Zenetörténész. Budapesten született 1925. december 23-án. Tanulmányait 1944 és 1948 között a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karának esztétika-művészettörténet szakán, 1945 és 1951 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán, Viski János növendékeként végezte. 1949/50-ben az Éneklő Nép, 1950/51-ben az Új Zenei Szemle felelős szerkesztője; 1951 és 1954 között aspiráns, 1955 és 1957 között a Zeneművészeti Főiskola adjunktusa. 1957-től 1961-ig az MTA tudományos munkatársa, 1961 és 1969 között az MTA Bartók Archívum, 1969-től az MTA Zenetudományi Intézete Zeneszociológiai osztályának vezetője. 1974-től 1980-ig az ELTE BTK docense, 1980-tól egyetemi tanára. Az MTA Zenetudományi Bizottságának tagja. A Studia Musicologica szerkesztőbizottsági tagja. A zenetudományok kandidátusa (1959), doktora (1967). Főbb művei: Az európai népdal születése (1960); Zene és polgár, zene és proletár (1966); Zene, forradalom, szocializmus. Szabó Ferenc útja (1975); Zene és ember (1980); A zenei végtelen (Batári Mártával, 1986). Erkel-díjas.