|
A Nemzetközi Zenetudományi Társaság budapesti konferenciája alkalmából a szűk
helylyel ötletesen gazdálkodva rendezte az állandó anyag mellé és közé Eckhardt
Mária a Zeneakadémia megnyitásának 125. évfordulóját köszöntő kiállítást a
Régi Zeneakadémia emeleti és földszinti helyiségeiben. A tárlat a következő egy
évben bizonyosan látható, és a szakma képviselőinek éppúgy érdemes megismerkedniük
e dokumentumokkal, tárgyakkal, mint a laikus zenebarátoknak, főként a diákoknak.
Nem a meglepetésszerűség az összeállítás fő erénye, bár számos érdekességgel találkozhat
a látogató, hanem az összbenyomás. Liszt zeneszerzői, zongoravirtuózi, pedagógusi
nagyságát senki sem vonta, vonhatta kétségbe, európaiságát ma erőteljesen hangsúlyozzák
a világ muzsikusai. A kiállításon mintha ő maga nyújtaná felénk kezét. Eckhardt
Mária nem is titkolja, szeretné megmutatni: Erkelen, Ábrányin, Thománon, Bartókon,
Dohnányin, Hubayn, Kodályon, Bárdoson át, minden történelmi nehézség ellenére,
kézről kézre járt a Liszttől kapott becses örökség - így jutott el napjaink kiemelkedő,
szintén európai jelentőségű művészeihez.
A Zeneakadémia létrejöttét viták előzték meg, ezekről a jegyzőkönyvek számolnak
be. Liszt, aki tudta, hogy nincs elég pénz, két dolgot tartott fontosnak - ezt
közölte Augusz Antallal -: hogy zeneszerzést oktassanak, s hogy legyen az akadémiának
egy felekezetektől független egyházzenei részlege. A kiállításon látható az okirat,
amely Lisztet az intézmény elnökévé nevezi ki. Erkel Ferenc igazgató és rendes
tanár lett, Ábrányi Kornél rendkívüli tanár és titkár, Volkmann Róbert szintén
rendes tanár. Az Ábrányihoz írt Liszt-levélben olvasható, hogy a megnyitón (november
14.) még nem lesz Pesten, de jön február végén, március elején, s megkezdi a tanítást.
Az első tan- és órarendből kiderül, hogy Liszt hetente kétszer adott órát a zongorista
növendékeknek. Erkel szintén két zongoraórát tartott és egyet magyar zenéből.
Volkmann egy héten háromszor vezetett összhangzat- és ellenpont-stúdiumokat. Ábrányi,
a mindenes, szépészetet, azaz esztétikát és magyar zenét is tanított. Az órarend
közelében látható az első tanári kar arcképcsarnoka, a szolgálati szabályzat,
a Zeneakadémia pecsétje.
Az új, egyesült főváros 1873-ban, évi hatszáz forint értékben, ösztöndíjat alapított
Liszt ötvenéves művészi jubileuma tiszteletére. Két különösen kedves növendéke,
Juhász Aladár és Aggházy Károly több ízben elnyerte a stipendiumot. Az első időben
Liszt nevezte meg a díjazottakat, halála után az intézmény vezetőségére szállt
a döntés. A díj értékét és jelentőségét megőrizve vészelt át két világháborút,
az évkönyvek esztendőről esztendőre beszámoltak a jutalmazottakról. Így tudható,
hogy az egyik utolsó, ha nem a legutolsó Liszt-ösztöndíjas növendék Vásáry Tamás
volt. 1956 után már nincs hír erről a támogatásról.
Juhász hagyatékából való a szemmel láthatóan sokat használt kézirat, Liszt négykezes
zongoraátirata a Krisztus-oratóriumból. A kiállítás bemutat néhány olyan lexikont,
amelyet Liszt még életében átadott a Zeneakadémiának; halála után egész könyvtárát
az intézmény kapta. Láthatók az első tankönyvek, amelyeket Ábrányi írt, és az
első bizonyítványok is. Az egyikből kiderül, hogy Erkellel több közös növendéke
volt az elnök úrnak, Elbert Imre például, aki, ha Liszt Pesten volt, nála tanult,
ha távol járt, Erkel óráit látogatta. Az első dokumentumok még a Hal téren keltek,
ám a hallgatóság gyarapodott, a tanszakok bővültek, a szerény helyet hamar kinőtték.
Az Andrássy úti épület, a mostani Régi Zeneakadémia csak 1880-ra készült el. Lisztnek
ebben is volt lakása, csakhogy az első évben a friss falak nedvessége miatt nem
költözhetett be, addig a Hungária Szállóban lakott, s az óráit is ott adta. Számtalan
magántanítvány is fölkereste, ezektől nem fogadott el pénzt. A Zeneakadémia azonban
- mint olvasható - úgy rendelkezett, hogy a privát növendékeknek is be kell fizetniük
30 forint tandíjat.
A hallgatók névsora később is érdekes, sok hölgy végez jó eredménnyel. Többségük,
miután férjhez megy, eltűnik a nyilvánosság elől, hiszen akkoriban nőknek még
nem volt szokás önálló pályát építeni. De ők is táplálják, éltetik a hagyományt.
1903 körül végez Thomán István osztályában Weidl Mária, a jeles Liszt-kutató,
Gárdonyi Zoltán édesanyja - biztos, hogy a fiúban a mama ébresztette föl az érdeklődést.
Eckhardt Mária szerint épp ez a kiállítás egyik mondandója: a zongoraosztályokban
végzettek közül szinte mindenki Liszt-tanítvány tanítványánál tanult, ez napjainkig
kimutatható.
Liszt halála, Erkel visszavonulása után Mihalovich Ödöné lett a főszerep - a kiállításon
az a jegyzőkönyv is látható, amely erről tanúskodik. Az ő érdeme, hogy világszínvonalú
intézménnyé fejlődött a Zeneakadémia, a századfordulón már majdnem minden hangszert
oktattak. Nem véletlen, hogy amikor ötvenéves lett az intézmény, három profilt
tettek az emlékéremre: Lisztét, Erkelét és Mihalovichét.
Az utódok közül Liszt habitusához Thomán Istváné hasonlított leginkább: nagyvonalúan
engedte érvényesülni az egyéniséget, növendékeinek társadalmi előmenetelét is
segítette. Szendy Árpád ezzel szemben végletesen precíz volt, azt követelte mindenkitől,
hogy úgy dolgozzon, ahogy a tanár akarja. Ők ketten remekül kiegészítették egymást,
és a tanítványaik is kitűnően tudtak együtt dolgozni, egyik dokumentuma ennek
a kiállított Bartók-Reschofsky-zongoraiskola. (Bartók Béla Thománhoz járt, Reschofsky
Sándor Szendyhez.)
Thomán korán visszavonult, és magániskolát nyitott, ahol számos kitűnő növendéket
nevelt. Mindig a Zeneakadémián mutatta be őket, többen közülük később zeneakadémiai
tanárként működtek, mint Ferenczy György vagy Engel Iván. Míg Thomán István növendékei
közül sokan nagy koncertező művészszé váltak, Szendy Árpád tanítványai, mint Varró
Margit és Kovács Sándor, elsőrangú pedagógusokká fejlődtek.
Unikum a kiállításon Bartók 1936-os, Liszt-problémákról tartott akadémiai székfoglalójának
kézzel írt rezüméje. E kézirat mellé helyezte el Eckhardt Mária Ujfalussy József
épp ötven évvel később kelt székfoglalóját, amely a Haláltáncról, Bartók egyik
kedvenc Liszt-kompozíciójáról szólt. Több emlék jelzi a szintén Thomán-növendék
Dohnányi korszakát, az ő igazgatói érája, zongora mesteriskolája rendkívüli tehetségek
sorát indította el. Az egyik újságcikkben ez olvasható: "Keéri-Szántó Imre kiváló
tehetségű művésznövendékei közül is messze kimagaslott a kis Cziffra György, akinek
fejlődését és minden egyes szereplését általános érdeklődés kíséri." Cziffra tizenkét
éves volt ekkor...
A vonósoknál természetesen Hubay Jenő személye dominál. A hegedű szakot Huber
Károly, Hubay édesapja alapította. Látható egy Liszt-fogalmazvány, amely Hubert
kitüntetésre javasolja. Hubay Liszt szellemi örökségének gondozásában felülmúlhatatlan:
a főiskola ötvenéves fennállása alkalmából ő javasolta, hogy Lisztről nevezzék
el; szorgalmazta emlékszoba, majd múzeum létesítését, valamint az Andrássy úti
palota visszaszerzését e célra, hiszen 1907-től már a jelenlegi épületben folyt
a tanítás. Popper Dávid csellóoktatói működését Liszt már nem kísérhette figyelemmel,
de előzőleg sokat kamarazenélt vele és feleségével, Sophie Menterrel Pesten is.
Popper örökségét Zsámboki Miklós folytatta, aki sokáig tanított a Zeneakadémián:
egy fényképfelvételen növendékével, a gyermek Perényi Miklóssal örökítették meg.
A kiállítás földszinti anyaga a magyar zene és népzenei tanszak fejlődését mutatja
be Ábrányitól Kodályon át napjainkig. Itt látható az egyházzenei tanszak munkásságának
több relikviája is, Engeszer Mátyás, Demény Dezső, Harmat Artúr majd Bárdos Lajos
és mások koncertjeinek, pedagógiai tevékenységének dokumentumaival.
A 125 éves Zeneakadémia ma egyetemi rangban működik - hivatalos neve Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem -, és nem kevés nehézséggel küzd. Támogatása, fejlesztése
mellett az évforduló évében szép gesztus volna (bárki részéről) az elveszett Liszt-ösztöndíj
fölújítása.
|
