Fennállása óta a legnehezebb helyzetbe lavírozta magát a kormánykoalíció: ha
kitartanak a reformkurzus mellett, akkor újabb népszavazási pofonba szaladnak
bele, ha viszont változtatnak programjukon, akkor az elmúlt évek politikája
kérdőjeleződik meg. Különösen komplikált szituációba került a miniszterelnök és
az SZDSZ.
A miniszterelnök többek között azért, mert az elmúlt két évben tudatosan
hajtott arra, hogy reformerként kerüljön be a történelemkönyvekbe. Irányításával
az MSZP több esetben is jelentős reformkorokra utaló jelszavakat - például „Haza
és haladás” - választott politikája szimbolizálására.
Bár kommunikációs szempontokra hivatkozva többen ajánlották a miniszterelnöknek,
hogy a 2006-os megszorító csomaghoz ne az ő, hanem a pénzügyminiszter nevét és
arcát társítsák - erre állítólag maga Veres János is ajánlkozott -, ám Gyurcsány
ragaszkodott ahhoz, hogy ő jelenítse meg a pénzügyi reformokat. Többször
nyilatkozta, hogy személyes sorsát összekapcsolta a reformokkal.
Csapás a reformkorra
Hasonlóan nehéz helyzetbe került az SZDSZ is. A liberálisok a koalícióban
való részvételüket azzal indokolták, hogy ők a reformok motorjai a kormányban,
ezért vállalták a legbonyolultabb és legösszetettebb állami alrendszer, az
egészségügy átalakítását. Az elmúlt másfél évben - éppen az egészségbiztosítási
reform kapcsán - az SZDSZ még a koalícióból való kilépés lehetőségét is
megpendítette, amennyiben nem teljesülnek elvárásai. (Egyébként akkor
teljesültek.)
A gondot az jelenti, hogy a népszavazással a Fidesz a reformok szimbólumaira
mért kommunikációs „csapást” - maga a kormányzat állította korábban, hogy a
vizitdíj és a többi díj nem csupán egy-egy intézkedés, hanem jelképek is -,
hiszen a 3,3 millió igen szavazattal a reformkurzus társadalmi elutasítottságát
volt képes bizonyítani. A Fidesz ráadásul beígérte, hogy kész az
egészségbiztosítás reformjával kapcsolatos civil népszavazás mellé állni, ami a
jelenlegi közhangulat ismeretében borítékolja a kormány politikájának ismételt
elutasítását.
Az MSZP köreiben, de az SZDSZ-en belül is azon aggódnak, hogy érdemes-e a
koalíciónak újra megveretnie magát egy népszavazáson, avagy ezt elkerülendő,
érdemes lenne átalakítani a tavaly decemberben kínkeservesen elfogadott
egészségbiztosítási törvényt. Ugyancsak felmerült, hogy Horváth Ágnes
egészségügyi miniszter helyett új személyt nevezzenek ki, mert Horváth -
bármennyit is szerepel - képtelen a társadalommal elfogadtatni a minisztérium
lépéseit, és képtelen szimpátiát kelteni az emberekben a kormány programja
iránt.
A válság mélységét mutatja, hogy mindkét kormánypárton belül egymással is
szemben álló véleménycsoportok jöttek létre, és a helyzet komolyságát
bizonyítja, hogy elindultak a számolgatások, hogy az SZDSZ-frakció esetleges
szakadásával hány szabad demokrata képviselő szükséges a kormányzóképesség
fenntartásához.
Kétfrontos háborúk
Kóka János liberális pártelnök az Indexnek deklarálta, hogy „ha nincs reform,
nincs értelme tovább a koalíciónak”. Úgy tudjuk, hogy a pártelnök a
nyilatkozatának tartalmát nem egyeztette az SZDSZ befolyásos köreivel, ezért a
párton belül többen felháborodtak kategorikus kijelentésén. Különösen
aggasztónak tartják, hogy Kóka úgy tesz ilyen sarkos nyilatkozatot, hogy arról
sem az ügyvivő testület ülésén nem beszéltek, de még egy körtelefonnal sem
egyeztettek egymás között. Ráadásul Kóka helyzetét nehezíti, hogy a párton belül
az úgynevezett Kóka- és a Fodor-szárny között egyre mélyebb a konfliktus.
Eközben az MSZP megkezdte a „kivonulást” a magántőkét az egészségügybe beengedő
egészségbiztosítási reformból. Az elmúlt napokban több belső tanácskozáson is
téma volt ez az MSZP-ben, és több forrásunknak is úgy tűnt, hogy maga a
miniszterelnök is támogatta azt az elképzelést, hogy „aknamentesítsék” a
törvényt.
A helyzetet kihasználva Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető több lapban is
kifejtette, hogy mivel a Fidesz - az egyébként manipulatív - népszavazási
kampányával lezárt egy utat, másikat kell keresni. „Könnyen lehet, hogy a
pénztárakat nemcsak többségi, hanem teljes állami tulajdonban kell tartani,
hiszen senkinek sem érdeke, hogy a népszavazás kezdeményezői által teremtett
politikai kockázatot az ország fizesse meg azzal, hogy rossz feltételekkel, áron
alul engedi be a befektetőket” - fogalmazott a szocialista politikus.