Lantos István: Nagyon sok dologról lehet beszélgetni Richterrel kapcsolatban: különleges pályájáról, zárkózott és rejtélyes egyéniségéről, csodálatos koncertjeiről, óriási repertoárjáról, hihetetlen gondal összeválogatott műsorairól, a közönségre - s ezen belül a magyar közönségre - gyakorolt hatásáról, rengeteg felvételéről, melyeknek legtöbbje koncerten készült. A legfontosabb dolog mégiscsak az -, hogy ő a 20. század egyik legjelentősebb személyisége volt. Sokszor nagyon nehezen tudom összekapcsolni Richtert egy zongoraművész figurájával - ő annyival több volt ennél. Különös: amikor az ember élőben hallgatta őt - szerencse, hogy erre elég sokszor volt alkalmam -, szinte elfelejtette, hogy ott ül a zongoránál, mert egy szellemi megnyilvánulás tanúja volt. Magasrendű szellemi dolgokba avatta be a hallgatót, legalábbis azt, aki erre érzékeny. Végül is majdnem mindegy, hogy ez a beavatás a zenén vagy más közegen át történik; az már a mi szerencsénk, hogy egy ilyen személyiség éppen a zene területén működött, vagy , szűkítve a kört, a zongoristák szerencséje, hogy éppen a zongorát választotta kifejezési eszközéül. De attól függetlenül, hogy a 20. század egyik legnagyobb - számomra a legnagyobb - zongoraművésze volt, tevékenysége lényegesen több volt a zongorázásnál. Mondták többen, Máthé Klári néni például, hogy Richter, ahogy belép a pódiumra, még oda sem ül a zongorához, és máris betölti a termet.
- Nekünk még megvan az a meghatározó élményünk, hogy hallottuk, töbször is, személyesen Richter játékát. Az utánunk következő generációk már csak lemezről fogják megismerni. Fölmerül a kérdés - nemcsak Richter, hanem mindegyik nagy előadóművész esetében -: helyes-e, jó-e, hogy minden létező koncertfelvételüket megpróbáljuk felkutatni és kiadni? Richter halála után különös súllyal vetődik fel ez, hiszen egyre-másra jelennek meg az újabb és újjabb lemezek, nem egy esetben kevéssé jó hangzású kalózfelvételek, amelyek jelentős részének megjelenéséhez Richter bizonyára nem járult volna hozzá.
- Ezt elvből nem tartom helyesnek. Olyan felvételt nem lehet publikussá tenni, amelyre a művész maga nem mondta azt, hogy autentikus, hogy vállalja. Én ugyanolyan helytelennek gondolom - és elnézést kérek mindenkitől, akit ez a dolog érint -, hogy Fischer Annie Beethoven- szonátafelvételeit kiadták. Ő háromszor is fölvette, és mindháromszor azt mondta, hogy "nem jó", hogy még mindig nem az, amit szeretne; és mégis kiadták. Úgy gondolom, ezt nem lehet senkivel sem megtenni, nem illik, sőt, azt hiszem, több is ez annál, mint hogy nem illik...
- Richternek sok olyan nyilatkozata van, melyekben arról beszél, hogy ezzel meg azzal a produkciójával mennyire nem volt megelégedve.
- Az az igazság, nekünk nagyon sok tanulnivalónk lehet Richternek azokból a koncertjeiből is, amelyekkel ő maga nem volt megelégedve. Az azonban más kérdés, hogy kiadjuk és üzleti forgalomban mindenki számára hozzáférhetővé tesszük, vagy pedig az ember hallotta koncerten, rengeteget tanult belőle, óriási élmény volt, elraktározta magában. Ha Richter a koncert után azt mondta, hogy nem volt vele megelégedve, akkor azt nem szabad kiadni - ez ellen tiltakozik az én lelkem....
- Richter hatalmasrepertoárt játszott. Nem lehet róla azt mondani, hogy Schubert-játékos volt vagy Bach-játékos - ez is volt és az is. Több nyilatkozata szerint kedvenc zeneszerzői Chopin, Debussy és Wagner. Wagner nem jöhet szóba mint zongorakomponista - mint zeneszerző, persze, egész életében foglalkoztatta Richtert -, Chopin és Debussy valóban végigkísérte a művész pályáját. De nem voltak-e ugyanolyan fantasztikusak a Beethoven-interpretációi? És Prokofjev? És Haydn? És Schumann? És a többi?
- Ő gyakorlatilag az egész zeneirodalmat játszotta, és ez egyedülálló. Nem lehet eldönteni, hogy mely interpretációira gondolok vissza a legszívesebben. Arra, amikor Schubert-szonátákat szólaltatott meg Budapesten, vagy amikor Schumanntól a Fantasiestückét adta elő, vagy a Fantáziát. Ezek mind felejthetetlen élmények voltak, éppen úgy, mint amikor első alkalommal hallottam őt az Erkel Színházban: két Beethoven-szonátát játszott, az op. 10-es D-dúrt és a 31-es d-mollt, a koncert második felében két Schubert-impromptut és a Wanderer-fantáziát. Arra is emlékszem, miket választott ráadásnak: két Schumann-novellette-et. Annyira mélyen megmarad az emberben egy ilyen élmény, hogy egész életére meghatározó. Richter sokszor játszotta ugyanazokat a darabokat. Óriási különbség volt az előadások között. Számomra is alig hihető a posztumusz c-moll Schubert-szonáta kétszeri budapesti előadása közti különbség. Először 1958-ban játszotta, igen vadul, azután 1973-ban majdnem a fele tempóban. Az ember elfogadta, hogy ez a darab úgy van, ahogy először hallottuk tőle. Azután, 15 évvel később feltétel nélkül elfogadta, hogy úgy van, ahogy akkor játszotta. Ez a gyönyörű: hogy állandóan változott. S ezért szeretem én mégis a jó lemezfelvételeket: az ember hallja, hogy micsoda óriási küönbségek vannak ugyanazon nagy előadó felvételei között. Például Toscanini különböző Beethoven-sorozatai, az 1938-39-es, illetve az utolsó, 1950-es években készített fekvételek között. Mintha nem is ugyanaz az ember volna. Ez arra tanít minket, hogy nem szabad engednünk megkövesedni a dolgokat, hanem hagyni kell, hogy bennünk éljenek a művek, és ilyen vagy olyan formában fogalmazódjanak meg az idők folyamán. Richter sokat egyszerűsödött az idők során. Érdekes - nem tudom, összefügg-e ezzel -, hogy egy idő után elkezdett kottából játszani. Az, hogy feltette a szemüvegét és a kottát olvasta, majdnem kizárta az óriási gesztusokat, melyeket fiatal korában csinált. Mindenesetre nagyon leegyszerűsödött a mozgása - láthattuk-hallhatuk őt, hál' Istennek, négy évtizeden keresztül majdnem rendszeresen Budapesten. És azt gondolom, a művészetében is megjelent ez az egyszerűsödés. Én nagyon szeretem a vad korszakát is, a "démoni Richtert", és nagyon szeretem az idős embert, aki ugyanezt elmondja más formába öltöztetve.
- Van valami az idős Richterben, amit én szemlélődő alkotói magatartásnak neveznék; nemcsak a zenélésben, hanem a habitusában is. Ahogyan például valamelyik nyilatkozatában Proustról beszél vagy más, számára kedves irodalmi művekről: valósággal átszűri magán a műalkotásokat, és a maga képére, szemléletére formálja. Miközben azt is nyilatkozza, hogy ő csupán eszköz, egy tükör, amely közvetíti, visszatükrözi az alkotók gondolatait, és semmi több.
- Az, hogy ő saját magát kicsinek, kevésnek érezte, a nagyságnak egyik megnyilvánulása. Richterről nem is tudom elképzelni, hogy eltelt volna valaha is a saját nagyságától. Tele volt kérdőjelekkel, állandóan gyötrődött, állandóan félt. És ez a sok összetevő együtt jelentette azt, ami ő volt. Nemcsak a zenében, hanem a képzőművészet és az irodalom területén is közvetlen szálakkal kapcsolódott a gyökerekhez; az alapokból táplálkozott mindig.
- Tud-e arra válaszolni, melyik a legkedvesebb Richter-felvétele?
- Őszintén válaszolok. Azok az interpretációi, amelyeket hangversenyen hallottam, majd később felvételről is, a felvételt hallgatva óriási csalódást okoztak. A hang - Richternek olyan hangja volt, ami hihetetlenül szólt ott, a teremben. A pianissimói betöltötték az egész termet - és ezt egyetlen felvétel sem tudja visszaadni, akármilyen jó minőségű is. Ez csak Richterre jellemző: ahogy ő a hangját, a hangzást, a színeket a teremhez alakította. A hangzás akkora volt mindig, amekkora a teremhez illett; meg tudott tölteni egy tízezer személyes hatalmas hodályt is, s ha kis teremben játszott, ott arányosan kisebb volt a hangzás. Tehát a felvételekkel vigyázni kell. De ami Richter művészetének a szellemi oldalát illeti, az átjön a felvételeken. Ha arra gondolunk, hogy a mi korosztályunk Toscaninit már nem nagyon hallhatta élőben, s mégis tudjuk, ki volt Toscanini - ez csak a lemezeknek köszönhető. És ugyanez lehet érvényes Richter felvételeit tekintve az utánunk következő generációk számára. Ők a lemezekről fogják megtudni - és megtudják -, ki volt Szvjatoszlav Richter, annak ellenére, hogy a felvétel nem tudja visszaadni az élő koncert varázslatos hangzását.

Ránki Dezső: Mi mindannyian Richteren nöttünk fel. Szerencsére gyakran járt hozzánk. Ha jól emlékszem, rádióban hallottam őt először, hét-nyolc éves lehettem akkor.
- 1958-ban voltak azok a nevezetes szólóestjei, amelyeket már egészében közvetített a rádió.
- Igen, Schubert posztumusz c-moll szonátáját játszotta, egyéb Schubert-darabokat, és rengeteg Lisztet: az elfelejtett keringőket, a Funérailles-t, a Velence és Nápolyt...
- A Velence és Nápolyt valóban sokszor adta Richterrel a rádió az '50-es évek végén, '60-as évek elején, de ez a felvétel nem budapesti koncerten, hanem a moszkvai rádióból kapott ajándéktekercsről ment adásba. Arról hallottál-e, hogy a h-moll szonátát Miskolcon eljátszotta (Budapesten sosem)? Sokan úgy hiszik, hogy ez a miskolci koncert volt az első magyarországi fellépése, de némi kutatás után kiderült, hogy 1965-ben történt a nevezetes esemény.
- Helyiektől, hiteles forrásból hallottam ennek az előadásnak a történetét. Amikor Richter az első fortissimóhoz ért, hatalmasat ugrott a széken. A szék összetört alatta, és ő leesett a földre. Dermedt csendben felkapta a széket és eltünt a függöny mögött. A közönség óriási robajt hallott, állítólag azért, mert a falhoz vágta dühében. Aztán valahonnan kerítettek egy másik széket, és egy kisebb szünet után eljátszotta a h-moll szonátát. Nagyon valószínű, hogy így történt. Richter mindig nagyon magasan ült a zongoránál, robosztus alkatú ember volt, óriási fortissimókat játszott, néha nagy mozdulatokkal. Ismerve a vidéki koncertzongorák állapotát, nem is csodálható, hogy akkorát ugrott...
-Személyesen mikor hallottad először Richtert?
- Az Erkel Színházban játszott két Schubert-szonátát, a posztumusz c-mollt és B-dúrt. Egyes mozzanatokra ugyanolyan világosan emlékszem most is, mint amikor ott ültem, pontosan ugyanúgy át tudom élni. Azután a következő években nagyon gyakran hallottam. Egyet sajnos elmulasztottam, mert éppen külföldön voltam: azt a koncertet, amelyen a Fantasiestückét is játszotta. Ezt csak felvételről ismertem meg. Minden beszerezhető felvételét meghallgatom.
- Gyűjtöd Richter lemezeit?
- Elég szisztematikusan gyűjtöm a felvételeit, és a fellelhető diszkográfiákat is igyekszem beszerezni.Van olyan darab, amiből 8-10 különböző koncertflvétele létezik, mindegyiket meg kell, hogy halgassa az ember, mert mindegyikben van valami más... Óriási repertoárja volt, kb 18 órányi zene, egészen hihetetlen mennyiség. De az nagyon érdekes benne, és - azt hiszem - követendő, hogy nem csinált úgynevezett összkiadásokat, tehát soha nem játszotta végig valakinek az összes szonátáját, összes ezét, összes azát. Minden egyes darabhoz sajátos viszonyt alakított ki, és ha ezt a vonzalmat nem érezte, akkor azt a darabot nem játszotta; így egészen népszerű kompozíciók vagy remekművek is kimaradtak a repertoárjából.
- Nem játszotta például Beethoventől a Mondschein-szonátát, a Waldstein-szonátát, a Les Adieux-szonátát. Igen sokszor műsorára tűzte viszont az op. 10-es D-dúrt: Budapesten háromszor is előadta. A zongoraversenyek közül csak a C-dúrt és a c-mollt játszotta. Bartók zongoraversenyei közül a másodikat tanulta meg, azt is csak egy bizonyos időszakban, az '50-es évek végén játszotta Budapesten és Moszkvában.
- 1968-ból is van egy moszkvai koncertfelvétel, és lemezre vette 1969-ben Maazellal.
- Liszt h-moll szonátájával is behatárolható időszakban foglalkozott. Az emlékezéseiből tudjuk, hogy Moszkvába kerülése után, a '30-as évek végén tanulta meg és játszotta többször is Neuhaus osztályában, koncerten viszont csak a '60-as évek közepén. A h-moll szonáta miskolci előadásáról sajnos nem készült felvétel.
- Létezik a h-moll szonátáról egy amerikai felvétel, a '65-ös New York-i koncertről, és egy másik felvétel, amely Britten fesztiválján Aldeburghban készült 1966-ban, az utóbbi elég sok lemezen megjelent. A New York-i és az aldeburghi h-moll szoátát arról lehet leginkább megkülönböztetni, hogy hol üt mellé; az amerikai felvételen a mű kezdetén, egy jellegzetes helyen, az angliain a fugatóban. Persze nem jellemző Richter h-moll szonáta előadására, csak így lehet a legkönnyebben azonosítani a különböző felvételeket, ha nincs jelölve a lemezen, hogy hol készült.
- Bach Wohltemperiertes Klavierja, az angol és francia szvitek viszont végigkísérték Richter pályáját: játszotta 1948-ban Moszkvában és másutt a Szovjetunióban, azután az '50-es, '60-as, '70-es években európai turnékon, majd '90-es években is.
- De közben volt egy nagy szünet. 1973 és 1991 között nem nagyon játszott Bachot.
- Vajon miért?
- Ki tudja? Azt gondolom, sok minden más érdekelte közben, s talán ez akkor nem izgatta annyira. Azt viszont konkrétan tudom, hogy a pályája későbbi periódusában miért lépett fel nagyon ritkán zenekarral. Richter mindig nagyon sokat szeretett volna próbálni, és ezt a mai világban, a rohanó, drága életben a zenekarok nem tudták vállalni. Kamarazenekarokkal dolgozott együtt, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral is, de úgy, hogy a felkészülés több koncertre szólt, s nagyon bepróbálták a műsort. Erről Rolla János tudna mesélni.
- Van néhány komponista, akinek művei végígkísérték Richtert teljes pályáján: Schubert, Chopin, Debussy, Schumann...
- Igen, leginkább Schumann. Egyáltalán nem szokásos módon játszotta Schumannt, de amit ő megjelenített belőle, az teljesen egyedülálló.
- Hogy érted, hogy nem a szokásos módon?
- Nem az a fajta sima, lelkesedő, fülbemászó muzsikálás, ahogy általában játszák Schumannt, hanem nagyon végletes, őrületes ellentétekkel. Nagyon nagy nyugalmat játszott benne, ami, sokan úgy gondolják, nem is illik Schumannhoz, de ahogy ő játszotta, az olyan élményt adott, hogy elhitte neki az ember.
- Schubertet sem játszotta a szokásos módon.
- Végül is semmit, de Schubertbe minden belefér. A Schubert-zene olyan tágas világ, mint a tenger, bele lehet merülni, és nem szorítja ki a többit az ember, hanem a részesévé válik, akármit csinál benne.
- És Chopin?
- Chopint nem játszott olyan sokat, mint Schumannt vagy Schubertet: a négy scherzót, a négy balladát, a prelűdökből egy sorozatot. Ez is jellemző rá, hogy nem a 24 prelűdöt játszotta el, hanem egy válogatást - gondolom, azokat, amelyeket a legközelebb álltak hozzá. Ennek érdekében a sorrendet is felbolygatta kicsit. Ugyanez vonatkozik az etűdök Richter-féle előadásaira.
- Debussy prelűdjeinek II. kötetét viszont egészében eljátszotta Budapesten, és még sok helyen, Moszkvában, Aldeburghban, Spoletóban, Firenzében, Prágában...
- Talán ez az egyetlen - a Wohltemperiertes Klavier két kötete mellett -, amit ciklikus formában játszott hangversenyen. A többi sorozatból csak válogatást, az ő sajátos szempontjai szerint.
- Budapesten, 1973-ban két koncerten eljátszotta a Wohltemperiertes Klavier II. kötetét. Tanúja voltam, amint kijött a koncertről, és rögtön sorolta a rádiós rendezőnek, hogy mely prelúdiumokat és fúgákat adhatja le a rádió és melyeket nem, s azt is, hogy a ráadásokkal melyik - nem jól sikerült - darab helyettesíthető. Így a rádió csak válogatást tudott adni a két hangversenyből. Ez új dolog volt a Magyar Rádió számára, amely 1945 óta gátlás nélkül vette fel, közvetítette, használta bármikor Richter itteni felvételeit. Richter egyszer csak nem járult hozzá az élő közvetítéshez - természetesen nem anyagi követelések miatt, hanem a művészi igény és jog okán -, s bizonyos produkcióit nem engedte nagyobb nyilvánosság elé. 1982-ben a Pesti Vigadóban előadta Szymanowski 2. szonátáját. Ennek a közvetítését is megtiltotta; más kérdés, hogy azóta ez a budapesti produkció megjelent nyugati kalózlemezen. Mi a véleményed erről? Most, Richter halála után ki kell-e adni mindegyik koncertfelvételét, vagy csak azokat, amelyekhez ő hozzájárult?
- Ez olyan probléma, mint az, hogy egy író privát levelezése kiadható-e.
- Ez mégiscsak más...
- Úgy gondolom, hasonló. Az író nem úgy írta a leveleit, hogy azokat majd kiadják. Richter eljátszotta a darabokat, és ő döntötte el melyek jelenhetnek meg lemezen, és melyek nem. Tehát ha az utóbbiak megjelennek, az az akarata ellenére történik. De vannak olyan jelentős felvételei, például a New York-i bemutatkozó koncertjei, amelyeket ő nagyon rossznak tartott mindig, de hát hihetetlen koncertek voltak. Nagyon elképzelhető, hogy most, amikor már sajnos nem tud tiltakozni, előbb-utóbb azok is megjelennek. Akkor egyébként, közvetlenül a New York-i koncertek után, mindegyiket kiadták, de nagyon korlátozott példányszámban, és azóta sem jelentek meg újra. Gyűjtők között is ritkaságnak számítanak ezek a lemezek, nagy pénzekért cserélgetik őket. Nekem megvan az egyik koncertből egy új-zélandi kiadás. Ő azt nyilatkozta, hogy rettentően rosszul érezte magát New Yorkban, szörnyű ideges volt, és nagyon rosszul játszott; de aki ismeri a felvételeket, tudja, hogy mindenképpen jól járnánk vele, ha megjelennének rendes kiadásban.
- Ez óriási probléma. Richter az újabb generációknak már csak hanglemezről tud megmutatkozni.
- Úgy gondolom, az a tény, hogy egyre-másra jelennek meg az új Richter-lemezek, és ugyanannak a darabnak az ötödik-hatodik hangversenyfelvétele is kelendő, azt mutatja, hogy Richter szuggesztivitása lemezen keresztül is érvényesül. Ő egyike annak a négy-öt - tehát nagyon kevés - egyéniségnek, aki lemezen is egyértelműen felismerhető, és lemezen is olyan élményt nyújt, hogy az ember nem tudja megunni, és mindig képes újat felfedezni benne. Rajta kívül Furtwänglert, Callast, Celibidachét tudnám említeni.
- Óriási különbség mutatkozik ugyanazon mű kölönböző időkből származó Richter-féle előadásai között. Kölönös dolog ez: az ember azt hiszi, a tempóban van nagy külömbség. Lantos István mondta, de sokan mások is - teljes joggal - , hogy Schubert c-moll szonátáját 1973-ban csaknem fele tempóban játszotta, mint tizenöt évvel korábban. Ám ha az ember a rádiófelvételen leméri a két Schubert-interpretáció idejét, kiderül, hogy alig van eltérés. Ugyanez a helyzet Richter 1948-as moszkvai és 1991-es bonni Bach felvételeivel: a tempók szinte ugyanazok, mégis egészen más az előadás.
- Azt hiszem, itt nemcsak a két előadás közt eltelt hosszú idő okozta személyiségbeli változásokról van szó. Richtert mindig nagyon befolyásolták a különböző hangszerek. Másképpen ütötte meg a hangot, másképpen formálta a hangzást, ha ilyen vagy olyan zongorán játszott, ha kisebb teremben vagy hatalmas sportcsarnokban szerepelt. Japánban fellépett egy olyan koncertteremben, amelynek falai üvegből épültek, olyan az egész mintha az erdő kellős közepén zenélne az ember, gyönyörű fák és madarak közt. Biztos vagyok benne, hogy ez is mélységesen befolyásolta, ott nagyon jól érezte magát, "természeti" zenélést folytatott...
- Mi a helyzet az autorizált felvételekkel? Elég sok lemez jelent meg, amelyeken rajta van Richter aláírása, vagy fel van tüntetve, hogy a művész jóváhagyta a kiadást.
- Nehéz kérdés ez. Ő úgy gondolta, hogy ezek a felvételek valóban képvielik azt, ahogyan a darabot elképzelte, és sikerült is úgy eljátszania. De - lehet, hogy szerénytelenségnek tűnik, ha magamat hozom fel példának - nekünk magunknak, akik játszunk, másfajta hibák zavaróak a saját felvételünkben, mint egy kivülállónak, akinek azok a hibák esetleg fel sem tűnnek, vagy nem is érdeklik, más viszont, amit mi kevésbé érzünk fontosnak, őt inkább megfogja. Tehát a saját felvételünk ügyében nem biztos, hogy magunk vagyunk a legautentikusabbak. Richterrel kapcolatban persze más ez a dolog, ő teljesen autentikus volt, de mégis: úgy gondolom, hogy a különbség, ahogy ő maga a saját felvételeit megközelítette és ahogyan a közönség ott ült és halgatta, a különbség ebben az esetben is jelen lehetett.
- Jogosnak érzem, hogy más szempont is lehetséges: hiszen ha nem lenne, rengeteg élménytől megfosztanánk a lemezhallgató közönséget, mivel rengeteg felvétel nem jelenne meg.
- Ez így van. Mert ha belegondolunk: ki a fenét érdekel, hogy a harmadik ütemben egy akkordot mellévert, az ötödik ütemben meg egy másikat, ha az utána következő öt perc életem legnagyobb élménye. De ő amiatt a két ütem miatt azt mondja, hogy "fúj, ezt nem szabad kiadni"...

Rolla János: Hosszú ideje próbáltunk kapcsolatot teremteni Richterrel, vállalja el egyszer, hogy szólistánk lesz, de semmiféle módja nem látszott a megközelítésének. Iletve egyetlenegy: ha Nyugat felé indult turnézni, általában keresztülutazott Magyarországon - mivelhogy repülőgépre nem ült -, útközben koncerteket adott, s bíztunk benne, egyszer csak velünk is fellép. Azután egyik pillanatról a másikra jött a hívás 1991-ben, az akkori Filharmónián keresztül: jön Richter, szeretne velünk Bach-zongoraversenyeket játszani, itt Budapesten próbálunk és adunk egy koncertet, majd a Tours-i Fesztiválon is eljátsszuk ugyanezt. Az volt a szerencse, hogy éppen itthon volt a zenekar, és ez a periódus még szabad volt. rettenetes izgalommal, gőzerővel láttunk neki az előzetes munkának. Az együttes azelőtt is dolgozott világhírű szólistákkal, de valahogy Richter egészen különleges jelenség volt számunkra. Nagyon szorongtunk, hiszen mindenki tudta, hogy óriási igényei vannak. Sose fogom elfelejteni: amikor megjelent az első próbán az Óbudai Társaskörben, a zenekar vigyázzban állt, s ő egy pillanat alatt lerombolta azt a nimbuszt, amitől féltünk. Az volt az érzésem, tudtosan. Amikor megjelent, először is szembetalálta magát a koncertjének a plakátjával, ami öles betűkkel hirdette az ő nevét, a zenekar meg kisebb betűkkel volt kiírva. Rettenetesen felháborodott, ez - mondta - nem az ő koncertje, hanem a zenekar koncertje, amelyen ő szólista, és próbáljunk valamit tenni, hogy egyforma betűkkel legyen kiírva zenekar és szólista.
- Milyen nyelven beszéltetek?
- Németül. Ez nem jelentett problémát, a német volt az "alapnyelve", s a zenekari tagok is beszélnek németül. De tulajdonképpen nem volt miről beszélni, ez az érdekes. Nem volt semmiféle előzetes egyeztetés, még abban sem állapodtunk meg, milyen tempóban kezdjünk. Úgy ült oda a zongorához, mintha évek óta együtt dolgoznánk, mintha ismerne mindenkit. Egészen egyszerűen elindult a munka, és valami csoda történt. Az élményt megélni, ahogyan megszülettek ott, a próbákon ezek a darabok, azt hiszem, a legnagyobb ajándék a muzsikus életében. A koncert ehhez képest... - no, hát az sem volt akármi, de a legtöbbet a próbák adták. Elkezdtünk játszani, természetesen mindenki rettentően figyelt, s pár perc múlva olyan érzésünk támadt, mintha most íródnának ezek a darabok. Kitette a kottát...
- Ő akkor már mindig kottából játszott?
- Igen, beszélgettünk erről, miért játszik kottából. Abszolút hallása volt, és idősebb korára mindent egy hanggal feljebb hallott. Rettenetesen zavarta az, hogy leüt a zongorán egy hangot, és mást hall; ez kényszerítette rá végül is a kottából való játékra, szüksége volt erre a kontrollra. Tehát elindult a próba, s főleg az első átjátszásnál érzékeltük úgy, mintha most írná a darabot, mintha betáplálnánk egy számítógépbe, valahogy beíródott a kezébe és a fejébe. Az első átjátszásnál, különösen a lassú tételek esetében bújta a kottát, valósággal letapogatta a hangokat. Azután jött a második, harmadik, sokadik átjátszás, mert persze elégedetlen volt mindegyikkel. Nagyon keveset beszéltünk, szinte semmit. Néhány kérdese volt, hogy szerintünk ezt vagy azt hogy kellene játszani. Nem tanított és nem irányított minket, de a szelleme hihetetlen figyelemre, fegyelemre, rendre, ottlétre kényszerített bennünket. Egyszerűen nem volt miről beszélni. Játszottunk, játszottunk, és valahogy összenőtt a zenekar vele. Ehhez foghatót nemigen éltünk meg azóta sem.
- Richter Bach-játéka, Bach-koncepciója mennyiben harmonizált vagy nem harmonizált a Liszt Ferenc Kamarazenekar Bach játékával?
- Teljesen nyitott volt minden iránt, a tempókat is beleértve. Nem voltak betanult, megrögzött ritenutói, tempóváltoztatásai, semmiféle manír nem volt felfedezhető a jatékában, tehát nem is volt mihez igazodnunk. A kotta volt számára a szentség, s azon kívül a rend maga körül. Minden hang hihetetenül fontos volt neki, egy sem veszhetett el. Ahogy nézte az ember a kezét, lehetett látni, hogy minden hangon elidőzött, akármilyen gyorsan játszott. Fantasztikusan tudta ötvözni a perfekciót a kifejezéssel. Amit a szerző leírt, az volt a fontos, s amit ő hozzátett azért hatott annyira, mert a zeneisége soha nem volt tolakodó, átsütött rajta a szerénység. Bach szólt abban a pillanatban, nem Richter. Elképesztően tudott zongorázni, s a Bach-zongoraversenyek nem kívánnak nagy pianistatudást, tehát neki ez, mint zongoráznivaló, semmi nem volt, mégis úgy játszotta, mintha az élete függne tőle. Szinte megrágott minden hangot. Nagyon tanulságos volt. A zenekarnak persze minden szólista tanulságos; mivel karmester nélküli együttes vagyunk, egy-egy nagy szólista megjelenése adja nekünk a „vérátömlesztést". Úgy gondolom, a Bach-jatékunkban, s nemcsak ott, a Richterrel való együttzenélés maradandó tapasztalat.
- Mi volt a benyomásotok a Tours-i Fesztiválról? Itt, Magyarországon keveset tudunk erről, én is csak annyit, hogy 1963-ban kezdődött, Richter kinézett magának egy kis francia helységet, a Tours melletti Grange de Meslay-t, s oda hívta meg nyaranta zenélni, koncertezni a barátait és azokat a muzsikusokat, akiket nagyra tartott.
- Richter egyénisege a magyarázat arra, miért ezt a festői kis falut választotta, s miért zarándokolt oda minden évben. Szerette a félreeső helyeket, a természet közelségét. Nem elbújni szeretett, de neki valahogy nem arra kellett a pódium, hogy közönség előtt fellépjen, hanem hogy zenéljen, s ezek a helyek alkalmasabbak voltak erre, mint a világvárosok koncerttermei. A Tours-i Fesztivál „hangversenyterme” egy nagy mező közepén áll, valami gazdasági épület vagy takarmányraktár volt régen. Meg is szenvedtük a terem akusztikáját. Richter Tours-ban, illetve Grange de Meslay-ban már régi jó ismerősként üdvözölt minket, rendkívül közvetlen és természetes volt, barátként beszélgettünk. Ilyen jelentőségű művésznél azt hinné az ember, hogy kissé fensőbbséges, hogy tudja, ki ő, és ezt érezteti másokkal - Richternél nyoma nem volt ennek. Természetesen ott is sokat próbáltunk.
- Milyen volt a közönség?
- Richter neve tömegeket vonz, benyomásom szerint rendszeresen visszajáró közönség tölti - illetve töltötte - meg a Grange de Meslay-i magtárat, nagyon elegáns társaság, s csak mosolyogni lehetett azon, ahogy a füves buckákon bukdácsoltak, hogy bejussanak a terembe. De a koncert miatt megérte nekik, hogy odajöjjenek.
- Többet nem találkoztatok Richterrel?
- Dédelgettünk egy tervet, hogy eljön játszani a Zempléni Napokra. Útba esett volna neki hazafelé menet. Beszéltünk is erről, nem azt mondom, hogy elvállalta, de teljesen nyitottan fogadta. Azt hiszem, tetszett volna neki a környezet, a Zempléni Fesztivál is épp olyan helyszínen zajlik, ami kedvére való lett volna. De sajnos egészségügyi problémái miatt azon a nyáron nem jöhetett, azután egyre gyakrabban betegeskedett, nem sikerült vele többször játszanunk.

SZVJATOSZLAV RICHTER MAGYARORSZÁGI HANGVERSENYEI

1954. III. 4. Budapest, Zeneakadémia • MRT zenekara, Komor Vilmos • Csajkovszkij: h-moll zongoraverseny, (ráadás) Rahmanyinov: Két prelűd, op. 23/2, 5
1954. III 8. Budapest, Zeneakadémia • ÁHZ, Ferencsik János • Schumann: a-moll zongoraverseny, (ráadás) Brahms: a-moll és esz-moll intermezzo, op. 118/1, 6
1954. III. 10. Budapest, Zeneakadémia • Bach: Das Wohltemperierte Klavier I. C-dúr, c-moll, F-dúr, f-moll, A-dúr, a-moll prelúdium és fúga, Bach: c-moll francia szvit, BWV 813, Mozart: F-dúr szonáta, K. 533. Beethoven: f-moll (Appassionata) szonáta, op. 57, (ráadás) három Chopin-mű
1954. III. 15. Budapest, Operaház • Filharmóniai Társaság Zenekara, Ferencsik János • Bach: d-moll zongoraverseny
1954. III. 24. Budapest, Erkel Színház • ÁHZ, Ferencsik János, km. Richter, Mark Rejzen • Liszt: Esz-dúr zongoraverseny
1954. III. 26. Budapest Zeneakadémia • Prokofjev: 8 szonáta, Ravel: Gaspard de la nuit no. 2, „Le gibet", Pavane egy infánsnő halálára, Jeux d'eau, Valses nobles et sentirnentales, Alhorada del gracioso
1954. III. 27. Budapest Zeneakadémia (ifjúsági hangverseny) • Mozartszonáták, Beethoven: f-moll (Appassionata) szonáta, op. 57
1954. IV. 3. Budapest, Operaház (zártkörű díszelőadás a felszabadulás évfordulója alkalmából) • km. Richter, a Mojszejev Együttes, több magyar népi együttes
1958. II. 8. Budapest, Zeneakadémia • Schubert: c-moll szonáta, op. post., Schumann: C-dúr toccata, Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, (ráadás) Rahmanyinov: gisz-moll prelűd, Debussy: Anacapri dombjai (Preludok I/5), Harangszó a lombokon át (Images II/1)
1958. II. 11. Budapest, Zeneakadémia • Schubert: A-dúr szonáta, op. 120, C-dúr moment musical, op. 94/1, 3 Impromptu op. 90/2, 3. 4 (Esz-dúr, G-dúr, Asz-dúr), Liszt: Funérailles, Manók tánca, Szerelmi álmok (E-dúr, Asz-dúr), Elfelejtett keringők, no. 1, 2, 3, Mefisztó keringő, (ráadás) Liszt: 123. Petrarca-szonett, Lidércfény
1958. II. 12. Budapest, Bartók Terem • Nyina Dorliak • Mozart: Das Veilchen, Die Alte, Komm, Lieb Zither, Sehnsucht nach dem Frühling, Das Lied von der Trennung, Schumann: Intermezzo, Mit Myrthen und Rosen, In der Fremde, Liszt: Vergiftet sind meine Lieder, Oh, quand je dors, Muszorgszkij: Gyermekszoba - ciklus, Debussy Cest d'extase langoureuse (Ariettes oubliées no. 1), Chevaux de bois, Green (Ariettes oubliées no. 5)
1958. II. 13. Budapest, Zeneakadémia • Tátrai Vonósnégyes • Brahms: f-moll zongoraötös
1958. II. 15. Budapest, Bartók Terem • Nyina Dorliak • Schubert Gute Nacht, Liebesbotschaft, Die Post, Die Krähe, Du bist die Ruh', Am Meer, Die Taubenpost, Sei mir gegrüßt, Wolf: Agnes, Der Gärtner, Der Knabe und das Immlein, Der Genesene an die Hoffnung, Nixe Binsefuss
1958. II. 17, Budapest, Erkel Színház • ÁHZ, Kórodi András • Mozart d-moll zongoraverseny, K. 466, Brahms: B-dúr zongoraverseny
1958. X. 3. Budapest, Erkel Színház • ÁHZ, Ferencsik János • Bartók: 2. zongoraverseny
1961. IX. 27. Budapest, Erkel Színház • ÁHZ, Ferencsik János • Liszt: A-dúr zongoraverseny, (ráadás) Magyar fantázia
1963. IV. 25. (?) Debrecen • Beethoven: B-dúr szonáta, op. 22, Schubert: Három zongoradarab, op. post., Prokofjev: 6. szonáta, (ráadás) Prokofjev: két darab a Tovatűnő látomásokból, Chopin: c-moll etűd, op. 10/12
1963. IV. 27. Budapest, Zeneakadémia • Beethoven: B-dúr szonáta, op. 22, Schubert: Három zongoradarab, op. post., C-dúr, „Wanderer" fantázia, (ráadás) Schubert: Allegretto, c-moll, Chopin: C-dúr mazurka, op. 24/2, Asz-dúr etűd, op. 10/10, F-dúr noktürn, op. 15
1963. IV. 29. Budapest, Erkel Színház • Händel: E-dúr szvit, Sosztakovics: Hat prelúdium és fúga., op. 87/4, 12, 23, 14, 17, 15, Prokofjev: 6. szonáta (ráadás) Prokofjev: Tovatűnő látomások. op. 22/6, 11, 14
1965. VII. 76. Szombathely, Művelődési és Sportház • Mozart: F-dúr szonáta, K. 280, Beethoven: Esz-dúr szonáta, op. 31/3, Chopin: Négy scherzo (ráadás) Chopin: Etűdök, op. 10 - cisz-moll, F-dúr, C-dúr, c-moll
1965. VII. 17. Budapest, Erkel Színház • Mozart: F-dúr szonáta, K. 280 Beethoven: A-dúr szonáta, op. 101, Chopin: Négy scherzo, (ráadás) Chopin: F-dúr noktürn, op. 15/1
1965. III. 20, körül, Miskolc, Színház • Schubert: H-dúr szonáta, D. 575 Brahmms: op. 119/1, 2, 3, 4, Liszt: h-moll szonáta, (ráadás) három Chopin-etűd
1967. VIII. 27. Budapest, Erkel Színház • Beethoven: D-dúr szonáta, op. 10/3, moll szonáta, op. 31/2, Schubert: Impromptu op. 90/3, 4, "Wanderer" fantázia, (ráadás) Schumann: F-dúr és D-dúr novellette
1967. VIII. 28. Budapest, Erkel Színház • Haydn: C-dúr szonáta, no. 48, Hob. XVI:35, Chopin: Rondo á la mazur, g-moll ballada, Debussy: Tizenkét prelűd. II. kötet, (ráadás) Debussy: A megzavart szerenád, Prelűdök I/9
1967. IX. 18. Budapest, Erkel Színház • MHZ, Ferencsik János • Britten: Zongoraverseny
1969. XI. 15. vagy 16. Sopron • Schubert: Hüttenbrenner-változatok, Schumann: Fantasiestücke, op. 12/1, 2, 3, 5, 7. 8, Rahmanyinov: Prelűdök op 23/1. op 32/9, 10, 12, op. 23/8, op. 32/3, 2, 6, 7, op. 23/2, 4, 5, (ráadás) Rachmanyinov
1969. XI. 16. vagy 17. Veszprém, Petőfi Színház • Schubert: Hüttenbrenner-változatok, Schumann: Fantasiestücke, op. 12/1, 2, 3, 5, 7, 8, Rahmanyinov: Prelűdök op. 23/1, op. 32/9, 10, 12, op. 23/8, op 32/3, 2, 6, 7, op. 23/2, 4, 5, (ráadás) Rahmanyinov
1969. XI. 18. Budapest, Zeneakadémia • Schubert Hüttenbrenner-változatok, Schumann: Fantasiestücke, op. 12/1, 2, 3, 5, 7, 8, Rahmanyinov: Prelűdök op. 23/1, op. 32/9, 10, 12, op. 23/8, op 32/3, 2, 6, 7, op. 23/2, 4, 5, (ráadás) Rahmanyinov: c-moll prelűd, op. 23/7, Prokofjev: Háború és béke-keringő
1969. XI. 19. Budapest, Zeneakadémia • Schubert: Hüttenbrenner-változatok, Schumann: Fantasiestücke. op. 12/1, 2, 3, 5, 7, 8, Prokofjev: 8. szonáta, (ráadás) Prokofjev: Paysage, op. 59/2, Háború és béke - keringő, Debussy: Harangszó a lombokon át (Images II/1)
1972. II. 16. Szeged • Schubert: c-moll szonáta, op. post., Mendelssohn: Lieder ohne Worte, op. 19/1, 2, 3, 5, 6, Chopin: b-moll noktürn, op. 9/1, Debussy: Images I/1, 2, 3, (ráadás) Debussy: Hommage á Haydn, A boldog sziget
1973. III. 16. Budapest, Zeneakadémia • Bach: Das Wohltemperiene Klavier II. kötet, C-dúr, c-moll, Cisz-dúr, cisz-moll, D-dúr, d-moll, Esz-dúr, disz-moll, E-dúr, e-moll, F-dúr, f-moll prelúdium és fúga, (ráadás) II. kötet, Asz-dúr prelúdium és fúga
1973. III . 18. Budapest, Zeneakadémia • Bach: Das Wohltemperierte Klavier II. kötet, Fisz-dúr, fisz-moll, G-dúr, g-moll, Asz-dúr, gisz-moll, A-dúr, a-moll, B-dúr, b-moll, H-dúr, h-moll prelúdium és fúga, (ráadás) II. kötet, H-dúr prelúdium. D-dúr, h-moll prelúdium és fúga
1973. III. 22. Budapest, Erkel Színház • Schubert: c-moll szonáta, op. post., B-dúr szonáta, op. post., (ráadás) Schubert: Három impromptu, op. 90/2, 3, 4
1973. X. 6. Budapest, Erkel Színház • Dietrich Fischer-Dieskau • Wolf: Mörike-dalok - Der Genesene an die Hoffnung, In der Frühe, Fußreise, Neue Liebe, Der Feuerreiter, An den Schlaf, Zur Warnung, Jägerlied, Storchenbotschaft, Im Frühling, Auf einer Wanderung, An die Geliehte, Peregrina I. Peregrina II, Lebewohl, Begegnung, Der Jäger, Bei einer Trauung, Abschied, (ráadás) Wolf: Mörike-dalok - Verborgenheit, Selbstgeständnis, Nimmersatte Liebe, Auf ein altes Bild, Der Tambour, Gesang Weylas
1974. XII. 6. Pécs, Liszt Ferenc terem • Beethoven: C-dúr szonáta, op. 2/3 Esz-dúr szonáta, op. r-moll szonáta, op. 111, (ráadás) (G-dúr bagatell, op. 126/1, h-moll bagatell, op. 126/4. Esz-dúr bagatell, op. 120/6
1974. XII. 7. Pécs, Liszt Ferenc terem • Mjaszkovszkij: c-moll szonáta, op. 19, Sosztakovics: Négy prelúdium és fúga, op. 87/22, 21, 23, 20. Prokofjev: 8. szonáta. (ráadás) Beethoven: B-dúr bagatell. op. 119
1975. IV 16. Győr, Kisfaludy Színház • Beethoven: C-dúr szonáta, op. 2/3 Esz-dúr szonáta, op. 7, c-moll szonáta, op. 111, (ráadás) G-dúr bagatell, op. 126/1, h-moll bagatell, op. 126/4, Esz-dúr bagatell, op. 126/6, Wagner: Albumlap
1976. XII. 9. Budapest, Zeneakadémia • Beethoven: f-moll szonáta, op. 2/1. D-dúr szonáta, op. 10/3, E-dúr szonáta, op. 14/1. Asz-dúr szonáta, op. 26, (ráadás) h-moll bagatell op. 126, Wagner: Albumlap
1976. XII. 10. Budapest, Zeneakadémia • Beethoven: D-dúr szonáta, op. 10/3. Schumann: Bécsi karnevál. op. 26. Chopin: Asz-dúr polonéz-fantázia, Két keringő, F-dúr op. 34, Desz-dúr op. 70. Négy mazurka, cisz-moll op. 63/3. C-dúr op. 67/3, F-dúr op. 68/3. a-moll op. post., Chopin: cisz-moll etűd, op. 25 E-dúr scherzo. op. 54, (ráadás) Chopin: cisz-moll etűd, op. 10/4. Debussy: A szél a síkságon (Prelűdök I/3), Ondine (Prelűdök II/8), Wagner: Albumlap
1977. IV. 6. Debrecen, Bartók Terem • Beethoven: F-dúr andante favori, Schumann: Bécsi karnevál, op. 26. Chopin: h-moll scherzo. op. 20. h-moll scherzo, op. 31, cisz-moll scherzo. op. 39. Chopin: Barcarola, op. 60, (ráadás) Chopin: Három etűd op. 10 (esz-moll Asz-dúr. cisz-moll)
1978. VIll. 10. Budapest, Zeneakadémia • Schubert: A-dúr szonáta, op. 120, Schumann: Fantasiestücke, op. 12/1, 2, 3, 5, 7, 8, Debussy: Suite bergamasque, Debussy : Estampes. (ráadás,) Debussy: A tündérek bájos táncosnők (Prelűdök II/4), Chopin: B-dúr prelűd, op. 28/21
1980. VI. 11. Miskolc, Nemzeti Színház • Beethoven: F-dúr szonáta, op. 10/2. Beethoven: d-moll szonáta, op. 31/2, Schumann: C-dúr fantázia, (ráadás) Chopin: B-dúr prelűd, op. 28/21. E-dúr etűd.
1980. VI. 12. Budapest Zeneakadémia • Beethoven: F-dúr szonáta, op. 10/2, Beethoven: d-moll szonáta, op. 31/2, Schumann: C-dúr fantázia, (ráadás) Schumann: Lendület (Fantasiestücke no. 2), Chopin: 13-dúr prelűd, op. 28/21, Debussy: Puck tánca (Prelűdök I/11)
1982. IX. 11, és 15. Budapest Pesti Vigadó • Liszt: Pensée des morts (Harmonies poétiques et religieuses no. 4), Andante lagrimoso (Harmonies poétiques et religieuses no. 9), E-dúr Ave Maria, Franck: Prelúdium, korál és fúga, Szymanowski: 2. szonáta, (ráadás IX. 11-én) Szymanowski: Mazurkák, op. 50/1, 17, 18, 3
1983. VIII. 3. Budapest, Zeneakadémia • Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37b/5, 7, 11, 1, F-dúr nocturne, op. 10/1, Valse scherzo, A-dúr, op. 7, Humoresque, op. 10/2. Capriccioso, op. 19/5, Valse, Asz-dúr, op. 40/8 Romance, op. 51/5, Rahmanyinov: Études-Tableaux, op. 33/9, 5, 6, op. 39/1, 2, 3, 4, 9
1985. I. 14. Budapest, Operaház • km. Jurij Basmet • Haydn: D-dúr szonáta, no. 39, Hob. XVI:24, Hindemith: F-dúr szonáta brácsára és zongorára, op. 11/4, Debussy: Prelűdök I. kötet, no. 1-7 és no. 9-11. (ráadás) Debussy: A boldog sziget, Fények a vízen (Images 1/1)
1985. I. 15. Budapest, Pesti Vigadó • km. Jurij Basmet • Hindemith: F-dúr szonáta brácsára és zongorára, op. 11/4, Britten: Lachrymae brácsára és zongorára, op. 48, Sosztakovics: Szonáta brácsára és zongorára, op. 147
1985. IV. 7. Budapest, Zeneakadémia Kisterem (zártkörű) • Hindemith: 2. zongoraszonáta, Ludus Tonalis
1986. VI. 10. Győr: a Városi Tanács díszterme • Beethoven: Két rondó, op. 51/1 C-dúr, op. 51/2 G-dúr, A-dúr szonáta. op. 101, Diabelli változatok, op. 120
1986. VI. 11. Győr: a Városi Tanács díszterme • Schumann: Négy fúga, op. 72, g-moll induló, op. 76/2, Három etűd Paganini-témára, op. 10/4, 5, 6, C-dúr toccata, op. 7, F-dúr novellette, op. 21, Blumenstück Desz-dúr, op. 19, Nachtstücke, op. 23/1, 2, 3, 4, (ráadás) Wagner: Albumlap
1991, VI. 6. Budapest. Zeneakadémia • „Oleg Kagan emlékére" • Bach: c-moll francia szvit, BWV 813, Esz-dúr francia szvit, BWV 815, E-dúr francia szvit, BWV 817, Mozart: c-moll fantázia, K. 475, c-moll szonáta, K. 457
1991. VI. 9. Budapest, Zeneakadémia • km, a Liszt Ferenc Kamarazenekar • Bach: D-dúr zongoraverseny, BWV 1054, g-moll zongoraverseny, BWV 1058
1993. XI. 9. Budapest Kongresszusi Központ • Grieg: Lírikus darabok, op. 12, Arietta, Keringő, Az éjjeliőr dala, Tündértánc, op. 38, Norvég tánc, Kánon, op. 43, Pillangó, A tavaszhoz, op. 47, Valse-impromptu, op. 54, Norvég falusi induló, Scherzo, Harangszó, op. 57, Titok, Ő táncol, Honvágy, op. 62. Álomarc, op. 65. Esküvő Troldhaugenban, op. 68, Este a hegyekben op. 71, Kobold, Az erdők békéje, Elmúlt, Emlékek