A nosztalgikus visszapillantás után foglaljuk össze, hogyan is alakult az idei szeminárium programja. A tizenöt évvel ezelőtti legendás hírű tanári kar tagjai közül most is jelen volt Kurtág György, és egy előadás időtartamára ellátogatott Szombathelyre Somfai László is. Újdonságot jelentett Lakatos György fagottkurzusa, és első ízben irányította a fiatal karmesterek munkáját Peskó Zoltán, akinek asszisztense Tihanyi László volt. Változatlan népszerűségnek örvendett - az idén a Lachenmann-tanítvány Manuel Hidalgót vendégül látó - Szigetvári Andrea és Johannes Kretz vezette, számítógépes zenével is foglalkozó zeneszerzői műhely; és Csengery Adrienne mesterkurzusa is évek óta számos ország huszadik századi zenét tanulni vágyó énekesét vonzza Szombathelyre. Bár idén a szeminárium kiemelt hangszere a fagott volt, a legtöbb lehetőség közül mégis a zongorista növendékek választhattak, akik látogathatták Eckhardt Gábor, Florent Boffard óráit, előjátszhattak Kurtág tanár úr - Szervánszky Valéria és Csalog Gábor asszisztenciájával vezetett - zongorás kamarazene kurzusán, végül a szeminárium két hetének utolsó három napján részt vehettek Csalog Gábor Schönberg-óráin is.
A zeneszerzés-szeminárium hallgatói az első napok meghökkenése után kedvvel alkalmazkodtak Németországból érkezett vendégprofesszoruk rendhagyó tanítási stílusához. Manuel Hidalgo ugyanis igazi "diákprofesszor", aki úgy tanít, hogy "nem tanít", vagyis nem irányítja növendékeit, hanem együtt tanul velük. A számítógépes zenei műhely ezúttal megalkotója, Marco Stroppa távollétében, ám a jelenlétében megszokott intenzitással működött, az első napok történeti-műelemző előadásait követően az új számítógépes programok megismerésére, kipróbálására és a komponálásra összpontosítva. Különös hangsúlyt kaptak a tisztán hangszeres, a kizárólag elektronikus és az élő elektronika eszközeivel átszínezett akusztikus hangzások kombinációs lehetőségei. Július 11-én a zeneszerző hallgatók körében részt vehettem Johannes Kretz teljes délutánt átfogó bevezető, egyben összegző jellegű előadásán, amelynek első részében a kezdetektől tekintettük át a zenei elektronika történetét, s közben bepillantást nyertünk az elektronikus hangképzés fizikai mechanizmusainak rejtelmeibe is, a mágneses hangrögzítéstől az élő elektronikáig. Az előadás zenehallgatásra és műelemzésre épülő második szakaszában nemcsak az élő elektronika időbeli, térbeli, színbeli és dinamikai alkalmazásának lehetőségeivel ismerkedhettünk meg, de alkalmazási lehetőségeinek határaival is.
A zeneszerzés-szeminárium mellett a fagottosoknak jutott a leginkább a jelenkor zenéjére összpontosító kurzus: főként 1995 után keletkezett kompozíciók - Sáry László, Hollós Máté vagy Wayne Siegel műveinek - gyakorlása során sajátíthatták el a hangszerjáték legújabb technikai fogásait. Mesterük, Lakatos György játéktechnikájuk fejlesztése mellett az új zene affektustanába is bevezette növendékeit. Július 13-án jelen voltam Lakatos rövid zenetörténeti előadásán is: régebbi korok fafúvós irodalmát tekintette át tanítványaival. Felfigyeltem tanítási óráinak látszatra közhelyszerű, ám az új zenére vonatkozóan mégis perdöntő jelentőségű kulcsmondatára, amely alighanem Lakatos György előadóművészetének kulcsa is: Kérlek, énekelj!
Ezzel szemben Csengery Adrienne mesterkurzusán, melynek középpontjában a 20. századi magyar dalirodalom állt, hosszú percekig nem szólalhatott meg az énekhang. Senki sem kerülhette ugyanis meg a szövegfordítás, a szövegértés és értelmezés munkáját. A dalok szavakból kibomló, csak a szöveg jelentésének viszonylatában érzékelhető tónusának legalább megközelítő megérzése nélkül bizony nem lehet megszólaltatni a 20. század dalait sem. A tanítványok, akik főként Kurtág-művekkel készültek, a pontos intonációt segítő énektechnikai tanácsok mellett betekintést nyerhettek néhány kompozíció keletkezéstörténetébe is.
A zongoraórák tananyagába Eckhardt Gábor a klasszikus és a romantikus zongorarepertoár műveit is bevonta, főképp a Bartók által gyakran játszott zeneszerzők kompozícióit. Oldott légkörű óráin szóbeli közlés és hangszeres előjátszás olyan kivételes egyensúlya valósul meg, amely pillanatra sem fárasztó a növendék számára, mégis mindvégig rendkívüli éberségre ösztönzi figyelmét. Florent Boffard kurzusának résztvevői Bartók és más huszadik századi szerzők művei mellett elmélyedhettek a század francia zongoramuzsikájának tanulmányozásában is, míg Csalog Gábor óráira Schönberg op. 23-as Öt zongoradarabjával és op. 19-es Hat kis zongoradarabjával készülhettek a hallgatók.
A karmesterkurzus vezető professzora, Peskó Zoltán növendékeinek tananyagát rendhagyó módon kizárólag Bartók műveiből állította össze, érezve és érzékeltetve, hogy Bartók zárt stílusvilágába nem érdemes "kirándulni", zenei nyelvének elsajátításához, zenéje megszólaltatásához hosszú ideig - legalább két héten át - zenéjével, helyesebben zenéjében kell élni. A fiatal dirigensek munkáját eléggé nem becsülhetően minden nap két - a szó legnemesebb értelmében vett - "szolgálattal", alapos felkészültséggel és kitartó figyelemmel segítette a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar. Peskó Zoltán az intenzív, napi hat-nyolc órás próbamunka során az ütéstechnika megtisztításával, a felesleges gesztusok eltávolításával, a kompozícióknak a Bartók-interpretáció alapkérdéseiből kiinduló felépítésével olyan erős biztonsági hálót szőtt fiatal tanítványai számára, amely a zárókoncerten kockázatmentes pódiumra lépést tett lehetővé.
A tíz ország harminc hangszerjátékosa között tíz budapesti zeneakadémistát is Szombathelyre vonzó zongorás kamarazene-kurzus első napjai a várakozás jegyében teltek. A változatos műsorral készülő jelentkezők az első héten Szervánszky Valéria és Csalog Gábor irányításával készülhettek fel a szeminárium második hetében - felesége, Kurtág Márta jelenlétében és tanácsait mindig megszívlelve - tanító Kurtág György óráira. Kurtág tanár úr változatlanul a valódi alkotómunka labirintusán vezeti végig tanítványait, akiknek nem elég csupán előadniuk, hanem a semmiből kell létrehozniuk a műveket, hangról hangra, ütemről ütemre, s mindazt, amit azelőtt tanultak, szinte elfelejtve. A növendékek, fölismerve a kivételes lehetőséget, elsősorban Kurtág-kompozíciókkal - főként a Játékok darabjaival és a Bach-átiratokkal - készültek. Így néhány óra leforgása alatt ajándékba kaphattak olyan "igazgyöngyöket", amelyek a néma kottaszövegből csak hosszú évek elmélyedt munkájával hozhatók felszínre, de az is lehet, hogy mindörökre rejtve maradnának. A 20. századi komponisták alkotásait előjátszók mellett a bécsi klasszika vagy a romantika korának kamaraműveivel kopogtató hallgatók is bebocsátást nyertek Kurtág tanár úr óráira.
A kurzusok munkáját zenetudományi program egészítette ki. Július 13-án Somfai László Tempo, Metronome, Timing in Bartók's Music: The Case of the Pianist-Composer (Tempó, metronóm, időtartam a zongorista- zeneszerző Bartók zenéjében) címmel tartott előadását hallgathatták meg a különféle szemináriumok tanárai és hallgatói. Miért változtatta meg a zeneszerző az MM-számokat a különféle, egymást követő kottakiadásokban? Honnan ered, és valóban létező-e az ellentmondás az MM-szám és a darab végi időtartam-adat között? A fennmaradt szerzői hangfelvételeken hallható mű vagy művek az autentikus kottakiadásban jelzettnél lassabb vagy gyorsabb tempóvételét pillanatnyi, átmeneti módosulásnak vagy a nyomtatott kottaszöveg revíziójának tekintsük-e? Ezekre az alapkérdésekre, de a Bartók-interpretáció sok más fontos kérdésére is választ kaphattak a hallgatók, akik a bőséges hangzó példával illusztrált, Bartók és a tempó témakörét minden lehetséges oldalról megvilágító előadás után a kézhez kapott hand-outok gazdag információanyagával felszerelve térhettek haza, és gondolhatták tovább a felvetett problémákat.
Szót kell ejtenünk még a szemináriumok napi munkáját át- meg átszövő, idén fesztiválokénál csendesebb, bensőségesebb, kevésbé látványos, egyszóval ünnepibb légkörben zajló koncertsorozatról, amelynek tizenegy hangversenye közül hat kamarazenei jellegű volt, egy szimfonikus zenekari, de meghallgathattunk egy kórus- és három szólózongora-koncertet is. Előtte azonban említést kell tennünk egy-egy, a fesztivál keretében rendezett - a száz évvel ezelőtt született Ernst Křenek gazdag, sokszínű életéről és életművéről áttekintést adó, valamint a Geszler-Tessényi család muzsikus tagjait bemutató - kiállításról, és az eredetileg két estére tervezett népzenei programról is, amelynek magyar népzenét bemutató részét a Muzsikás Együttes Bartók gyűjtötte népdalokat középpontba helyező koncertje képviselte. Afrikai népzenét viszont nem hallgathattunk, mert - amint azt a szervezőktől megtudtam - a meghívott zimbabwei folklóregyüttes későn nyújtotta be követségünkhöz a beutazási engedélyhez szükséges kérelmét.
Zongoramatiné, Eckhardt Gábor koncertje várta a nyitónapon az érkező muzsikusnövendékeket, akik közül sokan még útipoggyásszal a kezükben csodálták meg az egy évvel ezelőtt megújult, kultúrpalotává alakult főtéri Grünwald-házat, s vették birtokba annak barátságos és jó akusztikájú dísztermét, a szemináriumi zongoraórák új helyszínét. Eckhardt Gábor műsorát főként olyan magyar szerzők - FARKAS FERENC (Ballada), JENEY ZOLTÁN (5 zongoradarab), HUZELLA ELEK (Cambiate per pianoforte), BOZAY ATTILA (5 kis zongoradarab) és SUGÁR MIKLÓS (Felhő-variációk) - műveiből állította össze, akikhez személyes emlékek fűzték, melyeket meg is osztott hallgatóságával. A koncert, amely így szavak és zene váltakozására épült, kettős portrét rajzolt a komponistákról. Eckhardt Gábor előadásmódját a kompozíciókkal szembeni tudatos érzelmi távolságtartás jellemezte, amely különösen illett Huzella Elek egyetlen szólózongora-darabjának eszköztelenségéhez, de ami időnként mégis feloldódott a Liszt-kompozíciókban (IV. Mefisztó-keringő; Szürke felhők), majd végérvényesen Sugár Miklós Felhő-variációinak múltba vágyó záróakkordjában.
Az esti, ünnepi nyitóhangversenyen a Rádió Gyermekkórusa lépett fel a Bartók Teremben Thész Gabriella és Nemes László Norbert vezetésével, Novák Anikó (zongora) közreműködésével. Kompozíciószerűen, nagy gonddal összeállított, Bartók Gyermek- és Nőikaraiból válogatott tételekből (Tavasz, Ne hagyj itt, Jószágigéző, Resteknek nótája, Bolyongás, Csujogató) kiinduló műsorukban az "új" és a legújabb magyar kóruszenét - LIGETI GYÖRGY (Ha folyóvíz volnék; Idegen földön - részletek; Négy lakodalmi tánc) KOCSÁR MIKLÓS (Ave Maria), ORBÁN GYÖRGY (O Glorisa; Audi Voces) REMÉNYI ATTILA (Október 6.), MOHAY MIKLÓS (Kiben Máriát dicséri) és GYÖNGYÖSI LEVENTE (Cantate Domino) - kompozíciói képviselték. Kristályosan tiszta intonációjú, a műveket természetes egyszerűséggel formáló előadásukban a jelenkor magyar kórusműveinek hangvételét is rokonnak érzékeltük a népdalokéval.
Július 10-én a Képtárban került sor Gyöngyössy Zoltán (fuvola), Klenyán Csaba, Rozmán Lajos (klarinét) és Lakatos György (fagott) fafúvós kamaraestjére, amelynek műsorfüzete jelezte, a fiatal művészek elhatározták, hogy ezen az estén a zenetörténet Machaut-tól napjainkig terjedő szakaszán zenei játékokkal és más, deklaráltan játékos kompozíciókkal vezetik végig hallgatóságukat. Virtuóz, magabiztos előadásban lehettünk részesei harmóniai (Bach: Kis harmóniai labirintus - Kondor Ádám átiratában), metrikai (Josquin: Proporciós kánon, Dufay: Belle, que vous ay a me fait) és dallami (Ockeghem: Baisiés mois, Boulez: Domaine) játékoknak, hallgathattuk meg Machaut híres rák-formájú rondeau-ját (Ma fin est mon commencement, et mon commencement est ma fin), Sári József két (Hommage à Szőllősy, Esti fények), valamint Sáry László (Nagymama tánca) és Tom Johnson (Narayana tehenei) egy-egy kompozícióját. A trió (két klarinét, fagott) előadásában elhangzó Haydn és Mozart-művek (Haydn: Darabok zenélőórákra; Mozart: Zenés kockajáték, B-dúr divertimento, K. 229) állandósult mezzofortéja, formálásmódjuk tagolatlansága azonban elbizonytalanított. De nem feltételezem, hogy a tehetséges fiatal muzsikusok a bécsi klasszika nyelvét nem beszélik; Haydn és Mozart zenéje ezen az estén valószínűleg csupán játékos kedvükből fakadó felfokozottságuknak esett áldozatul. Annál szívesebben gondolok vissza a Lakatos Györgynek ajánlott és előadásában elhangzó Sáry-kompozíció kifejezésteli - az elektronikus zenei háttér kíméletlen szorításában, annak ellenére is dallammá bűvölt - repetícióira, a legemlékezetesebb mégis az est két "játéktéren kívüli" pillanata maradt, a két Kurtág-mű - Doloroso, Hommage à Bach - Gyöngyössy Zoltán fuvolaszólójával.
A július 13-i estén a Tihanyi László vezette Intermoduláció kamaraegyüttes lépett a Bartók Terem pódiumára. Hangversenyük első részében EÖTVÖS PÉTER Kozmosza hangzott el Eckhardt Gábor racionális, mégis átszellemült tolmácsolásában, valamint Boulez Dérive, Manuel Hidalgo Trio Esperando és Berio Serenata című kompozíciója, utóbbi Kaczander Orsolya felejthetetlen fuvolaszólójával. A szünet után TIHANYI LÁSZLÓ 1996-ban klarinétra, csellóra és zongorára komponált, az idei Bartók Fesztivál tartóoszlopaihoz, Bartókhoz, Messiaenhoz, Kurtághoz szellemiségében és szerkesztésmódjában is több szállal kapcsolódó, mégis szuverén Schattenspieljének Atte címmel kamarazenekarra átdolgozott, a tíztételes Árnyjáték Prelude-jével bevezetett négy trió-tételét hallgathattuk meg Déri György cselló- és Klenyán Csaba klarinétszólójával, a zeneszerző vezényletével.
Július 14-én Bécsből érkezett zongorás trió - Eugenie Russo (zongora), Gert Schubert (hegedű) és Roger Salander (klarinét) - vendégei lehettünk. Koncertjük, amelynek műsorát Křenek (Trió op. 108; Szvit klarinétra és zongorára op. 148), Copland (Szonáta hegedűre és zongorára), ERŐD IVÁN (Három darab szólóhegedűre), Bernstein (Szonáta klarinétra és zongorára) és Bartók (Román népi táncok hegedűre és zongorára) művei alkották, nagyjából egy derűs teadélután légkörét árasztotta, amelynek résztvevői valamennyien ragyogó, szellemes társalgók. Az est legemlékezetesebb perceit Copland hegedű-zongora szonátája és Erőd Iván szólóhegedűre írt darabjai adták, elsősorban Gert Schubert alig vibrált, "ponticello"-alaptónusú, mégis ezerszínű, fényes hegedűhangjának köszönhetően. A hangverseny egységes alapkarakterének egyetlen, de jóvátehetetlen törését a koncertprogram összeállítása okozta. Bartók, a Román népi táncok - bármennyire rokonszenves is a gesztus - nem illett ebbe a műsorba, következésképp nem is szólalhatott meg igazán. Vannak témák, amelyek egy kellemes koraesti teán folytatódó könnyed társalgás keretében semmiképpen sem vethetők fel.
Július 15-én, szombaton, ha jól számoltam, harmadik alkalommal lépdeltem fel - mert hogyan is lehetne koncertre menni másként - a Bartók Terembe vezető lépcsősoron, hogy azután még meredekebb lelki lépcsőfokokon lépkedhessek tovább Kurtág Márta és Kurtág György zongoraestjén, amely egyben KURTÁG GYÖRGY szerzői estje volt, és amelynek során a Játékok részleteit, sorozatának harminc darabját aranyfonálként szőtte át négy Bach-átirat: Aus tiefer Not schrei ich zu Dir (BWV 867) - in memoriam Joannis Pilinszky; Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit - Sonatina az "Actus Tragicus"-ból (BWV 106); Esz-dúr triószonáta I., 1 (BWV 525); O Lamm Gottes unschuldig (BWV Deest). Majd két gyászdarab hangzott el: In memoriam Sebők György (négy kézre) és Bozay Attila emlékére (két kézre, Kurtág György). És végső gesztusként, "tiszta ellentmondásként" újra a Bach-átirat: Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit...
Július 17-én Florent Boffard zongoraestjét koncerttermekben ritkán hallható sorozattal, Debussy etűdjeinek első könyvéből választott tételek könnyű kezű, de személyes hangú interpretációjával nyitotta. Kemény hangvételével, hideg színeivel éles kontrasztként következett a második részben Boulez 2. szonátája. Kérlelhetetlen pontosságú, talán egyetlen hangot sem vétő, a formai funkciójú dinamikai szinteket és tempókaraktereket szélső határokig feszítő megszólaltatása nagyítóüveg mögé helyezve mutatta fel a kiszámíthatatlanságának dacára is erős zenei szerkezetet.
Július 18-án újabb zongoraest következett. Csalog Gábor, úgy tudom, fájó karral vállalta Messiaen húsztételes Vingt regards sur l'Enfant-Jésus (Húsz pillantás a Gyermek Jézusra) című zongoraciklusának márciusi, műcsarnokbeli magyarországi bemutatóját követő másodszori megszólaltatását. Nem tudom, vajon a Bartók Teremnek a Műcsarnokénál bársonyosabb akusztikája, a budapestinél kisebb lélekszámú közönség koncentráltabb figyelme, vagy - ami már emberileg elképzelhetetlen - a billentés dinamikai- és színárnyalatainak a tavaszi bemutató hangzásspektrumát is felülmúló tovább gazdagodása, finomodása, a zenei időkezelés még nagyobb fokú nyugalma tette-e, hogy ezen az estén nem csak Messiaen ezüst "csendjei", hanem teltebb és töményebb, aranyszínű "csöndjei" is érzékelhetővé váltak.
Július 20-án a délutáni órákban került sor a zeneszerzés és a számítógépes zene szemináriumának zárókoncertjére, amelynek keretében a hallgatók a kurzus két hete folyamán komponált darabjaikat mutatták be. Sok ígéretes etűd között két tanulómunka tűnt számomra többnek egyszerű írásgyakorlatnál: VARGA JUDIT Virág II. Virág I. című, klarinétra, basszusklarinétra és élő elektronikára komponált kettőskánonja, valamint LÁSZLÓFFY ZSOLT fafúvós kvartettre és élő elektronikára írt Back to the Origins című kompozíciója. Varga Judit egyszerű, mértéktartó, ám annál szigorúbb zeneszerzői eszközökkel szelídítette meg az elektronikus hangszerapparátust, és fonta össze a fafúvós hangzásokkal, amelyek az akusztikus és elektronikus hangspektrumok ötvözetében tízszólamúvá bontakozó kettőskánon folyamán szinte észrevétlenül integrálódtak a részben önmaguk által generált elektroakusztikus hangzástérbe. Lászlóffy Zsolt kompozícióját programjának, dramaturgiájának megfelelően a fent írottakkal éppen ellentétes zeneszerzői elv, az akusztikus és az elektronikus, azaz "személyes" és "személytelen" hangzások tudatos elválasztása, a két hangzási közeg függetlenségének hangsúlyozása határozta meg. A zeneszerzői alapkoncepció következetes vállalása a kétféle hangspektrum huszonöt percen át tartó szerkezeti és színbeli kontrasztját a két világ közötti dialógus lehetetlenségének, a színpadi történés - a fafúvós hangszerjátékosok egymás utáni kivonulása - által talán túlságosan is megerősített, de zeneileg mindenképpen kifejező és meggyőző jelévé avatta.
A hangszeres és énekes szemináriumok legjobb produkcióit hirdető esti kurzuszáró hangverseny azonban csalódást okozott. Az órákon a koncerten hallottaknál sokkal több, ha nem is teljes egészében kidolgozott kompozíciót, de legalább pódiumérett pillanatot, kompozíciórészletet hallhattam. Milyen kár, hogy kevés hallgató vállalta-vállalhatta a zárókoncerten való fellépést!
Nem nevezhetők kicsinyhitűnek viszont a karmesterkurzus résztvevői, akik a fesztivál koncertsorozatának záróestjén a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar élén bátran a karmesteri emelvényre álltak. Hat fiatal dirigens lépett pódiumra és adta kézről-kézre a zenekart, valamint a műsort alkotó Bartók-kompozíciók láncát: Két kép (op. 10) (Adrian Ioan Morar), A csodálatos mandarin (op. 19) - szvit (Maciej Żoltowsky, Franck Fontcouberte), Magyar képek (Holger Kolodziej), Concerto (Michaël Cousteau, Gábor Ferenc). Az est folyamán mindvégig érzékelhető volt az alapos próbamunka során, Peskó Zoltán által nagy gonddal felépített, szilárd háttérkoncepció, amelynek köszönhetően tizenkét irányító kéz között sem veszett el a műsor interpretációs stílusegysége. Egyedül a Mandarin-szvit kettéválasztása és két karmesterre osztása okozott csaknem végzetes kisiklást, viszont kárpótlást jelentett a Concerto alapvető karaktereinek különösen tempó és ritmus szempontjából kidolgozott megszólalásmódja. Szívesen tenném, de nem mondhatom, hogy a Bartók-estet végigvezető karmestereknek, karmester-növendékeknek nem voltak bizonytalan pillanataik, a vállalt műsor-összeállítás nem egy mozzanata bizony meghaladta olykor technikai, máskor muzikalitásbeli képességeiket, felületességgel azonban egyikük sem vádolható. A megingásokon az ilyenkor egyedül célravezető "behunyt szem" technikáját alkalmazva segítette át őket a zenekar, amely ezen az estén rendkívüli alkalmazkodóképességről tett tanúbizonyságot. Lágy, légies tónusával pontosan a megfelelő arányban vált ki és emelkedett a fafúvóshangzás fölé az első fuvola szólama (Kovács Katalin), a rezek közül pedig határozottságával tűnt ki a harsonások csoportja. A vonóshangzást viszont éppen a túlzott magabiztosság vagy talán a biztos szólamtudás feletti öröm duzzasztotta gyakran a fafúvók, sőt nem egyszer a rezek kibontakozásának torlaszává. Ha jól számoltam, tíz első hegedű állt a karmesterek rendelkezésére. Talán még kettő vagy négy prímjátékos kellett volna a vonós-pianissimo hangzások tüllfüggönyének megteremtéséhez, de lehet, hogy csak a húrok leheletfinomságú érintéséhez szükséges bátorság. Mindezeken túl, vagy mindezek ellenére a zenekar és a karmesterkurzus hallgatói megérdemelték a sikert, még akkor is, ha az ifjú dirigensek közül senki sem vihetett haza úticsomagjában minden ízében koncertkész produkciót. De, érzésem szerint, elsősorban nem is ezért jöttek Szombathelyre.
Eltűnődtem azon, vajon mi lehet a legfontosabb, amit az idelátogató hallgatók a művésztanáraiktól kapott néhány óra ideje alatt, és a meghallgatott, tanáraik által adott koncertek során megtanulhatnak? A sokféle ismeret között miféle tudás az, amit feltétlenül magukkal kell vinniük? Azt hiszem, a nyári mesteriskolákat látogató növendékek, fiatal művészek a kurzusokon igazában nem is a szó hagyományos értelmében vett tudást keresik, vagyis elsősorban nem hangszertechnikai fogások ismeretét, nem csupán egy-egy mű interpretációjának kulcsait, hanem annál sokkal többet, a legtöbbet, amit tanítvány mesterétől kaphat: "együtt-tudást", amit latinul így mondanánk: consciencia, azaz olyan tudás, amely valamiképpen a lelkiismerettel van kapcsolatban. A nyári vakáció idején tanulmányútra kelő és Szombathelyre látogató sok-sok fiatal valószínűleg már érkezése pillanatában tudta a legfontosabbat, hogy egyedül ennek a tudásnak a birtokában válhat, ha nem is méltóvá, de legalább alkalmassá a remekművekkel való párbeszédre, és egyedül ennek a tudásnak a fényében fogalmazhatja meg később a maga kérdéseit, alakíthatja ki a művekről saját olvasatát.