A cím - esetleges irodalmi asszociációkon túl - ösztönös tiltakozást válthat ki az olvasóban, akit az élet megtanított arra, hogy mindent (főleg a jónak, szépnek, felhőtlennek kikiáltottat) kétkedéssel fogadjon.
Aki ismeri Sarlós Lászlót, a cím láttán alighanem egyetértően fog bólintani. Ő valóban tiszta ember, a puszta létével biztatást ad: minden megpróbáltatás, meghurcoltatás, keserű kiábrándulás igenis túlélhető, a gerinc, a jellem töretlen marad. Nemzedékéből egy, a közelmúltban visszavonult politikus alakja merül fel a maga hasonlóan példaértékű életútjával.
Sarlós László a provinciális Zeneműkiadóból megteremtette a nemzetközi zenei életben általános elismertségnek örvendő Editio Musicát. Ez az életműve. Közel tizenöt éven át napról napra figyelhettem azt a kitartó küzdelmet, amelyet a hivatal értetlenségével, akadékoskodásával, a közömbösséggel, az ellendrukkerekkel, a piac egyre nehezedő feltételeivel folytatott. Megteremtett egy birodalmat, amelyben szerves egységgé vált a kiadás minden folyamata, a kotta - és a könyv - megszerkesztésétől és előállításától a terjesztésig.
Talán Angliában töltött évei tanították meg a hajlékonyságra, a változásokra való azonnali reagálásra, a bürokratikus, "jó-lesz-az-úgy-is" szemlélet teljes elvetésére, a propaganda jelentőségére, a piac törvényeire.
Az ösztöneire is hallgatott. Ráérzett a trendre. Egész könyvsorozatok, kották köszönhetik létüket szimatának. Licencek megszerzésével méregdrága kiadványokat tett muzsikusnemzedékek számára elérhetővé. Következetes, szigorú, de a teljesítményt örömmel elismerő főnök volt. Őszinte, igaz, lényegre törő beszédeket tartott. Jó érzés volt őt hallgatni, fenntartás nélkül hittünk neki. Hittünk benne. Tudtuk, amíg ő áll a vállalat élén, nem lehet semmi baj. Vezetése alatt a kiadó igazi közösséggé kovácsolódott, öröm volt vele, neki dolgozni.
Sarlós László volt talán az első Magyarországon - mindenképpen egyike a keveseknek -, akik megértették a promotion jelentőségét. Kitalálta a kiadó számára ezt a munkakört - utána pedig kitalált hozzá engem. Megtanított rá, hogy missziónak tekintsem a feladatot, a mai magyar zeneszerzés megismertetését és elismertetését a világban. Segített, támogatott, védett, bízott bennem, drukkolt nekem, és együtt örült minden sikernek. Apafigurává vált számomra, és az is maradt, immár közel harminc éve.
Jótett helyébe jót várhatott volna az élettől, de hát nem élünk a mesében... Idős éveit megint csak jellempróbáló csapások, a világ elsötétülése, az élettér, a mozgás tragikus beszűkülése nehezíti. Elviseli ezt is, panasz nélkül. A gerinc, a jellem töretlen.
Egy igaz ember.