Élénkülni látszik a magyar zeneélet: a jelentős együttesek ismét útra kelnek, s az utóbbi időben néhány rangos külföldi vendég is megfordult a hazai pódiumokon. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Franciaország, Nagy-Britannia és a Benelux államok közönségét hódította meg 1999-es őszi-téli, minden eddiginél hosszabb turnéjával.

Kezdjük a közepén: a Time mértékadó kritikusa, Gerald Lerner, aki a londoni zenekarok némelyikét csak malacbandának titulálja, elismerően írt a Nemzeti Filharmonikusok manchesteri koncertjéről, kiemelve a zenekari hangzás fényét és azt, hogy Kocsis Zoltán szólistaként és karmesterként egyszerre remekelt Beethoven G-dúr zongoraversenyében. Ilyen helyzetben - mutatott rá - vagy a zongoraszólam sínyli meg a karmesteri ténykedést, vagy a zenekari koncentráció esik a szólójáték áldozatául. Kocsis interpretációját és dirigensi teljesítményét, valamint az együttes játékát tökéletesen kiegyensúlyozottnak találta a kritikus.
Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár igazgatója egyéb élményekről és a fárasztó turné örömteli hozamáról is beszámolt. Kocsis Zoltán úgy töltött együtt egy hónapot zenekarával, hogy a hangversenykörút minden napján kemény és következetes próbákat tartott - s az eredmények őt igazolták. "Nem titok, hogy korábban nem volt az itt zajló munka minden perce felhőtlen. Mielőtt elindultunk, sokan fogalmaztak meg komor jóslatokat, feltételezvén, Kocsis nem fogja bírni a kétféle feladatot. Ő azonban, aki karmesterként most debütált a nyugat-európai publikum előtt, mindenütt lelkes kritikákat kapott" - mondja az igazgató.
Levegőben, országúton és vízen utazták be a francia, a brit és flandriai tájakat, s adtak 1999. október 27. és november 28. között, mindig más helyszínen, összesen huszonegy koncertet, sok ezer kilométert legyűrve. A program feszített tempót követelt, a turné mégis jó hangulatban zajlott, hiszen a siker a legjobb gyógyír a fáradtságra. A úti emlékeken kívül kézzelfogható eredményeket is elkönyvelhetnek. Az együttest utaztató ügynökség még a turné alatt közvetítette a felkérést: legyen az NFZ a 2002-es Edinburgh-i Fesztivál állandó zenekara, három koncerttel - ez Kovács szerint olyan gesztus, mintha lovaggá ütötték volna őket. Az IMG Artists zenekari menedzsere, Andrew Jamieson úgy véli, jó lenne, ha a három Bartók-zongoraverseny szólalna majd meg a skót fővárosban, Bartók jelentős zenekari műveinek társaságában. Tárgyalások folynak arról is, hogy az NFZ föllépjen a Bathi Fesztiválon, és a zenekar 2003-ra újabb többhetes nyugat-európai turnéra kapott ajánlatot. Jelezték, hogy más földrészekre: Távol-keletre, Dél-Ázsiába is szívesen elvinnék a Nemzeti Filharmonikusokat.
Visszahívták a zenekart a Normandiai Fesztiválra is. A turné kezdetén a roueni és Le Havre-i hangversenyek kitűnő szakmai fogadtatása és közönségsikere kellemes alaphangot adott a fárasztónak ígérkező utazáshoz. Az igazgató szerint mintha a magyar kultúra ünnepe lett volna ez a néhány nap. A francia szervezők gondoskodtak arról, hogy megfelelő színvonalú fordításban, francia színészek tolmácsolásában egy-egy magyar irodalmi alkotás szólaljon meg a zeneművek előtt: Ligeti György Lontanóját Csaplár Vilmos novellája vezette be, Liszt Esz-dúr zongoraversenyének előhangjaként a Szózatot, Bartók Két képe előtt Kosztolányi Dezső írását hallotta a közönség, A csodálatos mandarin irodalmi kommentárjaként pedig a műhöz alapul szolgáló Lengyel Menyhért-novellát olvasták föl.
A koncertkörúton tizenkét alkalommal léptek fel rangos brit koncertpalotákban, például a birminghami Symphony Hallban - ez Simon Rattle egykori zenekarának fellegvára -, valamint a croydoni (Dél-London) Fairfield Hallban, a manchesteri Bridgewater Hallban, a leedsi Városházán. Érdekes tapasztalatokkal szolgált az utazás zárószakasza a Benelux államok területén. Mivel Brüsszel - az Europalia központi városa - koncerttermét éppen átépítik, a zenekarokat ott különféle póthelyszíneken léptették föl. Például a Colis de St. Michel (egy fiúiskola) színháztermében, amely nem kicsi ugyan, de kiszolgálóhelyiségei alkalmatlanok egy nagyzenekar fogadására - ez maradt az egyetlen kellemetlen emlékük a turnéról. Másutt csak irigykedhettek a kitűnő körülmények láttán.
1917-ben a hollandiai Nijmegenben egy csodálatos szecessziós építményt: a mi Zeneakadémiánknál kisebb, de építészeti stílusában azzal rokon hangversenytermet emeltek. Itt dolgozott a húszas években Székely Zoltán, az egykori Magyar Vonósnégyes primáriusa, akit e helyen Bartók is meglátogatott. Az NFZ fellépett itt is, és az eindhoveni Muziekcentrum Frits Philipsben is. A városban alapította a Philips család a multinacionális céggé nőtt vállalatóriást: a kitűnő akusztikájú, modern hangversenyterem egy úgynevezett plaza szerves része.
A történet e pontján megkerülhetetlenné válik a kérdés, vajon ismét füstbe megy-e a nemzeti koncertpalota terve? Kovács Géza jókedve elillan, amikor azt válaszolja, hogy a beszélgetésünk idején megjelent Magyar Közlönyben többször is átolvasta a 2000. évre szóló költségvetést, és megtalálta benne egyebek közt azt a tételt, amely az új Nemzeti Színház építéséről szól, ám hiába kereste azt a fejezetet, amely az új nemzeti hangversenyteremről rendelkeznék. Úgy véli, gyanúja igazolódni látszik: a kormányzat és a főváros között a Nemzeti Színház ügyében támadt vihar szele elsodorta annak a koncertépületnek a tervét, amely végre méltó otthona lehetne az NFZ-nek, és talán más zenei intézményeknek is, de főként európai színvonalú hangversenyterembe invitálná a magyar közönséget, amely ma is szeretetével, figyelmével tünteti ki a magyar muzsikusokat. Egy ilyen terem nem utolsósorban megfelelő minőségű nagyzenekari események felvételére is alkalmas hangrögzítő helyszín lehetne. Nem hivatalosan, meg nem erősítve csupán arról érkeztek hírek, hogy a Nemzeti számára kiszemelt új területen, ahol szállodák, üzletek is épülnek, akadna hely a koncertpalota számára. S bár álmai másról szóltak, Kovács Géza már azt sem bánná, ha a Lágymányosi híd tövébe tervezett budapesti "Southbank"-en végre a valóság cáfolná meg az ábrándokat.
Hatásköri túllépés lenne-e - érdeklődünk -, ha közvetlen tárgyalást kezdeményeznének a dél-pesti városrész beruházójával? Nem mi vagyunk a megrendelők, tehát illetéktelenek volnánk tárgyalni - válaszolja az igazgató -, de minthogy a koncertterem szívügyünk, s az elhelyezésünkkel kapcsolatos probléma hovatovább szakmai előrelépésünket gátolja, még egy ilyen lépést is megfontolnánk.
Visszatérünk az évad örömeihez. Sokak régi vágya teljesült, amikor a Budapesti Zenei Hetek nyitókoncertjén, 1999. szeptember 26-án a közönség ismét együtt látta a pódiumon Ránki Dezsőt és Kocsis Zoltánt. Ránki Liszt Haláltáncát zongorázta, Kocsis vezényelt. Ezután fölléptek a Pozsonyi és a Brnói Őszi Fesztiválon: pozsonyi hangversenyükön sok szlovák szót hallottak - tehát nemcsak a felvidéki magyarság volt jelen. A kritika Bartók Concertójának invenciózus megszólaltatását emelte ki. Brnóban Janáček Sinfoniettáját is eljátszották: a lapok arról számoltak be, hogy Kocsis egészen újfajta értelmezést adott a cseh-morva komponista művének, s ez igazán jelentős elismerés, hiszen a darab morva vidéken második himnusznak számít. Októberben a Frankfurti Könyvvásár nyitókoncertjét a Nemzeti Filharmonikusok adták az Alte Operben, a másnapi program a stuttgarti Liederhalléban a bajor-magyar kormánytalálkozóhoz kapcsolódott. Az ősz végén, még kellemes időben indultak a hosszú útra, ahonnan már sűrű hóesésben tértek haza.
Pihenőre ekkor sem gondolhatott az NFZ: három nap múltán Szimonovval, majd Václav Hudečekkel játszottak a Zenekadémián. Az est a régi szép időkre emlékeztetett: sokan álltak félkaréjban a nézőtéren. Karácsony havát jótékonysági hangversennyel nyitották: a Bécsi Filharmonikusok szólócsellistája, Varga Tamás és két bécsi kollégája Beethoven Hármasversenyét adta elő a Vigadóban. A produkció sikert aratott, a bevétel egy kőbányai játszótér felújítását szolgálja. Az ünnepet megelőző este pedig Händel Messiását adták elő - a teljes művet, húzások nélkül. Az újesztendő első napja is a pódiumon találta őket, egy vidám, könnyed műsorban, január 5-én azonban már hétköznapi életüket folytatták. A koncentrált munkára bizonyosan szükség lesz, hiszen a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában két zenei ínyencséget is szolgáltat a Nemzeti Filharmonikusok együttese. Az egyik Eötvös Péter fellépése lesz: a zeneszerző-karmester a Budapest Kongreszszusi Központban az NFZ élén mutatja be Berio Szimfóniáját és saját Atlantiszát. Mindkét mű különleges apparátust és felkészülést igényel, s rendhagyó összeállítású külföldi szólistagárda teszi még izgalmasabbá az estet: fellép Wojtek Drabowitz, a Swingle Singers, a billentyűs hangszerek egy részét Simon Stockhausen kezeli majd. (Az Atlantisz legutóbb Amszterdamban szólalt meg, zsúfolt ház előtt aratott kirobbanó sikert.) A másik hangverseny középpontjában a tűz misztériuma és Prométheusz legendája áll. Liszt Prométheusz című szimfonikus költeménye és Szokolay műve, A tűz márciusa mellett Szkrjabin Prométheusza is elhangzik, Bachmann Gábor látványterveivel - a komponista ugyanis egy fényorgona játékát képzelte a zenéhez.
Júniusban ismét útra kel a zenekar: a Nemzeti Filharmonikusok a svájci St. Moritzban egy operafesztiválon lépnek föl. Jelen lesznek az estorili fesztiválon is: Villa Lobos-kompozíciókat és kortárs magyar műveket szólaltatnak meg. A Hannover 2000 világkiállítás magyar programját nyitó ünnepi hangversenyen is az NFZ játszik. Augusztusban Dubrovnikban adnak két koncertet Kocsis Zoltán, illetve Hamar Zsolt vezényletével. Az Adria-parti városban, amely megsínylette a háborút, hosszú évek óta nem szerepelt magyar muzsikus.
S mindjárt kezdődik az új évad: ebben a periódusban elutaznak Spanyolországba, s egy egész hónapot töltenek majd Japánban, ahol Kocsis és Kobayashi Ken-Ichiro vezényli a zenekart. Nemcsak az együttes elhelyezése, a promóció is sok fejfájást okoz az igazgatónak. CD-k nélkül ma már szinte lehetetlen külföldön fellépni: Kovács Géza zavarban van, hiszen már dolgozik a 2003-as amerikai turné előkészítésén, ám a partnernak nem tud olyan friss kiadványt küldeni, amelyen Kocsis vezényelné az NFZ-t. Ezen a néven egyébként egyetlen lézerkorongjuk van, amely 1998-ban készült a BMC segítségével: Liszt szimfonikus költeményei közül rögzítettek néhányat Hamar Zsolt vezényletével. A felvétel sikeres, ám a helyzet mégis fonák. A magyarázat: az együttes zeneigazgatóját, Kocsis Zoltánt régóta exkluzív szerződés köti a Philipshez - szerencsére csak mint zongoraművészt, mondja Kovács Géza. Csakhogy az lenne igazán izgalmas, ha Kocsis mint zongorista és mint karmester is szerepelne az együttessel. Munkálkodnak a jogi akadályok elhárításán, hiszen tudják: koncertek közben és után nagyon megnő a közönség lemezvásárlási kedve, és ez is hozzájárul az elismertséghez, népszerűséghez.
A magyar közönséget a lemezek hiányáért valamelyest kárpótolja a Magyar Rádió, amely minden hangversenyüket rögzíti és sugározza, sőt a műsorcsere révén az EBU-tagországok hallgatóihoz is eljuttatja produkcióikat. Sajnos az igazgató nem állíthatja, hogy sűrűn szerepelnének a közszolgálati televízió programján. Ellenkezőleg: Kovács Géza úgy emlékszik, teljes koncertjüket - egy gálaestet - utoljára a millecentenárium évében, 1996-ban közvetítették. Újévi hangversenyüket 2000. január elsején egy kereskedelmi televízió, a TV2 rögzítette. A zenekar izgatottan várja, hogy a közszolgálati televízió új vezetői miként viszonyulnak a zenéhez.
Az év fordulója alkalmat adott egy kis számvetésre: mi történt azóta, hogy 1998 január elsején megtette első lépését új, önálló útján a két zenei együttes és a kottatár? Húszmillió forintos hiánnyal indultak, de már az esztendő végén adhattak egy kis prémiumot a muzsikusoknak. Nem egészen két év alatt elérték, hogy 1999 karácsonyára a zenekar és az énekkar tagjai között évvégi jutalomként 18 és félmillió forintot tudtak szétosztani. Ez a menedzsmentben dolgozó kollégák munkáját dicséri - mondja Kovács Géza. Könynyen juthattak volna más zenekarok sorsára, ha ügyetlenek lettek volna a külföldi turnék során, az itthoni koncertszervezésben; ha a bérleteket nem adták volna mind el; ha nem értenének a gazdálkodáshoz.
Szerencsére nem így történt.