Hajdú Sándor
Őstermelők kálváriája
A kemény kéz politikája, avagy nincs kegyelem

Az idei évtől minden őstermelőnek adószámot kell kérnie a hatóságtól, különben nem árusíthat a piacokon, nem értékesítheti terményeit kereskedőknek, de ha nem teszi, akkor az adóhatóság szigorúan bírságol. Közel hétszázezer polgárt érint a változás, közülük sokan még nem fogják fel, hogy mennyire. Egy életforma szűnik meg hamarosan vidéken. Egy igazi őstermelőnél jártunk.

A kormány döntése érdekében az új áfatörvény szerint be kell jelentkeznie minden őstermelőnek az APEH-hoz, és adószámot kell kérnie. Ez a lépés immáron egyértelművé teszi, hogy megszűnik az igazi őstermelés, a tojást, gombát, almát vagy éppen mézet áruló kofáknak, borászoknak nyugtát kell adniuk, mert ha nem, jön az adóhivatali eljárás. A kormány személyválogatás nélkül lépte meg szigorítását, de a termelők közül sokan azt se tudják, hol kell regisztráltatniuk magukat, ez a lépés nekik már bonyolult. A szigorítás oka világos: az őstermelők között sok az adóforintját eltitkoló vállalkozó, és feltűnően sok a városban lakó őstermelő, aki még egy lapát földdel sem rendelkezik, reformszóval: „potyautas”.
„A kemény kéz politikája ez. Nincs kegyelem” - mondja Kovács Pál, aki a szó szoros értelemében kistermelő, mert amit megtermel és elad, abból él. A kertészszigeti gazda tud a szigorításról, hallotta a rádióban, de nyugodt békéjéből nem hagyja magát kizökkenteni. A család minden tagja őstermelő, Ilonka néni népszerűsége a környék piacain évtizedek óta töretlen. „Még a legkeményebb Rákosi-időkben is a magunk termelte áruból éltünk - mondja büszkén Pali bácsi -, most sem fogunk megijedni”- teszi hozzá nevetve.
„Az apám is a földből élt, ezt hoztuk otthonról, ez van a vérünkben, mindig piacoltunk, mindig termeltünk, és igyekeztünk a gyerekeinket is erre a függetlenségre nevelni - veszi át a szót Ilonka néni, Kovács úr neje. - „Pedig nem könnyű munka ez, de gyerekként hozzászoktattak, úgyhogy szinte már hiányzik így tél idején a kapálás, a gyomlálás. A télen csak az állatokra kell gondot viselni, na meg februártól a melegházra, mert a paprikát a fólia alatt már el kell ültetni hamarosan. A tej, a tojás mindennapi bevételt hoz a konyhára, sőt a sütőtököt is eladogatjuk a piaci napokon, persze mindig frissen sütve. A két tehén mellett van még négy növendék bika is, tavasszal lesznek vágósúlyba, az ólban pedig nyolc hízó röfög a szomszéd akol felé, ahol éppen kismalacok születtek.”
„Nehéz, verítékes munka ez, de eddig még megáldott a Teremtő bennünket, és csak előre jutottunk valahogy. A piacra csak el kell járni ezután is, de majd bejelentkezünk a falugazdásznál, jó fiú, majd elintézi ezt az adómismást” - reménykedik Pál gazda. „Csak nem fognak bennünket elzavarni a piacról, a népeknek kell az egészséges élelem” - teszi hozzá nevetve Ilonka néni.
Találgatunk, a rendelet egyik oka talán épp ez: az unió nem nézte eddig se jó szemmel a magyar élelmiszerpiac szokásait, hiszen az áruk közel negyven százalékának az eredete bizonytalan volt. Erre az öreg Pál egyszerű választ ad: hozzák ide bármelyik uniós képviselőt, az ő kolbászától, szalonnájától bizony megnyalja majd mind a tíz ujját, akármekkora úrnak szülessen is. „A tiszta, hagyományos élelmiszerek még ma is vidéken vannak, nem a nagy bevásárlóközpontok polcain - mondja büszkén Pál gazda, majd hozzáteszi, nem politikai hasbeszéd, amit mond. - Nem érdekel a politika már, pedig annak idején még Torgyán híve voltam - hangzik a töredelmes bűnbánat -, de mára megjött az eszem, egyik oldal se a mi érdekeinket képviseli, mind a földet akarja eladni.”
A gazda szerint az őstermelőket érintő változások is erről szólnak, azt akarják, hogy a kisparcellás gazdák eladják a földet a nagyüzemeknek, mert az unió csak a nagyokat támogatja a jövőben. Nála is voltak már a földjére licitálni, de az nem eladó. „Ebből élünk, ezért élünk - mondja keményen, könnyes tekintettel. - Nem értik meg a képviselők és a gazdag befektetők, hogy nem azért élünk így, mert ez jutott. Értsék meg, mi így akarunk és így szeretünk élni. Jó korán felkelni a jószághoz, jó izzadni lucernakaszálás közben, jó látni a kocákat fialni. Nem értik ezt a modern népek, ez nekünk a biztonság, a kezünk, verítékünk után élni, ez ad tartást nekünk” - mondja Pál gazda.
Közben a nagyobbik fiú telepszik mellénk, és csendben bólogat. „Nem érti ezt se Orbán, se Gyurcsány” - mondja Laci, aki éppen a regisztrációt intézte, mert a mama jövőre is piacolni akar. Laci gyerekként a bicikli csomagtartóján ült, a tojásos kosarat fogta, míg a mami tekert télen és nyáron egyaránt a piacra. Mára már házhoz jönnek a tejért, a tojásért, de arra vigyáznak, ne adjanak el mindent, mert a piacra menni kell. Ilonka néni most éppen kotlót keres a tyúkok között, mert a kiscsirkét maga neveli az istálló sarkában. Már előre kifigyelte, melyik tyúkból lesz kotló, azt etetgeti, annak a tojásait külön rakja, az nem eladó. Februárban már csirkék szaladgálnak az istálló sarkában, mert így van errefelé a világ rendje.
Laci közben az őstermelőkről szóló áfarendelet embertelenségét hangsúlyozza. „Apám optimista, nem is tudja, mennyi nyűggel jár majd a piacon árulni, nyugtát adni, vagy ha nem ad, és megfogják, akkor a büntetést megfizetni - mondja Laci. - Nem akarom keseríteni őket, mert nem ebben az új világban élnek, nekik nincsenek információik, mi zajlik most az országban. Boldogok, mikor hajnalban a tehenet megfejik, tavasszal apám örül, mint egy kisgyerek, mikor a búza előbújik a hó alól.” Soha nem hallotta panaszkodni a legkeményebb munka közben sem. Pedig nehéz kenyér a kistermelés, nyögvenyelős olcsón adni a kínnal megnevelt paprikát, zöldséget, vagy éppen azt a malacot eladni, amit éjszakákon át várnak és óvnak, hogy ne nyomja agyon a koca. Ezeket az embereket most nagyon nehéz helyzet elé állítja a törvény. Mégis boldogok, mert azok akarnak lenni.