Hack Péter
Mitől függ az ország jövője?
Remények és esélyek a belpolitikában

Bár az ország egészében azt a pályát látszik befutni, amit a magyar foci már befutott, vagyis a vezetők hibájából egyre jobban eltűnik a nemzetközileg mérhető teljesítmények listájáról, a vezetők mégis bizakodnak, talán most sikerül fordulatot produkálni.

A pénzügyminiszter ebben a bizakodó szellemben nyilatkozta az év első munkanapján, hogy nyártól kezdve minden jobb lesz, ekkorra érzékelhetők lesznek a kormány politikájának eredményei. A miniszternek - akinek személyesen is nagy szerepe volt abban, hogy az ország ide jutott, ahol tart -, valószínűleg igaza van. A gazdaság egészét illetően valóban fordulat következett be, a választás évében még tíz százalék közelében lévő hiány 2007. végére hat százalék alá csökkent. Ettől azonban nem lesz jobb a helyzet, csupán nem lesz annyira rossz, mint lehetne. Ha ez a folyamat tovább tart, akkor valóban növekedhet az ország iránti bizalom, bár ne felejtsük el, hogy ez a bizalom nem hangzatos politikusi nyilatkozatokban, hanem befektetett tőkében mérhető. A befektetők azonban Magyarországra már nem úgy néznek, mint a ’90-es évek elején, amikor a legígéretesebb kelet-európai célpont voltunk, hanem mint egy lehetséges befektetési hely, amihez képest a környező országok, Szlovénia, Szlovákia, Csehország és még Románia is számos előnyt ígér (ha csak a korábban évtizedekkel mögöttünk lévő Szlovákiát nézzük, ahol a tervek szerint 2009-től bevezetik az eurót, jól érzékelhető mire is gondolok).
A 2008-as évben a kormánynak változatlanul egy cél lebeghet a szeme előtt: a hiány további csökkentése. Ezt pedig nem lesz könynyű elérni, hiszen már az előző év hiánycsökkentő lépései is súlyos mellékhatásokkal jártak, nevezetesen a vártnál magasabb inflációval és a gazdasági növekedés leállásával. A hiány további csökkentése bizonyosan népszerűtlen lesz. Ennek az az oka, hogy hiányt két elem kombinációjával lehet csökkenteni. Lehet csökkenteni az állam kiadásait, illetve növelni a bevételeket. Mindkét elem népszerűtlen intézkedéseket feltételez. A kiadások csökkentése keretében állami alkalmazottakat kell elbocsátani, iskolákat, óvodákat bezárni, korlátozni kell az egészségügyi és oktatási kiadásokat, mivel a költségvetésnek ezek a legjelentősebb kiadási tételei. A bevételek növelése pedig az adók emelését, és a korábban nem adóztatott tevékenységek megadóztatását jelenti. Könnyen belátható, hogy ezek konkrét érdekeket sértenek és növelik a kormány népszerűtlenségét.
A helyzetből kiutat jelenthetne a gazdasági növekedés, hiszen a gazdaság így több jövedelmet termelne, ami növelné az állam bevételeit is és a gazdaság szereplőinek bevételeit is. A növekedés lehetőségét azonban éppen a kiigazító intézkedések bénították meg.
A kormány által szorgalmazott program megvalósítását, plusz a nélkülözhetetlenül szükséges reformokat, az egészségügy, a nyugdíj, az oktatás és a közigazgatás területén eddig a világban csak nagy bizalmi tőkével rendelkező kormányok (például Margaret Theatcher vagy Tony Blair Angliában), vagy diktatúrák (például Pinochet Chilében vagy néhány ázsiai ország esetében) tudták megvalósítani.
A diktatúra lehetőségét az Európai Unióhoz tartozás kizárja, a kormányzat népszerűvé válását részint maguk a szükséges intézkedések, részint a kormány súlyosan téves helyzetértékelései teszik lehetetlenné.
A legszűkebb döntéshozó kör politikai szocializációja két gyökérből táplálkozik, a rendszerváltás előtti szocialista „reformdiktatúrák” gondolkodási és cselekvési modelljéből, részint a demokratikus döntéshozatalt teljesen nélkülöző vállalati irányítási módszereiből. Nagyrészt ezzel magyarázható, hogy a kormányzat olyan szavazókat is elidegenít, akiket nem kellene. Ez történt az egészségügyi reform bevezetése során, ahol a kormánypártok olyan intézkedéseket erőltettek keresztül a parlamenten, amelyek évtizedes távlatban alakítják át az egészségügyet, de nélkülözik a széleskörű szakmai és társadalmi támogatást. Hasonló a helyzet az azonos nemű párok együttélésének le-galizálása során is, ahol a nagyobbik kormánypárt saját szavazóbázisa kijátszásával érte el célját, teljes mértékben kizárva a társadalmi vitát az ügyben ( - Hetek 2007. december 21.)