H. Zs.
A nemek harca
Új stílussal készül a népszavazásra az MSZP
Megpróbál csodát tenni az MSZP: úgy váltanának „békés és szerethető”
hangnemre, hogy közben a Fidesz népszavazási hadjáratának össztüze alatt állnak.
Arra senki nem tudja a választ, hogy mi lesz, ha nem sikerül a mutatvány. A
nyárra összehívott úgynevezett értékelő kongresszus ugyanis könynyen átalakulhat
tisztújító gyűléssé, ami akár Gyurcsány Ferenc politikai pályafutásának végét is
jelentheti. Pont úgy, ahogy a Fidesz akarja.
Fotó: Somorjai László
Két napra magukra zárták az ajtót Egerben a szocialisták vezérei, hogy az év
teendőiről vitatkozzanak, döntsenek a népszavazási stratégiájukról, a „hideg
kampányról”, melyről a múlt heti számunkban részletesen írtunk. (Kármentésre
készülnek a szocik - Hetek, 2008. január 9.) A megbeszélésen kinevezték Juhász
Ferenc elnökhelyettest a kampány koordinátorának, és elfogadták a Szigetvári
Viktor - egykori kampány- és pártigazgató - által kidolgozott stratégiát. A
reaktivált Szigetvári - legalábbis úgy tudjuk - az elnökséggel karöltve
kármentésre készül, mivel a párton belül senki sem hisz igazán abban, hogy a
népszavazás megnyerhető, ellenben egyikőjük sem szeretné, hogy a Fidesz
forgatókönyve, azaz a kormánybuktatás járna sikerrel.
A „nemek” - amire buzdítani kellene a polgárokat - ugyanis azt jelentik a
szavazók amellett voksolnak, hogy ők igenis több pénzt szeretnének fizetni az
egészségügyben és az oktatásban. A kedélyeket - különösen a Fidesz által
felgerjesztett kormányfőbuktatási hangulatot - hűteni tervezett kampány
elsősorban nem a vizitdíj-tandíj-kórházi díj kérdéséről fog szólni, hanem tágabb
értelemben az oktatás és az egészségügy egészéről ad majd „hidegfejű”
tájékoztató kampányt. A szocialisták lapzártánk után, pénteken kezdik el
hirdetéseik kihelyezését, melyek „a józan észre” fognak apellálni.