Kolonics György olimpiai bajnok halála óta a mentõk felelõsségérõl szólnak a
viták, noha a szakértõk szerint a „hirtelen szívhalál” általános dolog
Magyarországon, és a rohamkocsi 17 perc alatt kiért Csepelre, a kenusok
bázisára. A tragédia kimenetele nem ezen múlhatott.
A szaktárca vizsgálata szerint 10.22-kor érkezett a bejelentés a
mentõszolgálat központjába, és a diszpécser két perc múlva már indította a
rohamkocsit, amely egy percen belül a belvárosból el is indult a peremkerületi
helyszínre. A kocsi 17 perc múlva, tehát húsz perccel a riasztást követõen
Csepelre ért, és két percen belül a szakorvos megkezdte az újraélesztési
kísérletet.
Bár a szakemberek és a szakpolitikusok rendre a 15 perces „szintidõt” tartják
ideálisnak, az orvosok szerint nem ezen a tényezõn múlt a sportoló élete. Ennek
ellenére többen bírálták a mentõket, többek között Kolonics edzõje is, aki
szakmai hiányosságokat vélt felfedezni a mentés során.
A bíráló nyilatkozatokra válaszul az Országos Mentõszolgálat munkatársai nyílt
levelet fogalmaztak, amelyet már több mint százan írtak alá - ahogyan állítják -
az õket ért igazságtalan vádak miatt.
A tragédia a politikusok figyelmét is felkeltette. Horváth Zsolt, a Fidesz
szakpolitikusa szerint még mindig vannak olyan térségek az országban, ahol baj
esetén nem ér ki a mentõ a nemzetközileg elvárt idõn, 15 percen belül. Horváth
szerint a mentés kapcsán az volt az utóbbi hetek „legarcpirítóbb” kijelentése,
amikor a kormányszóvivõ azt mondta: komoly eredménynek kell tekinteni, hogy a
mentõk az esetek háromnegyed részében 15 percen belül a helyszínre érkeznek.
Emlékeztetett: az Orbán-kormány idején a kiérkezési idõ - egy akkor elkészített
felmérés szerint - 75-78 százalékban 15 percen belüli volt.
Az Egészségügyi Minisztérium közleményben válaszolt, miszerint a mentõ az
Európai Unió tagállamaiban sem jut mindenhová el az ajánlott 15 percen belül.
Magyarországon, az Országos Mentõszolgálat adatai szerint, az esetek 78
százalékában tudják teljesíteni a 15 perces kivonulási idõt. A kormány
célkitûzése az, hogy ezt a 78 százalékot feljebb tornázhassa.
Ezt követõen a minisztérium azt kezdte sorolni, hogy az elmúlt években a kormány
mennyi mindent tett a mentõszolgálat fejlesztésére. Hét milliárd forintot
fordított a légimentés és az eszközpark korszerûsítésére, mentõállomások
építésére és a mentõautók életmentõ-készülékekkel történõ felszerelésére. A
mentõautók átlagéletkora 5 év alá csökkent, 26 állomás újult meg, illetve
nyitotta meg kapuit, továbbá 396 esetkocsival, rohamkocsival és mentõgépkocsival
bõvült az Országos Mentõszolgálat gépkocsiparkja.
Az elkövetkezendõ években közel 16 milliárdot fordítanak a sürgõsségi ellátás
korszerûsítésére. Tovább folyik a mentés elmúlt években megkezdett
korszerûsítése - új mentõállomások és mentõgépkocsik belépésével, a mozgó
intenzív osztályok (MICU) és a légimentés fejlesztésével, a mentésirányítás
rendszerének korszerûsítésével. Erre az Új Magyarország Fejlesztési Terv 11,5
milliárd forintot szán, illetve a mentésirányítási rendszer korszerûsítésére
további 3,5 milliárdot különít el hat régió számára, továbbá a
közép-magyarországi régió, hasonló céllal, 600 millió forint pályázati pénzzel
rendelkezik.
Az igazság az, hogy a 15 perces kiérkezési idõ elérését évek óta elérendõ
célként határozza meg az éppen aktuális egészségügyi miniszter (az elmúlt öt
évben nem kevesebb, mint öt miniszter és hat fõigazgató felelt ezért a
területért), de látványos sikert nem tudtak felmutatni. Noha már 2004-ben a „100
lépés” program egyik kiemelt eleme volt Rácz Jenõ akkori egészségügyi miniszter
„21 lépésének” a mentés javítása.
Dr. Burány Béla, a mentõszolgálat módszertani központjának vezetõje tavaly
nyáron publikált tanulmányából (amely egyébként krízishelyzetet vázol fel)
ugyanis az derült ki, hogy 2000-tõl, amikor 76,94 százalék volt a 15 percen
belüli kiérkezések aránya, mindössze másfél százalékot sikerült javítani
2006-ra, azaz 78,94 százalékra növekedett ez az arány. Ez ellenben azt is
jelenti, hogy jelentõs „mennyiségû” beteghez „késve” érkezik a mentõ.
Az elemzés szerint több tucat fõállású szakorvos és szakképzett egészségügyi
dolgozó hiányzik a rendszerbõl, és sokan másodállásban látják el a (nem túl
magasan, közalkalmazotti bértábla szerint fizetett) tevékenységet, ami azt
jelenti, hogy a szakmai továbbképzésük is korlátozott. Igaz, a megfelelõ
mennyiségû és „minõségû” szakorvos szükséges, de nem elégséges a hatékony és
igazságos mentéshez. „Ez nem képzelhetõ el korszerû mentésirányítás nélkül. Az
OMSZ-nek e téren sem elhanyagolhatóak a restanciái” - fogalmazott Burány.
Egyébként jelenleg is egy több évtizede kidolgozott manuális táblával történik a
mentõk irányítása, noha ígéret szerint a legmodernebb számítógépes rendszert
nemsokára bevezetik. A Népszabadság információi szerint azonban még a pályázatot
sem írták ki.
Az elõbb említett szakember szerint „A nemzetközi viszonylatban is kimagasló
múltjára méltán büszke magyarországi oxiológia (sürgõsségi orvostan, életmentési
orvostan - szerk.) napjainkban riasztóan a kihalás felé sodródik. Ez a folyamat
a hazai sürgõsségi ellátás eredményoldalán a megmentett betegek, életévek és
minõségi életévek csökkenését - vagyis halottaink számának emelkedését -
eredményezi.”
„Erre a minõségi problémára a »Van egy ötletem!« típusú, egyéni érdekek által
vezérelt, tûzoltás jellegû válságkezelés helyett csak az érvényes adatokból
kiinduló, társadalmi értékválasztáson nyugvó, rendszerszintû problémamegoldás
adhat megnyugtató választ” - vélte az OMSZ módszertani központjának vezetõje. A
mentõs szakszervezet belsõ fórumán folyó, lehangoló hangvételû hozzászólásokból
úgy tûnik, az Országos Mentõszolgálat dolgozói szerint azóta sem történt
fordulat.