Pajor István
Az év sportolója
Interjú Talmácsi Gáborral

Talmácsi Gábor egy olyan sportágban lett első magyarként világbajnok, amelyben egy évben csupán három világbajnokot avatnak. Sikerének értékét növeli, hogy a gyorsasági motorsport a nézettségi mutatók alapján a legnépszerűbb sportok közé tartozik. A világbajnoki cím felé vezető út nyomon követése miatt idehaza százezrek virrasztottak éjjelenként, így senkit sem lepett meg, hogy a végső győzelem megszerzése után Talmácsi Gábor lett 2007 legnépszerűbb és legjobb hazai sportolója.

A versenyek után nem láttalak ilyen kimerültnek, mint most…
- Számítottam arra, hogy a versenyek után számos kötelezettségem lesz majd. Sok helyre kellett elutaznom, rengeteg emberrel találkoztam, megannyi kérdésre kellett válaszolnom. Ez számomra kimerítő volt, erre a terhelésre nem tudtam, de nem is lehetett felkészülni.
Édesapádat síugróként ismertem. A síugrásnál is a sebesség szeretete és a bátorság a jellemző. Találunk-e kapcsolódási pontot a motorsporttal?
- Apám kezdetektől a motorsport irányába terelt. A kerékpáromon nem volt pótkerék, négyévesen motorral mentem óvodába, és már versenyeztem is - nálamnál idősebbekkel! Nincs kizárva, hogy a síugrás bizonyos fázisaiban is szükség van hasonló képességekre, mint a motorsportban.
Viszonylag hátrányos helyzetből indultál, mi kellett ahhoz, hogy ebből előnyt szerezz?
- Sok bíztatást kaptam otthonról. Belém oltották a győzelemhez szükséges hitet. Már gyerekként sokat motoroztam csúszós, vizes pályán. Sok kicsúszás, esés megtanított küzdeni. Részemmé vált, hogy sosem szabad feladni. Így technikailag és lelkileg is jó alapokat szereztem, egyszerű helyzetem ellenére.
A versenyek során gyakran láthattuk, hogy kevesebb lóerővel rendelkező géppel kell „odaérned”. Nyilván a kanyarokban kell még jobban teljesítened, hogy versenyben maradj. Ez kényszerít, hogy technikásabb légy?
- Helyezkedéssel, szélárnyékban való motorozással lehet csökkenteni a lóerők hiányán, persze egy határig. Tény, hogy a kanyarokban technikával lehet javítani a pozíción. És ha tudom, hogy a motorból nem tudok többet kihozni, akkor csak magamra számíthatok. Persze, szükség van még jó ritmusú előzésekre kifékezéssel a belső íveken, ehhez kell az elszántság, az önbizalom és a technikai készség.
Mire gondolsz, mikor a hosszú egyenesek végén vagy a célegyenesbe fordulva szélárnyékból kibújva elmennek melletted csupán azért, mert erősebb a gépük?
- Természetesen nem jó érzés, azonban ezzel nem foglalkozhatom, mert a verseny egészéről vonná el a figyelmem, és annyit sem teljesítenék, amire képes vagyok. Ezt a helyzetet nem használhatom mentségként, dühből nem lehet motorozni. Próbálok összpontosítani, inkább a következő megoldandó feladatra figyelek, hogy a meglévő lehetőségeimből minél többet hozzak ki.
A fentiek következtében sokszor motorozol csúszáshatáron. Hogy lehet ezt a helyzetet kezelni, megszokni, szabályozni, hogy lehet a megcsúszásból kijönni?
- Ez a sport erről szól, ha eredményes akarok lenni, szinte folyamatosan a centrifugális, centripetális erők egyensúlyban tartásán kell a motort kezelni. Az kell, hogy minél gyorsabb legyek, de még a motoron üljek. Ez a csúszáshatár egy nagyon keskeny rés, és a verseny előre haladtával, ahogy a körök fogynak, úgy fogy a köpenyről a gumi is, és a verseny vége felé, mikor minden egyre fontosabbá válik, akkor van a gumiból - ami megtart - a legkevesebb. Mégis nekünk ezt kell beosztani, kezelni.
Ebben a sportban benne van az esés, ami természetszerűleg fájdalommal jár. Te hogy dolgozod fel ezeket a helyzeteket, befolyásolja-e a teljesítményedet? Tudsz-e utána ugyanúgy motort dönteni?
- Nem szívesen beszélek erről. Tudni kell, az esés hozzá tartozik ehhez a sporthoz, de nem erről szól. A fájdalom egy kellemetlen élmény, és ezt igyekszik elkerülni az ember, és ezzel én sem vagyok másként, de a teljesítményem rovására ez nem mehet. Más a helyzet, ha az én hibámból esek, és más, ha tőlem független okok következménye az esés. Természetesen ez esetben könnyebb feldolgozni. A feladatra összpontosítás mindig segít a negatív élmények felejtésében.
A gyorsulás, a sebesség olyan, mint a kábítószer. Neked a foglalkozásoddal jár ennek a fogyasztása. Rád ezek hogyan hatnak?
- A gyorsulás és a sebesség a sejtjeimben él, és így nem jelenik meg külön. Egyébként engem nem ezek vonzanak, és nem ez köt le, hanem egy adott körpályán a jobb idő teljesítése, és az, hogy tudok ezen még javítani, minél kevesebb hibával jobb köröket menni. Tudom, gyakran hallom a gyorsulás, a sebesség és a szabadságérzés összefüggéséről szóló élmény-ihletet. Maradjunk annyiban, létezik a motorozás, és van a gyorsasági motorozás, mint versenysport.
Ha már itt tartunk, mit üzennél azoknak a „versenyzőknek”, akik a városban száguldanak és „egykerekeznek”?
- A motorozás veszélyes üzem, nagyon kell tisztelni. A gázkar elforgatása egy egyszerű művelet. A következményének kezelése már összetettebb feladat. Mikor az utcán motorozok, óvatos vagyok és tudom, hogy be kell tartanom a szabályokat, mert nem akarom, hogy engem veszélyeztessenek, és én sem akarok mást. Mindenkinek körültekintő óvatosságot tanácsolok, aki pedig versenyezni szeretne, az jöjjön, van elég hely a pályán.
Hogy dolgozod fel ezt a fantasztikus sikert és szeretetet?
- Vágytam a sikerre és végtelen boldogságot jelentett megkapni. Valóban különleges élmény, hogy sok helyen ismeretlen emberek szorongatják a kezemet, és biztos, hogy ez még további erőt ad ahhoz, hogy még több magyar embernek tudjak örömöt szerezni. Azért bevallom, a feladat jelentősebb volt, mint amire gondoltam.
Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok az olvasók nevében is a következő esztendőre!