Csizmadia Ervin
Politikai partnerség

Meglehet, a március 15-i ünnepségek legnagyobbat „szóló” kijelentése a Habsburg Helytartótanács és a mai kormányzat közös nevezőre hozása volt, és persze a helytartótanács-szerű kormány képletes reszketése. Ám volt itt valami más is, amit érdemes megemlítenünk. Ez pedig a politikai partnerség gondolata. Ezt a miniszterelnök fogalmazta meg, szokatlanul gyér érdeklődés előtt, a Művészetek Palotájában. A gondolat persze nem önmagában érdekes, hanem azért, mert ismételten előkerül a kormányfő szótárában. Azzal a másik gondolattal karöltve, hogy a reformok tempójából - úgy látszik - vissza kell venni, mert a nemzet, a társadalom nem tudja követni azokat.

Nos, a polgári baloldal pontosan a politikai partnerség gondolatával debütált 2001-ben. Se szeri, se száma nem lenne a korai Gyurcsány-idézeteknek, amelyekben Medgyessy Péter akkori főtanácsadója - erős empátiát tanúsítva a társadalom, sőt ellenfelei iránt is - partnerségről, együttműködésről beszél. Friss és eleven gondolat volt ez akkor, s mellesleg még illeszkedett is a nemzetközi baloldal útkereséséhez. A politikai partnerség a lényegét alkotta Clinton, Blair és Schröder (hogy csak a legismertebbeket említsem) politikájának.
Mi volt ennek a partnerségnek a lényege, s mi volt az, ami Gyurcsány korai mondanivalóját oly elevenné és izgalmassá tette? Mindenekelőtt az, hogy meg akarta valósítani azt, amit a nyugati modellországok vezetői megvalósítottak. Tanulni akart a riválisoktól. Blair Thatchertől tanulta a piacelvű gazdaságpolitikát, s kormányra kerülve a baloldal nem is nagyon írta felül a jobboldal gazdaságfilozófiájának főbb vonásait. A polgári baloldal tehát ott továbbvitte a polgári jobb örökségét.
Voltaképp erre törekedett kezdetben Medgyessy és - közvetve - Gyurcsány is. Csakhogy itt más volt a kiindulás: Medgyessyéket nem egy piacpárti Fidesz-kormányzás előzte meg. Ezért azután csak idő kérdése volt, hol válnak erőteljesen szét az utak, hol válik el egymástól a polgári bal- és a polgári jobboldal. Voltaképp 2002 után a politikai partnerséghez szükséges minimálfeltételek foszladozni kezdtek. Nagy-Britanniában a Blair-féle baloldaliság (sokak szerint ez az igazi jobboldaliság) polgárjogot nyert a baloldalon, sőt ellenfelei is képesek voltak tisztelettel tekinteni rá. Magyarországon ellenben - s különösen ellenfelei körében - a polgári bal, a harmadikutas szociáldemokrácia gondolata (nyilván Gyurcsány személye miatt is) kezdettől gyanús. A kritikusok itthon nem fogadják el a partnerség felkínálását egy olyan embertől, akinek karrierje a KISZ-ből és a gazdasági hálózatok világából származik. Az, hogy egy baloldali-liberális kormány neokonzervatív gazdaságpolitikát visz, Magyarországon kiveri a biztosítékot. S mivel a hazai közönség egy nem kis részének fogalma sincs a nemzetközi trendekről, egyáltalán nem értik, hogy mit keres a piacpártiság „csizmája” a baloldaliság „asztalán”. Mint ahogy azt sem értik, hogyan várhat együttműködést az a politikus, aki a „túlsó partra” vitte át az MSZP-t, azaz leválasztotta a pártot a hagyományos baloldaliság köldökzsinórjáról.
De van itt más probléma is. 2004 után (de még inkább a 2006. évi választás megnyerése után) a miniszterelnök szögre akasztotta a polgári baloldal pontjait, mindenekelőtt a politikai partnerség programját. Sok ok miatt (ezeket itt nem tudom részletezni) fontosabbnak gondolta, hogy a saját logikájában cselekedjen, és mellőzte a másik oldal logikáját. Ha tetszik: a társadalmat sem tekintette partnernek. Március 15-én viszont kiadta az új jelszót, amely a társadalomhoz próbálja szabni a reformok tempóját. S valóban: a miniszterelnök és a kormány ezt a dimenziót az elmúlt másfél évben mélyen alulpreferálta. Természetesen nem arról beszélek, hogy mit gondoltak, hanem hogy mit mondtak erről. Lényegében semmit. Lényegében azt mondták, hogy a reformokat minden körülmények között keresztül kell vinni, s nemigen beszéltek arról, hogy mi lehet ennek az ára. Úgy is mondhatnám, hogy a polgári baloldal korai víziója egyáltalán nem tudott alakot ölteni a második Gyurcsány-kormány politikájában. A kormány türelmetlen volt és gyors. Igaza tudatában gyorsan akart eredményeket elérni. Ezzel meglehetősen erőteljesen elidegenítette magától azokat az állampolgári rétegeket is, amelyekkel pedig partnerségbe akart kerülni. Nem is beszélve az ellenzékről (amellyel szintén partneri együttműködést akart).
A polgári baloldal már-már veszni látszott, amikor (már március 9-e előtt is) Gyurcsány ismét előállott régi kedvenc eszméivel. Ezeket már a szélesebb közönség is kezdte elfelejteni. S itt nem a népi részvények gondolatára gondolok, hanem arra, hogy partnernek kell tekinteni a társadalmat és az ellenzéket is. Gyurcsány ezt korábban tudta, de valamiért „elfeledkezett” róla. Most visszatérni látszik a hozzá közelálló eszmékhez. A harmadikutas baloldaliság - érzelmileg is átélhető - eszményéhez. Ez az eszmény soha nem pusztán azt jelentette, mint amit a régi baloldaliság: „kormányozni, csak jobban”. Ez az eszmény valami ilyesmit jelent: „kormányozni, de másképpen”. De ezzel a mostani fordulattal (ki tudja, Gyurcsány szempontjából nem későn jön-e) a miniszterelnök nem pusztán saját korábbi önmagához próbál visszatalálni, de a nyugati minták egy másik vonulatához is. A nyugati harmadikutas szociáldemokrácia ugyanis kezdettől és következetesen beszél új viszonyról a társadalommal. Érthető persze, hogy Gyurcsány ez ügyben megbicsaklott, hiszen Magyarországon a jobboldal szinte kisajátította magának a társadalommal való foglalatoskodást. Ám a nyugati „progresszív politika” nem pusztán reformelvű, hanem társadalomelvű. Vezető szószólói azt mondják, hogy vigyázó szemeinket a társadalomra kell függeszteni, mert a társadalommal kell partnerségben lenni, hogy a politika iránti bizalmatlanságot oldani lehessen.
Valójában rejtély, miért csak most tér vissza a fundamentumokhoz a kormányfő. Saját nyilvános beszédeiből az derül ki, hogy azért, mert lezárultak az elmúlt másfél év reformjai, és jöhet a konszolidáció. Az én magyarázatom azonban nem ez. Az elmúlt másfél évben ugyanis a reform-baloldaliság eszmei alapjai végletesen meglazultak, a „gazdasági kormányzás” maximalizálódott, s ez nem bírta el a partnerségnek semmilyen formáját. Mára kiderült, hogy Gyurcsány politikai jövője nem képzelhető el a nélkül az eszmei alap nélkül, amellyel beköszöntött a hazai politikában, azaz: ha lemond a polgári baloldaliságról, ha lemond az állhatatos erőfeszítésekről riválisai megnyerésére, akkor nagyon könnyen zsákutcába juthat. Azaz: az elmúlt másfél évben talán túlságosan is olyan irányba tért, amely nem az ő iránya. Nem tudhatjuk, mi lesz a politikai jövője, ám az megkockáztatható: a saját útját kell járnia, nem pedig a régi baloldaliság útját. Azaz: a harmadik utat. Persze olyan illúziója nem lehet, hogy ehhez az ellenzékben partnert találhat. De a politikai partnerséget - ha kell - mániákusan fel kell kínálnia, ez identitása központi eleme.