|
Buda, Pest és Óbuda egyesítésének 125. évfordulója alkalmából a Főváros két mű
komponálására adott megbízást - Petrovics Emilnek, illetve Jeney Zoltánnak.
- Mire ihlette a zenetörténeti hagyományok szellemében fogant felkérés Petrovics
Emilt?
- 75 éve ünnepelt először így Budapest. Most az akkor bemutatott művekhez
- Bartók Táncszvitjéhez és Kodály Psalmusához - társítják a két új kompozíciót.
Én IX. kantátámat írom erre az alkalomra.
- A kilencediket? A legutóbbi, a Pygmalion mintha még csak a VII. lett volna.
- Igen, de a Szabó Lőrinc verseire írt zongorakíséretes ciklusom voltaképp nem
dal, hanem inkább a VIII. kantátám. Egy napon talán meg is hangszerelem.
- A készülő mű tematikailag kapcsolódik a fővároshoz?
- Nem kérték, hogy kapcsolódjék, mégis megpróbáltam aktuálisat írni. Előbb a történelemhez
fordultam: ostromemlékeimre gondoltam, de az drámai lett volna. Lírai élményem
nemigen fűződik a városhoz - vagy talán nincs ehhez olyan érzékem, mint Mándynak.
Foglalkoztatott Széchenyi alakja, aki oly sok mindent kezdeményezett a fővárosban.
Ám szövege, nyelvezete nem alkalmas a megzenésítésre, s a figura is kezdett távolodni
tőlem. Fél évig olvasgattam tőle és róla, valamint a Pest-Budáról szóló gazdag
irodalmat, de nem termékenyített meg. Maár Gyula barátomhoz fordultam segítségért,
aki összeállított nekem egy montázst József Attila verseiből. Azt ugyan alig használtam,
de ebben a költői életműben találtam meg azt az alapanyagot, amelyre kantátámat
építhettem. Az ember sokszor áll a polc előtt, és tudja, hogy ott van, amit keres,
csak nem tudja, mi az... József Attilában évtizedeken át vagy a munkásmozgalmi
vonatkozásokat, vagy - ízléstelenül - a pszichopatát hangsúlyozták. Soraiból városképet
akartam kirakni, amely hajnaltól estig ábrázolja Budapest életét. Versei lírai
vallomások a városban létezésről.
A középponti 3. tétel A Dunánál, persze nem teljes szöveggel. Ez szól arról
is, ami engem egész életemben foglalkoztatott: ... az apám félig székely, /
félig román, vagy tán egészen az. S megfogalmazva a nagy folyam menti népek
békéjének és megértésének gondolatát, amely gyerekkorom óta, habár egyre gyengülő
erőtartalékokkal, a rögeszmém volt. Az 1. tétel az ébredés, a Hajnal zsánerképe:
a Flórának írt hexameterekből néhány sor kórusra és zenekarra. De ez a kantáta
nem a szerelemről szól, hanem a teljességről. A szólisták is ezt jelképezik: egy
nő, egy férfi és egy gyerek. A második tétel már az élet maga: a szólisták a nagyvárosi
nyüzsgésben munkába indulnak, a gyerek pedig azt kántálja, hogy kocsik zörögnek,
redőnyök görögnek, tengerek dörögnek, emberek áradnak. A koloratúrszoprán,
a bariton és a fiúszoprán egyszerre énekelnek egy rondó típusú szerkezetben, amelynek
első epizódja tangószerű vallomás, a második intimebb öröm kifejezése.
- Ez majdhogynem szcenírozott jelenet, nem?
- De, az. Egymással összefüggésben beszélnek, s van benne duett, tercett. A tétel
játékos: a gyerekszólista még egy clavest is ütöget. A Dunánál tételt férfihang
és kórus adja elő. Ebbe a profán emlékfelidézésbe ragasztottam bele a gyerek szólamába
a De szeretnék gazdag lenni, / Egyszer libasültet enni "mondókát".
A 4. tétel a Fiatal asszonyok énekére készült bravúrária. A múlt század
első harmadának operáiból mentettem át e virtuóz éneklésmódot, jóllehet nem ennek
szándékával kezdtem komponálni, csak az első hajlításnál ébredtem rá ennek lehetőségére.
Az 5. tételben - Szép csöndesen aludj - a teljes együttes megszólal, nyugovóra
térnek az emberek. Kicsit rímel ez a 2. tétel férfi-nő kapcsolatára. Ebbe szőttem
bele az Altató néhány sorát is, de a gyerek hangján, s csak azt énekli
a felnőtt, hogy Aludj el szépen, kis Balázs. A legvégén még visszahozom
a De szeretnék gazdag lenni motívumát: József Attila álmát, amellyel az
élet szép lenne. A zárótételben a nagycsöndű folyó említésének köszönhetően
ismét fel tudom idézni a Dunát.
- Milyen terjedelmű az öt tétel?
- Hosszabbra sikerült, mint rendelték: 20 perc helyett fél óra lett. József Attilával
kezdődött a pályám: A bánat megzenésítésével. Azóta nem nyúltam verseihez,
talán féltem, hogy elrontom. Most úgy érzem, sikerült megtalálni az elmúlt évtizedek
ragadványaitól mentes, fájdalmas, de szépséges sorait. Szomorúság, nosztalgia,
öröm van a darabban, de tragikum nincs. Inkább derűset szerettem volna írni, bár
a vége nem vidám, s nem is olyan energikus a mű, mint a VII. kantátám.
- Mekkora zenekart foglalkoztat a partitúra?
- Szimfonikus zenekart, de csak kettős fafúvókkal, nem túl sok ütőhangszerrel.
Stilárisan ugyanazt csinálom, amit eddig, csak az énekszólamokat kívántam még
attraktívabbá tenni. Az énekhang e században dívott hangszerként való kezelése
helyett hagyom, hogy igazán énekeljenek.
- Gyerekszólista most először fordul elő a Petrovics-oeuvre-ben.
- József Attila költészete tele a világra való gyermeki rácsodálkozással. Majdnem
belevettem a kantátába a Mikor az utcán átment a kedvest is, de mellőzni
akartam a szerelmi költészetet. Galambok ültek a verebekhez: ez is a gyermek
észrevétele, ott van az ő látóterében. Szinte úgy éreztem: minek ide felnőtt,
gyerekeknek kellene énekelniük az egészet. S ezért is fejezi be a gyerek a darabot.
|
