A nemrég a németországi belügyminisztérium által közzétett Muszlimok
Németországban című tanulmány szerint az országban élő mintegy 3,5 millió
muszlimnak körülbelül 10 százaléka vall szélsőséges, demokráciaellenes
nézeteket.
Az adatok meglepték a német közvéleményt, mivel eddig abban a megnyugtatónak
mondható tudatban éltek, hogy „csak“ körülbelül 32 ezer radikális iszlamista él
a több mint 80 milliós országukban. Körülbelül 210 ezren lehetnek azok, akik
erőszakra is hajlandóak céljaik elérése érdekében.
A mostani felmérések 400 ezerre teszik azoknak a muszlimoknak a számát, akik
nyugat- és demokráciellenesek, továbbá be akarják vezetni a sariát, vagyis az
iszlám vallási jogrendet. A kutatást végző német Alkotmányvédelmi Hivatal és a
Hamburgi Egyetem Kriminológiai Intézete főleg azokra koncentrált, akik egy-egy
iszlamista szervezet tagjaiként vagy követőiként a látókörébe kerültek. Eszerint
a török Milli Görüs nevű szervezetnek 28 ezer, az egyiptomi Muszlim Testvéreknek
1300, a libanoni Hezbollahnak 900, a palesztin Hamasznak pedig 300 követőjét
azonosították.