- Maros Miklós Stockholmban él, nem különös hát, hogy svéd irodalmi mű ihlette operaírásra. Mi ez és mi a története?
- Sven Delblanc novellája, amely Heréltek címmel az Európa Könyvkiadónál 1977-ben magyar fordításban is megjelent, méltán váltott ki nemzetközi érdeklődést. Néhány éve meghalt a szerző, aki már élete negyvenes éveiben, mondhatjuk, klasszikussá vált, s nemcsak íróként, hanem a svéd irodalomtörténet megírásával is maradandót alkotott. Népszerűségét megalapozó regényeiben Strindberg hatása érezhető, de maga nem ezeket tartotta fontosnak. Nagy művei azok a mintegy 150 oldalas kisregényei, elbeszélései, amelyek közé a Heréltek is tartozik. A történet a francia forradalom előtt, Bolognában játszódik. Ott él az elűzött, az angol trónra visszatérést remélő Stuart Károly, akinek uralkodóként kell viselkednie, ám Londonból már nem érkezik ehhez apanázs, így voltaképp koldus. Jövőt jósoló szeánszra hívja meg azokat, akiktől segítséget vár, köztük III. Gusztáv svéd királyt. A szeánsz azt jósolja, hogy Gusztávot majd lelövik, hogy kitör a francia forradalom, melynek tengernyi halál a következménye - nem hisznek ennyi szörnyűség jövendölésének. A vacsorára várva egy kasztrált énekes szórakoztatja a társaságot, de a két megbeszélt áriából csak az egyiket hallgatják meg tőle. Megsértődik, s mikor kérlelik, mégis énekelje el a másikat, nem hajlandó rá. Ekkor előlép a társaságból egy Broschi nevű úr, s felajánlja, hogy ő énekel helyette. Ennek hallatán az előbbi énekes megdöbben: ilyen művész csak egy volt - mondja -, Farinelli, de ő meghalt. Broschi feltárja: ő Farinelli, s elmeséli, korszakváltás volt a zenében, az utódai nem tudták már ugyanazt produkálni, mint ő. Egy bizonyos Gluck írt valami egyszerű darabot, s ő kitervelte, inkognitóban beszáll annak előadásába. Gazdagon kidíszítette szólamát, amiért azután - a várt ünneplés helyett - kifütyülték. Aminek addig élt, nem volt már érdekes. A történetnek erős a mai analógiája.
- Mikor kezdtél az opera írásába?
- A magyar fordítóval, Csatlós Jánossal fölvetettük Delblancnak az opera gondolatát. A stockholmi operaház meg is rendelte a librettót az írótól, aki félbehagyta a munkát, s mikor folytatta volna, halálos beteg lett. Végül - minthogy ő inkább csak a szinopszisig jutott el - Lasse Zilliacusszal láttunk újra a háromfelvonásos darab szövegkönyvéhez, aki az operaház dramaturgjaként addig kérdezgetett elképzeléseimről, amíg felkértem a librettó megírására.
- A kor meghatározza-e az opera zenéjét?
- Nem - és mégis. Zeném faktúrája lehetővé tesz némi szerkesztési hasonlóságot. S azt is remélem: a 18. századi kosztümös darab, amely ugyanakkor a mának szól, megóv attól, hogy a rendezők felforgassák. Nem muzeálisnak szánom, de fontos, hogy a közönség felismerjen történelmi körülményeket.
- Vonzottak-e a történet zeneileg kiaknázható elemei, például a két kontratenor szerep?
- Nem kontratenorok! Az nem szólna jól a kettős fákkal felrakott szimfonikus zenekarral párosítva, legföljebb vonószenekarral. S nem arányulna jól mondjuk egy dörgő baszszushoz sem, főként a recitativókban. Mozarti értelemben vett nadrágos mezzoszoprán-szerepek a kasztráltak. Ma egyre több a jó koloratúrmezzo énekesnő.
- Mikor mutatják be az operát?
- 2001 végéig kell elhatározniuk a dátumot: a Királyi Opera addig vásárolta meg a librettó jogát. Nem siettetem, hiszen a particellát meg kell hangszerelnem, s a 4-500 oldalas partitúra elkészítése még egy év.
- Ez első operád?
- Két kamaraoperát írtam korábban, de ilyen méretű színpadi művet még nem.
- Más hangon szólalsz-e meg az operaszínpadon, mint koncertdarabjaidban?
- A zenei nyelvem nem más. De a zártszámos szerkesztés folytán feltétlenül eltér az operám más műveimtől. Nagy a különbség ária és recitativo között.
- Az áriákat olyannak szánod, mint a klasszikus és romantikus operákban voltak, tehát a darabtól függetlenül is hatásosan megszólaltathatóknak?
- Remélem, hogy ilyenek lesznek. Ki is írtam már két áriát, hogy lássam, miként állnak meg magukban. - Mennyire szerves része a műnek a svéd nyelv akusztikája? - Nem a magán- és mássalhangzók viszonya jelent sajátosságot, mint az orosznál. A svéd eléggé énekelhető, dallamos nyelv, mivel minden hosszú szótag hangsúlyt kap. A fordítás vethet föl prozódiai nehézséget, a magyarításnál azt, hogy tele van felütéssel, de ez sem leküzdhetetlen akadály.
- 1980 óta érleled az opera gondolatát. Készítettél feljegyzéseket?
- Csakugyan, immár húsz éve. Ebből hét évig ott ültem a Stockholmi Opera igazgatóságában - akkor természetesen föl sem merülhetett, hogy szerzőként foglalkoztassanak, aztán az író betegsége hátráltatta a munkát. Érlelődött, tudat alatt épült bennem a darab, de nem készítettem feljegyzéseket. Biztosan más lett volna a mű, ha azon frissiben megvalósíthatjuk. A dramaturgiát nehezíti, hogy egy este alatt játszódik le a cselekmény, nem fejlődhetnek a jellemek. Az utóbbi ötven év operáival legtöbbször az volt a fő problémám, hogy a wagneri zenedrámát próbálták továbbvinni. Azt remélem a zártszámos rendszertől, hogy operám rádión keresztül, sőt - svédül - akár a spanyol rádión keresztül is élvezhető lesz.