„Megjártam Észak-Koreát, forgattam lepratelepen, voltam Csernobilban - ám az
igazi fertõ, az igazi pokoli történetek a gyerekszobában jöttek velem szembe” -
mondja Vujity Tvrtko, aki ezúttal a hazai aberrált pornóvilág mélységeirõl írt
megrázó, gyomorforgató riportkönyvet Fertõ címmel. A szerzõ szerint öncsalás, ha
elhitetjük magunkkal, hogy a mi családi békénket nem fenyegetik a nem kívánt
internetes tartalmak.
Fotó: Somorjai László
Mi indította fel, hogy alámerüljön a fertõbe?
- Másfél évvel ezelõtt hazafelé autóztam, amikor a rádióban hallottam egy
mesérõl, amit el akartam olvasni a két kisfiamnak. Mire hazaértem, a címbõl csak
annyira emlékeztem, hogy valami nagymama van benne. Beütöttem hát az internetes
keresõbe ezt az egyetlen szót, és megdöbbenésemre az ötszázkilencven-egyezer
magyar nyelvû találat között - mint a nagymama lekvárja, a nagymama.lap.hu vagy
a nagymama meséi - elsõ helyen jelent meg egy honlap, mely brutális pornóképeket
tartalmazott nagymamákról. Késõbb a hatéves Benjamin fiam is teljesen véletlenül
rátalált egy keménypornó-oldalra. Felháborodásom egyben kíváncsivá is tett:
vajon meddig tudok eljutni ebben a fertõben úgy, hogy nem adom meg a
bankszámlaszámom, nem lépek be valamiféle társaságba.
Néhány héten belül rá kellett jönnöm, hogy szinte bármeddig. Ráadásul teljesen
véletlenül is rátévedhet bárki - akár a gyerekeink is - a legelborzasztóbb
pornográf tartalmakat kínáló honlapokra. Elég, ha a kutyák után érdeklõdünk,
vagy éppen a terhességgel kapcsolatos információk után kutatunk a neten.
Rájöttem, hogy megjártam ugyan Észak-Koreát, forgattam lepratelepen, voltam
Csernobilban - ám az igazi fertõ, az igazi pokoli történetek a gyerekszobában
jönnek velem szembe.
A másik lökést az adta, hogy az utóbbi idõben nem tudtam úgy kinyitni egy
újságot, hogy ne találkozzak pedofil jellegû bûncselekményrõl szóló hírrel.
Ezekben érintett volt rendõr, egykori polgármester, éppen úgy, mint egyszerû
hétköznapi emberek. Elképesztõ adat, hogy csak tavaly mintegy tízezer (!)
pedofil jellegû ügyben nyomozott a magyar rendõrség - ezt persze úgy kell
érteni, hogy ha valakinél több képet találtak, akkor minden egyes fotó külön
ügyként jelent meg a rendõrségi statisztikákban.
Már kutatásaim elsõ néhány hete után szembesülnöm kellett azzal, hogy
Magyarországon rendszeresen aláznak meg, gyaláznak meg, fosztanak meg emberi
méltóságuktól embereket egy sötét, perverz biznisz érdekében. Késõbb
szereplõkkel, producerekkel, disztribútorokkal elbeszélgetve az is világossá
vált, hogy nem sok olyan ország van, ahol ilyen szervezett keretek között
mûködik ez a bestiális iparág.
Mi vagyunk az extrém pornó Hollywoodja?
- Ez egészen bizonyos. Bulgáriában, Szerbiában és Albániában is készítenek
hasonló filmeket, de nem nagyipari módon. Ilyen technikai háttérrel, profi
disztribúcióval, számítógépes hálózattal, sms-megrendeléssel, mint a magyarok,
senki más nem rendelkezik Kelet-Európában. Számos film van, amelyek külföldiként
kerülnek forgalomba, ám nálunk készülnek. A szereplõk között van óvónõ, tanárnõ,
nagymama - mind magyarok. Hangsúlyozni szeretném, hogy itt nem a hagyományos
értelemben vett szexvideókról van szó, hanem olyan brutális filmekrõl,
amelyekben a fekáliától az akasztott nőig minden szerepel, és a vérfertõzés
mellett a brutalitás is rendszeresen megjelenik bennük.
Mekkora üzlet mindez?
- A biznisz jelentõs hányadát nyilván nem az APEH-nek bevallott rész teszi
ki, ezért csak becsléseink lehetnek - ezek szerint sok százmillió forintról van
szó. Ha az interneten egy nyolcszáznegyven forint plusz áfáért kapható filmet
több mint hatvanezren letöltenek, az több mint ötvenmillió forintot hoz a
konyhára. (Persze a letöltõk között vannak külföldiek is, hiszen az egész
világnak dolgozunk.) És ez csak egy film. A költségek nem túl jelentõsek: a
pornónagymamák futtatója a könyvben elmondja, hogy a szereplõk
harminchétezer-ötszáz forintot kapnak egy jelenetért. A legidõsebb nénike
egyébként hetvenkilenc éves volt.
Jól értem, hogy ha valaki Brazíliában vagy Ausztráliában hozzá akar jutni egy
aberrált filmhez, akkor nem egy thaiföldi internetoldalra kell feljelentkeznie,
hanem egy magyarra?
- Pontosan errõl van szó. A magyar internetes pornóletöltési toplistán az
elsõ helyen a „Szex a szippantóskocsival” címû opusz szerepel - a többi
helyezett címe pedig idézhetetlen egy olyan újságban, mint a Hetek. Az viszont
egyértelmû, hogy a heteroszexuális videók messze a lista legvégén szerepelnek.
Ezekre szinte senki sem kíváncsi. Ennek hátterében többek között az áll, hogy a
mai tinédzserek számára trendi a legextrémebb videókkal dicsekedni. Van egy
olyan film, hogy Anya-lánya szex, amiben a legbestiálisabb dolgok történnek két
nõ között, akik - legalábbis az ismertetõ szerint - valóban anya és lánya (innentõl
kezdve ez persze bûncselekmény). A videó ajánlója úgy kezdõdik, hogy „ez az a
film, amit minden haverodnak meg fogsz mutatni”.
Mekkorát lendített ezen az iparágon az internet?
- A könyvbemutató elõtt egy nappal egy ismeretlen személy felhívott és
megfenyegetett, hogy vigyázzak magamra és a családomra, mert amibe belenyúltam,
az túl nagy üzlet ahhoz, hogy tönkremenjen. Arra is utalt, hogy ebben magasabb
körök is érdekeltek. Õ éppen arra hivatkozott, hogy ez az iparág azért erõsödött
meg, mert ma már nem kell bemenni a videotékába, és nevet, arcot vállalva
kivenni egy ilyen filmet, hiszen le lehet tölteni az internetrõl. Ez valóban így
van.
Leszögezem, hogy az internetet a világ egyik leghasznosabb eszközének tartom, ma
már létszükséglet. Ugyanakkor riasztó az, amit két kolléganõmmel, Mijó
Annamáriával és Tóth Andreával tapasztaltunk. Õk andi14 és mari14 nicknévvel,
magukat kislánynak kiadva, bejelentkeztek egy chatoldalra. Andinál négy perc
elteltével, az ötödik kérdésnél jött a szexuális ajánlat. Annamari egyik korábbi
csevegése pedig úgynevezett webcamszexben végzõdött: egy harmincöt év feletti
férfi, úgy tudva, hogy a másik oldalon egy tizennégy éves kislány ül,
önkielégítést végzett.
Az említett „magasabb körök” mit jelent?
- Az ismeretlen telefonáló annyit mondott, hogy vannak olyan cégvezetõk,
prosperáló emberek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy bemenjenek a sarki
videotékába. Elmondása szerint egyébként ezek a személyek gyakran extrém
házibulikat is rendeznek, házhoz rendelve az élõ „szolgáltatást”. Ezt nem
ismerem, nem is akarom továbbgondolni.
Azt tudom mondani, hogy eddig minden politikus, akit megkerestem, hogy segítsen
a jogalkotás eszközével küzdeni ez ellen a borzalom ellen, a támogatásáról
biztosított. Az újságírói munka csúcsa szerintem az, ha egy ilyen ügyben tudom
segíteni a jogalkotót és a jogalkalmazót. Hiszem, hogy közüggyé lehet tenni ezt
a küzdelmet, és lehet változást elérni. Az a gyakorlat nem vezet eredményre,
hogy becsukjuk a szemünket, mondván, hogy amit nem látunk, az nincs is.
A fenyegetés hatására nem merült fel önben, hogy leálljon?
- Olyan országban akarok élni, ahol engem nem lehet megfenyegetni,
likvidálni. Meggyõzõdésem, hogy ez az ország meg fog védeni engem. A fenyegetõ
erre persze azt válaszolta, hogy Fenyõ János is így gondolta. Szó szerint ez
hangzott el, a diktafonommal rögzítettem a beszélgetést, a felvételt pedig
átadom a rendõrségnek, mint ahogy a más, a munkám során összegyûlt, esetleg
bizonyítékként használható dolgokkal megtettem.
Mégis, mi fûti, hogy ezt végigcsinálja, hogy a fenyegetettségnek kitéve
gázoljon ebben a valószerûtlennek ható, pszichésen is jócskán megterhelõ
mocsokban?
- Ezt a könyvet egy rettentõen dühös apuka írta. Bár ezt a dühömet
megpróbáltam mindvégig háttérbe szorítani és objektív maradni, nem hiszem, hogy
ne mondhatnám ki, hogy az a világ, amit közelebbrõl megismertem, egy fertõ. Két
kisfiam van, egyikük ötéves, a másikuk hat. Szeretném, ha húszéves korukban meg
tudnák hívni a barátnõjüket egy meghitt vacsorára, meg tudnák simogatni a
kezét, közösen fedezve fel a valódi romantika szépségét. Szeretném, ha addigra
nem kiégett árnyak lennének, akiket a haverok vagy az internet már régen
bevezetett a legsötétebb dolgokba. A legnevesebb szakértõk ugyanis egyértelmûen
állítják, hogy az ilyen aberrált szexjelenetekbõl egy pillantás is elég ahhoz,
hogy tönkretegyen egy gyereket. Sõt, sok esetben már a cím elolvasása is
maradandó sérülést eredményez a lelkében. Nem engedhetjük, hogy egy teljes
generáció fel legyen áldozva néhány bestia meggazdagodásának oltárán.
Ezenkívül az is motivált, hogy nem szeretnék olyan országban élni, ahol
unikumként, mondanám hungarikumként van jelen az aberráltpornó-ipar. Európa
kulturális fõvárosa, Pécs hivatalos nagyköveteként azt mondom: az ország
méltóságát nem csak a kultúra, a sportsikerek és ezekhez hasonlók befolyásolják.
Az önbecsülésünket és a rólunk kialakított képet talán sokkal inkább
meghatározza az, hogy velünk mindezt a mocskot meg lehet-e csinálni, vagy sem.
Milyen jogszabályi változásokra lenne szükség ön szerint, hogy ezek a
jelenségek visszaszoruljanak?
- Bármilyen furcsa, az állattal való közösülés Magyarországon nem bûncselekmény.
Több olyan bírói ítélettel találkoztam, amelyben érvként hangzik el, hogy nem
kimutatható, hogy az állatnak ez rossz. Több mint fél évig dolgoztam az egyik
legnagyobb hazai állatvédõ szervezettel, amelyben egy bírónõ, illetve más jogász
szakértõk kidolgoztak egy állatvédelmi törvényt, amely ezt bûncselekményként
határozza meg. Egy nappal a sajtóbeszélgetés elõtt, éppen azon a napon, amikor a
fenyegetést kaptam, felhívott az állatvédõ szervezet képviselõje, és mondta,
hogy azonnali hatállyal visszalépnek, nem kívánják nevüket adni a
törvénytervezethez. Megkért, hogy a sajtótájékoztatón ne is említsem õket.
Visszakérdeztem, hogy megfenyegettek-e titeket, de erre sem akart válaszolni.
Késõbb megkérdeztem, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy átcímkézzem a feliratot, és
az én nevemet adjam hozzá. Azt válaszolta, igen, csak ki ne derüljön, hogy kik
dolgoztak benne. Megmondom õszintén, ebben a történetben - amelyben az állatokat
is végtelenül sajnálom - engem elsősorban a gyerekek és az emberek érdekelnek.
De az erõszakpornó forgalmazása sem bûncselekmény. Annak ellenére sem, hogy
mintegy tucatnyi olyan filmet találtam, ahol a nõt felakasztják. Ennél is
gyakoribb, hogy agyonverik õket, de olyat is láttam, hogy az illető nő mellét
átszúrják. Több országban már magát a ráutaló magatartást is büntetik, nemcsak
az erõszak esetén, hanem a pedofíliánál is. Így nem fordulhat elõ, mint nálunk,
hogy tizennyolc évesnél idõsebb szereplõt kislánynak öltöztetnek fel a film
kedvéért, ezzel propagálva a pedofíliát.
Volt olyan bírósági eljárás, ahol egy tizenévesekbõl álló csoport egy tucat
prostituáltat erõszakolt meg brutálisan. A mintát egy erõszakpornóból, vagy
rape pornóból vették, amit Magyarországon gyártottak. A fiatalok azzal
védekeztek, hogy hát az áldozatok csak prostik voltak. Nem is értették, hogy mi
a probléma azzal, amit tettek.
Visszatérve a gyerekszobába, mindezek után miként igyekszik megvédeni a
gyerekeit?
- Azt gondolom, hogy amennyiben egy gyerek egységes, egészséges családban nõ
fel, ahol megvannak a szerepek - anya, apa, gyerekek -, el lehet neki
magyarázni, hogy kisfiam, ezek a dolgok nem neked szólnak. Azonban a mai
világban elszaporodtak - és most két szakkifejezést hadd mondjak - a
web-özvegyek és a web-gyerekek. Normális család híján a felnõttek vagy a
gyerekek számára is az internet válhat a legjobb baráttá. Ott mindig válaszolnak
neki, mindig kedvesek hozzá, kap egy-két jó szót, és sok-sok virtuális barátra
tehet szert - igaz, a barát neve nem Béla vagy Julcsi, hanem rozilla90 meg
bubus7. Ráadásul a gyerekeink ebbe a világba beleszületve jobban fognak érteni
az internethez, mint mi valaha, ezért soha nem lehetünk biztosak abban, hogy mit
csinálnak.
Több országban megpróbálták bevezetni az internetzárakat, amelyek központilag
gátolnák az ilyen pornográf tartalmakat. Egyes jogvédõ szervek azonban a
szólásszabadság védelmében rendszeresen küzdenek ez ellen. Másfelõl viszont a
világ egyik legnagyobb számítógépes disztribútora a hírek szerint bevezeti az
úgynevezett pornókulcs programot. Bár ez akár az intimszféra védelmét is
jelenhetné, de veszélyeket is hordoz magában.