Az idén Erkel-díjjal kitüntetett Várbíró Judit közel három évtizede teljesít "közszolálatot": zenei műsorokat szerkeszt a Magyar Televízióban. Helyzete - e sorok írója szerint - hasonlít a közismert anekdota hősére, aki volt Ferenc József alattvalója, csehszlovák meg szovjet állampolgár is, noha ki sem tette a lábát Munkácsról...

- A rendszerváltozásig a rovat-osztály-főosztály konstrukció változott csupán, és amikor 1986-ban a komolyzenei osztály élére Várbíró Juditot kinevezték, a fejlődés még töretlennek látszott. '89-óta azonban a változások fölgyorsultak - azóta nyolcszor került új ember a tévéelnöki székbe.
- Iszonyatos hadszíntérré vált az egész ház, a viaskodás szép lassan felőrölte és elemésztette a lehetőségeket - főként az alkotó területekét, ugyanis minden váltáskor új szervezeti felépítésbe fogtak, és ahhoz persze új vezetőket hoztak. Azt azonban nem lehetett látni, hogy van-e a tettek mögött határozott koncepció is, vagy csupán egy a fontos: a keletkező struktúra más legyen, független attól, hogy az előző betöltötte a funkcióját vagy nem.
- Gondolom, a merengésen túl érveket is felsorakoztat.
- A Televízió korábban teljesítette közszolgálati feladatát - pedig ezt a címkét akkor még nem is használtuk. Nem az önmegvalósítás, hanem a produkciók létrehozása volt a cél. Virágzott a Tévé Zenés Színháza, külön műsorokat kaptak a nem dramatikus zenei műfajok és formák: a vokális, a szimfonikus és a kamarazene, hasonlóképpen a kórusmozgalom - annak amatőr és a profi ága egyaránt. A korszak legfőbb értékének azt tartom, hogy a programokat és az arányokat éves távlatban lehetett előre tervezni.
- Honnan tudjták, hogy eredményes-e a munkájuk?
- A hetvenes-nyolcvanas években az úgynevezett nézettségi mutatók még nem kaptak abszolút főszerepet. A visszajelzés sokkal közvetlenebb volt. Hogy amit csinálunk, közfigyelemre méltó, abból tuduk, hogy például egy-egy Ki mit tud? alatt eltűntek az utcáról az emberek; abból, hogy hányan jelentek meg egy-egy rendezvényen, amelyről a Televízió felvételt készített. E jelekből pontosan kiszámíthattuk, hogy a Nemzetközi Karmesterverseny, melyet a Televízio 1974-ben szervezett meg először, vagy az Interfórum, amely fiatal tehetségeket mutatott be, országos érdeklődést vált ki fő műsoridőben.
- A "boldog" hetvenes években...
- Nem szeretném idealizálni a múltat, és a valóságosnál zordabb színekkel festeni a jelent. A televíziózást mi itt - mondhatnám: a saját bőrünkön - munkaközben tanultuk meg, hiszen szakmai képzés korábban nem folyt, a Zeneakadémiáról vagy a Rádióból került ide az első generáció. Nagyon lelkesen és kevéssé tudatosan dolgoztunk. A nyolcvanas években ebből a szempontból nagy változás történt, hogy két csatorna kezdett el működni. Határozott rendszerbe helyeződtek a különféle műsorszerkesztési koncepciók. Már nem csak monumentális akciókban, népszerű művekben gondolkodhattunk, hanem a második csatornán lehetővé vált a szerényebb, egy-kétszázezres létszámú közönségnek szóló, ha tetszik, elit programok létrehozása.
- Jellemző a külföldi televíziókra, hogy figyelnek a rétegigényekre, vagy ez valamiféle kelet-európai gesztus?
- A nevesebbekre jellemző: az elitizmus sokáig jelen volt a BBC, az ORF, a ZDF első programján. Később a magaskultúra ezekről a csatornákról ott is átcsúszott a második műsorra. A nyolcvanas években, amikor még szerepeltünk nemzetközi fesztiválokon, irigyeltek bennünket, mert kultúrális - zenei - műsoraink témái széleskörűek voltak, s biztonságos volt a finanszírozásuk is. Tavaly és tavalyelőtt, a cannes-i MIDEM-en azonban már én irigyeltem a többieket. Nagy produkciót nem tudtunk bemutatni, inkább szolíd összefoglalókat készítettünk az év néhány értékesebb megmozdulásáról. Tagadhatatlan, hogy a világ erősen megváltozott. Rengeteg magántelevízió és produceri magániroda jött létre - Távol-Keleten ezek gomba módra szaporodnak - most már limitálják is, hogy egy cég által hány fesztválanyag nevezhető. Elképesztő a kínálat. Mi most már csak afféle szegény rokonnak látszunk. Műsorainknak nem pompás kiállítása, hanem a tartalma az érték, amit például Polgár László, Schiff András, Bogányi Gergely, Ránki Dezső, Klukon Edit hitelesít. Persze kérdés: meddig élhetünk vissza azzal, hogy az említettek a Magyar Televízióban hajlandók a szokásos honorárium negyedéért dolgozni, úgyszólván közszolgálatban...
- Számos tévés vezető állt föl székéből, mikor látta, hogy nem képes a problémákkal megbirkózni - és szinte mindegyikük tetemes végkielégítést kapott. A műsorkészítésre fordítható pénz viszont szépen elfogyott, világhírű muzsikosok hiteleznek Várbíró Juditnak és a Magyar Televízió Rt-nek.
- Karácsonykor a Frankl Péternek szentelt zeneórát csak úgy készíthettük el, hogy valamennyi vendége barátságból vállalta a szereplést: Csaba Péter Lyonból, Polgár László Zürichből érkezett, és a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar is ingyen játszott. Emlékeztek az együtt töltött szép évekre - és persze a Frankl iránti tiszteletből is jöttek. De az én személyes hitelem sem tarthat örökké...
- Ha nincsenek anyagi eszközök, nincs műsoridő, miként teljesíti a médium egyik fő hivatását: az egymást követő művésznemzedékek pályaképének megrajzolását?
- Úgy érzem, a dokumentáció 1995-ig szinte teljes. A Nahlik-korszak megakasztotta a folyamatot, addig azonban meg lehetett hívnunk azokat, akiknek "járt a képernyő". Ez egyúttal azt is jelentette, hogy Békéscsabától Zalaegerszegig követhetővé vált a budapesti koncertélet. Szinte minden kortárs zenei eseményről készítettünk összefoglalót, a Mini Fesztivál évfolyamaiból nagyrészt felvettük a műveket. Mert nemcsak az előadóművészek munkásságát, hanem a kortárs kompozíciókat és azok megszólaltatását is hivatásunk volna megörökíteni. Fájlaltam, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik jelentős produkciójának, Schönberg Gurre-dalainak felvételét nem sikerült megoldanunk. Vigasztal, hogy a Budapest Kongresszusi Központ, amely a koncertnek helyet adott, rögzítette ezt a rendkívüli eseményt, s remélem, egyszer lesz pénz a sugárzási jog megvásárlására is. Az Operaház jelentős premierjeit évek óta nem tudjuk a tőlünk elvárható rendszerességgel bemutatni - a Televízió egyszerűen képtelen állni a költségeket. Nem az Operát kárhoztatjuk, hanem a helyzetet, amelyben ilyesmire nincs erő. A Figaro házasságát csak úgy sikerült fölvenni, hogy a művet bemutató BudaFest nyári operafesztivál egyik szponzora segített. Elmondhatom: a májusi karmesterversenyt a támogató MATÁV mentette meg.
- A Magyar Televízióban most válságkezelés folyik. Csakhogy ez a verseny Genfben, a Zenei Versenyek Nemzetközi Szövetségénél bejegyzett program. Az ország presztízsének ártott volna, ha lefújják az idei sorozatot.
- A magyarországi karmesterversenyt 1986-ban fogadták be a világ nagy versenyei közé. Ugyenebben az évben vettem át a szerkesztését - és teljesen átalakítottam a versenyanyagot. Minden alkalommal friss a program, amelyről a mindenkori zsűri magyar tagjaiból álló tanácsadó testület dönt. Már korábban is takarékoskodtunk, lemondva egy fordulóról: attól kezdve négy helyett három stáción kellett túljutni a győztesnek. Viszont az indulók igen sokféle módon adhattak számot tudásukról - ez segítette a zsűrit a biztos döntés meghozatalában. A közvetítések száma nem csökkent, de nem vehettük igénybe azokat az igényesebb és drágább technikai eszközöket, melyek napi bérleti díja százezer forint. És megpróbáltunk minden költséget - a szó szoros értelmében - lealkudni. A szállodáktól a zenekarokig.
- Mit nyújtanak cserébe?
- Még csak azt sem ígérhetem bármelyik zenekarnak, hogy jövőre többet fog szerepelni, mert azt sem tudom: leszünk-e? Mindenesetre hálával gondolok a MATÁV Zenekarra, a Miskolci Szimfonikusokra és a Rádiózenekarra.
- Ilyen lehetetlen körülmények között hogyan készülhetett el Mozart Cosi fan tuttéjának zenés tévés-színházi változata?
- Az életben vannak ideális pillanatok, amikor az ember el sem hiszi, hogy éppen rásütött a nap... Az előzmények: Horváth Ádám elnökségéig nyúlnak vissza: '95 és '97 között megint sokféle műsorsávban voltunk érdekeltek, s újra tervezhetőnek látszott a munka. Szinetár Miklós forgatókönyve több más zenés színházi ötlettel együtt várt megvalósításra. Néhány jó lehetőség kínálkozott: fölvehettük a Budapesti Kamaraopera Orfeuszát, a Kolozsvári Opera Székely fonóját és az Operaház balettelőadását, a Rómeó és Júliát. Az azonban nyilvánvaló volt, hogy a Cosi fan tutte olyan produkció, amely egyetlen év költségkeretéből nem finanszírozható. Akkori főnökünk, Görgey Gábor gondolt egy merészet, s azt mondta: kezdjük el a munkát, legfeljebb elosztjuk, s majd két költségvetésből hozzuk ki. Végül valóban két esztendeig tartott a munka - a gondolattól a sajtóbemutatóig. Mindenki boldog volt, aki csak részt vehetett benne: a jelmeztervezőtől a ruhásokig, a berendezőktől a kameramannokig.
- Mi az, ami a televíziózásban ilyen sokba kerül?
- Minden egyre több pénzt emészt fel. Sok szakmailag fontos embert küldtek el. Van olyan rendező, aki nélkül létezni sem lehet: ő boldogan ment az utcára tavaly márciusban, mert pontosan tudta, hogy rá szükség lesz. Azóta műsoronként súlyos tízezrekért kell megvásárolnom. Ugyanez történt az operatőrökkel, az asszisztensekkel, a felvételvezetőkkel. Az Rt. spórol, hiszen nem fizeti a tb-jüket, mi meg a produkciók terhére annyit kényszerülünk adni, amennyiért szerződnek. Az osztályok költségvetése csökkent, párhuzamosan a kiadások növekedésével - be kellene végre látni, hogy ez a helyzet tarthatatlan.
- Sohasem fordult meg a fejében, hogy önálló producer legyen?
- Nem - részben azért, mert az alkatom nem egy vállalkozóé. Nagyon hűséges fajta vagyok - szakmában ás magánéletben egyaránt. Nyugalmat ad, ha valahol szolgálhatok. Másrészt ezen a területen ennek sem hagyománya, sem igazi piaca nincs.
- Arra sem gondolt, hogy valamelyik kereskedelmi televízióhoz szerződjön?
- Ilyesmi eszembe sem jutott: ez nem az én világom.
- Térjünk vissza a televíziós zenei ismeretterjesztéshez.
- Ez a közszolgálati médium másik elengedhetetlen feladata. Mi valóban nagy egyéniségekkel dicsekedhetünk, s a mostani ínséges korszak öröme, hogy néhány sorozatot megismétlünk. Mihály András például fantasztikus nyelven, rafinált módon közelítette meg a műveket: úgy boncolta a zenei folyamatot, hogy a laikus számára is világossá tette a darab születésének célját és megvalósításának mikéntjét. Fellegi Ádám, Fischer István, Kocsis Zoltán elemzéseit szintén tervezem ismét lejátszani.
- Újakra nem is számít?
- Mihály András óta az első nagy reveláció Vásáry Tamás tizenhárom részes sorozata volt. Ezt emberi kisugárzása miatt érezték a nézők rendkívülinek. Vásári nyitottságával, elfogulatlanságával, kizárólag az érték és a hit melletti elkötelezettségével olyan hitvallást mutatott fel, amelytől az emberek egyszer csak felébredtek, és előadásról előadásra többen jöttek a helyszínre: végül már nem is fértek be, a jegyszedők kénytelenek voltak kinyitni az ajtókat, hogy a közönség legalább a lépcsőkre leülhessen. Természetesen dédelgettem magamban, hogy egy idő után esetleg másfajta felépítésben: nem szerzőkre, hanem bizonyos témakörökre összpontosítva új sorozatot készítenék Vásáryval. Remélem, be tudjuk fejezni Földes Imrével tavaly elkezdett Bach-sorozatunkat. Ő megírta a tizenkét részt, mely Bach teljes életművét íveli át: dokumentációval, helyszínekkel és a műtípusok megszólaltatásával. Most éppen szünetel a produkció, de ígéretet kaptam rá, hogy az év folyamán folytathatjuk.
- Van-e elképzelése arról, mikor kezdhet hasonló műsorba?
- Nem szeretnék a jövőről beszélni, egyszerűen azért, mert nem tudok semmi bizonyosat. Várok, és abban hiszek, hogy előbb-utóbb ismét lehetőség adódik a tervszerű és jólszervezett munkára.
- A műsorújságok alapján követhetetlen, hogy vannak-e még rendszeres komolyzenei műsorok.
- Ez azért van így, mert (eltekintve a karmesterversenytől, amely reprezentatív akció volt) nincs is meghatározott műsoridőnk. '95-ben még heti három-négy műsort adtunk, jelenleg havi egyet-kettőt - ahogyan alakul. Többször ajánlották: irányítsam a teljes zenei területet, tehát a könnyűzenét is. Minden alkalommal nemet mondtam: sohasem tartottam helyénvalónak a "mixelést". Akik a Magyar Televíziótól "hivatalból" várnak valamit, vagy felelősek a jelenlegi műsorstruktúráért, kizárólag a nézőszámra figyelnek. Nagy hiba, hogy versenybe szálltunk a kereskedelmi tévékkel - ahelyett, hogy tennénk a saját dolgunkat, és abban lennénk elsőrangúak. Persze egy közszolgálati televíziót finanszírozni kell: akkor elvárható, hogy a legjobb minőséget nyújtsa.
- Ahhoz, hogy legyen tizedik karmesterverseny is, már most meg kell kezdeni az előkészítő munkát.
- Megpróbálom. Biztos vagyok benne, hogy azt tökéletesen más alapokról indítom, másféle előszervezéssel. Segítő partnereket keresek, mert az is meggyőződésem, hogy bármilyen imponáló a kerek szám, a Magyar Televízió már nem fogja vállalni a főszerepet.

Gaál István felvétele