Júniusban a budapesti hangversenyévad a hagyomány szerint már a végéhez közeledik. A koncertek átadják helyüket a nyári szabadtéri programok könnyedebb műfajainak, meg az utóbbi években szokásossá vált európai portyázásaik során Kelet-Európába is elvetődő amerikai iskolai kórusoknak és (fúvós)zenekaroknak. Ekkor, a kora nyári hőség heteiben váratlanul, előzetes hírverés nélkül és hangsúlytalanul megjelent az újságban egy szűkszavúnál is szűkszavúbb hirdetés: "Europa Musicale 2000". A szófukar, éppen csak egy-egy művész vagy együttes nevét feltüntető, a koncertprogramot csak a (hol jól ismert, hol meg teljességgel ismeretlen) szerzők felsorolásával beharangozó 16 hangverseny lajstromozása mellett a kiemelt protokoll-lista (védnökök, tiszteletbeli művészeti testület, ügyvezető, művészeti vezető, főszponzor, médiatámogató, hivatalos szállodapartner) az első perctől fogva nyilvánvalóvá tette: ez a koncertsorozat sokkal inkább a politika, semmint a művészetek eseménye. Egy-két hétig úgy tűnt, ez a vendégjárás is ugyanarra a sorsra jut, mint Agnes Baltsa vagy a Bécsi Filharmonikusok idényvégi budapesti szereplése: koncertjei az ünnepi ragyogás helyett beleolvadnak a hétköznapi, gyéren látogatott rutinhangversenyek feltűnés nélküli szürkeségébe.
Később, néhány nappal a megnyitó és az első hangversenyek után elárasztották az utcát a sorozat falragaszai. Az elolvasásra való, rengeteg szöveget (de nem éppen rengeteg zenei információt) összezsúfoló plakátok népstadionbeli rock-koncertek hírverése módján, nagy kék foltba, tucatszám egymás mellé ragasztva rontották egymás hatását. Az egyes estek sorsát így nagyjából a véletlen döntötte el - meg a mára már csaknem minden meglepetésre felkészült pesti polgárok önszerveződése. Megindultak a telefonálgatások, "csak úgy" elterjedt, vajon melyik hangversenyt is lenne érdemes meghallgatni, melyik művész, melyik együttes koncertjére érdemes a harminc foknál melegebb, fullasztó kánikula ellenére elmenni - még akkor is, ha gyakran a koncert végéig sem derült ki, mit is játszik, mit is játszanak.
Mindez persze nem érinti a hangversenyek színvonalát. Mert hogy egy árut jól vagy rosszul reklámoznak, a kínálás módja rokonszenves-e, vagy talán éppen ellenkezőleg - mindez az áru minőségét, kelendőségét szerencsére csak igen korlátozott mértékben befolyásolja. A hangversenyek (melyeket leggyakrabban a Zeneakadémia kistermében rendeztek) többé-kevésbé telt házakat vonzottak, bár távolról sem a várható vagy a produkció során megszülető zenei érték arányában. A közönség nagy része biztos ítélettel azonnal felismerte, hogy a későn és hangsúlytalanul meghirdetett sorozat koncertjeit a blamázs elkerülése érdekében "vattaként", tálcán kínált "szakmai belépővel" (azaz tiszteletjeggyel, potyajeggyel) is lehet látogatni. Nyilvánvalónak tűnt, és lassanként a konkrét információkból is kiderült: ez a program nem Budapest részére készült, hanem nagyvonalú európai uniós pénzekből, müncheni ízlés szerint, tizenkét (főleg német, s leginkább bajor) város számára. Ezeknek sorát toldották meg (nyilván az ügyvezető és művészeti vezető) a nyomaték kedvéért az Egyesült Európához csatlakozni kívánó Prágával és Budapesttel. (Ez lehet a késői hirdetések magyarázata is, a magyar szervezők nyilván az utolsó percben értesültek az eseménysorozatról - szerencse, hogy megkésve bár, de mégis maradt energiájuk a koncertek megrendezésére és meghirdetésére. - A szerk.)
Az Europa Musicale tizenhat koncertje az EU-ban egyesült tizenhat állam képviseletében tizenhat szólistát vagy kamaraegyüttest vonultatott fel alig három hét alatt Budapesten. Ausztriát ebben a seregszemlében a salzburgi Hagen Quartett képviselte.
Az egy "idegen" közreműködővel vonósnégyessé szerveződött három Hagen testvért másfél évtizede hallottam Lockenhaus Gidon Kremer szervezte fesztiválján. Legfiatalabbjuk, a gordonkás Clemens akkoriban érettségizett, vagy éppen készült a matúrára. Nagyon korosak tehát nem voltak, de hírnevük és játékuk már akkor is jelentős együttest ígért.
Karrierjük az azóta eltelt időben valóban kivirágzott. Lukas Hagen (1. hegedű), Veronika Hagen (brácsa) és Clemens Hagen (gordonka) Rainer Schmidt 2. hegedűssel kiegészülő együttese ma a hangversenyek pódiumain és hanglemezcégek stúdióiban világszerte keresett társulat. (NB.: a kvartett tagjainak névsorát az Europa Musicale 2000. rendezvénye során semmilyen kiadványból nem lehetett megtudni.) Budapesten kétszer is megfordultak már, de több mint tíz éve, hogy utoljára hallottuk őket.
Július 1-jei hangversenyük a Zeneművészeti Főiskola (újabban Zeneművészeti Egyetem, de a köznyelv szerint amúgy csak Zeneakadémia) kistermében igazolta - minden fenntartásunk ellenére - a kvartett nemzetközi hírnevét. Gondosan megtanult, érzelmileg kiérlelt, koncentráltan és egyes részleteiben igazán magával ragadóan előadott produkciót kaptunk a fesztivál osztrák közreműködőitől, miután végighallgattuk Erhard Busek egykori osztrák alkancellár - szerencsére a legkevésbé sem patetikusra hangolt, és időtartamában is viszonylag visszafogott, a zene hatalmát dicsőítő - ünnepi beszédét. A szónok feladatát ellátva sürgősen távozott a koncert helyszínéről.
Az előcsarnokban kiosztott műsorlapról tudtuk meg (de megtudtuk!), hogy az eredetileg ígért kései Haydn-mű helyett Mozart K. 464-es A-dúr vonósnégyese, a Haydnnak ajánlott kvartettsorozat 5. darabja szerepel a műsoron. Nem biztos, hogy ez az előadók számára kedvező csere volt. A Mozart-műben ugyanis azonnal fény derült az együttes gyenge pontjára: arra, hogy primáriusa nem hogy nem az első az egyenlők között, hanem éppen a legkevésbé rátermett a négy játékos közül, vagy legalábbis annak mutatkozott ezen az estén. Hogy Lukas Hagennél a szellem gátolja-e az anyagot - vagyis a kevésbé érzékeny kottaolvasás, kevésbé gazdag fantázia, kevésbé érett alkalmazkodóképesség következtében lett Mozart- és Schubert-játéka szegényesebb, formátlanabb és merevebb kvartettbeli társaiénál -, vagy éppen az anyag győzi-e le a szellemet, és a kevésbé sikerült hangszeres felkészülés technikai gyengeségei, a kevésbé készséges jobb kar, a némileg merevebb csukló, a fogólapon az ideálisnál kevésbé érzékenyen mozgó bal kéz akadályozza az együttes egészéhez méltó magas, sőt igen magas színvonalú játékban: mindezt egyszeri találkozás nyomán nehéz megítélni. A végeredmény azonban egyértelmű: éppen az első hegedűs játékának gátoltsága áll útjában annak, hogy a rokonszenves, intenzíven és szépen muzsikáló Hagen Quartett ne egyszerűen jó vonósnégyes legyen, hanem valóban kitűnő, s a klasszikus mesterek műveit méltó színvonal helyett kiemelkedően szólaltassa meg. Talán Haydn némileg sarkosabb, Mozarténál kevésbé vagy mindenképpen másként kantábilis műve ideig-óráig leplezni tudta volna ezt a gyengéjüket. Az alsó szólamok tökéletesen összecsiszolt dallamformálása, pontosan riposztozó imitációi, teljesen közös lendülete és egyetértése egy Mozart-műben különösen sajnálatos-fájdalmasan emeli ki egy hozzájuk a szó igazi és legmélyebb értelmében szellemileg és hangszeresen egyaránt méltó, hajlékony és olvadékony, mindenben vezető rangú első hegedűs hiányát. És ez a hiány alig valamivel kevésbé zavart a szünet után játszott és romantikus lendületével sok mindenen átlendítő Schubert-vonósnégyes, a Deutsch-jegyzék 887. számával jelzett G-dúr kvartett előadásában.
De a hangverseny nem maradt méltatlan a Hagen Quartett hírnevéhez. Még a szünet előtt eljátszották Anton Webern (a műsorfüzet által egyszerűen Vonósnégyesnek nevezett) két darabját, az opusz 5-ös Öt tétel vonósnégyesre című kompozíciót és a szintén vonósnégyesre komponált, opusz 9-es Hat bagatellt. Ebben a két rövid, újra meg újra aforisztikusnak nevezett Webern-darabban a Hagen Quartett estjének legkiemelkedőbb produkcióját nyújtotta. Játékukban a két ciklus olyan meggyőzően hangzott, mintha éppen ezeket a rövid, percnyi tételeket lenne igazán egyszerű és magától értetődő megszólaltatni. Nyoma sem volt semmi merevségnek, bizonytalanságnak, értelmezési problémának: biztos szemmel, határozott ítélettel találták meg azokat az eszközöket, amelyekkel ennek a nehezen megközelíthető, zárt világú mesternek a zenéjét egy teljesen egyszerű gesztussal fel tudták mutatni és át tudták nyújtani a közönségnek - utóbbi ezt azonnal észre is vette, és a Mozart-kvartettnél érezhetően melegebb tapssal honorálta a produkciót. Mindkét ciklusban megkeresték azokat az elemeket, amelyek összekapcsolják ezeket a korai Webern-opuszokat korának előzményeivel. Alapvetően romantikus lendülettel játszották az olykor rezzenetnyi gesztusokból nagy ívvé összeálló tételeket, előadásuk pontosan tájékoztatott a két mű születése között eltelt négy évben a Webern-műhelyben megérlelt változásokról. Ha talán az együttes Mozart- és Schubert-játéka nem szerzett is elég örömet, a Webern-művek megvilágító szépségű és mélységű előadása kedvéért különösen érdemes volt a Hagen Quartett hangversenyét meghallgatni.

A Hagen Quartett
Dávid Zsolt felvétele

Olasz Kultúrintézet: öten a Giardino Armonicóból