Munkatársunktól
Az őrült spanyol

Kilencven éve született Lütyő felügyelő, azaz Louis Germain de Funès de Galarza. Spanyol nemesi család sarja volt, pályáját gyémántcsiszolóként kezdte, majd számos munkahelyéről kollégái nevettetései miatt volt kénytelen távozni. Első filmszerepére negyvenkét éves koráig kellett várnia, addig is bárzongoristaként dolgozott Párizsban. Jóval később, pályája csúcsán úgy nyilatkozott: „Sokáig vártam, hogy a piramis csúcsára fölülhessek, de most, hogy a tetején ülök, meg kell mondjam, nem túl jó itt, mert a piramis vége hegyes és szúr.”

Louis de Funès-t Radványi Géza filmrendező fedezte fel, ám nevét csupán ötvenéves korára ismerhette meg Európa Jean Marais oldalán a Fantomasban. A világhírnévig újabb tíz évnek kellett eltelnie, amikor száz filmje közül a Jákob rabbi kalandjainak végre sikerült egész Amerikát is nevetésre késztetnie.
A hazánkban is közkedvelt Csendőr-sorozatot húsz éven át forgatták, sikerének kulcsát kiválóan szemlélteti a grimaszoló, hevesen gesztikuláló, méregzsák Lütyő felügyelő. De az érem másik oldalán a hiperaktív, lobbanékony természetből fakadóan két szívinfarktust is találunk, melyből az utóbbi - hatvankilenc évesen - el is vitte a máig legnagyobb hatású francia komikust. Funès haláláig a kisember prototípusa maradt: a filmjeiből ismert méregzsák, hadonászó és verekedő főnök, a vég nélküli grimaszok és a nevettetés utolérhetetlen mestere. Mondják, hogy sok szempontból nehéz ember volt a magánéletében is: érzékeny, sértődős, tökéletességmániás. Ugyanakkor olyan művész is, akivel sok kollégája vallomása szerint rendkívüli élmény volt együtt dolgozni. Élete utolsó éveiben a forgatások orvosi felügyelet mellett zajlottak, és az egész stáb rettegett, nehogy Funès egy-egy jelenetben túlzott átéléssel húzza fel magát.
Pályája igencsak nehezen indult, egyre-másra bocsátották el állásából. Azután bárzongorista lett, de igazi szerelme a színház volt. A színpad jelentette számára az igazi iskolát, ahol aprólékos és elkeseredett munka árán alakította ki személyiségét, az állandóan handabandázó kisember alakját, amely anyja jóslatát valóra váltva valóban megnevettette a nemzetet.
Sokáig zongoristaként kereste a kenyerét, s csak 1956-ban, negyvenkét évesen kapta élete első filmfőszerepét, a Megmentettem az életemet című vígjátékban. Addig megszámlálhatatlan film epizódszerepeit játszotta el. Szinte megállás nélkül dolgozott, nem utolsósorban azért, hogy családja megélhetését biztosítani tudja. Nemcsak filmen, hanem színpadon és rádióban is szerepelt. Egy nemzetközi statisztika szerint 1956 és 1981 között az első ötven legnézettebb filmből huszonhét francia, s ebből tizenegynek Funès a főszereplője.