„Izrael gazdasága a világrekordot elérő katonai kiadások ellenére is
virágzik. A palesztinok számára folyósított segélyek elosztása körüli káosz
azonban egyre nagyobb” - állította megkeresésünkre Brüsszelben Dr. Avraham Sela
professzor, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanára.
Érdemes gazdasági szempontból is áttekinteni a Közel-Kelet, illetve Izrael
helyzetét és jövőjét. A térségben zajló konfliktus alapvetően vallási és etnikai
eredetű, azonban számos gazdasági vonatkozása és mozgatórugója is van az
eseményeknek. A világ könnyen kiaknázható kőolajforrásainak legnagyobb része a
térségben található, ami miatt minden jelentős politikai és gazdasági hatalom
érdekelt a térségben zajló folyamatokban - hívta fel a figyelmet Avraham Sela
professzor.
Gazdaság a semmiből
A gazdasági kapcsolatok kiválóak az Európai Unióval - véli Avraham Sela -, és
nagyon biztató, hogy a gazdasági együttműködés erősödik, azonban a politikai
irányvonal és az európai országokban rendre megújuló antiszemitizmus aggodalomra
ad okot, és óvatosságra inti az izraelieket. Izrael Állam rendkívüli módon
megerősödött gazdaságilag az elmúlt hatvan évben, és a térség egyik meghatározó
hatalma lett, annak ellenére, hogy a térség fekete aranyából, az
olajlelőhelyekből nem részesedik, és csupán 21060 négyzetkilométeres területet
birtokol. Az infláció 2,1 százalékos, ami nem túl magas.
A gazdasági növekedés stabil, 5 százalék körül mozog évek óta, ami egy fejlett
gazdaság esetében igencsak jónak mondható. A prosperáló mezőgazdaság mellett
elsősorban a csúcstechnológiából profitál a kicsiny ország Izraelben 3-4000
hightech-vállalkozás állítja elő a 200 milliárd USD nagyságrendű GDP több mint
70 százalékát. Közülük több mint száz, főként informatikai céget jegyeznek az
amerikai tőzsdén. Izrael a polgári szektorban a GDP 4,8 százalékát fordítja
kutatásra és fejlesztésre. Összehasonlításképpen ez az érték Magyarországon nem
éri el az 1 százalékot! A gazdasági mutatók azt jelzik, hogy hatvan év alatt a
semmiből egy virágzó gazdaság jött létre. Ilyen adatokkal Izrael akár az
eurózónához is csatlakozhatna, persze ez politikai okokból jelenleg nem
lehetséges. Ráadásul, az egy emberöltőnyi időszak során folyamatosan háborúk
veszélyeztették az országot.
Világrekord hadikiadás
A feszült külpolitikai helyzet miatt érthető, hogy a stabil izraeli gazdaság
nem elsősorban az ott élők életszínvonalának emelésére, hanem a hatalmas
hadikiadások finanszírozására termel.
A történet gyakorlatilag az újkori Izraellel egyidős. 1948. május 14-én
született meg az újkori zsidó állam, ezután rögtön kirobbant a fegyveres
konfliktus, majd 1967-ben a hatnapos háború, 1973-ban a jom kippuri háború,
1982-ben a libanoni háború, majd 1987-ben a palesztin intifáda tette próbára
Izrael életképességét. A közelmúlt sem telt zökkenőmentesen. 2000-ben újraindult
az intifáda, ami teljesen romba döntötte a palesztin gazdaságot, de az izraeliek
számára is nagy terhet jelent. Alig több, mint egy éve, 2006-ban ért véget a
második libanoni háború.
A folyamatos fenyegetettség miatt évente 10 milliárd dollár, a teljes büdzsé 21
százalékát kénytelen a kormány honvédelemre fordítani. A 7,1 millió lakosú
államban nagyon nagy terhet jelent a fejenként évi 1400 dollár körüli
hadikiadás, ami egyébként világrekordnak számít. Ez is a béke egyfajta ára, amit
már hatvan éve finanszíroznak az izraeli adófizetők, illetve az ország
támogatói. Szupermodern hadsereg: 3650 tank, 470 vadászgép, 181 harci
helikopter, 15 hadihajó és 3 tengeralattjáró az izraeli armada része -
legalábbis a publikus adatok szerint. 186500 fős hadsereg és további 445000
tartalékos áll készenlétben; szükség esetén bármilyen hadseregnek többször is
meg kell fontolnia, hogy milyen esélyekkel állhat ki egy ilyen korszerű haderő
ellen. Nem véletlen, hogy - ahogy Szaddám Huszein idejében Irak - manapság Irán
is atomfegyverprogrammal próbálkozik, amivel lecsökkenthetné a hagyományos
háború kockázatát.
Segélyek lyukas vödörbe
Izrael erős gazdaságát állampolgárai nem élvezhetik úgy, mint egy háborútól
nem fenyegetett, jóléti államban. Másrészt az intifáda kiújulása érzékelhetően
visszavetette az aliázók (az Izraelbe bevándorlók) számát. A bevándorlás
1950-ben és 1990-ben volt a legmagasabb, évente 200 ezer fő körül mozgott, azóta
viszont a feszült katonai és politikai helyzet miatt folyamatosan csökken,
2004-ben 19 ezer fő volt csupán.
A palesztin területeken élőket is hátrányosan érinti a második intifáda
kirobbanása. 2000 óta rendkívül nagy szegénység uralkodik a palesztinok között.
Hagyományos értelemben vett ipar gyakorlatilag nem létezik, a termelés minimális
szinten, kis háztáji gazdaságok és kézműves műhelyek keretében zajlik. A
lakosság nagy része munkanélküli, és nincs is kilátása munkát találni, így
rászorul a nemzetközi segélyekre. Annak ellenére, hogy a legtöbb segély ide
áramlik, mintha lyukas vödörbe öntenék a vizet, úgy tűnik el. Az EU, az USA és
Izrael évente több mint 1 milliárd dollár értékű támogatást juttat el a
palesztinokhoz. 2007 végén pedig egy 7,4 milliárd dolláros nemzetközi
segélycsomagot fogadtak el több évre előre, amely még a Mahmúd Abbász palesztin
elnök által kért összeget is túlhaladja. Jasszer Arafat idejében is a korrupció
alapos gyanúja lengte körül a segélyek kezelését, de ahhoz képest a mai helyzet
még kaotikusabb. Az EU a Hamasz hatalomra kerülése után nem tárgyal a
kormánnyal, így a segélyekhez hivatalosan a Hamasz nem juthat hozzá. A nem
EU-tag Norvégia évente mintegy 80 millió dollárral támogatja a palesztinokat,
ami a hivatalos adatok szerint több, mint az összes arab állam együttes
támogatása. Sela professzor így kommentálta kérdésünkre ennek a hátterét:
„Amikor Norvégiában jártam, személyesen találkoztam a jobboldal politikai
vezetőivel, és megkérdeztem, hogy miért támogatják ekkora összeggel a
palesztinokat. Mit várnak cserébe, illetve szabnak-e valamilyen feltételt? A
jobboldal vezetője elmondta, hogy azért támogatják őket, mert a palesztinoknak
igazuk van, és nem várnak cserébe semmit. Más norvég politikusok elmondták -
folytatta a professzor -, hogy mindig felhívják a palesztin fél figyelmét arra,
hogy ne erőszakkal szerezzenek érvényt érdekeiknek. Ez nevetséges - tette hozzá
-, gyakorlatilag semmilyen feltétele nincs a pénz utalásának, így semmi nem
ösztönzi a palesztin vezetőket arra, hogy kordában tartsák a terrorcsoportokat.
A másik probléma - mondta a professzor -, hogy igazából lehetetlen nyomon
követni, hogy a segélyeket valóban teljes mértékben humanitárius célokra
fordítjkák-e. A professzor szerint valóban nagy szükség van a segélyekre, mivel
a palesztinok életkörülményei nagyon megromlottak, de szigorú feltételek nélkül
nem érik el a céljukat. Nem korrekt az EU részéről - szögezte le -, hogy
miközben a Hamaszt terrorszervezetnek tartja, és nem tárgyal vele, addig a
Hezbollah politikai okokból nem szerepel az EU terrorlistáján. Pedig a Hamasz a
legtöbbet a Hezbollahtól tanulta az utóbbi évtizedben. A Hamasz bizonyíthatóan
már a kilencvenes évek eleje óta arra készült, hogy választásokat nyerjen és a
politikai vezetést megkaparintsa. Ebben a Hezbollah mintáját követte.”
Demokráciát vegyenek
Sela professzor nem rejtette véka alá azt sem, hogy szkeptikus az amerikai
politikát illetően is, mivel nem lát koncepciót, és hiányolja a helyes
helyzetértékelést. A professzor elmesélte, hogy az iraki invázió előtt a Héber
Egyetemen beszélgetett az izraeli amerikai nagykövettel, aki az akkori helyzetet
úgy értelmezte, hogy az irakiak ünnepelni fogják a bevonuló amerikaiakat. „Már
akkor mondtam, hogy vigyázzanak, mert nagyon megüthetik az orrukat, Irak nem egy
hátsó udvar, amit csak úgy le lehet rohanni. 25 milliós ország, 437 ezer
négyzetkilométeren, és ne gondolják, hogy tárt karokkal várják majd őket.”
A professzor alapvetően hibásnak tartja az USA és az EU azon politikáját, hogy a
válság megoldását a térség autokratikus államainak demokratizálásában látják. A
„térség demokratizálása” Sela professzor szerint ebben a formában
működésképtelen. Ezzel a politikával „gyerekként kezelik” a közel-keleti
embereket, és a nyugati emberek felsőbbrendűségével akarják nekik elmondani,
hogyan éljenek. Az a probléma, hogy a Nyugat felsőbbrendűnek beállított
berendezkedését és kultúráját akarják exportálni a „demokratizálás” égisze
alatt, amire egyszerűen nem vevők a térségben.