Hechs László
Imázsépítés
Bush az örökségét építi a Közel-Keleten

Mire e sorok megjelennek, Bush közel-keleti körútja is történelemmé válik. A kérdés azonban megmarad: mi késztette az elnököt hivatali ideje utolsó évében arra, hogy meglátogassa a térség számára fontos szunnita arab országait és Izraelt? Meg kívánta erősíteni az annapoliszi békekonferencia eredményeit? Jelezni akarta, hogy rajta tartja a szemét és a figyelmét Izraelen és a palesztinokon? El akarta hárítani a múlt hónapban közzétett amerikai hírszerzési becslés negatív következményeit, és szorosabbra kívánta fűzni a szunnita arab országok Irán- és Szíria-ellenes koalícióját? A mérleg aligha vonható meg azonnal. Csak becsülni lehet, hogy az elnöki körút változtat-e egyáltalán a térség országainak eddigi magatartásán. Mi lesz az örökség, amelyet az amerikai elnök utódjára hagy?

Beduin vendéglátás Dubaiban az amerikai elnök tiszteletére

A látogatás két alapvető témája egyértelműen az izraeli-palesztin konfliktus és az iráni atomfenyegetés volt. Két alapvetően hibás lépés árnyékolta be e problémák megoldását. Az egyik a párizsi donorkonferencia volt, amely hétmilliárd dollárt szavazott meg a palesztinoknak anélkül, hogy az „Útiterv” előfeltételeinek teljesítéséhez kötötte volna annak kifizetését. Ennek már csak logikus folyománya volt, hogy az annapoliszi konferencia középpontjába nem a közel-keleti békét, hanem a palesztin állam mielőbbi megteremtését állították. Ez azt az üzenetet közvetítette a palesztinok felé, hogy nem követelmény a terror felszámolása, és nincs szükség átlátható és elszámoltatható palesztin hivatali apparátus kiépítésére. A másik hibás lépés az amerikai hírszerzési becslés volt, amely tévesen vagy megtévesztően, de elismerte: Teherán ma már nem törekszik atombombára. Ezek a lépések alapvetően meggyengítették az Egyesült Államok közel-keleti pozícióit.
Az előjelek sem voltak biztatóak: Libanon hosszú ideje nem képes megválasztani új elnökét, mert Szíria és Irán a Hezbollah közvetítésével blokkolja a folyamatokat. Pakisztánban kudarcot vallott az amerikai elképzelés, amely Pervez Musarraf rendszerét Benazir Bhutto segítségével kívánta átmenteni. Az ellenzék vezérét megölték, és senki sem lehet biztos abban, hogy az elnök tiszta az ügyben. Az országban a helyzet egyre anarchikusabb. A központi hatalom képtelen átfésülni az Afganisztánnal határos területeket, ahol Oszama bin Laden és Ajman al-Zavahiri is rejtőzik. Lassan, de biztosan erodálódik Musarraf helyzete, és ezzel az egész afganisztáni küldetés, a terror elleni háború is veszélybe sodródhat.
Irakban már nagyobb al-Kaida-ellenes front látszott kirajzolódni a szunnita törzsi vezetőkkel, amikor a törzsi vezetők egy részét a dzsihádista világszervezet egyszerűen legyilkoltatta. Az Iránról szóló jelentés, amely szerint 2003-ban lemondott az atom-programról, a gyengeség üzenetét közvetítette a szunnita arab államok felé. II. Abdullah szaúdi uralkodó az ország történetében először mekkai zarándoklatra hívta meg az iráni elnököt, Mahmúd Ahmadinezsádot. Még az öbölmenti államok is, amelyeket Irán korábban bekebelezéssel fenyegetett, óvatosan nyitottak Teherán irányába. Egyiptom is közeledett Irán felé, pedig Szadat elnök meggyilkolása óta a viszony meglehetősen rossz volt a két ország között. Teheránban a gyilkosról, al-Isztambuli hadnagyról utcát neveztek el. A napokban derült fény egy szíriai-iráni tervre, amelynek célja Abbász rezsimjének megdöntése és a Hamasz-kormány fennhatóságának a Nyugati partra való kiterjesztésével az annapoliszi folyamat megállítása. Abbász ugyanakkor semmit sem tesz az „Útiterv” előírásainak teljesítésére. Saját szervezetének, a Fatahnak, valamint biztonsági szolgálatának fő gondja nem a terror elleni harc vagy a reformok, inkább az Izrael-ellenes merényletek és a korrupció folytatása.

George Bush és Abdullah szaúdi király

Az Olmert-kormány is súlyos helyzetben van. A gázai kivonulás katasztrofális következményekkel járt. A Kasszám-rakéták, Katyusák, az iráni gyártmányú rakéták és tüzérségi ágyúzások már nemcsak Sdérot város életét lehetetlenítik el, de Asdodot is elérhetik. Miután Bush az Irán elleni katonai fellépésből kihátrálni látszik, ma már senki sem érti, mi késztethette Ariel Saront a térségből való kivonulásra. Olmert ráadásul ma már a Nyugati Partról való kivonulásról és Jeruzsálem felosztásáról tárgyal. Ám a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a lakosság túlnyomó többsége elutasítja Izrael egységes és örökös fővárosának megosztását, és az 1967-es fegyverszüneti vonalakra való öngyilkos visszatérést. A két jobbközép párt a koalícióból való kilépés előtt áll. Bush semlegességét feladva kérte e párt vezetőit, hogy védjék meg a kormányfőt a január 30-ára ígért Winograd-jelentés hatásaitól, mivel az várhatóan súlyos hiányosságokat állapít majd meg Olmert kormányával szemben. Amennyiben a két párt beváltja fenyegetését, és kivonul a koalícióból, ki kell írni az általános választásokat, ami megfoszthatja Busht az annapoliszi folyamat esetleges gyümölcseitől. Nem véletlen, hogy az amerikai elnök aggódik emiatt, és már most bejelentette: májusban, Izrael megalakulásának 60. évfordulóján ismét a térségbe látogat. Ez persze újabb feszültség forrása lesz. Az arabok azt kérdezhetik maguktól: mit ünnepel vajon az elnök a palesztin Nakba, a Katasztrófa napján?
Nem kétséges, hogy mindaz, amiért Bush eddig kiállt, veszélyben van. Akarva, nem akarva, az elnök a Baker-Hamilton-jelentés alapján békés eszközökkel igyekszik stabilizálni eddigi eredményeit. A demokrácia exportjáról - úgy tűnik - lemondott, Iránnal már nem keresi a konfrontációt, a hírszerzői jelentés pedig kikövezheti a Teheránnal való tárgyalások felé vezető utat. A palesztin állam létrehozása és a húszmilliárd dolláros amerikai fegyvercsomag a szaúdi monarchia számára már nem a közel-keleti béke megteremtésének, hanem a szunnita arab államokkal való koalíciónak az eszközei. A Bush-körút célja a helyzet stabilizálása, kármentés és egyfajta békés Bush-örökség demonstrálása. Ám amikor a következő elnök kinyitja az örökséget tartalmazó borítékot, gyaníthatóan nem fog örülni annak, amit benne talál.