A világ egyik legismertebb barokkhegedűse, az English Concert egykori koncertmestere,
Simon Standage májusban járt először Magyarországon. A Budapesti Régi Zene Fórum
nyitókoncertjének szólistájaként lépett fel az Orfeo Kamarazenekar társaságában,
s a nagy sikerű hangverseny után kétnapos barokkhegedű-kurzust tartott az óbudai
Társaskörben. A beszélgetés a koncert utáni napon készült.
- Hogyan indulta pályája?
- Hatéves koromban kezdtem hegedülni. Később elérkeztem ahhoz a pillanathoz,
amikor el kellett döntenem, hogy egyetemre vagy a zeneakadémiára menjek-e. Az
előbbit választottam; négy évig voltam a cambridge-i egyetem zenetudományi fakultásának
hallgatója. Nagyon jó időszak volt, Cambridge csodálatos város... De aztán mégis
úgy gondoltam, hogy nagyobb kihívás, keményebb "versenyfeladat" számomra a hegedülés,
és ekkor Hollandiába, a Holland Kamarazenekarhoz szerződtem. Az itt töltött
négy év azután ráébresztett arra, hogy ideje lenne rendesen megtanulni hegedülni...
Ekkor már ismertem Ivan Galamian könyvét, amely igen nagy hatást gyakorolt
rám. Szerencsém volt, kaptam egy posztgraduális képzésre szóló ösztöndíjat (hiszen
25 éves voltam már), és így elmehettem Amerikába Galamianhoz. Két évig jártam
hozzá, ez volt az igazi hegedűtanulás... Azután hazatértem Angliába, és előbb
a Londoni Szimfonikus Zenekarnak, később az Angol Kamarazenekarnak is tagja
lettem. Körülbelül ugyanebben az időben összetalálkoztam régi, Pembroke College-beli
iskolatársaimmal, David Munrow-val és Christopher Hogwooddal. Játszottam Munrow
együttesében (bár a modern hegedűhöz kicsit korainak tűnt a reneszánsz zene),
és közreműködtem egy Purcell-anthem felvételén is.
- Hogyanfordult érdeklődése a barokk hegedű felé?
- Christopher Hogwood ajánlotta, hogy próbáljam ki, és bár örömöm telt a szimfonikus
zenekari játékban, az az igazság, hogy mégis inkább kamarazenész vagyok, és
közelebb áll hozzám a 17-18. századi zene, mint mondjuk a romantikus hegedűrepertoár.
Így hát elkezdtem a régi hangszerrel és a régizenével foglalkozni.
- Mikor történt ez?
- 1972-ben. És 1973-ban Trevor Pinnock vezetésével megalakult az English
Concert, amelynek koncertmestere lettem.
- Te jesen felhagyott ekkor a modern hegedűvel?
- Nem, dehogy! Négy évig voltam a Londoni Szimfonikusoknál és az Angol Kamarazenekarnál
is, és csak ezután döntöttem úgy, hogy időm nagyobb részét a régi hangszernek
szentelem. De még ezután is tíz évig játszottam a City of London Sinfonia elnevezésű
modern hangszeres zenekarban.
- Tanulta valaha, valakinél a barokkhegedű játékot?
- 1972-ben vagy '73-ban vettem egy órát Sigiswald Kuijkentől... David Rubio,
a híres csembalókészítő szervezett egy kurzust Sigiswaldnak Oxfordban.
- Ezek szerint valójában önmaga tanára volt?
- A legjobb tanár maga a hangszer. Végül is a hegedülés az hegedülés; egyenes
vonóval kell játszani a modern, a klasszikus és a barokk hegedűn is, és a játéktechnika
tekintetében sok minden közös bennük. Tehát nem mondhatjuk, hogy a barokk hegedű
teljesen más hangszer...
- Mi a véleménye arról, hogy Sigiswald Kuijken és növendékei nem szorítják
le állukkal a hegedűt, hanem csak a kulcscsontjukra fektetik, mert szerintük
ez az autentikus barokk tartás?
- Én magam sosem próbálkoztam ezzel, de sok angol barokk hegedűs igen. Monica
Huggett volt az első, aki elsajátította ezt a technikát, de később visszatért
a ma szokásos hangszertartáshoz, és sokan mások is visszatértek.
- Valóban olyan nagy a jelentősége ennek?
- Sigiswald szerint igen. De én nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez volt a
korban a hegedűjáték egyetlen lehetséges módja. Egy késő 17. századi forrásban,
Johann Jacob Prinner osztrák elméletíró Musikalischer Schlissl című
könyvében például az áll: úgy kell tartani a hegedűt, hogy ha a játékos elveszi
a bal kezét a hangszerről, az akkor se essen le. Nem tudom elképzelni, hogyan
lehet ezt megvalósítani a Sigiswald-féle tartással... Nem vagyok biztos benne,
hogy például minden korabeli olasz hegedűs ezt követte volna. Ez a tartás nagyon
jól bevált Sigiswaldnál és másoknál, de nem hiszem, hogy erkölcsi kérdést kellene
csinálni belőle. Annyi más összetevője van még a hangképzésnek.
- Sokat tanulmányozta a régi forrásokat, hangszeriskolákat?
- Nem olyan sokat, mint tán kellett volna. Leopold Mozart Hegedűiskoláját
már 18 éves koromban elolvastam, és olvastam másokat is, de azt hiszem, nehéz
dolog egyszerre igazi zenetudósnak és igazi hangszeres előadónak lenni, erre
csak nagyon kevesen képesek. Az az igazság, hogy én nem voltam valami jó tanuló
a zenetudományi tanszakon... Már akkor is túl sokat hegedültem.
- Vannak-e, voltak-e ideáljai a zenélésben? Nem feltétlenül régihangszeres
muzsikusokra gondolok.
- Amikor a Holland Kamarazenekarban játszottam, nagy hatást gyakorolt rám az
együttes vezetője, Szymon Goldberg. Ő már 16 éves korában sztár volt,
Hindemithtel és Feuermann-nal triózott, és Furtwángler
felkérésére a Berlini Filharmonikusok koncertmestere lett. Csodáltam a hegedűhangját
és a zenéhez való közelítésmódját, s azt hiszem, valóban mintául szolgált nekem.
Egyáltalán nem volt tolakodó személyiség, és nekem a visszafogottsága is tetszett.
- Érdekes jelenség a régizene világában, hogy míg Önnek és a többi "úttörő"
régihangszeres zenésznek saját erőből kellett kikísérletezniük a régi-új játékstílust,
addig ma már például barokk hegedűre sok nyugat-európai országban éppúgy be
lehet iratkozni a zeneakadémiákon, mint akármilyen más tanszakra. Vannak híres
tanárok, iskolák, ahol a növendékek a mestert utánozzák, és a legifjabb generációknál
gyakran pár ütem eljátszása után nagy biztonsággal meg lehet állapítani, hogy
az illető kinél tanult. Mintha túlságosan is ki taposott úton járnának ezek
a fiatalok, ami nem tesz jót az egyéniség kibontakozásának. Mi erről a véleménye?
- Ez nemcsak a régizenében van így, hanem a modern hegedűnél is. Szymon Goldberg
például Flesch-növendék volt. Egyszer, amikor az Angol Kamarazenekarral
játszott egy Mozart-hegedűversenyt, egészen közel ültem hozzá, és akkor jöttem
rá, hogy ez a Mozart-interpretáció teljesen autentikus megvalósulása a Flesch-féle
koncepciónak. És arra gondoltam, hogy így lehetett a 18. században is, egy-egy
nagy mester nem csak a játéktechnikát, de magát az interpretációt is átörökítette
a növendékeire. Ugyanakkor például Galamiannál tanult Perlman, Zukerman,
Friedman vagy Sergiu Luca is, mégis mind nagyon különböző stílusban
zenélnek, itt tehát legfeljebb a játéktechnika tekintetében érezhető a tanár
hatása. Ez a hatás viszont jelen van a kevésbé kiemelkedő Galamian-növendékeknél
is, akik különböző zenekarokban játszanak. Ha rájuk néz az ember, úgy érzi,
hogy a hegedülés egészséges foglalkozás - sajnos, az angol zenekarokban sok
olyan hegedűs is ül, aki játék közben úgy fest, mintha most jött volna ki a
kórházból... Visszatérve a barokk hegedűhöz: Sigiswald növendékeinél valóban
tapasztalható bizonyos uniformizáltság, hiszen nekik kötelező úgy tartani a
hegedűt, ahogyan Sigiswald tartja, s ez a technika magával hoz egy bizonyos
zenei stílust is. De sokan vannak olyanok is, akik nagyon különböző módon játszanak,
Andrew Manze például új és nagyon individuális stílust tudott kialakítani.
- Az English Concertnél a csembalista Trevor Pinnock mellett Önnek mekkora
szerepjutott a zenekari munka irányításában?
- Az English Concertet Trevor Pinnock alapította, eleinte kamaraegyüttesként,
azután vonós zenekar lett belőle, és csak később bővült ki a fúvósokkal. Kezdetben
talán túl nagy volt a demokrácia, sok erős egyéniségből állt a zenekar, akik
mégis bizonytalanok voltak önmagukban, így adódtak kényelmetlen pillanatok.
Aztán kialakult az a szokás, hogy Trevor és én irányítunk, körülbelül fele-fele
arányban, hiszen a zenekarban általában a hegedűknek jut a legtöbb játszanivaló,
s a hegedűk játékstílusa határozza meg a nagy egészet. Az a tapasztalatom, hogy
bármilyen határozott elképzelései vannak is egy nem-hegedűsnek, nehezebben tudja
elmagyarázni, mit is szeretne, mint a hegedűs, aki egyszerűen megmutatja a hangszerén.
Elég pár hang, és mindenki azonnal érti, miről is van szó. Vezényelni és játszani
két különböző dolog - ezt magam is tapasztalhattam, amikor az egyik londoni
zenekart dirigáltam...
- Miért hagyta abba az English Concerttel való együttműködést?
- Tizennyolc évig játszottam velük, s ez nagyon hosszú idő (más zenekarokban
sokkal rövidebb időt töltöttem). Az English Concert nagyon izgalmas kaland volt
számomra, azért maradtam ilyen sokáig. Amikor elindultunk, csupa fiatal ember
ült a zenekarban (általában fiatalabbak, mint én voltam), és az utóbbi időben
újra megfiatalodott a társaság, felfrissült a zenekar vérkeringése.
- Jelenleg mely területeken tevékenykedik?
- Továbbra is vezetem a korabeli hangszereken játszó Solomon Quartetet, újabban
rendszeresen járok Bécsbe kamarazenélni, és minden hónapban öt napot Drezdában
töltök tanítással. (Itt ismerkedtem meg Vashegyi Györggyel, az Orfeo Kamarazenekar
vezetőjével és más fiatal magyar régihangszeresekkel, akik Drezdába jártak,
vagy még mindig járnak tanulni.)
- Angliában nem is tanít?
- De igen, a Royal Academy of Musicban. Angliában most a régihangszeres zenészek
helyzete meglehetősen rosszra fordult. Tavaly jelentősen visszaesett a CD-k
eladása, és ez súlyos következményekkel járt: lemezszerződéseket bontottak fel,
és az egész régizene-üzlet visszaszorult. Úgy látszik, a közönség megunta azt
a hatalmas régizene-dömpinget, amit az utóbbi két évtizedben rázúdítottak. Régen
az ember annyi lemezt készített, amennyit csak akart, azt hihettük, a régizene
iránti étvágy határtalan... Hát ennek most vége. A hullámvölgy másik oka, hogy
ennek a területnek a szponzorálása is visszaesett az utóbbi időben.
- Megszűnt volna a zenélés korabeli hangszereken Angliában, az irányzat egyik
fellegvárában?
- Nem szűnt meg, de mennyiségileg jelentősen csökkent.
- Mi a benyomása a tegnapi koncertről és a műhelymunkáról az Orfeo Kamarazenekarral?
Sokat próbált a fiatal muzsikusokkal.
- Igen, két teljes napot próbáltunk a koncert előtt. Az együttes nagyon jó hangszeresekből
áll, akiknek van érzékük a zenekari játékhoz.
- Más stílusban játszottak, mint amit Ön általában megszokott?
- Igen. Nagyon sokszor játszottam már A négy évszakot, és meglepett, hogy most
valahogy másképp szólt a kíséret. Sajátosan áttetsző a hangzása ennek a zenekarnak.
- Vannak további tervei velük?
- Egyelőre nincsenek, de az már biztosnak látszik, hogy 1999-ben a soproni Régi
Zenei Napok keretében barokkhegedű-kurzust tartok.
|