Gyurikám!
Soha nem tudok már Veled kezet szorítani, hogy legalább egy kézfogás melegébe
belefoglaljam azt, amit szemtől szembe soha nem tudtam Neked elmondani. Senki
sem hatalmazott fel rá, mégis úgy érzem, mindnyájunk nevében meg kell köszönnöm
azt a senkiéhez sem hasonlítható, kivételes figyelmet, amellyel a mai zenét
kísérted. Könyveket írtál rólunk. Egy ideig az Élet és Irodalom hasábjain, majd
a Rádióban az Új Zenei Újság fennállása óta, amíg "a mikrofonnál Kroó GYörgy"
beszélt, mindnyájan Rád figyeltünk. A fiatal előadóművészeket Te vezetted abba
a világba, amelyik a kottafejeken túl tárulkozik fel; a magyar zeneszerzők Tőled
várták, hogy értő, elemzésekkel felérő, s csak Rád jellemző tapintattal fogalmazott
véleményt mondj darabjaikról. Magas mércével mértél: annak a muzsikusnak a mértékével,
aki tudja mi történik a világ zenéjében, s megsejti azt is, hogy abból mi a
maradandó. Ugyanígy szóltál a nagy klasszikusok előadásairól is. De lehet-e
a művészetben más mérték, mint a legmagasabb? Nagy elődeid voltak, akiknek megadatott,
hogy két géniusz közelében élve, az ő művészetük elfogadásáért, megértéséért
küzdjenek. De e küzdelemben sokszor megfeledkeztek a világ más részein élő nagyokról.
Ezért érzem úgy, hogy a magyar zene történetében szélesebb látókörű, mindent
a teljesség magaslatából néző, klasszikusokat, újakat és újítókat egyformán
értő és tisztelő - Hozzád hasonló - kritikus még nem volt, s ki tudja, mikor
lesz ismét.
Mindnyájan gyászolunk, mindnyájunknak hiányzol, s hiányozni fogsz mindaddig,
amíg magyar zeneszerző kottafejeket ró a kottalapra.
Isten Veled!
SZŐLLŐSY ANDRÁS
|