnek (aki egyébként a kötet szedését, tördelését és kottagrafikai munkáit is végezte) az azonosítás módszereit is ismertető tanulmányát, "Népzene és számítógép. Egy új írásbeliség filológiai problémái". In Papp Márta (szerk.): Zenetudományi tanulmányok. Kroó György tiszteletére. Budapest: Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság, 1996, 261-262.
¹⁰ Lampert Vera: Bartók népdalfeldolgozásainak forrásjegyzéke. Budapest: Zeneműkiadó, 1980.
¹¹ Az Ethnomusikologische Schriften ugyancsak az Editio Musica Budapest gondozásában jelent meg 1965 és 1968 között, s Bartók négy német nyelvű népzenei kötetének újrakiadását tartalmazza: Das ungarische Volkslied, Volksmusik der Rumänen von Maramures, Rumänische Volkslieder aus dem Komitat Bihar (Bartók utólagos lejegyzés-revízióival) és legnagyobb jelentőségű kiadványként Melodien der Rumänischen Colinde (Weihnachtslieder), mely - címével ellentétben - közreadja a román kolindák Bartók által rendszerezett, de életében kiadatlanul maradt szövegeit is.
¹² Megjelent a Zenetudományi Dolgozatokban, Budapest: MTA Zenetudományi Intézet, 1979, 35-45.
¹³ A Bartók Béla Írásai sorozat Tallián Tibor szerkesztette első kötete a közreadott írások jelentős részénél hivatkozhatott Somfai László végig eredeti nyelvű közléseire, lásd "Vierzehn Bartók-Schriften aus den Jahren 1920/21. Aufsätze über die zeitgenössische Musik und Konzertberichte aus Budapest". Documenta Bartókiana 5. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1977, 15-141.
¹⁴ Megjelent: London: Faber and Faber, 1976.
¹⁵ A kötetet Benjamin Suchoff szerkesztette és megjelenésének adatai: Lincoln-London: University of Nebraska Press, 1997. A "Népzenénk és a szomszédnépek népzenéjé" és az arab gyűjtés mellett több, korábban angolul meg nem jelent kötetelőszót tartalmaz, lexikoncikkeket, valamint a Möller-vitát - közreadva mindkét szerző írásait. Abban, hogy nincs utalás erre a kötetre, szerepe lehetett annak is, hogy a BBÍ/3 első formájában jóval a Studies megjelenése előtt készen állt, s csak az utómunkálatok és a kiadási procedúra elhúzódása késleltette megjelentetését.
¹⁶ "Népzene és népdalok" (1936), BBÍ/3, 385-389. Vö. Gergely Pál: "Bartók Béla hét éve a Magyar Tudományos Akadémián". In Bónis Ferenc (szerk.): Magyar Zenetörténeti Tanulmányok Mosonyi Mihály és Bartók Béla emlékére. Budapest: Zeneműkiadó, 1973, 309. A kézirat pedig az MTA I. osztályának 1966-os Közleményeiben jelent meg, 269-279.
¹⁷ "Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét" (1935-36), BBÍ/3, 290. A gondolat kifejtése a 280. oldalon olvasható.
¹⁸ A török tanulmány példáihoz érdemes megjegyezni, hogy egy Birinyi József által szerkesztett CD-n immár hangzó formában is kiadásra kerültek Bartók török felvételei: Bartók Béla török népzenei gyűjtése. A Néprajzi Múzeum Fonográf-archívumából. Hungaroton, 1996, HCD 18218-19.
¹⁹ Vö. Kodály erre vonatkozó följegyzését, Kodály Zoltán: Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers. Szerk. Vargyas Lajos. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993, 238.
²⁰ Kiadatlan levelezőlap, Bartók Archívum, BH-N: 128. Kodály is közölt Bodon által 1907-ben Csíkban gyűjtött népdalt az "Ötfokú hangsor a magyar népzenében" című alapvető dolgozatában, lásd Visszatekintés II, 68., valamint a Bartókkal közös Erdélyi magyar népdalok (1921, reprint kiadása: Budapest: Zeneműkiadó, 1987) címmel megjelent kötetben, amint erre az "Elöljáró beszéd" is felhívja a figyelmet.
²¹ A sorozat 6. és 7. kötete Népzenei tanulmányok cím alatt a nagyobb önálló népzenetudományi munkák bevezető tanulmányainak gyűjteményes kiadását ígéri.
²² Az 1912 márciusában és novemberében gyűjtött 28 dallamot közrebocsátó "Musique paysanne serbe et bulgare du Banat"-ról van szó, lásd Denijs Dille (szerk.): Documenta Bartókiana 4. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1970, 221-244. Bartók és Katzarova, többek között a gyűjteményt is érintő levélváltását ugyanott közölte Dille, lásd 165-172. Bartók a gyűjtés letisztázásával kapcsolatban Vinko Zganecnak írt 1935. december 23-án, vö. Bartók Béla levelei, 516.
²³ Megjegyzendő, hogy míg Szőllősy majdnem 950 oldalas kiadásában a tartalomjegyzéken kívül semmiféle index nem segít a tájékozódásban, mind a Béla Bartók Essays, mind a Studies in Ethnomusicology neveket és tárgyi címszavakat tartalmazó mutatóval jelent meg.
²⁴ Így a magyar cikk példáitól eltérő, de más szempontból jobban áttekinthető kétsoros, dallamot és dobkíséretet együtt bemutató kottapéldák a német cikk kéziratából kiegészítő anyagként függelékben szerepelnek.
²⁵ BBÍ/3, 279.
²⁶ BBÍ/3, 290.