Hazafi Zsolt
Munkaterápiát a magyaroknak
Ezermilliárdból helyre hozható az ország?

A magyar modell kifulladt, ha a jelenlegi pályán maradunk, a következõ években nem közeledünk az EU átlagához, sõt, leszakadunk a minket már most megelõzõ visegrádi országoktól is - hívták fel a figyelmet az Oriens pénzügyi tanácsadó cég ve­zetõi, akik szerint mintegy ezermilliárd forintos kiadáscsökkentésre lenne szükség. A Kilábalás című gazdasági program egyik írójával, Holtzer Péter közgazdásszal beszélgettünk.

Fotó: MTI

Újabban Szlovákiát tekintik Kelet-Európa mintaországának, hiszen óriási gazdasági növekedést produkálnak, de a szlovák modell kritikusai szerint ennek az volt az ára, hogy ötmillió lakosból egymilliót teljesen perifériára toltak. Akkor milyen modellt válasszon Magyarország?
-Nagyon leegyszerűsítve, két markánsan megkülönböztethetõ gazdasági modell létezik a világon. Az egyik szerint mindenáron növekedni kell, s mindent ennek a célnak kell alárendelni, majd ebbõl juttatni a rászorultaknak. A másik, ettől balra álló modell szerint nem mindenek feletti cél a gazdasági növekedés, arra is figyelni kell, hogy ne jöjjenek létre leszakadó csoportok, ehhez magasabb szinten kell tartani a redisztribúciót, az állami újraelosztást, még akkor is, ha ez növekedési áldozattal is jár.
Magyarországon e kettõnek egy rossz ötvözete valósult meg. Jelentõs a növekedési áldozat, ráadásul illúzió, hogy amint a Gyurcsány-csomag hatására rendbe jön az egyensúly, akkor ismét, mintegy „magától” elindul a növekedés.
Ennek az az oka, hogy sok a strukturális probléma. 2007-ig növekedett az állami központosítás mértéke, emelkedett a szociális kiadások GDP-hez viszonyított aránya, eközben nem csökkentek a társadalmi egyenlõtlenségek. Tehát miközben sok pénzt von el az állam a polgáraitól, s ennek jelentõs részét szociális területen költi el, nem valósul meg az a célkitûzés, hogy legalább ne növekedjen az elszegényedés.
Eközben versenyképes multinacionális vállalatokra és növekedésre képtelen kis- és középvállalkozói rétegre szakadt a magyar gazdaság, a növekedési modell kifulladásáért pedig a ked­ve­zõtlen adórendszer és a foglalkoztatást visszafogó szociális rendszer okolható.
Mi a probléma gyökere?
-A problémáknak kulcseleme az, hogy elrontották az ösztönzõket. Amint azt egy ismert makroelemző fogalmazta meg nemrég, ha ledobnának ide egy svédet, egy csehet, egy szingapúrit vagy bármilyen más embert, akkor õ is pontosan ugyanúgy kezdene el viselkedni, mint a magyarok. Nem kevés élethelyzetben ugyanis nem éri meg dolgozni, sõt, elõfordulhat, hogy anyagilag rosszabbul jár, aki munkát vállal, mint ha otthon maradna segélyen.
Ezért kell elkezdeni dolgozni egyidejűleg a keresleti és kínálati oldal megváltoztatásáért. Ha az ösztönzõket rendbe tesszük, az emberek egy picit jobban rákényszerülnek arra, hogy akarjanak megjelenni a formális gazdaságban. Ezzel az Európában rendkívül alacsony aktivitási rátánk növekedne. Igaz, ehhez szükség lenne arra is, hogy legyen kereslet a friss munkaerõre.
Tehát azt is meg kell teremteni, hogy egy vállalkozónak érdemes legyen felvennie munkaerõt, ami most a magas élõmunkateher mellett elképzelhetetlen. Emellett a munkaerõ képzettségén is változtatni szükséges, illetve azon, hogy a magyar oktatási rendszer hibája miatt ne „termelõdjék újra” évente több tízezer alulképzett, az iskolarendszert elhagyó fiatal. Egyébként nem a jól képzett, magasan kvalifikált munkaerõnek az elhelyezkedésével van a gond.
Három csoporttal nem tud a jelenlegi rendszer mit kezdeni. Leginkább az általánosan alulképzettek területén van 20-30 százaléknyi elmaradásunk az aktivitás területén a nemzetközi mutatókhoz képest. A második jelentõs csoport a középkorú férfiak, köztük sok esetben a rokkantnyugdíjba menekültek tábora, akik között az alkoholizmus is sok problémát okoz. A harmadik csoport, a kismamák 26-34 év közötti csoportja, akik nehezen tudnak visszamenni a munka­erõpiacra. Célzott programokat kellene indítani számukra.
Nyilván a változás azt jelentené, hogy csökkenteni kellene a szociális és családtámogatási rendszerbe rakott adóforintok mértékét. Ha ezermilliárd forintot - amennyit Önök javasolnak - kivonnak a rendszerbõl, az nem okoz-e súlyos szociális válságot?
-Nem úgy fogalmaznék, hogy csökkenteni a szociális támogatást, hanem úgy, hogy az ösztönzõkön kell változtatni. Ha csökkentik az munkát terhelõ adókat, akkor nyílhatna az olló a segély és a munkabér között, az utóbbi javára. Ha 70 ezerrõl az adócsökkentés miatt 90-100 ezerre menne fel a nettó kereset, akkor már nem érné meg az 50 ezer forintos szociális segélyen élés. Az adócsökkentésnek több eleme lehetne, így például részben a fogyasztási adókra tehetnék át a munkát terhelõ elvonásokat.
A magyar gazdaság a növekedési csapdából járulékcsökkentéssel, a munkakínálat növelésével és egy ezermilliárd forintos adóreformmal tudna kikecmeregni. Egy ilyen típusú program egyébként megpörgetné a növekedést, tehát több bevétele lenne az államnak, noha mi ezzel nem számoltunk. Konzervatívok maradtunk.
Miként lehet egy ilyen programot véghezvinni, ha a meghatározó magyar pártok etatisták, tehát „az állam segít” mentalításon nem nagyon akarnak változtatni?
-Mi csak arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy van mozgástere a magyar politikai elitnek. Egy jó vezető képességekkel bíró politikai erő ehhez képest kell hogy megnyerje azokat a jelentős társadalmi csoportokat, akik a magas adók miatt most rosszul járnak, akik azért vannak hátrányosabb helyzetben, mert betartják a játékszabályokat.