|
Lelkesedésével, rutinos muzsikusokat megszégyenítően magabiztos előadásaival,
hazai és nemzetközi sikereivel egy fiatal magyar szimfonikus zenekar egyre erőteljesebben
kopogtat a zeneélet kapuján: a Danubia Ifjúsági Zenekar az elmúlt esztendőben
ünnepelte ötödik születésnapját. Alapító karmestere és művészeti vezetője, a
Magyar Televízió 9. nemzetközi karmesterversenyén első díjat nyert Héja
Domonkos nem titkolja: az ezredfordulóra hivatásos zenekart szeretne formálni
együtteséből. Törekvéseit egyesek örömmel, mások irigyen figyelik, hiszen régóta
vitatott, nincs-e a fővárosban túl sok szimfonikus zenekar, amely egymás elől
hódítja el a közönséget. Ezért a meglévő együttesek a zenekar-alapítás jogi
feltételrendszerének kialakításáért, szabályozásáért kiáltanak. Ám a tehetség
kötelez, értékes produkciókra szükség van. Mások attól féltik a Danubiát: ha
állandósul, elvesztheti fiatalos lendületét. Kérdés, lehet-e egyéb útja a fejlődésnek
egy mind jelentősebb produkciókat felmutató zenekar előtt, mint az, hogy hivatásossá
válik és harcba indul a közönségért? A Danubia Ifjúsági Zenekar történetéről,
gondjairól és terveiről Héja Domonkos nyilatkozott.
- Hogyan született meg a Danubia Zenekar?
- Harmadikos voltam a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában,
amikor barátaimmal elfogott bennünket a zenekar-alapítási láz. Így jött létre
a Szigeti József Kamarazenekar, amellyel csupán egy-két hangversenyt
adtunk. Szabó Tibor igazgató úr vezényletével a Konzervatórium zenekara
épp akkor készült egy Máté passió-előadásra. Ebben nem kaptam feladatot, de
jelen lehettem a próbákon, és voltam olyan szemtelen, hogy beleszóltam a munkába,
ajánlottam valamilyen vonásnemet - erre Szabó Tibor fölfigyelt. Ekkor vettem
a bátorságot, és megkérdeztem tőle, nem próbálhatnám-e meg a dirigálást. Nagylelkűen
igent mondott. A Szakközépiskola versenygyőztesek számára összeállított, Ifjú
szólisták című sorozatában Mozart zenekarra és négy fúvósra komponált Esz-dúr
sinfonia concertantéját vezényelhettem életemben először. Mindez 1993-ban volt:
innen számítjuk a Danubia Zenekar születését is.
- De hiszen egyelőre csupán a Konzervatórium zenekaráról beszélt.
- A koncert után az egyik csellista lány megkérdezte, nincs-e véletlenül
egy zenekarom, amely játszana a Néprajzi Múzeumban a Danubia- bálon, az Osztrák-Magyar
Katolikus Diákegyesület összejövetelén, amelyet a bátyja szervez. Rávágtam:
van! Gyorsan összeszedtem negyvenöt muzsikust a Konzervatóriumból - lehetőleg
a legjobbakat -, és elmentünk a Danubia-bálra Strauss-keringőket meg -polkákat
húzni. Tulajdonképpen ez a fellépés volt a Danubia Ifjúsági Zenekar "nulladik"
hangversenye. Olyan jól sikerült az az este, zenekar és karmester találkozása
olyan idillikus volt, hogy éreztük, folytatni kell az együttmuzsikálást. Nyáron
ez az érzés tovább erősödött bennem, és mivel kapcsolatban álltam az Óbudai
Társaskör vezetőivel, Merényi Judittal és Wéber Évával, hozzájuk
fordultam segítségért. Ők felajánlották: rendezzünk Óbudán óévbúcsúztató koncertet.
- Gondolom, másoktól is sok segítséget kaptak.
- Nem mondhatnám, hogy tárt karokkal fogadott minket a zeneélet. Az indulásnál
nem hallatszott dobpergés körülöttünk, pedig - és ezt túlzás nélkül állíthatom
- a maga nemében egyedülálló dologgal rukkoltunk elő: egy új, önerőből és lelkesedésből
összeállt ifjúsági zenekarral. Erre sokan felfigyeltek. A Társaskör zsúfolásig
megtelt, a decemberi koncert nagy sikert aratott, a Rádió is felvette. Megint
Strauss-műveket játszottunk, így aztán - később hiába tiltakoztunk - sokan évekig
Strauss-zenekarnak tartottak minket. Az 1993-as óbudai óévbúcsúztató koncert
tekinthető a Danubia Ifjúsági Zenekar bemutatkozó hangversenyének. Áprilisban
újabb fellépésünk volt, igaz, kisebb létszámmal, barokk művekkel a Régi Zeneakadémián.
- Ekkor döntötte el: ha kell, foggal-körömmel, de összetartja az együttest.
- Az volt a lelkesítő, hogy se fog, se köröm nem kellett hozzá. Közhelyként
hangzik, de a csapatot valóban csak a szeretet tartotta össze - szeretet egymás
és a zene iránt. Az akkori összetartó erő ma is érezteti a hatását, még akkor
is, ha a tagok immár gázsiért játszanak. Legfőbb célkitűzésünk ugyanaz, mint
öt éve: a fiatalos temperamentumot és lelkesedést ötvözni a legmagasabb művészi
színvonallal.
- Hogyan kaptak meghívást 1994-ben a Zempléni Művészeti Napokra?
- Az óbudai óévbúcsúztatón ott volt a Liszt Ferenc Kamarazenekar több
tagja: ők fantáziát láttak a Danubia Zenekarban. Egy-egy keringős-polkás koncertet
adtunk Szerencsen, Tokajban és Sárospatakon, óriási sikerrel, úgyhogy 1995-re
Rolla János újra meghívta az együttest (ez volt az első alkalom, hogy
pénzt is kaptunk a fellépésért). 1994 őszén újabb hangversenyek következtek
az Óbudai Társaskörben, amelyet egyre inkább kinőttünk. 1995 októbere fordulópontot
hozott a zenekar életében: vendégkarmesterrel, nehéz műsorral - Beethoven, Mozart,
Chopin, Sarasate és Liszt műveiből - a Budapest Kongresszusi Központban adtunk
nagyszabású koncertet a rendőrség Bűnüldöző és Akció Osztályt Támogató Alapítványa
javára, a Magyar Televízió nyilvánossága előtt. A hangverseny első felét én
dirigáltam, a másodikat Kobayashi Ken-Ichiro. Mit hoz a sors: nekem jutott Mozart
Esz-dúr sinfonia concertantéja a négy fúvós szólistával! A Kobayashi és a
fiatalok címmel meghirdetett est szép sikert hozott. Elkezdett forrni a
levegő a zenekar körül. Azután a fő szervező, Meizl Valéria ötlete nyomán
a zenekar menedzselését kézbe vette egy régi barátom, Gábor Tamás, és
az együttes támogatása céljából megszületett a Danubia Komolyzenei Alapítvány,
hogy ha szponzort találunk, legyen egy bankszámla, amelyen gyűjthetjük a pénzt.
- Mindez arra utal, hogy már többre vágytak: nagyobb hírnévre, reklámra.
Elindult az együttes a profivá válás útján.
- Ezért mondtam, hogy az októberi koncert mérföldkő a történetünkben. Hirtelen
tudatosodott bennünk: komolyabban kell venni a dolgokat, szükségünk van plakátokra,
szórólapokra, hirdetésekre, fáradságos munka megszerezni a jó koncerttermeket
- no és pénzbe is kerül. Ekkor merült fel, hogy ha igazán komoly munkát és magas
művészi színvonalat szeretnénk, a honorárium nélküli együttmuzsikálást nem lehet
sokáig folytatni. A következő fellépést még gázsi nélkül teljesítettük, de attól
kezdve szolgálatonként próbapénzt fizettünk a Danubia tagjainak, még ha keveset
is.
- Közben az ön karmesteri pályája is lendületet vett, hiszen egyéves ösztöndíjjal
Fischer Iván asszisztense lett a Budapesti Fesztiválzenekarnál. Maradt elég
ideje a Danubia Zenekarra?
- A próbákra és a koncertekre maradt idő, de a menedzselésben nem tudtam
segíteni. Itt gyökereztek az első pénzügyi-menedzselési gondok: szembesültünk
azzal, hogy nem tudunk annyi munkát honorálni, amennyi egy ifjúsági zenekarnak
egy komoly műsor színvonalas előadásához kell. (Úgy gondolom, legalább nyolc
próba szükséges.) Ez konfliktushelyzetet eredményezett. Pedig időközben sok
jó történt velünk. 1996 májusában a Danubia Jurij Szimonovval és Szabadi
Vilmossal adott koncertet, és a két művész közreműködésével nyáron első
CD-nk is megszületett. De muzsikáltunk Izaki Maszahiróval, Bogányi
Gergellyel és Kelemen Barnabással is, aki sokáig a koncertmesterünk
volt.
- Ki dönti el, hogy kiket hívnak meg vendégszerepelni?
- Meghallgatom a tanácsokat, de ez végeredményben a művészeti vezető dolga,
mint ahogyan a hangversenyműsorok összeállítása is.
- Miközben fejlődött az együttes, nem változott meg a viszony ön és a zenekar
között. Továbbra is feltétel nélkül elfogadták vezetőjüknek az önnel egyidős
fiatalok, a barátai? Sosem Lázadtak? Egyáltalán: hogyan sikerült komoly munkára
fognia őket, miként szerzett tekintélyt azok között, akik próba és koncert előtt-után
a barátai voltak?
- Ha a történet legelején nehezebb volt is a dolgom, kezdettől elfogadott
a zenekar, a harminc-negyvenöt muzsikusból álló mag biztosan. A munkát pedig
mindig szigorúan vettem, illetve vettük. Zenekar esetében nem hiszek a túlzott
demokráciában. Pontosabban: a rosszul alkalmazott demokrácia mindig anarchiához
vezet. Úgy gondolom, a karmester számára az egyetlen esély, ha a közös munka
során szerez tekintélyt. Ezt kétféleképp teheti: felléphet diktátorként - ami
nem vezet jóra -, de szeretettel is ösztönözheti a művészeket.
- Mit hozott az 1996/97-es évad?
- Felléptünk Sass Sylvia növendékeivel, és Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével
előadtuk Smetana Hazám-ciklusát. A Magyar Rádió hűséges segítőnk maradt, és
a közvélemény is mindinkább felfigyelt ránk. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb
sikereinket a szakma nem fogadta kitörő lelkesedéssel. Ekkor jutott el hozzánk
először a vád, miszerint mások pozícióira pályázunk, meg az a vélemény, hogy
minek a fővárosban még egy zenekar. Pedig a Danubia Ifjúsági Zenekar más elvek
alapján, más koncepció szerint működött, mint bármelyik nagyegyüttes, ráadásul
más korosztályt is képvisel (kezdetben húsz év volt a csapat átlagéletkora),
ezért nem versenytársa a többieknek.
- Ma sem?
- Ma már kicsit más a helyzet. Valamennyire felnőttünk.
- Talán a rosszalló megjegyzések okozták, hogy a Danubia zenekar 1997-ben
súlyos válságba került.
- Ennek egyértelműen gazdasági-menedzselési okai voltak. 1997 nyarán megváltunk
Gábor Tamástól. Ennek ellenére a dolgok haladtak a maguk útján, két szép turnén
vettünk részt: Saarbrückenben Kocsis Zoltán vezényelte a Danubia élén
Haydn Teremtését, Valenciában pedig egy ifjúsági zenekari fesztiválon szerepeltünk,
ahol én dirigáltam Beethoven-, Sibelius-, Bartók- és Schubert-műveket. Ekkorra
már öt-hat biztos koncertünk volt egy évben. Szakmai szempontból úgy látszott,
minden a legnagyobb rendben, ám a háttérben csőd fenyegetett. Hét hangversenyből
álló bérletet hirdettünk 1997/98-ra, ami nagy dobásnak számított. Olyan mesterek
vállaltak velünk fellépést, mint Rico Saccani, Kocsis Zoltán és Vásáry
Tamás. A koncertek repertoárja Mozarttól Sosztakovicsig és Bernsteinig terjedt.
Szólistáink között volt Jandó Jenő, Oravecz György és a Budapest Fesztivál
Kürtkvartett. A menedzsment azonban rosszul választotta ki a helyszíneket.
A koncerteket a Budapest Kongresszusi Központba, a Pesti Vigadóba, a Zeneakadémiára
és az Óbudai Társaskörbe hirdettük meg. Így aztán hiába adtunk el több mint
háromszáz bérletet, a közönség egy része Óbudán kint rekedt a teremből, a Kongresszusi
Központ viszont üresnek hatott... A menedzselés teljesen leállt, a pénzünket
feléltük, 1998 februárjában ott tartottunk, hogy megszűnik a Danubia Zenekar.
Ott álltam megfürödve, és folyton csak magyarázkodtam az együttes előtt. Hangsúlyoznom
kell: a koncertek ennek ellenére csodálatos hangulatban zajlottak. Mindenki
tudta, hogy bizonytalan a jövő, és "hitelben" muzsikált, de senki sem hagyott
el. Ekkor jött a Nemzeti Kulturális Alap jelentős támogatása, amely megmentett
bennünket. Elindultunk fölfelé. Áprilisban adtuk a Danubia ötéves jubileumi
hangversenyét, amely egyben a diplomakoncertem is volt. Mozart C-dúr zongoraversenye
és Beethoven 9. szimfóniája szerepelt a műsoron. Ismét tudtunk fizetni a zenészeknek,
helyrebillent a gazdasági egyensúly. Majd belépett az életünkbe a Pannon
GSM.
- És közben megnyerte a Magyar Televízió karmesterversenyét.
- A Pannon GSM támogatása nem ennek köszönhető: már előtte megszületett
a megállapodás. Egyéves szerződést kötöttünk: a pénz, amelyet a cégtől kapunk
- több millió forint - elegendő ahhoz, hogy a jelenlegi évadban csak a művészi
munkára összpontosítsunk. Annál is inkább, mert mellénk állt és a menedzselésben
tanácsaival segít Gerlényi Ildikó, aki nagy tapasztalatokkal rendelkezik.
- Melyek a jelenlegi évad kiemelkedő produkciói?
- Hét koncertet hirdettünk a Zeneakadémián. Vendégünk volt Wolfgang Gönnenwein
karmester és Gajane Dzsagacpanian zongoraművész, januárban pedig
Lukács Ervin dirigálta a Danubia élén a Brahms Német requiemjét. A február
20-i koncertet magam vezényelem: műsorán Vaughan Williams Fantázia egy Tallis-témára
című műve, Bartók Divertimentója és Csajkovszkij Vonósszerenádja szerepel. Áprilisban
Beethoven-estet adunk, júniusban pedig Debussy, Schumann és Richard Strauss
következik Kocsis Zoltán vezényletével.
- Úgy hírlik, Richard Strauss zenéje igen közel áll önhöz.
- Igen, Richard Strauss-rajongó vagyok.
- A jövőben is kitartanak a hétkoncertes sorozatok mellett?
- Nem vagyok híve a túl sok hangversenynek. Egy-egy koncertre jól fel kell
készülni. Nem hiszek abban, hogy két-három próba elegendő. Nem baj, ha kevés
hangversenyt adunk, de legyen mind jó.
- Amikor bejelentették a Pannon GSM támogatását, azt is meghirdették, hogy
a Danubia Zenekar néhány éven belül állandósulni szeretne.
- A '97/98-as évad a túlélés, az idei a normalizálódás jegyében telt, s remélem,
hogy az 1999/2000-es szezont az állandósulás jellemzi majd.
- Honnan remélnek státuszokat?
- Erről korai beszélni. Valamilyen formában mindenképpen számítunk a Nemzeti
Kulturális Örökség Minisztériumának segítségére.
- Karmesteri sikereinek köszönhetően számos meghívást kapott a legrangosabb
zenekaroktól, sok szép feladata van. Nem mehetnek ezek a Danubia Zenekarral
végzett munkájának rovására?
- Akárhogyan alakul is a karmesteri pályám, nálam a Danubia marad az első
és a legfontosabb: ez a zenekar van a szívem közepében, felelősséget érzek a
jövőjéért.
- Nem tart attól, hogy miközben egyre előbbre jutnak, sokan megfojtanák a
Danubiát egy kanál vízben?
- Szembe kell néznünk a versennyel. Nincs más út.
- Jóakaróik egyik szeme sír, a másik nevet: születik egy új hivatásos zenekar,
de megszűnik egy ifjúsági, amelyre szükség volt.
- Az állandósulással nem feltétlenül szűnne meg az ifjúsági jelleg. Tervem,
hogy a zenekar magját alkotó harminc-negyven muzsikust a jövőben is fiatalokkal
vegyük körül. A tapasztaltabbak pedig taníthatnák a fiatalokat. Magyarországon
gyakorlatilag nincs zenekari képzés. Lehet, hogy végül még oktatási intézmény
leszünk...
|
