Az már szinte biztos, hogy a Dakar két év múlva Budapestről indulhat el. Az
Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) képviselői nem csak a
Dakarról tárgyaltak a világ egyik legnagyobb sportszervező cégének számító ASO
vezetőivel.
Felmerült egy évente megrendezendő balatoni körverseny is. Az előzetes
elképzelések szerint a rendezvény számos sporteseményt, feltehetőleg úszó-,
futó-, golf- és kerékpárversenyt is magában foglalna, ezeken a világ élvonalát
képviselő sportolók vennének részt. A városvezetés 2007 júniusában pedig
bejelentette, hogy szívesen otthont adna a 2010-es vagy 2011-es Tour de France
kerékpáros körverseny rajtjának, illetve első szakaszának.