Különös hangverseny tanúja lehetett az az exkluzív közönség, amely a stockholmi
Kulturama énektanszakának, pontosabban: Maros Ilona növendékeinek
programját hallgatta meg a gödöllõi királyi kastély pompás dísztermében. A gyönyörûen
restaurált épület maga is exkluzivitást sugároz, és hasonló kiválasztottságra
vallottak a külsõ körülmények: a szép kivitelezésû meghívó, az Erzsébet királyné
személye köré tervezett mûsor fõszereplõjének jelmeze, az elõadás ünnepélyes befejezése,
a mûvészek és a jelenlévõk pezsgõvel való köszöntése, s nem utolsósorban a közönség
kiválasztása. Bartunek Katalin, a Mûvészetek Gödöllõi Szalonjának létrehozója
fogalmazza meg meghívójában, hogy a kiállításoknak, zenei és színpadi elõadómûvészeteknek
otthont nyújtó sorozat "vendégköréhez üzletemberek, mûvészek, diplomaták tartoznak".
Ennek igazolásaként - néhány kivétellel - én is egészen más arcokat láttam a közönség
soraiban, mint mondjuk a zeneakadémia koncertjein, s ez önmagában örvendetes.
Nemcsak azért, mert jó néhány középpolgár, vagy durvábban fogalmazva: a zene iránt
eddig kevésbé fogékony gazdagabb réteg egy része hajlandó a mûvészet kedvéért
egy jó órás autózásra, de azért is - mint a példa mutatja -, hogy riasztónak tartott
kortárs zenét is hallgasson. Mégis, ez az új közönség, vagyis: a hagyományos hangverseny-látogatók
hiánya rossz szájízt hagyott maga után: jobban örültem volna, ha - az egyébként
színültig telt teremben - a protokolláris meghívottak egy része helyett zeneszerzõket,
a kortárs zene iránt érdeklõdõ réteget és a modern énektechnika tanítását szívügyének
tartó Csengery Adrienne és Ercse Margit mellett más énekmûvészt
és énektanárt is láttam volna a hallgatóság között. Meglehet, hiányérzetem saját
rövidlátásomból fakad, de mindenképpen terhel némi felelõsség az elõzetes híradás
elmaradása miatt. Az elmúlt õsszel ugyanis Stockholmban járván betekinthettem
e különleges mûvészeti fõiskola munkájába, mégsem írtam róla, mert úgy éreztem,
nem a Muzsika, sokkal inkább egy zenepedagógiai lap feladata, hogy beszámoljon
egy alternatív mûvészeti fõiskoláról. A Budapestre készülõ programból akkor semmit
sem láttam, de azt észleltem, hogy olyan ideális mûvészképzõ falai között járok,
amely nem illeszkedik az akadémikusság merev szabályaihoz, szabadon alkalmaz mindenféle
módszert, és növendékei szabadon választhatnak a különbözõ mûvészeti ágak tanulása
és azok összekapcsolása között. Az egyes mûvészeti ágak - közéjük értve a fotózást
is - szervesen fonódnak össze, és ebbõl mindenki hasznot húz. A tandíj - mint
a világ minden magánfõiskoláján - meglehetõsen borsos, de a szûkösebb viszonyok
között élõ valódi tehetségek számára ez nem akadály, mert ösztöndíjban részesülnek.
A stockholmi Kulturama magyarországi bemutatkozása természetesen nem erre az egyetlen
alkalomra szorítkozott: még két templomi koncerten tárták magyar közönség elé
a svéd zenét. A fiatalok fellépése s persze tanáraik megjelenése ezért nem csupán
egy alternatív tanítási módszer bemutatására szolgált, hanem egy - a mai zenét
oly fontosnak tartó - nemzet alkotásainak bemutatására is. A gödöllõi programot
bevezetõ (mint korábban tapasztaltam: tüneményesen szellemes, sokoldalú, vibráló
egyéniségû) Erik Graune zenetörténész Magyarország ajándékának nevezte
a svéd zene számára Maros Miklóst, s akinek módjában állt már részt venni
a skandináv zene ilyen-olyan fesztiváljain, tudja, mindez nem puszta udvariasság,
s hogy Magyaros kiemelkedõ egyénisége a svéd zeneszervezésnek. Annak megtapasztalására
talán kevesebbnek nyílt módjuk, hogy felesége, Ilona milyen mértékben inspirálta
a skandináv zeneszerzõk legjelesebbjeit: szépen csengõ szopránját teljes mértékben
a "nyaktörõ" vokális mûvek szolgálatába állította, s e darabok sikere akkor is
neki köszönhetõ, ha szerzõik tehetsége nem mérhetõ Maros Miklóséhoz. Magam többször
elképedve hallgattam, milyen énektechnikai bravúrokra képes, miközben eszébe sem
jutott, hogy esetleg a voce sérülhet e "természetellenes" zenei kifejezésmódtól.
Nem állítom, hogy e darabok többsége megmarad az örökkévalóság számára, de egyrészt
egy zenetörténeti korszakot-stílust dokumentálnak, másrészt a kifejezés érdekében
a virtuóz, kiváló énektechnika szinte végtelen lehetõségeit dokumentálják. Maros
Ilona hangja egy csöppet sem sérült az idõk folyamán, de szembetegsége megtiltotta
számára az énekléssel járó fizikai erõkifejtést. Az élet igazságtétele, hogy megadatott
számára a tanítás lehetõsége, méghozzá ideális keretek közt, minden szempontból
tökéletes technikai felszereltségû környezetben. Magyarországon bemutatkozó osztályának
nyilvánvalóan nem minden tagja lép majd énekesi pályára, de akad közöttük igazi
elhivatottsággal rendelkezõ. Fellépésük arra is magyarázatot adott, miért olyan
kiválóak a svéd kórusok: aki ilyen tisztán tud (hangvillát is igénylõ) dalokat
énekelni, aki ilyen jó technikával képes - valljuk be - jelentéktelen darabokat
elõadni, az, ha szólistapályára nem is, de kóruséneklésre feltétlenül alkalmas,
s egészen bizonyosan a kortárs zene iránt fogékony közönség utánpótlását biztosítja.
A gödöllõi koncert egyébként nem csupán élõ svéd zeneszerzõk mûveit prezentálta,
hanem a számunkra teljesen ismeretlen svéd romantika dalait is megszólaltatta.
Ezek a romantika szokványos témáit megzenésítõ dalok kétségkívül felismerhetõ,
közös jegyeket mutattak, de nem voltak túlzottan felvillanyozóak, s voltaképpen
az elsõ félidõben mintegy bemutatkozási lehetõséget teremtettek a második részben
a kórus funkcióját vállaló fiataloknak. Nem hagyhatom szó nélkül, hogy a Kulturama
énekeseinek komponálta két dalát a jelen lévõ Eskil Hemberg a Nobeldíjas
Harry Martison verseire. A tény, hogy a Magyarországon is ismert Hemberg Maros
Ilona két növendékére bízta két új dalának õsbemutatóját, önmagában is jelzi,
mennyire komolyan veszik a zeneszerzõk a jól képzett fiatalokat.
A bevezetõ elsõ rész után következett az este voltaképpeni célja: egy Erzsébet
királyné személye köré épülõ tematikus mûsorszakasz. Ekkor derült ki, hogy nem
véletlenül a gödöllõi királyi kastély adott otthont ennek a programnak, hiszen
ez volt a közkedvelt Sissi kedvenc tartózkodási helye. A stílusos környezet éppúgy
fokozta Maros Miklós dalainak és Sten Hanson Korfu-szvitjének hatását,
mint a mûsort vezetõ, a tudnivalókat összefoglaló Kovács P. József versmondása
és narrátori szerepe. Maros ugyanis igazi érdekességeket tartogatott a koncertre:
Erzsébet királynõ három költeményét zenésítette meg, ezeknek magyar fordítását
hallhattuk a hangulatos, szép dalok õsbemutatója elõtt. Ezután hangzott el, ugyancsak
õsbemutatóként, Hanson Korfu-szvitje. A mûben két szólista, egy zongorakísérõ
és a növendékek kórusa szerepelt Maros Miklós dirigálásával, az eredetileg svéd
narrátorszöveget Kovács P. József tolmácsolta. Az õ szerepe nagyon is fontos volt,
hiszen a szöveg nem egyszerûen a Korfu szigetét kedvenc helyének tekintõ szomorú
sorsú magyar királyné gondolatait elevenítette meg és kapcsolta össze Nauszikaá
legendájával, hanem napjaink történelmének borzalmaival is asszociálta. E darab
elõadásakor derült ki, hogy a fiatal növendékek mennyire alkalmasak a modern zene
kórustechnikájának tolmácsolására, de itt és fõként Maros Miklós dalainak elõadásával
bizonyította rátermettségét az együttes legkiválóbb énekese, a szólistapályára
predesztinált Sofia Flodin.
|