Ünnepi hangversenyekkel jelezte a közönségnek a Nemzeti Énekkar, hogy másfél
eseménydús évtized múlt el megalakulása óta. Antal Mátyás karigazgató
a kórus létrejöttének zaklatott időszakára emlékezik, de a jelenről és a következő
évadok terveiről is beszél.
- 1985-ben a kórus - akkor még Magyar Állami Énekkar - kedvezőtlen
csillagzat alatt született. Már jól látszott, hogy az ország gazdasága vészes
tempóban tart lefelé, az illúzióját sem lehetett fönntartani annak, hogy az
adott keretek között konjunktúra remélhető. De nem gazdaságtörténeti eszmefuttatásba
kívánok bocsátkozni, csak azt próbálom érzékeltetni, miért volt eleinte mindenkinek
útjában a kórus. Mint emlékezetes, ekkortájt az Állami Népi Együttes jelentős
változáson esett át. Új vezetője, Tímár Sándor más koreográfiai szemléletet
és stílust óhajtott meghonosítani, a Népi Együttes kórusa tehát fölöslegessé
vált. Így ez a kar képezte a létrehozandó kórus magját. A felelős vezetők egyrészt
az énekesek sorsának megoldására törekedtek, másrészt ezzel kapcsolódott össze
az a már hosszabb ideje fennálló igény, hogy az Állami Hangversenyzenekar mellett
működjék egy professzionális hangversenykórus, éppen úgy, ahogyan a Magyar Rádióban
a Rádiózenekar oldalán. Az ÁHZ egészen addig a félig amatőr, félhivatásos, szerény
költségtérítésért dolgozó Budapesti Kórussal lépett föl, amely negyvenhárom
éve gazdagította a magyar énekkari kultúrát, és amelyet egy esztendeje én vezettem.
A Budapesti Kórust, finoman fogalmazva, rosszul érintette az Állami Énekkar
megteremtésének ötlete. Ráadásul - ahogy az ma is kellemetlen gyakorlat Magyarországon
- a dologról először egy utcai beszélgetésből, véletlenül értesültem... A Budapesti
Kórus tagjai természetesen azt gondolták, hogy a frissen megszülető együttes
majd eleszi előlük a kenyerüket - és ebben alapjában véve igazuk volt. Az ÁHZ
muzsikusai is úgy vélték, az együttes bőségesebb anyagi ellátottságának akadálya
lesz a kórus - ezt a vélekedést jól ismertem, hiszen még a zenekar tagja voltam.
Pászti Miklósra baljós árnyként nehezedett, hogy igen rövid idő, mindössze
egy-két hónap alatt kellett fölépítenie a kilencven tagú hivatásos együttest.
Pászti kitűnő szakember és fantasztikus nevelő volt, és hozzátehetem: méltatlanul
elfelejtett zeneszerző. Aki ismeri a szakmát, jól tudja, hogy az énekkari munkára
valóban csak megszállottságból, hivatástudatból vállalkozik valaki. Lasszóval
is nehéz találni olyan embereket, akik azzal a tudással és adottsággal bírnak,
amely itt alapfeltétel. Vagyis: a jelentkezőnek legyen megfelelő zenei képzettsége
és természettől fogva jó hangi adottsága. Csakhogy semmiféle garancia nincs
arra, hogy aki gyerekkorától tanult valamilyen hangszeren zenélni, annak felnőttként
élvezhető hangja lesz. Az pedig, akiről húszéves kora körül kiderül, hogy a
hanganyaga értékes, de nem tanult zenét, soha le nem küzdhető hátránnyal vesz
részt a zenei életben. Végül a kórust nagyon gyorsan megszervezték, az Opera
énekkarából is átszerződtek néhányan, és érkeztek páran a Rádiókórusból is -
ezt a heterogén anyagot kellett Pásztinak valamiféle közös stílusba hoznia.
Korai halála sajnos megakadályozta abban, hogy az együttest továbbfejlessze.
Pászti után két évig Ugrin Gábor vezette az énekkart. Majd 1990. szeptember
elsejétől átvettem az együttest - és ezzel egyidejűleg feladtam a Hangversenyzenekarban
fuvolási és betanító karmesteri teendőimet. A kórus megtalálta saját hangját,
és meglelte az identitását is a zenei életben, noha erős hátrányt kellett leküzdenie.
Például állandóan összehasonlították az idősebb "rokonnal", a félévszázados
Rádiókórussal.
- A szomszédos Ausztriában nem működik ilyen létszámú hivatásos hangversenykórus:
a klasszikus oratorikus műveket a Bécsi Zenebarátok éneklik, a kortársakat az
Arnold Schönberg Kórus szólaltatja meg. Munkál-e önökben valamiféle bizonyítási
kényszer?
- Tagadhatatlan, hogy volt ilyen érzésünk, de mára elmúlt. Rengeteg a feladatunk,
sok vendéget fogadunk, a karmesterek szeretnek velünk dolgozni. A Kulturális
Minisztérium állapította meg kötelezettségeinket, eszerint ki kell szolgálnunk
az ország hivatásos szimfonikus zenekarait, évente tizennyolc szolgálatot kell
teljesítenünk a filharmóniai közhasznú társaságok által szervezett koncerteken.
Természetesen elsőrendű feladatunk, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral
koncertezzünk, de adunk minden évadban néhány a cappella-estet is. Ezekre igyekszünk
a legjobb szakembereket meghívni: vezényelt nálunk Maklári József, Párkai
István és Katanics Mária is. Talán egyetlen más zenei testület vezetője
sincs hasonlóképpen különös helyzetben. Az amatőr énekkarok, egy-két ünnepi
kivételtől eltekintve, mindig a saját karnagyukkal lépnek koncertpódiumra. A
zenekarok vezető karmesterei túlnyomórészt a maguk képére formálják az együttesüket.
Egy hivatásos kórus igazgatójának azonban hétről hétre más bőrébe kell belebújnia,
a próbák során mások ízlésvilágához kell alakítania az együttes hangzását. Vigyáznia
kell, sose akarja magát annyira "megvalósítani", hogy azzal lehetetlenné tegye
egy vendégművész változtatási igényét. Én legföljebb a koncertjeink tizedrészét
vezénylem, minden nap arra kell összpontosítanom, hogy a tapasztalataim és tájékozottságom
alapján előkészítsem a kórust a következő dirigens számára. Elmondhatom, hogy
a teljes "klaviatúrán" játszunk, számtalan jeles külföldi karmesterrel dolgoztunk
már - és szinte valamennyi hazaival. Mostanában elég gyakran keresnek meg bennünket
a régi zene előadói. Ennek nagyon örülök, fontosnak tartom, s engem is foglalkoztatnak
a régi zene korhű előadásának lehetőségei. Azt hiszem, a kórusnak az a feladata,
hogy egy meglehetősen széles stílustartományon belül "multifunkcionális" énekkar
legyen. Tudom, nehéz a lecke, hiszen ma minden a specializálódás irányába mutat,
vannak együttesek, amelyek csak reneszánsz, vagy csak korai barokk műveket,
mások pedig kizárólag kortárs darabokat szólaltatnak meg. Nekünk beszélnünk
kell Palestrina zenei nyelvét is, amellett, hogy sok Bach-, Händel-művet éneklünk,
és számtalan kortárs alkotást mutatunk be. Ha mindenképpen kategorizálnom kellene,
azt mondanám: a romantikus repertoár hangzásképére szakosodott az együttes.
- Említette, hogy körülbelül két-három éve talált igazán magára az énekkar.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár, mint nemzeti alapintézmény,
idén tekintélyes állami támogatásban részesül. A tetemes összeg (mintegy másfélmilliárd
forint) feltétele a teljes körű minősítés volt. Az énekkarnál ez a folyamat
lényegesen kevesebb konfliktussal ment végbe, mint a zenekarnál.
- Ez tény. Mégsem titkolom, hogy a minősítési rendszer részleteiben nem értettem
egyet a zenekar vezetőivel. Úgy gondolom, bárkiről el lehet hitetni, hogy semmit
sem tud, és némi bizalommal fantasztikus fejlődésre lehet késztetni. Természetesen
azzal is tisztában vagyok, hogy minden testületben akadnak olyan személyiségek,
akiktől jobb megválni. Azt sem tagadom, hogy a minősítés pozitív hozadéka az
énekkar egészséges, "vértelen" megújulása. Egyesek nyugdíjba mentek, mások önként
távoztak, mert érezték, hogy már nem tudnának lépést tartani a követelményekkel.
Fönntartom, amit az előbb mondtam: énekkari tagságért általában nem folynak
ádáz versenyek, nekünk mégis van egy csinos várólistánk azok köréből, akik kisegíteni
járnak hozzánk, és aspirálnak egy-egy felszabaduló helyre.
- Az énekkarban talán azért is lehetett kevesebb konfliktus, mert kevesebb
volt az úgynevezett haknilehetőség. A hangszeres művész elmehet játszani kamarazenekarba,
kvartettbe, trióba. A kórusénekes jobban kötődik az együtteséhez.
- Azért az utazó operaprodukciók, amelyek kisebb kórusokat szerződtettek európai
turnékra napidíjért vagy annál kicsit jobb gázsiért, hívták a mi tagjainkat
is. Korábban, míg a jövedelmek alacsonyak voltak, többnyire lehetővé tettem,
hogy tagjaink elmenjenek pénzt keresni. Most - szerintem - ilyen kérés nem méltányolható,
de nem is keresnek meg effélékkel. A kórus anyagi közérzete javult, és ezt nemcsak
a magunk szempontjából értékelem. Az előző években, ha valamelyik hivatásos
együttes a fizetések tekintetében "ellépett", rövid időn belül húzta magával
a többit is. Nagyon szeretném, ha ez most is bekövetkezne, mert másutt, kivált
vidéken szégyenteljesen alacsony életszínvonalon vegetálnak a mieinknél semmivel
sem gyöngébb muzsikusok. Egyébként az énekkarban akkor sem támadtak kirívó feszültségek,
amikor a maiaknál kevésbé kedvező körülmények között dolgoztunk - talán erre
vagyok legbüszkébb. Működik a szakszervezet, az énekkari bizottság, a közalkalmazotti
tanács. Mi mindig mindent egyeztettünk. Ez nagyon nagy munka, hiszen rengeteg
a nézet- és érdekkülönbség. De sosem álltunk ki a nyilvánosság elé semmiféle
vitás kérdéssel, amíg belül nem tisztáztuk az ügyeinket - és ez a metódus tökéletesen
bevált.
- Adottak a műhelymunka feltételei?
- Jórészt igen. A négy szólam próbáit négy megfelelően képzett szólamvezető
kellő önállósággal irányítja - egyikük-másikuk tutti próbákat is vezet. Többen
is magántanárnál áldoznak hangképzésre, ami elvileg kötelező volna, de van egy
egyszerű akadálya: az épületben nincs rá hely. A jövő szempontjából már-már
kockázati tényező, hogy eddig nem állt módunkban meghívni egy-egy sajátos hangképző
kultúrát képviselő karnagyot - olyan szakembereket, akik igazán otthonossá tennének
bennünket a speciális angolszász, skandináv és szláv kóruskultúrában.
- A magyarországi hangversenyek minden energiájukat lekötik?
- Belföldi foglalkoztatottságunk, úgy érzem, teljes. Viszont régen és kevés
alkalommal jártunk külföldön. Néhány éve a franciaországi magyar napokon léptünk
fel Fischer Iván és Eötvös Péter vezényletével, tavaly augusztusban
pedig a Vatikánban énekeltük Liszt Krisztus-oratóriumát. Ezek mind reprezentatív,
megtisztelő, ám egyedi feladatok voltak. A kórus és a zenekar közös menedzselését
a Rádió együtteseinél példásnak találjuk. Fájlaljuk, hogy nálunk ez nincs így.
- Bizonyára jól tudja, hogy a zenekarok utaztatása igen sokba kerül, a koncertszervezőknek
sehol sem tekintik jó üzletnek. Énekkarral "súlyosbítva" egy zenekari turné
kész anyagi bukás lehet...
- A Cseh Filharmónia Énekkarának utazásai azt bizonyítják, hogy erre lehet megoldást
találni. A kórus járja a világot Janácek, Martinů és Dvořák miséivel. Hiszem,
hogy Bartók és Kodály énekkari művei, Liszt oratóriumai nálunk jó kézben vannak,
és "exportjuk" az ország sokat emlegetett imázsát csak javítaná. A cseh példánál
mondhatok közelebbit is, bár nem oly látványosat. A Liszt-, Bartók-, Kodály-repertoárral
többfelé hívták a Rádióénekkart - ennek önzetlenül örülünk, hiszen ők is a magyar
zene jó hírét szolgálják. A piacon azonban mi is elférnénk, elpufogtatott milliók
helyett az "exportunk" igazi befektetés lehetne. Annál is inkább, mert a Bartók
utáni irodalom ugyancsak gazdag - Lajtha László, Petrovics Emil műveit is alaposan
ismerjük, Vajda János, Orbán György nem egy darabját mi mutattuk be. Ezek az
alkotások mind méltók lennének a külföldi megszólaltatásra.
- A készülő Bánk bán-film hangfelvételei közben Beethoven Missa Solemnisét
és Ives 4. szimfóniáját énekelték a Budapesti Tavaszi Fesztiválon: ezek eltérő
karakterű, érdekes feladatok.
- A Bánk bánra kicsit váratlanul érkezett a felkérés, ennek ellenére örültünk
a feladatnak. Közben egy lemezen is dolgoztunk: a Hungaroton Classic kiadásában
jelenik meg egy válogatás kortárs magyar komponisták - többek között Bozay
Attila, Kocsár Miklós, Sári József, Huszár Lajos - a cappella-kórusműveiből.
A CD-re legnagyobb örömömre egy Pászti-szerzemény is felkerül. Az anyag felét
decemberben vettük föl, másik részét tavasszal rögzítettük. Az évad első periódusában
egy Verdi-ciklust indítottunk el, ennek ötlete a kórustól származik: a két oratorikus
kompozíció, valamint kevéssé ismert és népszerű operák hangzottak el, illetve
szólalnak meg 2001-ben. A következő szezonra francia sorozatot tervezünk, amelyben
Berlioz Krisztus gyermekkora című ritkaságát mutatjuk be. Azután Debussy oratóriumát,
a Szent Sebestyén vértanúságát és Fauré Requiemjét - ennek vezénylésére Vashegyi
Györgyöt hívtuk meg, a többi műhöz Gál Tamást, Kovács Jánost
kértük föl. A 2002/03-as évad körvonalai is tiszták, erre egy szláv programot
szánunk, elénekelnénk Janácek Ószláv miséjét, Dvorák, Rachmaninov valamelyik
miséjét, és úgy látszik, megvalósul egy régóta dédelgetett elképzelésem a sorozat
Muszorgszkij-estjén, amelyen eredeti hangszerelésben szólaltatnánk meg a zeneszerző
oratóriumtöredékeit.
|