|
A vendéget Szintár Miklós igazgató köszöntötte az Operaház Székely Bertalan-termében.
Rövid beszédében egyebek közt elmondta: minden operaháznak megmérettetés egy-egy
Wagner-bemutató, ami pedig a Ringet illeti - az számít csak igazán nagy feladatnak.
A budapesti Operaház büszke lehet rá, hogy saját erőből képes volt színpadra
állítani egy teljes Nibelung gyűrűje-ciklust. Az Istenek alkonya új produkciójával
teljessé vált a pesti Wagner-tetralógia. Ebből az alkalomból érkezett Budapestre
Wolfgang Wagner, aki annak idején fivérével, Wielanddal új fejezetet nyitott
Bayreuth történetében. A rendezők két órát szántak a találkozóra, amelyen nem
csupán a sajtó képviselői jelentek meg, hanem Wagner-rajongók is, akik természetesen
szintén kérdéseket tettek fel Wolfgang Wagnernak. Néhány mozzanatot feljegyeztem
a beszélgetésből, amely után rövid interjút is kaptam.
Számos általánosság és közismert zenetörténeti tény mellett az Ünnepi játékok
igazgatója többek közt beszélt arról is: mivel magyarázható, hogy Bayreuth nem
tűzi műsorára Wagner korai műveit? Azon kívül, hogy tiszteletben tartják Richard
Wagner akaratát - márpedig ő soha nem nyúlt vissza ifjúkori darabjaihoz, a Szerelmi
tilalomhoz, a Tündérekhez és a Rienzihez -, Új-Bayreuth egyetért azzal is, hogy
például a Rienzi nem Festspiel-képes mű. Mindent egybevetve nem emelkedik
ki kora operaterméséből. S ha előadnák, vajon melyik változatot kellene elővenniük?
Az első (hétórás), a rövidített (ötórás), vagy a legrövidebb (két és háromnegyed
órás) verziót? - avatott be Wolfgang Wagner a Wagner-dramaturgia töprengéseibe.
Manapság gyorsan elhasználódnak az énekesek - válaszolta az utánpótlásról szóló
kérdésre -, túlságosan hirtelen ívelnek fel és hanyatlanak le a pályák. Bayreuth
először kis szerepekre szerződteti a művészt, aki - mire hangja beérik - megismerkedik
a színházzal is. A karmesterek közül igyekeznek olyanokat választani, akik behatóan
ismerik az énekhangot. Előfordul, hogy ez a törekvés nem jár sikerrel: Knappertsbusch
például nem értett az énekesekhez, ám nagyszerű korrepetitorokkal dolgozott.
A mai életritmust figyelembe véve szinte anakronisztikusnak tetszik, ahogyan
Bayreuthban - évekkel egy-egy új produkció előtt - dolgozni kezdenek a kiválasztott
szereplőkkel. A rendezők általában örülnek, ha az énekes nem uralja még a szerepet,
hiszen akkor könnyebben befolyásolható. Nem így Bayreuthban. "Önöknek óriási
szerencséjük van ezzel az ensemble-színházzal - mert az együttesből ki tudják
állítani a Ringet. Ezt ma a vezető német operaházak sem tehetik meg. Két-három
előadás után: a művet le kell venni a műsorról, mert a vendégművészek nem vállalnak
egyhuzamban több fellépést"- mondja Wolfgang Wagner.
Számomra a délelőtt legérdekesebb pillanata az volt, mikor egy idősebb úr Werner
Herzog Lohengrin-rendezésének - szerinte vállalhatatlan és a műtől idegen
- befejezését bírálta. Wolfgang Wagner védelmébe vette a rendezést kifejtve,
hogy Richard Wagner művészete időtlen és történelem feletti, tehát nem helyes
alkotásait bármely meghatározott korhoz kötni. S bár a Wagner-zenedrámák színrevitele
során a rendezők valóban sokat önkényeskednek - ráadásul a nézők és a kritika
számára elsőként a gegek tűnnek fel -, azon mindenképpen el kell gondolkodni,
amin maga Richard Wagner is elgondolkodott. Vajon jó-e a Lohengrin végkifejlete?
Korunk számára elfogadhatatlan a Grál-lovag tilalma. Egy mai nő nem nyugodhat
bele, hogy nem tehet fel kérdéseket. Werner Herzog rendezésének végén egy jéghegybe
fagy minden érzés és ellenérzés - hogy egyszer majd felolvadjon.
Ehhez az újságíró - aki nem látta az előadást - nemigen szólhat hozzá érdemben.
Inkább Wolfgang Wagner magatartását értékeli nagyra. A Wagner-szentély főpapja,
a Wagner-hagyomány Grál-kelyhének őrzője ki is mondja: Bayreuth nem kíván etalon
lenni. Nem szeretné megszabni, milyen legyen a Wagner-rendezések stílusa. Bayreuth
ösztönözni szeretne, gondolatokat ébreszteni.
A sajtóbeszélgetés végén Wollgang Wagner válaszolt néhány kérdésemre. Íme az
eredmény:
- Itt mindenki professzor úrnak titulálta. Hogyan szólíthatom?
- Szólítson Wagner úrnak.
- Wagner úr Ön a folyamatosság, a hagyomány letéteményese, Bayreuth szellemének
folytatója és a családi üzlet feje. Mit jelent az ön számára a tradíció?
- A tradíció: a jövő. A szó eredeti jelentése: továbbvinni, átvinni.
Lényege szerint a bayreuthi tradíció a mindenkori embert szembesíti valamivel,
amit egy Richard Wagner nevű mitográfus foglalt össze. Partitúrában rögzítette
ritmusát, mondanivalóját és azt, amit a közönségnek hallania kell. Ez tehát
félig-meddig kötött hagyomány, melynek hangulata emelkedettebb a szokásos színpadi
művekénél. Az emelkedettség célja: kiragadni az embert a mindennapokból. Ennek
természetesen feltétele, hogy témájául Wagner mítoszt választott. A mítosz általános
emberi tartalmat hordoz, melynek a mai ember számára is van jelentése. Az ember
állandó változásban él, ezért aztán a wagneri életműnek is akadnak pontjai -
például a Ring és a Parsifal -, melyek állandó újragondolásra szólítanak fel.
A színpadraállítás során az újragondolás eredményét a ma embere számára érzékelhető
módon láthatóvá és hallhatóvá kell tenni. Ez a lényeg. A sokrétű, kortól független
daraboknak ama mozzanatait kell bemutatni, melyek a ma szemszögéből fontosak.
Ez az, ami a nézőt aktivizálja. Wagnert ugyanis nem lehet passzívan hallgatni.
Bayreuth feladata, hogy a Parsifalt és a Ringet - a kifejezés változó eszközeivel
- megpróbálja újra és újra átgondolni és átgondoltatni. Aki Bayreuth szellemét
olyan hosszú időn keresztül meghatározza, mint ahogy mi ketten a fivéremmel,
később pedig én egyedül, annak meg kell legyenek a megfelelő antennái. Kell
hogy legyenek olyan periódusai, amikor érzékenyebb, máskor pedig kifejezetten
agresszív eseményeknek kell történniük, hogy reagáljunk. 1968 eseményei például
egészen biztosan lecsapódtak néhány bayreuthi rendezésben. Vagy itt a hajdani
Német Demokratikus Köztársaság. Megpróbáltunk más nézőpontot keresni, s ehhez
- még jóval az NDK megszűnése előtt - kelet-német rendezőket szerződtettem:
Harry Kupfert és Götz Friedrichet. Ez az eltérő látásmód adta
meg produkcióik feszültségét. Az embert arra késztették, hogy megkérdezze önmagától:
helyes-e, ahogyan gondolkodom? Wagner dramaturgiai szempontból mindig nyitva
hagyta a műveit. Megadta tolmácsolóinak azt a szabadságot, hogy a zenedrámákat
saját élményanyagukon átszűrve értelmezzék. Ugyanakkor természetesen nem szabad
konkrét történésekhez kapcsolni Wagner alkotásait. Az istenek alkonya nem a
birodalmi kancellária megsemmisülése. A Ring nem a vilmosi Németország szellemi
terméke, hanem az 1848-as forradalmaké. Nacionalista mű - de ez a nacionalizmus
a kor nemzeti érzése, nem pedig a hitleri Németország kulturális muníciója.
Hogy ez a nacionalizmus mennyire nem azonos azzal amivel később azonosították
- ezt mutatja a Wagner-operák külföldi népszerűsége, a franciaországi, amerikai,
angliai siker. Akkor világszerte ez volt a korszellem - és a nemzeti érzés nem
a többi nemzet rovására érvényesült.
- Félve teszem fel az utolsó kérdést, hiszen megsérthetem vele családi érzéseit.
Richard Wagnerról egy - finoman szólva - ellentmondásos személyiség képe él
az utókorban. Ezt erősítik meg művei, erről tanúskodik Cosima naplója, erről
számolnak be a kortársak. Zenéje nagy hatású és zseniális, ő maga azonban kevés
okot adott a szeretetre. Wagner úr, milyen viszonyban áll ön nagyapja emlékével?
- Richard Wagner 1883-ban meghalt, magam 1919-ben születtem. Nagyapám régesrég
halott volt, szelleme nem kísértett az ódon falak között. Úgy hiszem, fanatikusan
hitt küldetésében és feladatában - monomániás, sőt vaskalapos volt, ám enélkül
aligha érte volna el céljait. Antiszemitizmusa is pillanatnyi érdekeit szolgálta.
Ugyanakkor nem ismerek embert - olvassa csak el Összegyűjtött írásait - aki
az övéhez hasonló következetességgel, szégyenkezés nélkül vállalta volna idős
korában fiatal énjét. Kiadta különböző korszakaiból származó, egymásnak gyökeresen
ellentmondó írásait. Egész életét úgy dramatizálta, hogy maga az élet is az
életmű része legyen.
|
