Muzsika 2000. április, 43. évfolyam, 4. szám, 6. oldal
Claude-Achille Debussy:
Rameau-tól Szent Sebestyénig (2)
Szemelvények a zeneszerző levelezéséből
 

A Muzsika márciusi számában válogatást közöltünk Claude Debussy olyan kritikai írásaiból és nyilatkozataiból, amelyek az 1921-ben megjelent Monsieur Croche antidilettante című gyűjteményben nem szerepelnek. Az 1921-es válogatás vált ismertté a magyar közönség számára is Fábián László fordításában, Croche úr, a dilettánsok réme címmel. Debussy írásainak teljes kiadását François Lesure tette közzé Monsieur Croche et autres écrits (Croche úr és más írások) címmel 1971-ben, szemelvényeink ebből a kötetből származtak.
Debussy írói munkásságához kell sorolnunk igen kiterjedt levelezését. Családjával, kiadójával, Jacques Durand-nal, André Caplet karmesterrel, más barátaival folytatott levelezésének igen sok olyan közlést köszönhetünk, amelyek éppen a műfaj sajátos lehetőségeivel élve önmaga zeneszerzői gondjai felől is érdekes részletekkel ismertetnek meg. Megjelenik a levelezésben egyebek között Igor Stravinsky alakja, Debussy véleménye ifjabb kortársáról.
A magyar olvasót különösen érdekelheti a Bárczi Gusztávnak, a Rózsavölgyi cég hangversenyrendező tagjának írott hosszú és lelkes levél, a magyar cigányzene és Radicsék dicsérete. Egyéb kommentárt a közölt írásokhoz ezúttal is kár volna fűznünk. Elmondják a magukét.

Néhány fontosabb névről:
ANDRÉ CAPLET (1878-1925) - zeneszerző, karmester, Debussy segítőtársa, műveinek dirigense. JACQUES DURAND (?-1928) - Debussy és Dukas tanulótársa a Conservatoire-on, a Durand et Fils zeneműkiadó tulajdonosa, számos francia zeneszerző, köztük Debussy kiadója. ANTOINETTE FLORE MAUTÉ DE FLEURVILLE (1823-1888) - Debussy első zongoratanára, tehetségének felfedezője. Debussy úgy tudta, hogy Chopin tanítványa volt. MICHAEL DIMITRI CALVOCORESSI (1877-1944) - görög származású zenekritikus, az orosz zene híve és propagátora, a kortárs zenei mozgalmak, Bartók Béla zenéjének kiváló ismerője. ÉMILE VUILLERMOZ (1878-1960) - francia zenekritikus, a kortárs zene híve és elemzője.

UJFALUSSY JÓZSEF

 


DEBUSSY LEVELEI KIADÓJÁHOZ,
JACQUES DURAND-HOZ

Közreadja Jacques Durand, Párizs, A. Durand et Fils, 1927.

1907. szeptember 3., kedd (Pourville)
[...] Egyébiránt egyre inkább arra a meggyőződésre jutok, hogy a zene, lényegénél fogva, nem olyasvalami, amit szigorú és hagyományos formába lehetne önteni. A zene ritmusba szedett időből és színekből áll [...]
Minden egyéb csak ostobaság, amit szűkagyú hülyék találtak ki a Mesterekre hivatkozva, akik jóformán mind csak a kor zenéjét írták!
Egyedül Bach érezte meg az igazságot.
Annyi bizonyos, hogy a zene nagyon fiatal művészet, mint eszköz és mint "ismeret" egyaránt.

1908. március
A "Képek" még nem lesznek egészen befejezve, mire Ön visszatér, de remélem, hogy egy nagyobb részt eljátszhatok belőle [...] Megpróbálok "mást" csinálni - valóságokat, bizonyos értelemben -, amit az ostobák "impresszionizmusnak" neveznek; ez a lehető leghelytelenebbül használt fogalom, különösen a műkritikusok részéről - ők képesek Turnerre is ráaggatni ezt, aki pedig rejtélyt alkot, mégpedig a legszebben a művészetben!

1909. VII. 13.
A fúvósok versenyének zsűritagjaként a legjobb hírekkel szolgálhatok a fuvolák, oboák és klarinétok nagyszerűségéről; ami a fagottokat illeti, csodálatosak [...] Ez a hangszer hajlamos patetikusan megszólalni, s meglátja, ettől áthelyeződnek majd bizonyos zenekari "értékek".

1910. VII. 8.
Ön nem beszélt nekem a "Tűzmadár"-ról [...] Nem tökéletes ugyan, ám mégis nagyon jó, mert a zene itt nem a tánc engedelmes szolgálója [...] S olykor teljesen szokatlan ritmus-konkordanciákat hallani benne! S vegye észre azt is, hogy francia táncosnők ilyen zenére soha nem lettek volna hajlandók táncolni [...] Gyagilev tehát nagy ember, és Nizsinszkij az ő prófétája, hacsak nem Calvocoressi az!

Pourville, 1915. szeptember 1.
Amit Saint-Saëns mond a pedálról Chopinnál, az - tisztelet magas korának - nem egészen helyes, mert én nagyon is pontosan emlékszem arra, amit Mme Mauté de Fleurville mesélt nekem. [Chopin] azt akarta, hogy pedál nélkül tanulják meg a műveit, és - nagyon ritka kivételektől eltekintve - ne tartsák lenn a pedált. Ez egyébként az a bizonyos lélegzésszerű pedálhasználat, amelynek művészetét Lisztnél figyeltem meg, amikor Rómában járván megadatott nekem, hogy hallhassam őt.
A csöndes igazság talán az, hogy a pedál túlzott használata valójában a hiányos technika rejtegetésének egy módja; jó nagy zajt kell csapni, hogy ne hallják, hogyan gyilkoljuk a zenét!

CLAUDE DEBUSSY - LEVELEK, 1884 -1918.
Összegyűjtötte és közreadja François Lesure
Párizs, 1980, Hermann XVI.

Robert Godet-nak
1911. december 8.
Tudja-e, hogy egészen közel Önhöz, Clarens-ban, van egy fiatal orosz muzsikus: Igor Stravinsky, akiben a szín és ritmus ösztönös zsenije munkál? Bizonyos vagyok benne, hogy ő és muzsikája végtelenül tetszene Önnek [...] Meg aztán, ő "nem ravaszkodik". Ezt a zenét vastag zenekari tésztából gyúrták, minden áttétel nélkül, olyan alaprajzra, amely csak saját érzelmeinek kalandjára figyel. Gyermeki és vad muzsika. Ugyanakkor a letét rendkívül kifinomult. Ha alkalma nyílik rá, hogy megismerkedjen vele, ne tétovázzon.

Robert Godet-nak
1915. október 14.
Pillanatnyilag nem tudja az ember, kinek a karjába zuhan majd a zene. Az ifjú orosz iskola is nyújtja felénk a kezét; véleményem szerint ők már oly kevéssé oroszok, amennyire csak lehetséges, még maga Stravinsky is veszedelmesen Schönberg felé hajlik, de zenéje azért a kor legcsodálatosabb zenekari szerkezete marad.

Igor Stravinskynak
1915. október 24.
Kedves Stravinsky, Ön nagy művész! Legyen teljes erejéből nagy orosz művész. Hiszen olyan szép, ha az ember saját hazájának gyermeke, s úgy kötődik a földjéhez, mint a legegyszerűbb paraszt! S ha idegen teszi a lábát e földre, oly kínosak ezek a nemzetközies ostobaságok!

Robert Godet-nak
1916. január 4.
Nemrég találkoztam Stravinskyval [...] Így beszél: az én Tűzmadaram, az én Tavaszi áldozatom, mint ahogyan egy gyermek mondja: az én búgócsigám, az én karikám. Ő pontosan ez: elkényeztetett gyermek, aki néha beletúr a muzsika orrába. Meg ifjú vadember is, aki viharos nyakkendőket visel és kezet csókol a hölgyeknek, miközben a lábukra lép. Öregen majd elviselhetetlen lesz, vagyis semmilyen zenét nem fog elviselni; egyelőre azonban szédületes!

Igor Stravinskynak
1912. április 13., szombat
Kedves Barátom,
Hála önnek, a húsvéti szünetet pompásan töltöttem, Petruska, a szörnyű mór és a tündéri balerina társaságában. Képzelem, milyen páratlan pillanatokat tölthetett evvel a három bábuval [...] és én nem sok mindent ismerek, ami felérne azzal, amit Ön "bűvészmutatványnak" nevez... Van ebben valami hangzó mágia, a gép lelkének valami titokzatos átváltozása emberivé, olyan varázslat által, amelynek, úgy látom, Ön eddig az egyedüli feltalálója. Szóval, olyan zenekari bizonyosságok vannak itt, amilyenekkel eddig csak a Parsifalban találkoztam - Ön érteni fogja, hogy mire gondolok, ebben bizonyos vagyok! - Ön messzebbre megy majd a Petruskánál, de máris büszke lehet arra, amit ez a mű képvisel.
Meg kell bocsátania nekem, hogy késlekedtem megköszönni szíves küldeményét, melynek ajánlása túlságosan szép helyet tulajdonít nekem a muzsika művelésében, melyet mi mindketten egyforma buzgalommal, hasonló önzetlenséggel szolgálunk. Sajnos az utóbbi időben betegek voltak körülöttem, különösen a feleségem, aki hosszú napokon át volt rosszul [...] Még arra is rákényszerültem, hogy én legyek a "bejáró", és jobb, ha mindjárt bevallom Önnek, hogy semmi tehetségem nincs ehhez a foglalkozáshoz.
Remélem, hamarosan abban az örömben lesz részem, hogy viszontláthatom, hála a szerencsés ötletnek, hogy újra játsszák Önt [...]
Kérem, ne feledje el a házunkhoz vezető utat, ahol mindenki boldog lesz, hogy újra láthatja.
Szeretettel
az Ön C. D.-je

KIADATLAN LEVELEK ANDRÉ CAPLET-NAK, 1908-1914
Összegyűjtötte és kiadja Edward Lockspeiser
Édition de Rocher, Monaco-Ville, 1957

1909. VII. 24.
Amióta elment, rossz napjaim is voltak [...]: gyengélkedés és eső, amibe belefullad a legjobb jószándék is, hogy minden reggel zseni legyek, mihelyt felkelek [...] Az egyetlen jó napot a fúvós hangszerek versenye szerezte. Ah, barátom! Micsoda klarinétok [...] micsoda oboák, és bársonyos fuvolák. Ami a fagottokat illeti, egyszerűen csodálatra méltóak [...]; patetikusak, akár Csajkovszkij, ironikusak, mint Jules Renard. Mindez pedig H. Busser Fantáziájában, ami olyan, mintha szerzője fagottban született volna [...] - ami nem jelenti azt, hogy arra is született, hogy zenét írjon.
Azt hiszem, úgy döntünk, hogy Párizsban maradunk, mert hacsak nem megyünk egy másik világba, igen valószínű, hogy ugyanezt az esőt találnánk mindenütt, megtoldva még azzal a kellemetlenséggel, hogy nem otthon vagyunk, és olyan asztalokon kell dolgoznunk, amelyek általában 75 évesek, vagy olyan emberekkel találkoznunk, akik nem mindig képesek névtelenek maradni.
Nem mondom, olyan lelkiállapotban vagyok, amikor az ember jobban szeretne szivacs lenni a tenger fenekén, vagy váza a kandallón, minden inkább, mint gondolkodó ember, ez a törékeny gépezet, amely csak akkor működik, amikor kedve tartja, s amely ellen az emberi akarat mit sem ér [...] Olyasvalakinek parancsolunk, aki nem engedelmeskedik, s ez a valaki mi magunk vagyunk! Mivel nehéz önmagunkat hidegen leidiótázni, üres körben álmodozunk; mint azok a bánatos falovak, zene nélkül, amelyekre nem ül föl senki.
Talán ez a büntetése azoknak, akik túlságosan szeretik a gondolatokat, de egyetlen egyet követnek kitartóan [...] innen származik a "fixa idea", az őrület előjátéka.

1909. XI. 25.
Bocsásson meg, kedves André Caplet, az utóbbi napokban unalmas és fárasztó foglalatosságok vették el az időmet. A francia zongorista faj nemesítésének szenteltem magam [...]; a dolgok megszokott iróniája úgy akarta, hogy e termékek közül egy fiatal, tizenhárom éves brazil lány volt a leginkább művészi alkatú személy. Nem szép, de a szeme "zenétől mámoros", és megvan az a tehetsége, hogy képes minden jelenlévőtől elkülönülni, ami a művész oly ritkán tapasztalható jellemzője.
A zsűriben igen különös muzsikusok ültek, akiknek természetes funkciója mintha inkább lábasjószág-versenyen való bíráskodás lett volna. És egyszer s mindenkorra meggyőződhettem arról, hogy Beethoven aztán végképp rosszul komponált zongorára, s hogy van valami titokzatos kölcsönviszony az emberek csúnyasága és az általuk választott zene között. [...] No de úgysem hallhatunk olyan gyakran a "Les Dragons de Villars"-ra írt fantáziát; nem is beszélve egy Scherzóról, Vollenhaupt tollából, aki állítólag régóta halott, ám mivel azt sem tudtuk, hogy egyáltalán élt, ezt különösebb érzelmek nélkül vesszük tudomásul.
A Conservatoire ma is az a komor és piszkos hely, aminek ismertük, ahol az ujjakra még a rossz hagyományok pora tapad. Ön, igaz spiritualistaként, "saját burokról" beszél, de remélem, gondosan meg is őrzi azt számunkra, nem látván semmi szükségét annak, hogy az évszázadok porába olvadjunk és részei legyünk - sosem lehet tudni - valamelyik csúf emlékműnek, amelyet unokáink közhasznúnak nyilvánítanak.

1910. II. 10.
Ami az Ibériát illeti, csak a 3. részből lett az, aminek lennie kellett; a másik kettőt újra kell kezdeni [...] Az első rész ritmusa, pedig az igazán "túl-spanyol", most olyan "balpartira" sikeredett ifjú "Capellmeisterünk" intelligens vezényletében, s az "Éjszaka illatai" mintha egy díványpárna alól szálldogálnának óvatosan, gondolom azért, hogy senkit se idegesítsenek. Szerettem volna, ha Ön is ott van, hogy megoszthassam Önnel a szenvedésemet: ezt a vágyamat szíveskedjék egy kis önzésből és nagy barátságból kikeverni.
Ma a "Rondes de Printemps"-t próbáltattam [...] magáról a zenéről nem az én tisztem beszélni, de a zenekar úgy szól, mint a kristály, s olyan könnyű, akár egy női kéz (ne Blanche Selva kezére gondoljon!).

Szombat reggel
Ma reggel Ibéria-próba [...] most már jobban megy! Az említett ifjú Capellmeister és zenekara hajlandó volt kevésbé a lábait és inkább a szárnyait használni [...]! El sem tudja képzelni, milyen természetesen adódik az "éjszaka illatai" folytatódása "egy ünnepnap reggelé"-n. Mintha nem is írva lenne [...] És az egész emelkedés, az emberek és dolgok ébredése [...] egy görögdinnyeárus és füttyentő utcakölykök, ezt egész tisztán látom [...] És mégis, látja, mekkorát tévedhet az ember, hiszen voltak, akik ezt "szerenádnak" hitték. Egyébként semmi jelentősége, mint ahogyan Lalo cikkének sem, amelyben a nagy kritikus hangszerelés-leckét ad nekem, azt állítván, hogy a hangszereket soha nem a természetes hangszínükben használom.

Bárczi Gusztávnak
1910. XII. 19
Megkaptam a magyar zenét, köszönöm Önnek. De mennyire más ez, mint az a benyomás, amelyet Radics hagyott bennem! [...] Olyan, mint egy szép pillangó az üveg alatt! A szárnyai még ragyognak, de már nem verdesnek, gazdag színei is megfakultak. Úgy látom, ami ezt a muzsikát illeti, Önök, magyarok, nem tudják pontosan megítélni az értékét! Hiszen ez saját életük része, s annyira ismerős, hogy már nem tulajdonítják neki azt a művészi jelentőséget, amely oly teljességgel, oly mélyen sajátja.
Figyelje csak meg egyébként, mivé lesz Liszt értelmezésében! Bármilyen zseniális, ő megszelídíti, háziasítja ezt a zenét [...] S az elveszti a szabadságát és a végtelenség érzését, ami oly jellemző rá.
Radicsot hallgatva eltűnik a hely, ahol vagyunk. [...] Az erdők illatát érezzük, források csörgedezését halljuk; s ez egyben egy szív melankolikus vallomása is, amely szenved, vagy éppen nevet, jóformán egyazon percben.
Véleményem szerint ehhez a muzsikához sohasem szabadna hozzányúlni. Mi több, meg kellene védeni, amennyire csak lehet, a "hivatásosok" ügyetlenségétől. Ezért [...] tartsák nagyobb tiszteletben cigányaikat, hogy ne csak egyszerű mulattatók legyenek, akiket dísznek hívnak egy ünnephez, vagy segítségül, hogy jobban csússzon a pezsgő! Igazából ez van olyan szép, mint az Önök régi hímzései, csipkéi [...] Hát miért nincs meg irántuk ugyanaz a tisztelet, ugyanaz a szeretet?
Ifjú muzsikusaik hasznos ihletet meríthetnének belőlük, nem másolva őket, hanem az ő szabadságuk, az ő kifejezésre, fájdalomra és ritmusra való készségük átvételére törekedve. Wagner tanácsai sok zene és sok ország számára károsak voltak. Saját országunk népzenéjét csak alapnak szabad használni, sohasem írásmódnak. Ez különösen igaz az önökére. [...] Szeressék olyan szenvedélyesen, ahogyan akarják, de ne öltöztessék iskolai egyenruhákba, ne tegyenek rá aranykeretes szemüveget!
Bocsássa meg, ha olyasmibe avatkozom, ami talán nem tartozik rám [...] Csak hát olyan végtelenül szeretem a zenét - és nemcsak a francia zenét! -, hogy mindig fáj látnom, ha pazarolják kincseit, vagy elferdítik igazi értelmét, mondhatnám nemzeti jelentését!
Túlságosan sok a német befolyás, Franciaországban túlságosan szenvedünk is tőle. Ne tegyék azt, amit mi, ne hagyják magukat félrevezetni az álmélység, az utálatos német "Modern-styl" által...

Rácz Judit Klára fordítása


1895 körül


Pourville-ben, 1904 szeptemberében


Az Eastbourne-i Grand Hotelben, 1905


André Caplet társaságában


Háza előtt, 1910 körül


Houlgate-ben, 1911


Chouchou-val Le Mouleau-ban, 1916