HUBAY JENŐ: HEGEDŰ-ZONGORAMŰVEK 1.
D-DÚR (ROMANTIKUS) SZONÁTA OP. 22
MAGYAR ALFÖLDI KÉPEK - HÁROM KARAKTERDARAB op. 44,
HAT DARAB OP. 121,
SZECSŐDI FERENC - HEGEDŰ, KASSAI ISTVÁN - ZONGORA •
HUNGAROTON CLASSIC 31733

"A zenei főiskola igazgatója fiatalos energiával az utóbbi években csaknem kizárólag komponálással foglalkozik. Dante-, Petőfi-szimfóniák után most újabb operát jelent be, és mint mondja, nagy kedvvel készül műveire. Mi azonban inkább új Vecseyket, Pártosokat, Telmányikat várunk tőle, és biztos, hogy a nagyszerű magyar hegedülés magvetésében, megőrzött tradícióiban, a mindenkori hegedűk húrjain tovább fog rezegni Hubay életműve, mint teleírt kottapapirosok egész könyvtárában"- írták halált megvető bátorsággal a császárrá koronázott szerző Karenina Anna című operájáról a Világ napilapban 1923. november 11-én (Péterfi István: Fél évszázad a magyar zenei életben. Zeneműkiadó, 1962. 34).
Hallgatva e felvételt, mélyen átérzem Péterfi ítéletének igazát, függetlenül attól, hogy ehhez ma csipetnyi bátorság sem szükségeltetik. Mennél többször hallgatom, annál nyilvánvalóbb, hogy alkotás, zeneszerzői kompozíció nem forog fenn, az osztályon felüli előadás, Szecsődi lenyűgöző hegedülése, Kassai kíséretnél sokkalta magasabb rendű zongorázása leleplező hatású.
Ritkán hallani ennél ügyefogyottabban formált, invenciótlanabb muzsikát. A szonáta franciás felhangjai ellenére üresen kongó, terjengős darab. Szerzőjének nyilvánvalóan nincs szonátányi lélegzete, ambíciói messze túlszárnyalják képességeit. Nem volt, nem lehetett aktuális 1884 táján sem (az évben nyerte meg Debussy L'enfant prodigue kantátájával a Római-díjat!). A szonáta hamis érzelmessége és művi lendülete a realizálás színvonalával fordított arányban hat.
A három magyarosch és hat nemzetközies smahfecni messze nem olyan eleven, mint Fritz Kreisler, vagy korábbi időkből Wieniawski, Sarasate apróságai. Az 1890-es évek óta nagyon eltávolodtunk a goulasch-tschikosch ungárkodástól. "Impressions de la puszta" a francia címe az op. 44-nek, kétlem, hogy Hubay, Ferenc Józseftől nyert nemességével, Bem rakparti fényes palotájával bármit is tudott, tudni akart, a puszták népéről. A Hat darab - a húszas évek termése - anyagában talán még hígabb, jellegtelenebb. Pedig karakterdarabok lennének, csakhogy karakter nélkül.
A befejezett múlt tipikus esetével van dolgunk. A zeneszerző Hubay Jenő - hiszem - nem támasztható fel, mert valójában soha nem is létezett. A CD-n a sorszám azt sugallja: folyt. köv. Kétségeim vannak aziránt, érdemes-e. A Szecsődi-Kassai duó bizonnyal találna rögzítésre méltóbb műalkotásokat.

DOHNÁNYI ERNŐ: FISZ-MOLL SZVIT OP. 19,
KONZERTSTÜCK GORDONKÁRA ÉS ZENEKARRA OP. 12,
SZIMFONIKUS PERCEK OP. 36
HUNGAROTON CLASSic HCD 31637
1. HEGEDŰVERSENY, D-MOLL OP. 27,
2. HEGEDŰVERSENY, C-MOLL OP. 43
HUNGAROTON CLASSIC HCD 31759
MRT SZIMFONIKUS ZENEKARA, VEZÉNYEL VÁSÁRY TAMÁS,
ONCZAY CSABA - GORDONKA, SZABADI VILMOS - HEGEDŰ

Dohnányi Ernő zeneszerzői életműve is bizton utalható a magyar zenetörténet befejezett múltjába, azonban a különbség közte és Hubay között ég és föld. Mert az merőben más lapra tartozik, hogy mit ér egy oeuvre önmagában, mint az, hogy vezet-e belőle út tovább. Dohnányi áradó, őszinte muzikalitásának, invenciójának poénra hangszerelt, megannyi szellemes megoldásának ma sem lehet ellenállni, de nem is érdemes. Persze, hogy nosztalgiazenék, a Habsburg-birodalom alkonyán. K. u. K. kompozíciók ezek, születtek légyen bár a monarchia feldarabolása után (Szimfonikus percek, 2. hegedűverseny). Dohnányi szülővárosa, Pozsony, bármennyit ülésezett benne a magyar diéta, Pressburg is volt, legalább annyira; villamos kötötte Bécshez, évtizedszám. Persze, hogy Brahms volt Dohnányi istene, ki a császárság zenei hangját, ha nosztalgikus érzésekkel is, utóvédként tartotta egységben (Mahler - Prága-Budapest-Bécs - már a bomlás virága).
Dohnányi Ernő apollói alkat volt, Dionüszosz örvénylő indulatai magukkal nem ragadták. Arány és mérték nem hagyta el még az apja rekviemjének szánt Konzertstückben sem. Nagy formátumú, a fiatal Richard Strauss Lied-termésére rímelő dallamba öntötte a Konzertstück fájdalmát. Ránc nincs rajta egy sem, még ha a nagyformát tagoló tompa üstdobütések a koporsó leszögelésére emlékeztetnek is. Előre legfeljebb ha Mahler-allúziókig merészkedik a fisz-moll szvitben, vagy 2. hegedűversenyében (utóbbi a fiatal Bartók emlékét is megidézi). Hanem a nagy szerelem neve mindvégig, kései versenyműben is, Brahms. Az ő fényes D-dúr hangnemben tartott Hegedűversenye félreismerhetetlen keresztszülője a Dohnányi-koncerteknek. Hangszerkezelésének is, amit minden fenntartás nélkül hallok bravúrosnak. Elképesztő, mennyire ismeri-érzi a hegedű lelkét a par excellence pianista, kora legnagyobb zongoraművészeinek egyike. A Szimfonikus percek fináléja döbbentett rá arra, Dohnányi időszámítása mennyire egybeesik a Ferenc Józsefével. Zenei anyaga, faktúrája szerint mintha csak ikertestvére lenne a Smetana Eladott menyasszonya 3. felvonásából való cirkuszi balettjelenetnek.
Vásáry Tamás - ha jól tudom, Dohnányi figyelt fel rá csodagyermek-éveiben - szintén apollói habitusú muzsikus. E két lemez zeneszerző és karmester megkapó egymásra találásának hangzó dokumentuma. Vásáry anyanyelvi fokon beszéli ezt a romantika utáni, nem poszt-, nem neo- és cseppet sem avultan halovány nyelvet. Éli a dallamot, a harmóniát, sziporkázóan szellemes és őszintén, hitelesen lírai. Tökéletesen érzi a formát, amelynek Dohnányi, minden megkésettségével egyetemben is oly nagy művésze volt. Élvezet a Rádiózenekar elegáns, hajlékony, a legrejtettebb részletek szépségét is elénk táró játéka. Onczay Csaba elmélyült-poétikus csellóhangja (Konzertstück), Szabadi Vilmos sugárzóan virtuóz muzikalitása (Hegedűversenyek) tökéletes összhangban érvényesül Vásáry szellemiségével.
Szeplője a művekhez minden tekintetben méltó felvételeknek, hogy Szabadi Vilmos, a két Hegedűverseny kísérőszövegének írója nem tájékozódott kellőképp a történelemben. Mert a "méltatlanul elfeledett, a II. világháború utáni rendszer Magyarországán tiltott [meddig tiltott?] zeneszerző" műveiből már két honi hanglemez készült az 1970-es években (SLPx 11624, 11853), zenéjét korábban is játszotta a Tátrai-kvartett, Banda Ede, Szegedi Ernő, Wehner Tibor, Zempléni Kornél; Vázsonyi Bálint alapműnek számító monográfiája pedig 1971-ben jelent meg a Zeneműkiadónál. Pontatlan megfogalmazás, hogy "a második világháború után, koholt vádak alapján az új kommunista rezsim minden funkciójától megfosztja és száműzetésbe kényszeríti". Dohnányi 1944. november 24-én - rég lemondott már minden funkciójáról - saját akaratából emigrált a főváros ostroma elől. Háborús bűnössé - ami nyilvánvaló justizmord volt - különféle pártok kicsinyes önzés által vezetett muzsikus tagjainak javaslatára nyilvánították 1945 tavaszán (új kommunista rezsim még nem létezett), e minden alapot nélkülöző aljas döntést pedig a kisgazda Tildy Zoltán miniszterelnök kormányába delegált szociáldemokrata igazságügy-miniszter utasítására helyezték hatályon kívül annak az évnek decemberében.