Hetek XII. évfolyam, 12. szám, 2008. március 21.

Koszovó függetlenségének elismerése nemcsak a Balkánon vet hullámokat, hanem többek között Moldáviában és a távoli Kaukázusban is. A NATO áprilisi csúcsértekezletén várhatóan téma lesz Grúzia felvétele a szervezetbe, vagy legalábbis ennek előkészítése, ám ezt a lépést jelentősen megnehezíthetik a grúziai szakadárok függetlenségi törekvései.

Annak idején a Grúziához tartozó Abház Autonóm Szovjet Köztársaság félmilliós lakosságának mindössze a 18 százaléka volt abház nemzetiségű. A kilencvenes évek elején azonban a grúziai politikai káoszt kihasználva az abházok - a segítségükre siető muzulmán hittestvér csecsen harcosok segítségével, meg az orosz fegyverszállításokat kihasználva - kiűzték Fekete-tenger melléki kis országukból nemcsak a grúz csapatokat, hanem (ez már klasszikus etnikai tisztogatás volt) a többségi grúz polgári lakosságot is. Azóta Abházia gyakorlatilag független, jóllehet lényegében már integrálódott Oroszországba. Fizetőeszköze a rubel, lakosainak döntő többsége megkapta az orosz állampolgárságot. Viszont ezt a függetlenséget az úgynevezett nemzetközi közösség - Moszkvát is beleértve - eddig nem ismerte el. Hasonló a helyzet egy másik grúziai autonómiával, a még kisebb, mindössze százezer lelket számláló Dél-Oszétiával is. Itt van egy sajátos vonás is: a lakosság szeretne egyesülni a korábban is Oroszországhoz tartozó, arról idővel mesterségesen leválasztott Észak-Oszétiával. A harmadik, magát függetlennek nyilvánított, ugyancsak egészen csekély kiterjedésű exszovjet terület a Moldáviától elszakadt úgynevezett Dnyeszter menti köztársaság (Transz-nisztria), amelynek lakossága alapvetően orosz és ukrán nemzetiségű.
Amikor tavaly szóba került Koszovó függetlensége, pontosabban annak nemzetközi elismerése, a maga érdekeinek megfelelően Szerbiát támogató Oroszország mindjárt utalt rá, hogy ha ez - szerinte az ENSZ alapokmányának, a területi sérthetetlenség alapvető nemzetközi jogi elvének a megsértésével, a „jaltai világrend” felrúgásával - bekövetkezik, Moszkva is mérlegelheti Abházia, Dél-Oszétia és a Dnyeszter menti köztársaság de jure elismerését. Ez történik most. A koszovói precedensre hivatkozva a három szakadár entitás hivatalos formában kérte Moszkvától, illetve az ENSZ-től és az Európai Uniótól, hogy ismerjék el függetlenségüket. A dolog külön pikantériája, hogy a kiváltó okot - Koszovó függetlenségének elismerését, pontosabban el nem ismerését - illetően az egymással egyébként élesen szemben álló Oroszország és Grúzia azonos álláspontot foglal el. Oroszország, amely ugyan gyakorlatilag eddig is behunyta a szemét az Abháziával folytatott árucsere-forgalom előtt, a napokban hivatalosan közölte: a maga részéről eltörölte a szakadár köztársasággal szemben 1996-ban elrendelt, a kereskedelmi és közlekedési kapcsolatokat tiltó nemzetközi szankciókat. Moszkvának ez gyakorlatilag is jól jön, mivel az orosz-abház határtól alig húsz kilométernyire fekvő Szocsi így nyíltan vásárolhat az elszakadt területről építőanyagot a 2014-es téli olimpia építkezéseihez, szállásolhatja el ott az építőmunkásokat, legálisan veheti igénybe az odavezető vasútvonalat. Orosz szervezetek máris a régebbi abháziai szanatóriumok, üdülők, gyermeknyaralók felújítását, újak építését tervezik a szubtropikus „kaukázusi Riviérán”. Ami azonban ennél lényegesebb: a szankciók felmondásával Moszkva lépést tett - igaz, csak az első lépést - Abházia függetlenségének elismerése felé.

Némileg bonyolultabb a helyzet a Dnyeszter menti köztársaság esetében. Ott ugyanis nemcsak orosz békefenntartók állomásoznak (mint Abháziában és Dél-Oszétiában), hanem egy - bár megfogyatkozott létszámú, de mégiscsak - teljes orosz hadsereg, méghozzá kolosszális fegyverraktárakkal. Moszkvát nemzetközi megállapodás kötelezi a csapatok kivonására, ennek végrehajtását azonban mindmostanáig elszabotálta. Vlagyimir Voronyin, a Moldáviai Köztársaság - egyébként orosz származású - elnöke egy interjúban azt állította a minap, hogy Moszkva kész szavatolni országa területi épségét (vagyis hozzájárulni ahhoz, hogy Transznisztriában, miközben autonómiát kap, azért helyreálljon Kisinyov joghatósága), ha Moldávia kötelezi magát, hogy nem csatlakozik a NATO-hoz. Ebben az esetben Kisinyov átvállalná a Dnyeszter menti köztársaságnak a Gazprommal szemben fennálló másfélmilliárd dolláros adósságát. Az orosz csapatokat pedig, úgymond, kivonnák a semleges Moldávia területéről. Az orosz álláspont formálásában a kulcskérdés alighanem a NATO terjeszkedése. Moszkvát rendkívüli módon aggasztja, hogy a vele szomszédos, volt kelet-európai csatlósai és a három balti exszovjet köztársaság után esetleg Ukrajna, Grúzia és Moldávia is csatlakozik az Észak-Atlanti Szövetséghez. A Szovjetuniót a két világháború között övező „kapitalista környezet” megújulásától már-már paranoiásan rettegő Moszkva mindenképpen meg akarja akadályozni ennek a - szerinte veszélyes - állapotnak a kialakulását. Ukrajna felől nemigen kell tartania: az ország lakosságának többsége, alighanem nagy többsége - népszavazáson vagy más módon - belátható ideig megakadályozza a NATO-ba való belépést. Egészen más azonban a helyzet Grúzia esetében, amelynek erősen megosztott lakossága ebben a kérdésben szinte teljesen egységesen áll a csatlakozás mellett, arra számítva, hogy ha az ország tagja lesz a katonai szövetségnek, az biztonsági garanciát jelent számukra az orosz fenyegetésekkel szemben. Hasonló a helyzet a NATO-tag Romániához szorosan kapcsolódó Moldáviával is.
A NATO-nak tehát - akárcsak más részről Oroszországnak is - fel van adva a lecke. Ha a bukaresti csúcson a tagállamok vezetői úgy döntenek, hogy bevonják az (ön)jelölteket a tagság előszobájának számító úgynevezett Tagsági Tevékenységi Tervbe, komoly kockázatokkal kell számolniuk. Ukrajnában tovább élezik az ország még mélyebb, hovatovább áthidalhatatlan megosztottságát, Grúziával pedig eddig példátlan módon egy olyan országot jelölnek NATO-tagnak, amelynek megoldatlan területi problémái, követelései vannak. Oroszország, úgy tűnik, a koszovói precedensre hivatkozva tovább fog fenyegetőzni az eddig el nem ismert területek függetlenségének elismerésével (amit a továbbiakban akár ezeknek az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozása is követhet), ám egyelőre valószínűleg nem szánja el magát erre a lépésre. De ez persze a NATO-tól is függ.