Ügyészségi ügy lett a béremelésből
Petrétei József volt rendészeti minisztert és Bene László korábbi országos
rendőrfőkapitányt is tanúként hallgatták ki a rendőri vezetők kollektív
illetményemelése miatt indult nyomozásban - értesült a Magyar Nemzet. A
feljelentést az egyik rendőrszakszervezet főtitkára tette hűtlen kezelés és
elöljárói hatalommal való visszaélés gyanújával. Az ügyet jelenleg a Katonai
Főügyészség vizsgálja.
Gráf az eminens miniszter
A jövő héten kezdi meg sajátos értékelő körútját a minisztériumokban
Gyurcsány Ferenc kormányfő. Az eddigi gyakorlattól eltérően a kormánytagok
2007-ben nem kaptak jutalmat, az értékelés azonban nem marad el: Gyurcsány
Ferenc mindegyikükkel négyszemközt tárgyalja ki az elmúlt év eseményeit és
teljesítményét, valamint átbeszéli az év első három hónapjára vonatkozó
politikai és szakmai ütemtervet. Kritikusabb beszélgetés az oktatási és
kulturális tárcánál, illetve az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium
vezetőinél várható. A Népszabadság úgy tudja: a legtöbb piros pontot Gráf József
agrárminiszter várhatja a miniszterelnöktől.
Sólyom László az összetartozásról
A közös cél, az összetartás és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta Sólyom
László köztársasági elnök újévi beszédében. Az államfő azoknak a
polgártársainknak a követésére buzdított, akik „függetlenítik magukat a
megosztástól, de nem is húzódnak vissza a magánéletbe”. „Azoknak az országoknak
a sikere, amelyek kilábaltak a miénkhez hasonló nehéz helyzetből, ezen a kettőn
alapult: egy határozott cél akarásán és a szolidaritáson” - fogalmazott Sólyom
László. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy Magyarországon ezzel szemben mindenki
pusztító megosztottságról panaszkodik. „Valóban sok kárt okoz a mindent a mi-ők
sémára leegyszerűsítő fekete-fehér gondolkodás” - jelentette ki a köztársasági
elnök.
Emelés itt, csökkenés ott
Jelentős mértékben drágul Budapesten a tömegközlekedés, egy bérletért 8250
forintot kell fizetni. De többe kerül majd a levélfeladás és a fűtés is.
Változnak a nyugdíj-megállapítási szabályok is, aki idén megy nyugdíjba, az
körülbelül nyolc százalékkal kevesebb járulékot kap, mint, aki tavaly tette
ugyanezt. A lakossági áram ára pedig 9-10 százalékkal emelkedik január
elsejétől. Jó hír viszont, hogy elfelejthetjük az autópálya-matricát és az
autópálya-díjak sem emelkednek.
Az egy-két gyermekes családban élő gyermekek családi pótléka átlagosan 4,5
százalékkal, gyermekenként havi 500-600 Ft-tal emelkedik. Az egyedülálló szülők
által nevelt és a három és több gyermekes családban élő gyermekek családi
pótléka ennél gyorsabban, 7-8 százalékkal, átlagosan havi 1000-1100 Ft-tal
emelkedik. És érdemben mérséklődik az átlagos keresetek
személyijövedelemadó-terhe, és emelkedik néhány adómentes természetbeni juttatás
értékhatára. A munkavállalóknak eddig két címen járó adójóváírás - ami a
fizetendő adó összegét csökkenti - egységessé válik és a korábbiaknál több ember
veheti igénybe.