Munkatársunktól
Lehetetlen pályázatok
Korrupció és bürokratikus akadályok az uniós pénzek körül

Nemrégiben több cikk is megjelent a magyar sajtóban arról, hogy vajon mi az oka annak, hogy a megígért 8000 milliárd uniós forintból csak 30 milliárd forintnyi összeg érkezett meg az eltelt másfél év alatt a magyar gazdaságba. Vajon merre lehet a maradék, és a szétosztott pénzeknek miért csak az egyharmada jutott el azokhoz, akiknek valójában szánták?

2007 végén Magyarország vezetõi szinte elolvasás nélkül ratifikálták a lisszaboni szerzõdés nevû legújabb európai uniós alapdokumentumot, amit a döntéshozók a 2007 és 2013 között lehívható uniós támogatásokkal indokoltak. A hazai gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a sikeres pályázat, de még a megkötött támogatási szerzõdés sem elegendõ „az üdvösséghez”.
Az index.hu-n megjelent egyik értekezés szerint a túlbürokratizált rendszer akadályozza a hatékonyságot, túl sokba kerül - mintegy 3 milliárd forint a fenntartása -, és csak arra jó, hogy a kifizetõ hatóságok húzzák az idõt. Szinte kivételnek számít az a pályázat, ahol idõben megérkezik a pénz a pályázó bankszámlájára. Saját bevallása szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség másfél év óta befogadott már több mint 5400 pályázati dokumentációt, és ebbõl mintegy 3600 pályázóval szerzõdéskötés is történt, viszont az igazán jelentõs projektek esetében a kifizetések még mindig nem indultak el.
Nem egyszerû eligazodni a kiírások és bea­dandó dokumentumlisták útvesztõjében. A pá­lyázók a legtöbb esetben eleve nem értik a pályázati kiírások szövegét, illetve súlyosan félreértik. Emellett nem olvassák el az útmutatót, amelyben sokszor az apró betûs részek jelentik a lényeget, de ennek megértésével jogi vagy pénzügyi végzettség nélkül nem is érdemes próbálkozni. Némely érintettnek arról sincs fogalma, hogy mit jelent az utófinanszírozás, vagy mi a saját erõ és a fedezet között a különbség, illetve hogy miért nem lehet például lakáscélú ingatlant bevonni a projektbe. A kifizetõ hatóságok pedig nem kifejezetten törik magukat, hogy ezekrõl a sokszor létfontosságú nüanszokról tájékoztassák a célközönséget.
További probléma, hogy a hatóság tényleg hatóságként viselkedik, abszolút rugalmatlanság tapasztalható a részükrõl. Ez a pályázat benyújtásakor a hiánypótlásokban is megmutatkozik, amelyekben sokszor minimális határidõt, legjobb esetben alig 8 napot (beleértve a hétvégét is) adnak a pályázónak, hogy dokumentumokat beszerezzen. A kifizetõ szervezet munkatársai viszont gyakran akár 30 munkanapon át is üldögélnek az adott vállalkozó számára az esetleg bevont banki hitel miatt meglehetõsen sürgõs aktán.
Emellett korrupciógyanú is felmerül az emberben olyan „formai hibák” miatt elutasított pályázatok láttán, ahol például az azonnali, fellebbezés lehetõsége nélküli elutasítás oka, hogy az egyéni vállalkozó nem nyújtott be aláírási címpéldányt, továbbá ezt nem jelezte a be nem nyújtott dokumentumokról szóló „huszonharmadik” mellékletben. A probléma az, hogy az egyéni vállalkozónak nincs aláírási címpéldánya, így fel sem merül benne, hogy külön kellene mellékletet készíteni arról, hogy nem csatol egy számára csatolhatatlan dokumentumot. Ilyenkor a pályázó elsõ gondolata az, hogy valójában már ki van osztva a pénz a „beavatottak körének”, és kellett találni valamilyen indokot egy egyébként formailag teljesen megfelelõ pályázat elutasításához. Nyilván ezt nehéz bizonyítani, de egy-két ilyen vagy hasonló tapasztalat után az ember számára egyre gyanúsabbá válik a dolog, fõleg ha az útmutató szerint lehetett volna pótolni a hiányt, ami miatt azonnal elutasítják a pályázatot.
Természetesen a magyar gyakorlat szerint a megfelelõ kapcsolatok ezen a területen is „garantálni” tudják a sikert. Elvileg. Ez a kapcsolat lehet akár egy kártyás mobiltelefonszám, amelyet felhívva, a vonal másik oldalán levõ valaki megmondja a tarifát, amit le kell tenni ahhoz, hogy nyerő legyen a pályázat. Egy neve elhallgatását kérõ vállalkozó elmondta, hogy hiába voltak magas szintû kapcsolatai, hiába fizetett ki mindenkinek mindent, amit kért, mégis elutasították a pályázatát. Ebben a helyzetben azonban minden érintett széttárja a karját - mivel semminek nincs nyoma, ezért lehetetlen bármit is behajtani vagy számon kérni.
Egy másik vállalkozónak több kör hiánypótlás után sikerült végül átverekednie magát a szerzõdéskötésig, az igazi kálvária azonban itt kezdõdött. A szerzõdés szerinti elszámolások összeállítása és benyújtása problémamentesen megtörtént, elvileg semmi sem állhatott volna az ütemben szereplõ támogatási összeg folyósítása útjába. A projekt végrehajtása közben azonban a kifizetõ hatóság az ellenõrzések során megállapította, hogy szabálysértések történtek. A vállalkozó az átutalás elindításáról szóló levél helyett arról kapott tájékoztatást, hogy szabálytalansági eljárás indult ellene. Többkörös ellenõrzési folyamat kezdődött, ahol nyakkendõs-öltönyös fiatalemberek állították, hogy az építési projektben felhasznált beton mennyisége több volt a kelleténél, és nem hajlandók támogatni az ütemet, mivel túlszámlázás történt. Hosszú huzavona után végül megállapodtak abban a felek, hogy a támogatást nem a szerzõdés szerinti mértékben, hanem annak bizonyos százaléka erejéig folyósítják. Ez a folyamat mindhárom mérföldkõ esetében lezajlott az adott pályázatban, a végsõ kifizetés végül egy évvel a szerzõdés szerinti dátum után történt meg, és alig 80 százalékot sikerült lehívni a vitatott tételek miatt.
A példák sorát még lehetne folytatni, de azért akadnak biztató jelek is, ha nem is csõstõl. Egy szintén anonimitást kérõ vállalkozó minden évben benyújt a telephelye szerinti régió munkaügyi központjába munkahelyteremtõ támogatási igénylést, és a projekt befejezésekor az utolsó elszámolás benyújtását követõ 30 napon belül eddig minden évben kifizették a megnyert támogatást. A megyei munkaügyi központ üdítõ kivételként mindent megtesz annak érdekében, hogy a pályázók minél nagyobb százalékban megkapják az igényelt összeget, mivel hátrányos helyzetû régiókban abszolút prioritást élvez a munkahelyteremtõ beruházás. A hatóság egyik munkatársa lapunk kérdésére elmondta, hogy több szinten is folytatnak tanácsadást a pályázók számára. Elõször személyes találkozók alkalmával, illetve csoportos workshopok keretében konkrétan végigmennek az útmutatón, akár Power Point-os prezentációk segítségével is, hogy már ebben a körben ki tudják szûrni azokat a pályázókat, akik financiális vagy egyéb okokból eleve kudarcra volnának ítélve. Amíg megyei szinten történt a pályázatok elbírálása, ez a szolgáltatás sokkal gyakoribb volt, jelen pillanatban azonban sajnos egyre kevésbé jellemzõ. A hivatal szemlélete miatt, miszerint „kettõn áll a vásár”, mindenkinek oda kell tennie a maga részét a sikerhez, nagyfokú rugalmasság jellemzõ az ügyintézésben. A pályázó számára pedig a „hatósági fellépéssel” operáló megfélemlítés helyett a munkaügyi központ egy partneri együttmûködést képvisel. Ennek eredményeképpen a kiírt pályázatok mintegy 90 százaléka kifizetésre kerül.