|
"Mindenki, aki hallott már ilyen hangversenyt, megerősítheti, hogy az ifjúsági
zenekarok különös varázzsal hatnak a közönségre - írja a Der Tagesspiegel
című berlini napilap fesztiválmellékletében Dieter Rexroth, a Berlini Rádiózenekarok
és -kórusok intendánsa. - Mi ennek a varázslatnak az oka? Talán a fiatalok látványa,
ahogyan az életteliség sajátosan látható módon párosul bennük a koncentrációval.
De talán az is, hogy az általuk tanúsított fegyelem és perfekcionizmus egyszerűen
elképesztő. Mert még a legnehezebb kompozíciók is mesterükre találnak ezekben
az ifjú emberekben. S minél kevésbé érezzük magától értetődőnek a művészettel
s a saját szakmájukkal szembeni felelősség e rendkívül magas fokát, az annál inkább
elbűvöl minket."
Dieter Rexroth egyike azoknak, akik a legtöbb ötlettel járultak hozzá a régi-új
német főváros vadonatúj fesztiváljához, az európai ifjúsági szimfonikus zenekarokat
felvonultató, young.euro.classic nevű eseménysorozathoz. Az "új évezred első nyarát
e lenyűgöző városban ünneppé tenni" hivatott fesztivál védnökei: Eberhard Diepgen,
Berlin főpolgármestere; Nicole Fontaine, az Európai Parlament elnöknője;
Viviane Reding, az oktatási és kulturális ügyekért felelős európai bizottság
tagja, valamint Václav Havel, a Cseh Köztársaság elnöke. A young.euro.classic
művészeti tanácsadó testületében olyan nagyságok foglalnak helyet, mint Daniel
Barenboim, Hans Werner Henze, Kent Nagano és Msztyiszlav Rosztropovics.
Ami azonban még náluk is érdekesebb: ez az impozáns seregszemle kizárólag magánkezdeményezésből
és - igen alacsonynak számító, egységes jegyárak mellett - elsősorban privát pénzekből
jött létre. A főpartnerek: a BMW Group és a Deutsche Klassenlotterie (vagyis a
német "Szerencsejáték Rt."...); további segítők: Berlin Főváros Kulturális Alapja,
a Berlini Ünnepi Játékok Kft., a Nemzeti Ifjúsági Zenekarok Európai Szövetsége
(EFNYO), a Németországi Jeunesses Musicales, valamint az ARD.
A szervezőket is meglepő, élénk közönségérdeklődés mellett négy héten át húsz
ifjúsági zenekar lépett föl a nevezetes Gendarmenmarkton álló, "régi-új" Schauspielhaus
(ma: "Konzerthaus") díszes-klasszicista - bár a Honecker-rezsim építészei által
meglehetősen romantikussá (értsd: visszhangossá) "visszaálmodott" - nagytermében;
ezek az együttesek részint nemzeti zenekarként képviselték hazájukat - nyugat-európai
államokat, Cseh- és Magyarországot, valamint Izraelt -, részint olyan jól ismert,
nemzetközi társulatok voltak, mint amilyen a Jeunesses Musicales Világzenekar,
a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar vagy az Európai Unió Ifjúsági Zenekara.
A karmesterek között - fiatal és még éppen hogy csak ismert nevek mellett - olyan
jelentős alakokkal is találkozni lehetett, mint Pierre Boulez, Sian Edwards,
Jesus Lopez Cobos, Lothar Zagrosek vagy Vladimir Ashkenazy.
A young.euro.classic fesztivál deklarált célja, hogy hidakat verjen: hidakat az
egyesült Európa nemzetei között, hidakat zenei hagyományok között, és végül hidakat
generációk között is. Ennek jegyében a hangversenyek műsorát kizárólag 20. századi
kompozíciók alkották, mi több: minden zenekarnak be kellett mutatnia egy kifejezetten
általa megrendelt, kortárs darabot - úgymond immáron a 21. század művét... A Héja
Domonkos vezényelte Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar koncertjén
ősbemutatóként feltüntetett, valójában (mint arról utólag értesültem) idehaza
már elhangzott opuszt Vajda János írta, és ez kicsit meg is határozta az
est viszonylagosan hagyományos karakterét. Titanic ...azért a víz az úr -
szól Vajda mintegy negyedórás művének címe, s az alapötlet, a szerző megfogalmazásában,
akár érdekesnek is tűnhet: mert, mint arról a Titanic utolsó éjszakájának minden
túlélője megemlékezik, a hajó zenekara a végső pillanatig játszott... Csakhogy
amit hallottunk, az nem az alkalmazott zenével való stílusjáték, hanem maga is
"alkalmazott" zene: szomorkásan moll tónusúra pingált nosztalgia-hajó, amely az
északi tengerek helyett valahol a Ravel, Gershwin, no meg Petrovics Emil alkotta
Bermuda-háromszögben tévelyeg... Kétségtelen, hogy mesterségbeli szempontból jól
megcsinált Vajda-mű a Titanic, a filmzenénél magasabb rangra azonban sajnos a
végéhez mintegy rekviemként hozzászőtt, imitált Bach-imitáció sem emeli.
(Megjegyzem: a fesztivál kortárs kompozícióit elbíráló, majd ezek közül egyet
a Diepgen főpolgármester által alapított zeneszerzői díjra fölterjesztő, tíztagú
közönségzsűrinek - s főképp az azt vezető, ifjú zenetudós hölgynek
- nem lehetett könnyű dolga: hiszen például Vajda ul-tra-dicionális munkáját
olyan művekkel kellett összevetnie, mint amilyen Giorgio Battistelli Etűd a
"lassúság fölfedezésé"-ből című darabja - az olasz esten -, vagy például Magnus
Lindberg rendkívül jól és érdekesen hangzó, tiszta kvintekre épülő Cantigasa
- a finn Sibelius Academy Symphony Orchestra hangversenyén. (Lapzárta után
érkezett, egyelőre nem hivatalos információ szerint a közönségdíjat Lindberg darabja
nyerte el. - A szerk.) Ez utóbbi, általam is hallott koncerten egyébként még egy
kortárs darab csendült föl: a finn estet vezénylő és ráadásul falstaffi temperamentummal
kommentáló Leif Segerstam 9. (!), Látomások a Määr-tónál melléknevű,
kéthegedűs versenye, amelyet kevésbé a pedagógiai célzat s a pszeudo-aleatorikus
komponálásmód avatott élménnyé, mint inkább a karzat bal és jobb oldalán fellépő,
a zenekar fölött hol "sárkányként", hol "lepkeként" lebegő - a tuttistákkal és
egymással is dialogizáló -, ifjú szólista fivérpár: Jaakko és Pekka
Kuusisto. Hallottam azután számomra nem éppen emlékezetes kortárs darabokat
is: Wim Henderickx Raga II-jét, a Peter Rundel vezényelte, belga
Jonge Filharmonie/Jeune Philharmonie estjén - mely mű olyannyira nem emlékezetes,
hogy már nem is emlékszem rá -; továbbá - a német Bundesjugendorchester
hangversenyén - Peter Ruzicka Utóhang, tükör zenekarra című darabját, amelyben
frissen elkészült, jövőre Drezdában bemutatandó Paul Celan-operájának zenekari
passzázsait idézi vissza a jó nevű komponista, "utóhangként" kissé mahleresen,
"előhangként" viszont - s ami azt illeti, ez a rosszabbik eset - eléggé "ruzickásan"...
E két faux pas-t utóbb mindkét zenekar egy-egy 2. szimfóniával tette jóvá;
a belgák kegyeletből, pechükre, Kurt Weillt választották - szörnyen rossz darab
ez 1934-ből, de legalább ott elviselhető, ahol Weill nem másra akart hasonlítani,
csak önmagára; ezzel szemben a nagyszerű Gerd Albrecht vezényelte, pompás
Szövetségi Ifjúsági Zenekar valóban emlékezetes Brahms-Másodikat produkált!
A magyar est középső számaként Bartók 3. zongoraversenye hangzott fel Jandó
Jenő kiváló szólójával - a publikum elismerését Jandó olyan ráadással köszönte
meg, amelyet megindultság nélkül még a fanyarul száraz berliniek sem hallgathattak:
Este a székelyeknél... Végül - szünet után - a hagyományosságra való ítéltetettség
monumentuma, Sosztakovics 1937-ben komponált, végtelenül szomorú és végtelenül
zseniális 5. szimfóniája következett. Héja Domonkos és hét éve alapított zenekarának
érett teljesítményét a young.euro.classic közönsége hangos ovációval jutalmazta.
(Persze ne feledjük: hét évi együttlét nagy előnyt jelenthet más, "csak" főiskolai
zenekarokkal szemben!) Nincs is okunk föltételezni, hogy ugyanez az együttes más
programmal két nappal később, a Hannoveri Világkiállítás - Kőrösi Orsolya
helyettes államtitkár által megnyitott - magyar kulturális hetén kisebb sikert
aratott volna.
További két sajátosságot érdemes még megemlíteni a young.euro.classic fesztivál
hangversenyeiről. Vélhetőleg az egység, az összetartozás jeleként, de nyilván
a vendéglátók iránti gesztusból, meg amolyan bemelegítő próba gyanánt is, minden
koncert elején föl kellett hangoznia - az éppen fellépő zenekar négy trombitásának
előadásában - Mauricio Kagel Fanfárjaiból (1993) az első két tételnek.
Ugyancsak a fesztivál ünnepi jellegét növelte, hogy mindegyik estet a német gazdasági-művészeti
közélet egy-egy jeles személyisége - a hangverseny úgynevezett "keresztapja/-anyja"
- vezette be, hoszszabb-rövidebb (többnyire azonban inkább hosszabb) megnyitó
beszéddel. Egy hét tapasztalata alapján mondhatom: nekünk, magyaroknak szerencsénk
volt. A mi "keresztanyánk", a neves tőzsdei televíziós újságírónő, Carola Ferstl
ugyanis nemcsak a nemrégiben elhunyt, magyar származású börzegururól, André
Kosztolányiról emlékezett meg kedves-humoros-frappáns szavakkal, de Magyarországnak
az európai egyesülési folyamatban (a német egység elősegítésében) játszott szerepét
és eddig elért gazdasági eredményeit is nagy súllyal méltatta. Ha pedig hihetünk
abban, amit a fesztivál fő szervezője, Dr. Gabriele Minz a hangverseny
után a magyar művészek tiszteletére rendezett fogadáson - Prőhle Gergely új
berlini magyar nagykövet köszöntő szavai után - sejteni engedett, akkor Magyarország
mihamarábbra remélt (s a kelet-közép-európai országok közül elsőkéntinek jósolt)
EU-csatlakozását külön magyar tematikus súlyponttal kívánja majd megünnepelni
a young.euro.classic fesztivál.
|
