Egy 42 éves katonai pilóta, Csaj Cse-kang (Zhai Zhigang) lesz az elsõ kínai
ûrhajós, aki ûrsétát hajt végre az ázsiai ország harmadik ûrmissziója során -
jelentette be kedden a kínai kormány.
Csaj a kínai Népi Felszabadító Hadsereg ezredese, s 1998-tól vesz részt
ûrhajóskiképzésen. A Sencsou-7 (Shenzhou) típusú ûrhajót várhatóan szeptember
25-én indítják útjára háromfõs legénységgel. Csaj két társa, Liu Po-ming és
Csing Haj-peng ugyancsak a hadsereg repülõtisztjei, s mindhárman már régóta a
Kínai Kommunista Párt tagjai. Összesen 68 órát tartózkodnak majd a kozmoszban.
Csaj várhatóan szeptember 26-án vagy másnap lép ki a nyílt világûrbe, mintegy 40
perces idõtartamra. Útjára bocsát egy kis mûholdat, amely felvételeket készít
ûrsétájáról. Csaj ûrruhája mintegy 10 millió eurónyi összegbe került, és
lényegében orosz szkafandertechnológia alapján készült. Kína a világ harmadik
ûrhatalma, amely a Szovjetunió és az Egyesült Államok után saját erõbõl és saját
területérõl először 2003-ban, majd 2005-ben juttatott el embert a világûrbe.