Az i. e. 2. században épült és i. sz. 260-ban leégett orvosi rendelőre
1989-ben bukkantak egy fa kivágásakor Riminiben. Az olasz állam által
finanszírozott ásatás eddig közel egymillió euróba került, a régészek 17 évet
töltöttek a helyszín pontos kiásásával és vizsgálatával.
„Ez a világ legnagyobb orvosiműszer-leletegyüttese” - véli Dr. Ralph Jackson,
az ókori orvoslás szakértője, a British Múzeum munkatársa. A felszínre hozott
műszerek azt mutatják, hogy a gyógyítási módszerek és a betegségek fajtái vajmi
keveset változtak az elmúlt 1800 év folyamán. A 150 orvosi szerszám között
található egy ritka vaseszköz, amellyel a nyílhegyeket húzták ki a sebekből. Ez
arra utal, hogy az orvos katonai sebészként is dolgozott. „A doktor majdnem
bizonyosan érzéstelenítőszereket is készített mandragórából, beléndekből és
mákgubóból“ - állítja a kutató. Az általános orvosi eljárás az volt, hogy
először diétát javasoltak a betegnek, majd különböző növényi gyógyszereket adtak
neki, és csak végső esetben folyamodtak sebészeti beavatkozáshoz, amely lehetett
foghúzás vagy éppen a koponya felnyitása is.