Bár a hidegháború lezárulása után jelentõsen csökkentek a globális katonai
kiadások, az ezredforduló óta ismét egyre többet és többet költünk
fegyverkezésre. A világelsõ természetesen az Egyesült Államok, de rohamosan
erõsödik a kínai és az orosz haderõ is. Újabb hidegháború veszi kezdetét?
„Oroszország akár a Lengyelország és Csehország területén kiépíteni tervezett
amerikai rakétavédelmi rendszerre is irányíthatja interkontinentális
ballisztikus rakétáit” - az orosz hírügynökségek jelentése szerint így
fogalmazott a napokban a stratégiai rakéták legfõbb orosz felelõse, Nyikolaj
Szolovcov tábornok. A kiszólás újabb epizódja a rakétavédelmi rendszer kapcsán
kialakult orosz-amerikai feszültségnek. Az USA igyekezett ugyan hangsúlyozni,
hogy a rakétatelepítésre az Irán és Észak-Korea irányából érkezõ fenyegetettség
miatt van szükség, úgy tûnik, az oroszokat ezek az érvek nem hatották meg. Sõt,
a lengyelekkel éppen az orosz-grúz konfliktus idején aláírt rakétavédelmi
szerzõdés a jelek szerint tovább növeli Oroszország elszántságát a haderõ
fejlesztésére.
Meglehet, mindez csak ürügyül szolgál, hiszen - mint arra a Jane’s Information
Group nevû, tekintélyes hadtudományi és mûszaki kiadóvállalat friss elemzése
rámutat - már így is Oroszország büszkélkedhet az egyik legdinamikusabban
növekvõ védelmi költségvetéssel (jelenleg 36 milliárd dollárral nyolcadik az
államok rangsorában). Nem véletlen - ahogy Németh József, a biztonsagpolitika.hu
internetes szaklap elemzõje lapunknak nyilatkozva megjegyezte -, hogy
rendszeresen jelennek meg hírek orosz atom-tengeralattjárók üzembe helyezésérõl,
repülõgép-hordozók építésérõl vagy a légierõ fejlesztésérõl. Becslések szerint
az ország nukleáris rakétáinak száma 2012-re megközelítheti az amerikai
volument. Ráadásul - mutatott rá a szakértõ - tavaly novemberben az oroszok
kiléptek az Európai Hagyományos Fegyverek Korlátozásáról szóló nemzetközi
egyezménybõl (a NATO keleti bõvítésére és a közép-európai amerikai rakétapajzs
terveire hivatkozva), valamint kilátásba helyezték, hogy a rakétakorlátozásra
vonatkozó START I. szerzõdést nem hosszabbítják meg.
Az indítékokra magyarázatul szolgálhat Vlagyimir Putyin 2006-ban, még elnökként
tett kijelentése, miszerint: „minél erõsebb egy ország hadserege, annál kisebb a
kísértés, hogy bárki nyomást gyakoroljon rá”. Vagyis, ahogy Deák Péter
biztonságpolitikai szakértõ fogalmazott: az orosz haderõfejlesztés egyértelmûen
presztízsorientált.
„Az energiahordozókból származó egyre növekvõ bevételek révén megerõsödõ,
birodalmi tudattól nem idegenkedõ orosz medve világhatalmi pozíciót igyekszik
követelni magának. Errõl és nem másról szól a grúziai háború is: jelzés, hogy az
eddigi világhatalmi rend átalakulóban van” - mondta a szakértõ. Szerinte
ugyanakkor hiba lenne új hidegháborúról beszélni, mivel az USA vezette Nyugat
katonailag még mindig jóval erõsebb, mint Oroszország - márpedig a hidegháború a
kiegyenlített erõviszonyokra és az elrettentés filozófiájára épült. Deák Péter
emiatt úgy véli, vagy pusztán politikai és diplomáciai háborúról van szó, és
ebben az olyan „kemény” eszközök alkalmazását, mint a katonai erõfitogtatás,
egykori KGB-sként Putyin kiválóan kitanulta.
A fegyverkezés politikai-gazdasági elõnyszerzésre való kihasználását emelte ki a
már idézett Németh József is. Példaként említette Kínát, ahol meglátása szerint
a haderõfejlesztés hasonló „önbizalom-építõ”, „imázs-erõsítõ” szerepet is
betölt, mint a pekingi olimpia megrendezése. Hozzátette: érdekes módon Kínában a
hadi fejlesztések éppen az egyik legfõbb gazdasági rivális, az USA stratégiai
fölényének kioltását, elsõsorban a hírszerzés (például a kémmûholdak)
semlegesítését szolgálják.
A Jane’s Information Group jelentése szerint egyébként az ázsiai óriás 58
milliárdos katonai kiadásával jelenleg a negyedik helyen áll az államok
rangsorában, és egyben a leggyorsabban növekvõ büdzsével rendelkezik. Az elemzõk
úgy vélik, a jelenlegi trendeket kivetítve 2020-ra Kína katonai költségvetése
elérheti a 360 milliárd dollárt. Továbbá - mint a jelentés hangsúlyozza - Kína
rövidesen jelentõs hadiipari exportõrré válhat. Különösen az afrikai országok
vásárolhatnak tõle szívesen, mert egyre javuló haditechnikai színvonalra
számíthatnak viszonylag alacsony árak mellett. Ráadásul a távol-keleti hatalom
erõteljes érdeklõdést mutat a fekete kontinens ásványkincsei iránt, és
szemlátomást mindent megtesz a kínai-afrikai gazdasági kapcsolatok
fejlesztéséért: még olyan rezsimeknek is hajlandó fegyvereket eladni, amelyeknek
más országok nem.
Kína eközben igyekszik hangoztatni a „peaceful rising”, vagyis a békés
felemelkedés „hitvallását”. Deák Péter ezzel kapcsolatban megjegyezte: a
tömegesen jelenlévõ külföldi befektetõk miatt az ázsiai országnak alapvetõ
érdeke, hogy ezt meg is valósítsa, és ne bonyolódjon bele súlyos katonai
konfliktusokba.
A Jane’s Information Group jelentése szerint egyébként az Egyesült Államok költi
messze a legtöbbet a katonai kiadásokra a világon. A 2009-re elõirányzott
amerikai katonai költségvetés (az afganisztáni és az iraki háború tervezett
költségeit is beleszámítva) megközelíti a 700 milliárd dollárt. Ez az összeg
csaknem kilencszerese a katonai költekezésben második helyen álló Nagy-Britannia
büdzséjének.
Érdekes egy pillantást vetni az USA fõbb stratégiai célkitûzéseire.
A hivatalos Nemzeti Védelmi Stratégiában fõ veszélyforrásként elsõként a
terrorizmust és a nukleáris veszély összefonódását jelöli meg. Ugyanakkor az
al-Kaida, Észak-Korea vagy Irán mellett a dokumentum kitér Kínára is, mint amely
az USA potenciális vetélytársa lehet akár katonai, ûr- és információtechnológiai
szempontból is. Oroszországot pedig többek között a demokráciától való
visszavonulása, megújuló fegyverkezése, szomszédai fenyegetése és a nukleáris
fegyverekben való bizalom miatt titulálják veszélyesnek. A nemzetvédelmi
kulcscélok között pedig szerepel a konfliktustól való „elriasztás”, amely
kapcsán a dokumentum a hidegháborút hozza példaként, és a fegyverzet
demonstrációját javasolja, kiemelve az atomfegyvereket, rakétákat és precíziós
eszközöket.