|
Nehéz szavakba foglalni azt, ami ennek a Fesztiválnak a művészi élménnyel szinte
egyenrangú sajátja: hangulatát, közvetlenségét, családiasságát, emberi léptékét.
El is határozom: nem szorongok a rám váró feladat teljesíthetetlensége miatt,
címszavakban jegyzetelek. Íme a 7. Zempléni Művészeti Napok A-tól Z-ig.
Antenna Hungária. A cég és vezérigazgatója, Máthé István nagyvonalú,
lelkes támogatója a Fesztiválnak. Évente megújuló - ahogy az igazgató fogalmaz
-, "fogaskerékszerűen előre gördülő", mindig három évre szóló szerződéssel biztosítják
a rendezéshez szükséges anyagi hátteret. Hirdetéseikkel, zászlóikkal jelen vannak
- igaz, sohasem tolakodóan - a Fesztivál valamennyi helyszínén, és egyre nagyobb
számú hazai és külföldi vendéget hoznak magukkal. Fogadásaik ízlésesek, és a
sárospataki vár bástyáiról égbeszökő tűzijáték továbbra is a Fesztivál egyik
leglátványosabb eseménye.
Auer Vonósnégyes. A Református Kollégium felújított Refektóriumában Mendelssohnt
és Schubertet játszanak. Technikai tudásuk kifogástalan, lelkesedésük, muzsikáló
kedvük imponáló. Nagy sikert aratnak, a szép számú hallgatóság nem hagyja ráadás
nélkül távozni őket.
Baráti Kör. Angolul "groupie"-nak, "csoporttagoknak" hívják a rokonoknak,
barátoknak, rokonszenvezőknek azt a kisebb-nagyobb táborát, amely egy-egy jelentős
művészt vendégszereplésről vendégszereplésre követ, vagy egy-egy fesztivál közönségének
magját képezi. A Liszt Ferenc Kamarazenekarnak és a Zempléni Fesztiválnak is
kialakult a hallgatósága: művészekből (természetesen nem csak zenészekből!),
orvosokból, mérnökökből, tanárokból, s ki tudja még miféle foglalkozást űzőkből
csakúgy, mint az előadók és a szervezők családtagjaiból.
Éderék. A Liszt Ferenc Kamarazenekar iránti tiszteletet számomra semmi
sem fejezi ki szebben, mint azoknak a kiváló muzsikusoknak a névsora, akik alkalomról
alkalomra "kisegítőként" dolgoznak velük együtt. Hol lenne még elképzelhető,
hogy az ország egyik vezető szimfonikus együttesének, a Budapesti Filharmóniai
Társaság Zenekarának koncertmestere, Éder Pál beül az első hegedűsök közé, Rolla
János és Lovas György háta mögé tuttit játszani? Hol, hogy ugyancsak nagyszerű
hegedűs felesége, Hegyi Erika a második hegedű egyik hátsó pultjánál szerénykedik?
Hol lehet még egyszerre ilyen fa- és rézfúvós gárdát hallani?
S ha már itt tartunk: Rolláék előrelátását dicséri, hogy a "nagy öregek" mellett
ott vannak a tehetséges, reményekre jogosító fiatalok is: a brácsa- és a csellószólamban
egy-egy "ős" Liszt Ferenc-tag mellett kivétel nélkül ifjú művész ül, ugyanez
a helyzet a fúvós szólamokban is. A jó hangulatot, a közös munka örömét persze
az is fokozza, hogy ilyenkor - ha lehet - a család is "összedolgozik": Éderék
mellett az első hegedűt erősíti Czettner Vera, a brácsás Várnagy Mihály felesége;
Lukács Ervin lánya a második hegedűben szorgoskodik. A Zempléni Tamás-Csánky
Emília házaspár közös szereplése már-már megszokott látvány, de nehéz megállapítani,
vajon Vajda József mire büszkébb: saját hibátlan fagottjátékéra-e, vagy arra,
milyen gyönyörűen klarinétozik mellette a fia, Gergely.
Felvégi Andrea a Bodrog Szálló éttermében állította ki muzsikusportréinak
gazdag gyűjteményét. Némelyik felvétel humoros, másik igen találó, megint másik
szívbemarkolóan hiteles - érzékenységről tanúskodó alkotások egytől egyig. Csak
a helyszínt tudnám feledni... Igaz, így sokan látják a tárlatot, hiszen sokan
megfordulnak az étteremben, mégis, ideje lenne Sárospatakon (vagy a közreműködő
többi település valamelyikében) méltóbb termet találni az évente rendszeresen
megrendezett kiállításoknak.
Füzérradvány. A Liszt Ferenc Kamarazenekar évek óta a kastély felújítását
támogatja a "kirándulókoncert" bevételével. Az épület előtti kis teret eső áztatta,
de a fák lombjai között már átsüt a nap, s az ágon hintázó rigók időnként bele-beleénekelnek
Boccherini menüettjébe. A zenekar előtt két hokedlin ül Göncz Árpád és felesége,
körülöttük jut még néhány szék az idejében érkezetteknek, a többség állva, sáros
cipőben hallgatja a muzsikát. Ez utóbbi, mármint a sáros cipő, csak azért kínos,
mert a koncert végeztével lehetőséget kapunk, hogy megnézzük a kastély már felújított
termeit.
Gólyák. A zempléni nyár kedves kísérőmadarai, fészkeiket a "törzsvendégek"
számon tartják, figyelik. Az egyik, talán a legnagyobb, a Református templommal
szemközti lámpaoszlopon található. Megható történetet meséltek róla a helyiek,
nekem is tovább kell adnom. Tavaly idős, beteg gólya lakta, el is pusztult a
fészekben. Idén tavasszal az új, fiatal pár mégsem lökte ki a tetemet és költözött
kész, kiürített "lakásba": ráépítették, a régiből mintegy szarkofágot készítve,
az új fészket a meglévőre alapozva, s most "emeletes" otthonukból kelepelnek
barátságosan az arra járók felé.
Lukács Ervin állandó, visszatérő szereplője a zempléni nyárnak, mostani
ittléte mégis különleges alkalom: a vastapssal végződő koncert végén háromemeletes,
70 gyertyával és számtalan csillagszóróval díszített tortát tolnak be, a zenekar
rázendít a Happy Birthday dallamára, a közönség állva ünnepel, a karmester
pedig elfordul, ne lássuk szemében a meghatottság könnyeit.
A Mácsaiak. István, János és Pál, apa és két fia csodálatos délutánt
és estét szerzett valamennyiünknek. Délután a Vár Lovagtermében a Volt egyszer
egy alkotóház című visszaemlékező műsor résztvevőiként találkoztunk velük:
Jánossal szellemes műsorvezetőként, a színművész Pállal irodalmi szemelvények
ihletett tolmácsolójaként, elsősorban azonban a festővel, Istvánnal, egy, az
ötvenes években készült, humorral és a képsorok közé kényszerűen elrejtett iróniával
forgatott remek sárospataki amatőrfilm alkotójaként. A közönség jókat derült
az ő és Petrovics Emil visszaemlékezésein, s csak elvétve jutott eszébe, hogy
mindaz, amiről a két mester beszél, egykor szomorú valóság volt.
Annál inkább eszünkbe jutott este, amikor Pálra került a sor: Azt meséld
el, Pista! című Örkény-estjére már elővételben elkeltek a jegyek, ezért
a rendezőség megkérte a művészt, ha már úgyis itt van, tartson a meghirdetett
dátum előtt még egy előadást, hogy azok is meghallgathassák, akik egyébként
lemaradtak volna az élményről. Valószínűleg maguk sem tudták, milyen nagyszerű
döntést hoztak. A délután elhangzott szavakra mint szilárd alapra épültek rá
az azonos korról szóló örkényi sorok, s döbbenetes hatásuk alól senki sem szabadulhatott.
Néhány perc után mindenki elfelejtette, hogy Mácsai nem saját szavait mondja,
nem saját életéről beszél; szuggesztivitása és póztalansága kortól és helytől
messze repítette hallgatóságát.
Merényi Judit és munkatársai a Fesztivál szervezői, motorjai, mindenesei.
Lelkesek, kedvesek, mosolygósak, fáradhatatlanok, készségesek. Nélkülük ez a
Fesztivál valóban nem jöhetne létre. Még javában tartott az idei rendezvény,
máris a jövőről, a tervekről gondolkodtak, kerekasztal-beszélgetést szerveztek,
ötletbörzét tartottak.
Rolla Jánosról és csapatáról nehéz újat mondani. Abszolút profik - a
szó legnemesebb értelmében; ha a magyar zene világszínvonaláról hallok, azonnal
az ő lelkiismeretességük, a tökéletességre való szüntelen törekvésük jut az
eszembe. Emellett megmaradtak - s ez sem csekélység - embernek: szeretnek heccelődni
és csipkelődni, jókat nevetni és nagyokat enni, s a pódiumon kívül egy pillanatra
sem veszik magukat komolyan, a magamutogatásnak, önteltségnek még az árnyéka
is elkerüli őket. Ezért (is) olyan üdítő a társaságuk, ezért is nő folyamatosan
és töretlenül Baráti Körük tagjainak létszáma.
Szlovák Kamarazenekar. Majdnem lekésik saját koncertjüket, annyit kell
várniuk a határon a hangszerek "beléptetésére". A művészeti vezetőt, Bohdan
Warchalt Rolláék jól ismerik, a tagok többsége azonban utolsó találkozásuk
óta kicserélődött: szinte kivétel nélkül egészen fiatalok, feltehetőleg Warchal
tanítványai. Állva játszanak, de a Liszt Ferenc Kamarazenekartól nemcsak a külsőségek
tekintetében különböznek. Más a stílusuk, más a közismert művekről alkotott
felfogásuk. Ez a szép a zenében: így is lehet játszani, meg úgy is.
Tervek. Sok és szép elképzelésről hallottam, sok és szép új helyszín
ajánlkozik, csak győzzék az elkövetkező években megvalósítani az ötleteket.
Tokody Ilona az idei Fesztivál sztárvendége, aki a többi művészhez hasonlóan
minden volt, csak sztár nem. Közvetlen és jókedvű, feladatát rendkívüli felkészültséggel
végző, kísérletező kedvű művész annál inkább: tudomásom szerint nem sűrűn énekel
Purcellvagy Mozart-áriákat, s nyilván Villa-Lobos se tartozik standard repertoárjához...
Végszó gyanánt (bár plágiumnak is nevezhetném): Mácsai János azzal zárta a Volt
egyszer egy alkotóház visszaemlékezéseit, hogy az édesapja által Sárospatakról
forgatott film 43 éve készült, s hogy a
Zempléni Fesztivál éppen 43 év múlva ünnepli majd 50. születésnapját.
ő akkor azt kérte valamennyiünktől ígérjük meg, 43 év múlva mindannyian eljövünk
a félévszázados jubileumra. Addig is célszerű a Zempléni Fesztivál számára már
most fenntartani a naptárában 1999 augusztusának utolsó tíz napját, s nem árt
mindjárt szállásról is gondoskodni (ez ugyanis a környéken az utóbbi években
ismét hiánycikké kezd válni). Olyan felhőtlenül boldog, gazdag szellemi és fizikai
élményt nyújtó, s egyszersmind pihentető időtöltést szerezhet magának, amilyenből
egyre kevesebb jut a mindennapokban.
|
