XVI. Benedek pápa lemondta a neves római La Sapienza Egyetemre csütörtökre
tervezett látogatását az előre bejelentett diáktüntetések miatt.
A rektornak címzett nyílt levélben több mint hatvan professzor hívta fel a
figyelmet az egyetem világi jellegére, és bírálta, hogy az intézmény meghívta a
katolikus egyházfőt az akadémiai év megnyitójára. Baloldali diákcsoportok
demonstrációkra készültek, amelyek tagjai szintén úgy gondolják, hogy az
egyetemnek - amelynek VIII. Bonifác pápa volt az alapítója 1303-ban - világinak
és a Vatikántól függetlennek kell maradnia.
A fizikaprofesszorok egy olasz napilapban megjelentetett nyílt levélben kérték
távolmaradásra XVI. Benedeket. Érveik szerint azért, mert a pápa, Joseph
Ratzinger, korábban még bíborosként azt nyilatkozta, hogy a középkori fizikus,
Galilei ellen indított egyházi per indokolt és jogszerű volt.