Úgy tűnik, az amerikai mozilátogatók nem mutatnak nagy érdeklődést az Arany
iránytű című film iránt. A filmet egy ateista író, Philip Pullman könyve alapján
rendezték, aki művével a kereszténységet akarta hitelteleníteni.
Az elmúlt hétvégén a film mindössze 9 millió dolláros bevételt ért el, ami a
múlt hét utáni gyenge kezdéshez képest 65 százalékkal kevesebb. A filmből
származó eddigi bevételek összesen nem érik el a 41 millió dollárt, ami egy nagy
költségvetésű fantasztikus film esetében kevésnek mondható.
Összehasonlításképpen, a Narnia krónikái című film 2005-ben a második hét végére
113 millió dollárt ért el.