Mi jellemzi az igazi élményt? A kérdés csak látszólag költői: bizonyosan többféleképpen is megfogalmazhatjuk ennek összetevőit. A leglényegesebb mozzanat épp ez: az élményt "összetevők" alkotják. Sokrétű fogalom az élmény: a gondolatiság, a hangulat, a szuggesztió, a felidézett képzetek sokasága és a katarzis szintjén egyaránt összetett.
Június közepén három egymást követő estén a Kiscelli Romtemplomban előadták Melis László és Mihályi Gábor tánckantátáját, az Örmény legendát. E rövid kijelentő mondat kérdések sokaságát veti föl. Miért, hogyan, mennyire örmény, miért éppen most vált aktuálissá, milyen legenda ez, s legenda-e valóban? Pedig e kérdésekkel csupán a cím által felkeltett kíváncsiságnak engedtünk. Mindenekelőtt egy tény: 1700 esztendeje, azaz Krisztus után 301-ben, elsőként a világon vált deklaráltan kereszténnyé egy egész nép. (Az ENSZ ennek emlékére nyilvánította 2001 június 16-át az Örmények Napjává.) III. Trdat örmény uralkodó ezzel megelőzte Nagy Konstantin római császárt. Ezt a történelmi tettet jeleníti meg a tánckantáta, a hozzá vezető eseményekkel egyetemben. Találó a műfajmegjelölés: táncjátéknak, balettnek nem nevezhetnénk a kompozíciót - súlyos tartalmához, átlényegítő sugallatához, de belső léptékéhez is illő a kantáta szakrális asszociációja. Az egész produkció megálmodója Moldován Domokos, aki nem csupán rendezője és jelmeztervezője, de a Budapesti Kamaraopera művészeti vezetőjeként is felelőse volt az alkotásnak. A főként korabeli történetírók munkáira támaszkodó librettó is az ő meg Avenasian Alex producer nevéhez fűződik.
Lássuk a cselekményt! "Örmény harangok", majd egy ősi, egyszólamú dallam bevezetése után elsőként féktelen és erőszakos, Anahit istennőt imádó pogány örmények jelennek meg, majd éles kontrasztként a krisztushittől már megérintettek csoportja váltja őket a színen. Vezetőjük Gergely, a későbbi - "Világosító" jelzővel tisztelt - szent. Az ő követői között találjuk a Rómából menekült fiatal lányt, Hripszimét is. Trdat király harcosaival megszakítja a lassú táncot, keresztények elleni hajsza kezdődik, amely egyúttal az uralkodó személyes erőfitogtatása is, Hripszime elnyerése érdekében. A krisztushívő szűz elutasítja a mind nekibőszültebb királyt, aki végül megöli a leányt, katonáival pedig társnőit mészároltatja le. Gergelyt válogatott kínzások után verembörtönbe zárják. A király nővére, Khoszrovanduht hiába érez a keresztényekkel - tenni, hatni mit sem tud. A vad tobzódás során a király és harcosai sorra disznóvá korcsosulnak. Ez rádöbbenti az uralkodót, hogy a gonosz útját járta. Nővére tanácsát immár megfogadva, bűnbánó lélekkel kihozatja Gergelyt börtönéből. Őszinte megtérése által újra emberi formát ölt. Ezután csapatát is megkeresztelteti, s Gergelynek pásztorbotot nyújtván át, jelképesen egész népét Krisztusnak ajánlja.
A táncprodukciót nézve az a benyomásom támadt, hogy keresve sem találhatni jobbat és alkalmasabbat e művészi nyelv sokoldalúságának, intenzív kifejezőképességének demonstrálására. A Magyar Állami Népi Együttes táncosait egytől egyig dicséret illeti - magas hőfokon égve jelenítették meg Mihályi Gábor koreográfiáját; azonosultak nem mindennapos szerepükkel és a gyakorta szokatlan mozgásformákkal. Igaz, mindebben kulcsszerep jutott Aszatur Karapetiannak, aki a Jereváni Állami Népi Együttes koreográfusaként főkonzultánsi minőségben tanította be az örmény táncokat a magyar előadóknak. A pogány vadságot és a spirituális szelídséget, a kérkedő önzést és a mártírsors vállalására is kész lelkületet beszédnél ékesebben jelenítették meg a mozdulatok. Jócskán akadtak különösen szuggesztív mozzanatok: a disznóvá vált harcosok föl-le hullámzó vonaglása a földön; a király és élő lelkiismereteként vádló nővére konfrontációja; Szent Gergely gyötrelmei. Fokozott figyelmünkre tarthatott számot az a jelenetsor, amelyben a király elszánja magát a kereszténység fölvételére, ám szembe találja magát korábbi katonáival: bizony, 700 évvel később a Kárpát-medencében sem ment végbe egyszerű parancsszóra ugyanez a fordulat. A legszebb színpadkép egyúttal a legtragikusabb is. A legyilkolt leányok a földre hanyatlanak, s egy észrevétlen pillanatban addig összefogott hajuk kibomolva hullik alá.
Melis László közismerten fogékony a különféle, térben-időben tőlünk távoli (vagy annak tetsző) kultúrák iránt. Noha személyes örmény kötődése nincs, eredendő megszállottsággal vetette magát a munkába. Nyolc hónapon át ismerkedett az örmény zenével, ezt követően formálódott meg benne a tánckantáta zenei matériája, amely nem egyszerűen alkalmazza vagy netán mímeli az örmény hangvételt. Számos eredeti dallamot, motívumot asszimilál, plasztikusan idomítva azokat saját, ismert zenei arcéléhez. A mű tehát - jellegét tekintve - bartóki magatartást képvisel. A hagyomány által megőrzött dallamtípusokat saját invenciójú zenével ötvözi; eredeti anyagot pezsdít föl - a hajdani repetitív művek eredményeit is felhasználva - permutációs eljárással. Az összhatást végeredményben "örményesnek" érezzük, de nem az egzotikus szuvenír talmi csillogásának szintjén. Alapvetően európai szellemű és felépítésű zene született, amely mégsem idegen az örmény hagyománytól, és semmi esetre sem azzal ellentétes tónusú vagy éthoszú. A jobb híján európainak nevezhető iskolázottságú hallgató pedig, miközben a dallamfordulataiban, ritmikájában vagy hangkészletében (például pentachord, bővített szekunddal) ismeretlen zene zamatát ízlelgeti, az összhatást egységesnek érzi - önmagában is, de tánccal, történettel társítva nem kevésbé.
A 11 hangszerest számláló együttesben (melyet a szerző vezényelt) 4-4 vonós, illetve fafúvós, 2 ütős és 1 billentyűs foglalt helyet. Ez az összeállítás az "örmény hitelességtől" legtávolabb eső tényező. Adott volt a Budapesti Kamaraopera együttese. Ám ez inkább csak regisztrálása a ténynek: az előbb jellemzett, elvontabb síkon érvényesülő hitelesség élménye így talán nagyobb kisugárzó erővel születhetett meg, mint egy örmény hangszerek (duduk, dzurna, thar) alkotta ensemble túlságosan is kézzelfogható különlegessége révén. Az elsőként említett fúvós hangszerhez azonban térjünk vissza egy megjegyzés kedvéért: talán legfontosabb, legjellemzőbb instrumentuma ez az örménységnek; sajátos középutat képvisel az oboa és a klarinét között. Szerepét Melisnél érzékelhetően az oboa vállalta: a hangszeres bevezető (előjáték) dór témája is oboán hangzott föl; a hangszer a tömegsiratónak és a vad duhajkodásnak is szólisztikus instrumentuma volt. Így szinte a primus inter pares szerepét vállalta a hangszerek sorában. Bár a remek muzsikusok alkotta hangszeres csapat valamennyi tagját illő volna felsorolni, legalább az oboa megszólaltatóját, Káli Fonyódi Fruzsinát említsük név szerint.
A zenei szerkezet természetesen a cselekménnyel párhuzamosan tagolódik. Ismert dallamok visszatérései, hangnemváltozások árnyalatai, tendenciái ettől függetlenül fogódzót kínálnak. A Gergely megkínzása előtti szakasz, illetve a torz disznótánc (ez utóbbi egyébként a szerző információja szerint az a részlet, amely a legkevésbé támaszkodik örmény kiindulópontra) markáns tételek. Jó ötlet a mű elején a Kergetést csak dobbal kísérni, majd szintén szerencsés volt új témákra építeni a király hódítónak szánt táncát (Csábítás) és a későbbi botos haditáncot. A megváltás triangulum-ütéseit követő himnikus zárótánc, illetve kivonulás-zene is adekvát. Ez az utóbbi, apoteózisszámba menő rész azonban még néhány percig eltarthatott volna - hangban-képben-mozgásban egyaránt.
A zene és az eltáncolt misztérium egyik legfőbb szervező eleme a négy ízben megszólaló sarakan, s az előadásban hasonlóan fontos szerepet játszott a Jerevánból érkezett énekesnő: Anna Mailyan. Az örmény liturgiában sok száz év alatt kikristályosodott sarakan többé-kevésbé az európai gregorián testvére (a két dallamkultúra egyszólamúsága, szerzői anonimitása is hasonló). A hajsza előtt felcsendülő, első sarakant szólóban halljuk - ez új dimenziót nyit a kompozíció egészében. Ez igaz térben is: a dallam a karzat magasságában hangzik fel. Emelt szinten áll félhomályban, szoborszerűen az énekesnő - onnét szárnyal le bő szekundos dallama. (Ez a dallam a gyilkosság utáni siratóban hangszereken, orgonapont fölött visszatér.) Ettől kezdve a szimbolikus alak eszköztelenül akkor is érezteti jelenlétét, hangja akkor is rezeg bennünk, ha voltaképpen nem szerepel. (Ezek a szavak: szerepel, jelenlét - üresen hatnak; a hallgató-néző Anna Mailyan jóvoltából - bízvást állíthatjuk - a Transzcendenssel találkozott.) A legnagyobb színpadi színészek sajátja az a képesség, amellyel akkor is magukra vonják figyelmünket vagy annak legalább egy részét, ha a háttérben helyezkednek el, vagy akár háttal állnak nekünk, szótlanul, mozdulatlanul. Ehhez nagyon hasonló módon volt elkerülhetetlen figyelnünk Anna Mailyanra - szemünk sarkából, még ha hosszú időre némaságba és fátylába burkolózott is. Másodszor akkor csendül föl hangja, amikor Gergelyt kínozzák (megrendítő, hogy a tortúra végén a térítőt az énekes mellől, "az ég felől" taszítják a mélybe). Ekkor vonósok is csatlakoznak az emberi hanghoz. Harmadszor eleve hangszerek kísérik. A disznótánc után, az önlealázás mélypontján jajdul fel a sarakan pentachord ambitusba szorított tágassága. S a legenda végén együtt énekelve lépdelnek el az immár megvilágosított népet jelképező ifjak.
E ponton érdemes szólni a helyszínről mint színtérről. A romtemplom belső tere nem egyszerűen alkalmas volt az előadásra, és nem csupán méltó volt hozzá: jóval többet nyújtott! Aki járt már archaikus örmény templomban (Ecsmiadzinban, az ősi fővárosban ma is áll és templomként működik a három vértanú szűz, Szt. Hripszime, Gajane és Shokhakate VII. században épült temploma), döbbenetesnek találja a hasonlóságot azok s a bő 1000 év és több mint 2000 kilométer elválasztotta épület közt. A háttérben fölsejlő tájkép a hófödte Ararát tömbjével tette teljessé a varázst.
Nyilván mindenki saját személyiségén átszűrve élte át a kompozíciót és annak atmoszféráját. De hogy komplex élmény, s így kivételes esemény volt - az kétségtelen. Befejezésként hadd szolgáljak egy friss értesüléssel: november 4-én és 5-én este a Magyar Nemzeti Táncszínházban (korábban: Várszínház) újra látható és hallható lesz az Örmény legenda.

Végső Miklós és a tánckar
Ilovszky Béla felvétele