Változatos évet nyitottunk meg: a világgazdaság számos érdekes, mozgalmas
eseményt ígér. Nincs elemző, aki megmondhatná, meddig tart az amerikai pénzpiaci
krízis, milyen mértékben lassul le a világgazdaság növekedése, milyen szerepet
hasít ki magának Kína és India, hol áll meg az olaj ára.
Fotó: Somorjai László
Eddig csupán az energiaárak drasztikus emelkedése sokkolta a fogyasztói
társadalmat, az idén azonban újabb „rém” is felütheti a fejét: az élelmiszerárak
megugrása. 2007-ben a búza és a kukorica világpiaci ára rekordmagasságokat ért
el. Más gabonafélék, sőt a húsok ára is stabilan emelkedett, ami egy közel
harmincéves stagnáló élelmiszerártendencia végét jelzi. A fő ok az Economist
gazdasági lap elemző cikke szerint Kína és India lakosságának
életszínvonal-emelkedése, valamint az USA bioetanol-programja. Fejlett
agráriummal rendelkező gazdaságok, így hazánk is, nyerhetnek rajta.
Észre sem vettük, hogy évtizedekig milyen olcsó élelmiszerárakkal kényeztetett
el minket a világpiac. Az IMF élelmiszerár-indexe 2005-ben alacsonyabb volt,
mint 1974-ben, ami azt jelenti, hogy az inflációt leszámítva, az
alapélelmiszerek reálértéke az elmúlt harminc évben háromnegyedével csökkent a
világpiacon. Fontos megjegyezni, hogy ez a megállapítás az alapélelmiszerekre
vonatkozik, mivel az élelmiszeripar számos új terméket fejlesztett, és a
hozzáadott értékkel alaposan megnövelte a kiskereskedések polcain található kész
élelmiszerek árát. Összességében ma a fejlett országokban jóval kevesebbet
költenek élelmiszerre, mint negyven évvel ezelőtt. Egy átlag amerikai a hatvanas
években a fizetése negyedét költötte élelmiszerre, 2005-ben ugyanez a kiadás a
fizetésének kevesebb, mint hetedrészét tette ki. A londoni Nemzetközi
Gabonatanács jelentése szerint 2007-ben az 1,66 milliárd tonnás gabonatermés
rekordnak számít, és 89 millió tonnával meghaladja az előző évit. Ez a hatalmas
mennyiség sem volt elegendő ahhoz, hogy az árak ne emelkedjenek. Ez a tény arra
figyelmeztet, hogy valami gyökeres változás zajlik a világ élelmiszerpiacain.
Kína és India
Semmi rejtélyes dolog nem történt, csupán irtózatosan megnőtt a fizetőképes
kereslet a gabona és más élelmiszerek iránt. Hogy miért? Az egyik ok: Kína és
India feltörekvő gazdaságai egyre magasabb életszínvonalat biztosítanak az ott
élő közel kétmilliárd ember számára. 1985-ben egy átlag kínai fogyasztó évente
20 kiló hús megvásárlását engedhette meg magának, ezzel szemben idén már 50 kiló
húst vásárolt. Általános jellemző a fejlődő országokban, hogy amíg a gabonafélék
iránti kereslet 1980 óta állandó, addig a hús iránti fizetőképes kereslet
megduplázódott. Napjainkban 200-250 millió tonnával több gabonát használnak fel
az állatok takarmányozására, mint húsz évvel ezelőtt. Sokkal több gabona fogy
el, ha az emberek a szükséges kalóriákat hús formájában fogyasztják el, mintha
gabonaféléket ennének. Egy kiló sertéshús termeléséhez három kiló
takarmánygabona szükséges, egy kiló marhahús pedig már nyolc kiló
takarmánygabonát feltételez. Az étkezési szokások megváltozása a fejlődő
országokban megsokszorozza a világ gabonaszükségleteit. Mindez azonban önmagában
még kevés lenne ilyen mértékű globális változáshoz.
Az USA és az EU
A kőolaj világpiaci árának instabilitása, valamint a globális felmelegedés
okainak leküzdése miatt elindult bioetanol-program végképp megadta a
kegyelemdöfést az alacsony gabonaáraknak. 2000-ben 15 millió tonna kukoricából
állítottak elő bioetanolt az USA-ban. 2007-ben ez a mennyiség már 85 millió
tonnára ugrott, és a magas olajárak garantálják a következő években a még
drasztikusabb növekedést. A gabonaár-emelkedés fő oka a bioetanol. Mióta a
kukorica ilyen jól eladható, az amerikai farmerek egyre több földjüket vetik be
vele, csökkentve más növények termelését. Ez más gabonafélék árát is felverte.
2007-ben 335 millió tonnával több kukoricát termeltek az USA-ban, több, mint
negyedével többet az előző évinél.
A harmadik ok, ami az alapélelmiszerek drasztikus drágulását idézheti elő, az
Európai Unió agrártámogatásainak alapos megnyirbálása. Az immár 27 tagállamra
bővített EU ugyanis nem engedhette meg magának, hogy a keleti bővítés után
csatlakozott, javarészt a mezőgazdaságra épülő gazdaságú tagállamok ugyanolyan
mértékű támogatásokat élvezzenek, mint amit évtizedekig megkaptak a
nyugat-európai tagállamok. Ezért az EU „demokratikus” módon minden tagállam
agrártámogatását lecsökkentette, és az eurómilliárdok olyan projektekbe
vándorolnak, mint a Galileo űrprogram, ami jó néhány év múlva ugyan segíthet a
mezőgazdasági termelés kontrollálásában, azonban aligha csökkenti az
élelmiszerárakat.
Nyertesek és vesztesek
Első pillantásra úgy tűnhet, ha az élelmiszerárak emelkednek, akkor ennek
csak vesztesei lesznek. Ez természetesen nem így van, mivel a magasabb áron
értékesítő termelők mindenképpen nyernek. A Világbank adatai szerint a fejlődő
országokban hárommilliárd ember, a világ szegény lakosságának mintegy
háromnegyede lakik vidéki területeken. Közülük 2,5 milliárdan élnek a
mezőgazdaságból. Elvileg ők mind nyerhetnek a gabona és a hús világpiaci árának
emelkedésén. A valóságban azonban ők olyan olcsón dolgoznak, hogy többet
veszítenek a kiskereskedésekben vásárolt élelmiszerek áremelkedésével, mint
amennyit nyernek az alapélelmiszerek előállítása és értékesítése során. Biztosan
veszítenek majd a nagy élelmiszer-importőr országok. Japán és Szaúd-Arábia talán
észre sem veszi az áremelkedést, annál inkább a szegény ázsiai államok
(Banglades és Nepál), valamint az afrikai importőrök, Benin és Niger. Gary
Becker Nobel-díjas amerikai közgazdász szerint, ha az élelmiszerárak 30
százalékkal megemelkednek, ez a gazdag országokban 3 százalékos
életszínvonal-csökkenést eredményez, míg a legszegényebb országokban 20
százalékkal csökkentheti az átlag-életszínvonalat. Ez a gyakorlatban tömeges
éhínségeket jelentene a szegény államokban. Sajnálatos módon az
élelmiszersegélyek mennyisége már 2007-ben jelentősen lecsökkent a magasabb
világpiaci árak következtében. A legnagyobb vesztesek tehát a legszegényebb
országok. Az USA bioetanol-programja és az EU űrprogramja leginkább azoknak
kerül majd sokba, akik nem juthatnak hozzá az életben maradásukhoz szükséges
alapélelmiszerekhez. A fejlett agráriummal rendelkező államok mindenképpen
nyernek. Makrogazdasági szinten Magyarország is a nyertesek között lehet, ha a
termelők az értékesítés során a magasabb árakat érvényesíteni tudják.