Szorgalom, sikerorientáltság, céltudatosság, kitartás. Tulajdonságok,
amelyek mind a versenysport világában, mind a civil, üzleti életben
tagadhatatlan előnyt jelentenek. Cikkünk olyan, ma is aktív, illetve már
visszavonult magyar bajnokok történetét mutatja be, akik az élet mindkét
területén megtalálták a számításaikat…
Ma már nem lehet megélni csak a sportból - vallják egyöntetűen a Heteknek
nyilatkozó bajnokok. Nem így volt ez azonban 20-30 évvel ezelőtt... „A
Kádár-rendszer idején, akinek számottevő sportolói pályafutása volt, többnyire
hivatásos sportolóként élt. Megélhetését a ténylegesen a sportolásért kapott
juttatások mellett a bekalkulált mellékes is támogatta - ami többnyire a
csempészet nyújtotta lehetőségekben jelentkezett. Sokan szereztek ekkor olyan
indulótőkét és kereskedelmi képességeket, amelyeket később jól kamatoztattak” -
részletezte lapunknak a múlt rendszer nyújtotta sportolói létformát Dénes Ferenc
sportközgazdász.
Néhány évtizeddel ezelőtt a borozók, sörözők tulajdonosai, majd a butikosok
között találkozhattunk sok hajdani bajnokkal, de voltak, akik egyetemet
végeztek, és később „vízilabdás orvosok” vagy éppen „öttusás ügyvédek” lettek.
„A többség esetében azonban mégis a sportágban való munkavállalás, az edzői,
sportvezetői karrier nyújtotta polgári életút valósult meg” - konstatálta a
szakértő.
Kovács „Kokó” István
Régebben élénken élt a köztudatban, hogy az a kissrác, aki a barátaival
látogat le a bokszklubba, jellemzően sokkal rosszabb élethelyzetből, valamint
szociális és kulturális háttérből indul, mint az, akit apukája visz el egy
vívóterembe. Habár Kovács István valóban egy nehéz sorsú család második
gyermekeként indult el pályáján a Pongrácz-telepről, ami utána következett, az
egyszemélyes cáfolata lett a bokszolókkal kapcsolatos előítéleteknek.
Alig 20 évesen érte a rendszerváltás, 21 évesen az Európa-bajnoki cím, és ő
rögtön „alkalmazkodott”. Miután Kokó 18 éves kora óta a „maga ura”, 1992-ben már
elkezdett dolgozni az üzleti szférában. Egy kétéves marketingképző után
Németországba ment öklözni, ahol a nyelvet is elsajátította, majd hazatérve
közgazdasági diplomát szerzett az IBS-en. Mindeközben fel-feltűnt néhány
tévéműsorban, majd menedzserével, Dámosy Zsolttal megalapították Boxutca nevű
éttermüket is. Sokak szerint ekkor kicsit fejébe szállt a dicsőség, és ennek
tudható be 2001-es csúfos világbajnoki veresége is az argentin Julio Pablo
Chacon ellen. Ő azonban, szégyenét legyőzve, a visszatérés mellett döntött, és
fél év múlva a 8. menetben, pontozással kiütötte Jose Alfonso Rodrigezt.
Kovács Kokó - bevallása szerint - sokat köszönhet edzőjének, „Öcsi bácsinak”,
aki pályája kezdetétől fogva ellátta józan tanácsokkal, és nem engedte, hogy
„burokban nőjön fel”. Kokó ma már inkább sportdiplomatának tartja magát, mintsem
médiasztárnak vagy sportolónak. Habár az üzleti életben tett próbálkozása
„jobban sikerült, mint várta”, ma már ez is csak egy önműködő, biztos alapot
jelent ahhoz a tevékenységhez, amit igazán szeret: a sporthoz. „A civil élet nem
tud olyan célokat adni nekem, mint a boksz” - mondja, és hihetünk is neki,
hiszen ma ideje nagy részét azzal tölti, hogy kedvenc sportágát képviseli a
WBO-ban (Boksz Világszervezet) és egyéb fórumokon.
Kulcsár Krisztián
Nem véletlen, hogy az eredendően katonai sportok, mint a vívás és az öttusa
nagyobb mértékben termelik ki a jogász és közgazdász végzettségűeket. Dénes
Ferenc szerint ennek oka, hogy ezek a sportágak „nem üzletiesedtek el, hanem
megmaradtak valamennyire amatőr szinten”. Szemben az olyan látványsportágakkal,
mint a tenisz, amely mellett szinte fizikai képtelenség elvégezni egy-egy
valamirevaló egyetemet. Ezt támasztják alá a Heteknek nyilatkozó sportolók is:
tapasztalataik szerint a vívók, illetve az öttusázók könnyebben állnak át a
civil életre, és sokkal nagyobb arányban vesznek részt közülük a felsőoktatásban
is.
Kulcsár Krisztián karrierje is ezt a papírformát igazolja - egy kis ráadással. A
családi tradíciót követve akár az öttusa is lehetett volna a választott sportág,
lévén hogy felmenői között tudhatja dr. Móna István öttusabajnokot is. Habár 8
évesen már rendszeresen látogatta az uszodát, a vívást csak viszonylag későn, 14
évesen kezdte el. Az eredmények viszont annál korábban jöttek: 20 évesen
válogatott, 21 évesen olimpiai ezüstérmes. Eközben - mintha mi sem történt volna
- lediplomázott, és 25 évesen munkába is állt mint közgazdász. „Egy úszó vagy
öttusázó nehezen tudna munka mellett versenyszerűen sportolni, míg egy vívó
esetében ez összeegyeztethető” - magyarázza. Habár a külföldi ösztöndíj
lehetősége számára is adott volt, úgy érzi, az Egyesült Államokban ma sem lehet
olyan nívós vívásszakmai képzést kapni, mint itthon. „Akik ma kimennek, nem a
vívás miatt teszik.”
A bajnoki címekkel együtt jött a jogi egyetem, majd a feleség és az egyre
népesebb család is. Így dr. Kulcsár Krisztián 2004-ben úgy döntött, hogy
visszavonul, és már csak mint a CIB Bank projektfinanszírozási osztályának
vezetője szerez hírnevet magának. A történetnek azonban nincs vége: 2 évnyi
szünet és belső vívódás után, győzött a „vadon szava”! Visszatérését bravúros
sikerrel koronázta meg: 16 évet várt idei világbajnoki aranyérmére. „Még 10
hónap. Pekingig tervezek, utána már nem.”
Mizsér Attila
Attilát - ahogy a nagykönyvben meg van írva - volt öttusa-edző édesapja vitte
le először a helyi uszodába 9 éves korában, hogy „valamit mozogjon ez a gyerek”.
De ma már nem ugyanazt jelenti a sport, mint évtizedekkel ezelőtt. „Annak idején
kevés lehetősége volt egy fiatalnak a kitörésre, de a sport ilyen volt. Bár én
pusztán az atyai intelem hatására lettem sportoló.” A versenysportról a
rendszerváltás óta sokan úgy gondolkodnak, hogy nagy energiabefektetés, de
minek? „Ma sokkal több a sportolási lehetőség, mint régen, mégis egyre
kevesebben élnek velük.”
Attila az úszás után hamar rátalált az öttusára, és 16 évesen már magyar bajnok
lett. Számára kezdettől fogva összeegyeztethető volt a sport és a tanulás. Saját
bevallása szerint mindig is reál beállítottságú volt, ám ez irányú tanulmányai a
katonaság miatt kicsit várattak magukra. A TF-re viszont könnyűszerrel bejutott
- válogatott kerettagként. Úgy emlékszik, környezete már elég korán
nyilvánvalóvá tette számára: ezt a műfajt legfeljebb 35 éves koráig űzheti,
utána pedig „más foglalkozás után” kell néznie. Ennek megalapozását segítette -
másoddiplomaként - a Külkereskedelmi Főiskola elvégzése. „A sporton keresztül
gyakorlatilag az egész életet meg lehet tanulni” - vallja Attila, aki jelenleg
főosztályvezetőként dolgozik az UniCredit Bankban. A céltudatosság, az alázat,
az eredménycentrikusság és a jó fizikai állóképesség csak hasznára volt „második
életében”. Kitartásért pedig nem kellett soha a szomszédba mennie: Melbourne-ben
úgy lett világbajnok, hogy az utolsó 800 méteren egyik lábán volt csak futócipő,
a másik ugyanis útközben beleragadt a sárba… Attila szerint az élsportolók
életében kulcskérdés az értékrend és annak egészséges változása. „Ma a fiatalok
alapvetően nem hajlandóak semmiért küzdeni. A mai tizenévesek többsége csak
tingli-tanglizik, és várja, hogy az ölébe hulljanak a dolgok. Nincs olyan ügy az
életükben, amit teljes szívvel tudnának szolgálni.”
Illés Béla
Illés Béla mióta „az eszét tudja”, focista szeretett volna lenni. Nem is
kellett szülői presszió ahhoz, hogy 6 évesen kimenjen a grundra. 8 évesen már
igazolt játékos volt, és hamar úgy érezte: ő bizony ebből fog megélni. És így is
tett: érettségi után sem tágított a „szakmája” mellől… A középpályás csatár ma
már másfél éve visszavonult, ezt azonban egy kétéves „átmeneti időszak” előzte
meg. „Tudatosan készültem a befejezésre, így az utolsó években már amatőrként
játszottam: csak heti 3 edzésen és a mérkőzéseken vettem részt.” Béla emellett
már 7 éve tulajdonostársa egy fuvarozó cégnek, amely biztos anyagi bázist jelent
a mindennapokban.
Illés Bélát nemrég egy futballakadémia alapítására kérték fel Szombathelyen,
amely az ő nevét is viseli. Tapasztalatai szerint a rendszerváltás óta egyre
kevesebb pénz jut a sportra, és ez meglátszik a minőségén is. Bár ő
szerencsésnek mondhatja magát, hiszen ahol megfordult, mindig kifizették a
„jussát”, de ma is sok klub tartozik a futballistáknak elmaradt pénzekkel.
Ma már ideje nagy részét a szombathelyi iskola ügyei kötik le: heti két
alkalommal jár le Szombathelyre, ahol tervei szerint olyan műhelymunkát szeretne
megvalósítani, melynek eredménye már 3-4 év múlva meglátszódhat a magyar
mezőnyben. Illés Béla szerint a hazai „futballállomány” az utóbbi években
jelentősen felhígult: ma már sokkal könnyebb bekerülni az I. osztályba, mint az
ő idejében. „Ma olyan fiúk rúgják a bőrt a válogatottban, akiknek mindössze 1-2
komoly meccs van a lábukban. Amikor én voltam 17-18 éves, ez elképzelhetetlen
lett volna. A válogatottságért nagyon meg kellett küzdeni.”
A Szombathelyre kerülő gyerekek többsége jó tanuló - ami egyben általános
felvételi követelmény is. A kéttannyelvű gimnáziumi képzés után lehetőség nyílik
számukra a továbbtanulásra. A kevésbé jó eszű, de kiemelkedően tehetséges
viszont szakmát adna az iskola. „A lényeg az életrevalóság.” Az akadémia 4
korosztályban indít egy-egy osztályt, ami azt jelenti, hogy folyamatosan mintegy
100 fő tanulna az intézményben. „Magyarországon sok a tehetséges játékos. A
hiányok inkább a mentalitásban és a hozzáállásban keresendők.” A motivációt - az
Illés Béla Akadémián - pedig elsősorban a rendszeres nemzetközi megmérettetések
jelentik majd.
Horváth Gábor
Az 1971-es születésű Horváth Gábor - karrierjét tekintve - egy igazi
self-made man. Minden szülői indíttatást nélkülözve 14 évesen úgy döntött: beáll
kajakozni, ha már úgy is „annyit lógott” a Margitszigeten… Habár viszonylag
későn kezdte a sportot, 19 éves korában már egyértelmű volt: ez nem csak hobbi.
Mint mondta, edzői is folyamatosan „józan életfelfogásra” oktatták, így
1993-ban, mindössze 22 évesen nyomdai vállalkozásba fogott egyik gyermekkori
barátjával - nem eredménytelenül. Gábor hivatása mellett az extrém sportok nagy
rajongója, amit legtöbbször egy száguldó motorkerékpár nyergében ülve élt meg.
Egészen addig, amíg az atlantai olimpia előtt balesetet nem szenvedett egy
defekt miatt. Fiatalos hevületében hol norvég hajóra vágyott dolgozni, hol
kiöregedett sportolóknak kívánt közvetítő irodát nyitni. Családalapítása óta
azonban már másképp gondolkozik a jövőről: habár Peking után kiszáll a
versenyzésből, egy kezdő szakedzői fizetésből nem lehet eltartani egy családot.
A nyomdai vállalkozás mellett Gábor néhány évvel ezelőtt beszállt az egyik
legsikeresebb, exsportolók által fémjelzett vállalkozásba, a Champs Sport Pub
étteremcsoportba. Az alapítók, Darnyi Tamás, Szabó Bence, Fábián László, Gyulay
Zsolt még Szöulban lettek jó barátok. Később, kiegészülve az autóversenyző
Szalay Balázzsal, arra gondoltak, hogy kellene „egy olyan kocsma Magyarországon,
amilyen még nincs. Olyan, ahol nagyobb társaságok meccset nézhetnek, vannak
kivetítők, és minden a sportról szól, a falakon pedig az ereklyéink lennének” -
emlékezett vissza a kezdetekre a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Gyulay. Ehhez
a csoporthoz csatlakozott később Horváth Gábor, aki azóta is jó befektetésnek
tartja ezt a döntését.