Piros Péter, Sebestyén István
A szenvedély teszi a játékost

Magyar edzők közül senki sem ült annyit NB I-es mérkőzésen a kis­pa­don, mint Garami József. Az MTK 69 éves mestere a legendás Lakat Károly rekordját döntötte meg, amikor nemrégiben 626. alkalom­mal vezényelt az első osztályban. Számos tehetség került ki kezei közül, és csapataival három bajnoki címet és öt kupagyőzelmet gyűjtött be. Szerinte nem a szak­mai színvonallal van a gond Magyar­or­szágon, hanem az utánpótlással.

Fotó: Németh Tamás

Milyen volt a régi idők focija?
- A Pécsi Dózsában kezdtem futballozni 1953-ban. Olyan teltházas meccseken léptünk pályára, hogy a húszezer fős stadionba huszonkét-ezren is betömörültek. De nem csak NB I-es szinten volt népszerű a foci, akkoriban szinte mindenki a labdát kergette. Pécsett több megyei csapat volt, amelyeknél komoly utánpótlás-nevelés zajlott, sőt tömve voltak a falu szélén felállított focipályák is. Csodálatos időszak volt.
A labdarúgást körülvevő hangulat teljesen más volt, mint ma. Amikor 1958-ban - miután kiestünk az NBI-ből - a másodosztályban küzdöttünk a feljutásért, az egész város megmozdult, mindenkit az izgatott, hogy a Komló ellenében sikerül-e megszerezni az első helyet. Talán ennek a biztatásnak is volt köszönhető, hogy ez végül is sikerült.
Mit gondol, mikor és miért romlottak el a dolgok?
- Nem lehet pontosan megmondani az évszámot. Egy idő után sorban szűntek meg a pályák, egyre kevesebben futballoztak. Van egy dolog, ami a mai napig rettentően bánt. Hofi a Puskás Öcsi paródiájában azzal húzta a focistákat, hogy ők csak a pénzért futballoznak. „Guszti bácsi, nincs még mindig pénz?” - kérdezte, Öcsit utánozva. Persze lehet, hogy ennek volt némi alapja, de túlzottnak tartottam a kritikusok megjegyzéseit. Érdekes egyébként, hogy ha elolvasunk egy korabeli tudósítást, sokszor éppen úgy elégedetlen volt mindenki a mutatott játékkal, mint ma - pedig mit nem adnánk most azokért az eredményekért. Miközben az emberek jót nevettek Hofin, szépen lassan szkeptikussá váltak a futballal kapcsolatban.
A megbecsültség csökkenésével párhuzamosan szűntek meg a pályák, egyre kevesebben fociztak az iskolákban. Eközben külföldön elkezdett profibb lenni a futball, külön iparágként kezelték a sportágat, és elhúztak mellettünk.
Mi a helyzet ma, hol és merre tart a magyar futball?
- Nálunk most divat azt hangoztatni, hogy az edzők felkészületlensége miatt nem működik a foci. Ezért mindenki menekül külföldre, a menedzserek etetik a gyerekeket, hogy ott találják meg az ígéret földjét. Viszont egy tinédzser srác erre még nem érett, ráadásul játéklehetősége is alig lesz neki - sokan tönkremennek. Egykori játékosaimtól, akik kikerültek külföldre, mindig kérdezem, hogy milyenek náluk az edzések. Vannak kisebb különbségek, de alapvetően azt látom, hogy nem a magyar edzők felkészültségével vagy az ismeretanyag hiányával van probléma. Inkább azzal, hogy nálunk nincs akkora merítési lehetőség, nem focizik annyi fiatal, mint mondjuk Hollandiában vagy Angliában. Továbbá nincs olyan színvonalú versenyrendszerünk, ahol a gyerekek tudnának fejlődni. Ezt nehezíti az is, hogy a tehetségek elmennek az elitbajnokságokba, ahol egyébként a világ minden részéről összevásárolják a legjobbakat. Így nehéz lépést tartani.
Vannak azonban jó hírek is: az elmúlt tíz évben mintha az utánpótlás terén elindult volna valami. Mikor sétálok hazafelé, hallom a szomszéd óvodából a kiabálást. Mindig megállok, megnézem, mi történik. Öt-hat gyerek egy segítővel kapura rugdos valami bőrlabdával. Rájöttek, hogy a futball alapvetően egy játék, a gyereknek meg nem is kell több.
Vannak jó próbálkozások az iskolákban is, ahol gyakran az egyesületekkel együtt dolgoznak azért, hogy még időben közel kerüljenek a gyerekek a labdához, és sikerüljön kiválasztani a tehetségeseket. Ezek bár kis jelentőségű, de pozitív, jó irányba mutató dolgok. Szerintem ennek tudható be, hogy ma több tehetséges focistánk van, mint tíz évvel ezelőtt. A mélyponton már túljutottunk.
Sokan hálásak lehetnek Önnek, hogy elindította labdarúgó karrierjüket, miután meglátta bennük a jövőt. Mi az, amit a tehetségkutatás során figyel? Mit látott például Gera Zoliban?
- Az első és a legfontosabb: a játékszeretet. Kétféle hozzáállás létezik: van, aki szereti a futballt, mert lejöhet a pályára, játszhat egyet, jó a társaság, a hangulat. Aztán van az, akinek szenvedélye a foci. Ezek közül kerülnek ki az igazán jó játékosok, ilyen volt már gyerekként Gera Zoli is. Ahhoz azonban, hogy valaki befusson, legalább ilyen fontos a pszichikai alkalmasság is.
Úgy tűnik, ezen a téren lenne mit fejlődnünk. Miért van az, hogy fejben, mentalitásban sokszor nem tudjuk felvenni a versenyt az ellenféllel? Létezik olyan, hogy „magyar lélek”?
- Idejött egyszer hozzám egy belga fiú, center volt. Abszolút nem volt jobb, mint akik nálam játszottak, viszont nagyon meglepett az, hogy mennyire tele volt önbizalommal. Mindent elvállalt, még azt is, ami gyengébben ment neki. Meg sem fordult a fejében, hogy „én ezt úgy sem tudom megcsinálni”. Létező jelenségről beszélünk, de a miértekre sajnos nem tudom a választ.
Úgy tartják, hogy Ön nem egy „ledarálós” edző, aki a földbe döngöli a játékosait, hanem mindenkivel meg tudja találni a hangot. Mi az edzői filozófiája?
- Hát, néha azért előfordul kiabálás is. Rólam azt hiszik, hogy nyugodt ember vagyok, de inkább arról van szó, hogy fegyelmezem magam. Előfordul persze, hogy félidőben feldúltan megyek be az öltözőbe, és a játékosok csak néznek, hogy mi történt ezzel az emberrel…
Mostanában sokat kiabálhat, az MTK a tavalyi bajnoki győzelem után jelenleg a kilencedik helyen áll.
- Nincs meg a csapatom. Kulcsjátékosok mentek el, akik vannak, azok közül pedig sokan sérültek. De visszatérve az edzői munkára, a szakmai és erőnléti felkészítés mellett nagyon fontosnak tartom, hogy normális közösség, jó hangulat legyen a csapatnál. Ehhez vezéregyéniségek kellenek, mégpedig olyanok, akik az edző akaratát viszik bele a társaságba. Ha ezek megvannak, az fél siker. Ehhez jön hozzá, hogy nagyon akarom, hogy jól menjen a foci, az eredmény kijöjjön a játékosokból. Itt van például a Kanta Józsi: már jól rúgott korábban is, de minden héten kétszer kimentünk gyakorolni, és pótolhatatlanná vált. Most kiesett, fogom a fejemet, hogy kit tegyek be helyette.
Sikerei ellenére mindössze öt meccs erejéig volt megbízott szövetségi kapitány. Nem bánja?
- Kár tagadni, hogy egy magyar edző számára a csúcsot a válogatott jelenti. Háromszor is jelöltek a posztra, de egyik alkalommal sem szavaztak meg. Negyedszer már visszautasítottam a jelölést is.
Ami miatt hiányérzetem van még, azok a nemzetközi sikerek. Általában akkor adták el a játékosainkat, amikor erre lehetőségünk nyílt volna. Háromszor kerültünk ki a Péccsel nemzetközi porondra, az első az majdnem jó volt, mert a Feyernodot otthon vertük egy nullra, idegenben viszont kikaptunk kettő nullra. Aztán a második vagy harmadik alkalommal a Manchesterrel kerültünk össze. Ferguson elutazott Magyar-országra, hogy megnézzen minket egy meccsen. Végignézte, aztán elmentek haza. Pár hét múlva megint jött. Megkérdeztük, hogy miért jött el megint, kiderült, hogy nem hitte el, hogy ez a csapatunk.
Mikor lesz újra családi esemény Magyarországon egy futballmérkőzés?
- Olyan minőségű pályákra lenne szükség, hogy egy család ki tudjon menni. Ma sokban egy rendes WC sincs. Ráadásul, ha valaki kimegy egy meccsre, nincs garantálva a biztonsága. A szurkolás nálunk olyan, amilyet máshol nem nagyon lehet látni. Angliában legfeljebb fütyülnek, ha nem megy valami, nálunk meg mindenféle bekiabálások vannak már tíz perc után. Pedig nem csak itt fordul elő, hogy valaki luftot rúg, vagy nem tudja levenni a labdát. Itt erről ordenáré módon fejtik ki a drukkerek a véleményüket. Elveszett a futballszurkolás hagyományos kultúrája.