Cserélődő szerepek s reménytelen szerelmek kötik össze azt a két drámát, amelyet
Tóth Armand megzenésítésében, egyfelvonásos kamaraoperák alakjában láthatott
öt alkalommal a Budapesti Pinceszínház közönsége. Mindkét színmű századunk húszas-harmincas
éveiből való, és mindkettő gyökerei a vásári komédiákig nyúlnak vissza, noha oly
távolságból, ahonnét ez az atavizmus immáron rituális játékká finomodik. A két
darab mozgatója (az ibér helyszín azonossága ellenére) valószínűleg mégis két
nagyon eltérő vérmérséklet, amelyeket Tóth Armand zenéje - érzésem szerint - nagyon
különböző affinitással ragadott meg.
A partitúrák, az anyagi lehetőségek szűke miatt, csupán hangzó vázlatként csendülhettek
fel. A szerző vezette, kis számú „hangszeres előadó" (fuvola, klarinét, hegedű...),
valamint az orkesztrális hatást pótló (Morzsa Oszkár megszólaltatta) zongora
önkéntelenül is "neoklasszicista" asszociációkat keltett. A zenei matéria szintúgy,
század eleji, impresszionista hangulatokkal fűszerezetten, egyszersmind olyan,
nagy tonális felületeket átfogó ritmikai profillal megszilárdítva, amely mármár
minimalista-repetitív jegyeket mutat.
Igen jól illik ez a zeneszerzői hang a Bűvös kert című operában Federico
García Lorca délszaki illatokban pompázó, lírai-szürrealisztikus világához. (Mellesleg
a lorcai eredeti, a Don Perlimplin és Belisa szerelme a kertben című „erotikus
alleluja" századunk nem egy komponistáját megihlette.) Az idős férj, Don Perlimplin,
hogy ifjú és gyönyörű feleségéhez, Belisához fűződő szerelmének tragikus disszonanciáját
feloldhassa, fiatal riválisa képében önmagát pusztítja el. A zenei motívumok tartós
jelenléte, gyakori visszatérése itt jótékonyan erősíti fel a játék misztérium-jellegét.
Míg a Lorca-dráma mediterrán melankóliája Tóth Armand transzparens zenéjében meggyőzően
teremtődött újra, ugyanez a kompozitorikus kelléktár a flamand Michel de Ghelderode
bizarr, bruegheli látomásával szemben mégiscsak kicsit túl szelídnek bizonyul.
S ami ott ihletett operaszerzőről tanúskodik, az itt inkább színházi kisérőzenék
rutinos alkotójára vall. Az operáéval azonos című Ghelderode-egyfelvonásos, az
Escurial a Király és az udvari bolond, Folial párviadalában hatalom és
művész örök konfliktusát mutatja be úgy, ahogyan e konfliktusnak megoldódni rendre
szokása: a művész erkölcsi győzelmével - fizikai megsemmisülése árán. Csakhogy
a szerepcsere halálos tétje, a ghelderode-i vízió - mindenekelőtt verbális értelemben
- őrjöngő kavalkádja a partitúrán sajnos nem süt át. Legkevésbé az olyan "karakteres"
részeken, mint amilyen az udvari bolond valceres példálózása. Jó dramaturgiai
ötlet viszont a fűtötten erotikus "vihar-elbeszélés" zenéjének a mű elején való
exponálása, jellemző módon ez kompozitorikusan is a legerősebb anyag.
A két színművet Kroó András nagy gonddal ültette át librettókká, különösen
a Ghelderode-darab absztrahálásakor hagyatkozott nem minden merészség nélkül a
zenére. Régi operai tradíciót követve Kroó, a szövegkönyvíró volt egyben az előadás
rendezője is, és a színházi faktótumok ki tudja, milyen régi hagyománya mentén
- legalábbis részben - ő menedzselte, organizálta, „pr"-olta a produkciót. Hogy
a Pinceszínház parányi pódiumán e kortárs operák valóban életre keltek, nem lebecsülendő
tény (díszlet és jelmez: Romvári János), aminek jelentőségét egy-egy elektronikusan
elidegenített, audiovizuális effektus enyhe öniróniája sem csorbította. Megfelelőbb
körülmények között persze nyilván még bátrabb stilizációt, harsányabb teatralitást
lehetne számon kérni az olyannyira 20. századi drámák színreállítójától. Kifejezetten
jól érezték magukat szerepeikben a szólisták - Bátki Fazekas Zoltán (bariton:
Don Perlimplin, Király), Székelyhidy Hajnal (szoprán: Belisa), Csányi
László (tenor: Marcolfa, Folial), Cser Péter (basszus: Szerzetes/Sírásó)
-, és értékes közreműködéssel járult hozzá az est sikeréhez a Dobra János
vezette Budapesti Tomkins Énekegyüttes is.
Két egyfelvonásos operájával Tóth Armand jó színházi érzékű, fantáziának sem híján
lévő komponistaként jelentkezett szólásra, a Ferencvárosi Önkormányzat
pedig olyan kezdeményezést karolt fel, amelyet épp alternatív mivolta miatt érdemes
folytatni.
|