Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen volt az előző év a hazai
politikában, a válaszunk csak az lehet, hogy hosszú. 2007 valójában 2006
szeptemberében kezdődött, és ki tudja, meddig tart még. 2007 végén nem lezárt,
befejezett évvel állunk tehát szemben, s e cikk megírásának pillanatában is
könnyen megjósolható, hogy 2008-ban a konfliktusok nemhogy csillapodni nem
fognak, de feltehetőleg tovább mélyülnek.
De miért? Hol van a problémák gyökere? Megelőlegezve a választ: ott, hogy
mindkét nagy táborban van egy „hivatalos” és egy háttérben szerveződő irányzat.
A hivatalos irány a koalíciónál a reform, a Fidesznél a kormány megbuktatása.
Csakhogy egyik tábor sem csupán a hivatalos politikát viszi, s éppen ez adja a
hazai politika mostani jellegzetességét. De lássuk a gyökereket.
A „hosszú” 2006 kezdete: a választások
2006 tavaszán - rácáfolván a 2004 őszén tapasztalható zord kilátásokra - az
MSZP megnyerte a parlamenti választásokat, és Gyurcsány Ferenc megalakíthatta
második kormányát. A választások idején még kevesen gondolták volna, hogy ez a
választási győzelem a későbbiekben szinte állandó konfliktusok forrásává válik,
s kiindulópontja lesz az ellenzékbe szoruló pártok rendkívül heves támadásainak.
Ma úgy tűnik, mindennek Őszöd az oka, de ha reálisan nézzük, a mai konfliktusok
megértéséhez 2006 tavaszáig kell visszahátrálnunk. Kétségkívül tény, hogy
ritkaságszámba megy, hogy az MSZP választások előtt született, Erős köztársaság,
sikeres Magyarország című választási programja csak nagyon kevéssé emlékeztessen
a választások megnyerése után született, Szabadság és szolidaritás címet viselő
kormányprogramra. Az előbbi a folytonosság, az utóbbi a totális változtatás
programja. A választási program még így ír: „Választási győzelmünk után,
2002-től az volt a célunk, hogy a szabad Magyarország végre olyan hely lehessen,
ahol versenyképesség és igazságosság nem áll ellentétben egymással. Az eredmény
büszkén vállalható.” Sőt hozzáteszi: „Az esélyteremtő, cselekvő politikának
köszönhetően Magyarország ma jobb helyzetben van, mint négy éve volt.” Szó sincs
itt radikális reformokról: az MSZP választási programja, ha beszél is
változtatásokról, szinte „semleges” fogalmakban s a reform szót erősen mellőzve
teszi. „Tudjuk, mi a következő lépés - olvashatjuk. - A szociális kiigazítások
után a jövő beruházásainak kell következniük.” Ezzel szemben a kormányprogram
középponti kategóriája már az átfogó reform, amelyet a második Gyurcsány-kormány
(mint reformkormány) az ország katasztrofális állapotával
(egyensúlyi-államháztartási mutatóival) indokol.
A kormánykoalíció Őszöd után
A második Gyurcsány-kormány fő feladatának az ország átalakítását tekinti.
Ennek eszköze pedig számára a szakpolitikai reformok összefüggő láncolata. A
kormányzat úgy ítéli meg, hogy Magyarország minden szempontból reformérett, és
ezért a kormányprogram négy területen (állam, gazdaság, egészségügy, oktatás)
határozott reformprogrammal lép fel. Lényegében 2006 szeptembere és 2007
decembere között ehhez a zsinórmértékhez tartja is magát, miközben jottányit sem
sikerül változtatnia az ellenzékhez való (2006 szeptemberétől mélypontra kerülő)
viszonyán.
A kormányzati reformprogramok végrehajtására a Gyurcsány-kormány bevezeti a
korábban nem ismeretes részprogramok rendszerét. Ez két dolgot mutat számunkra.
Az egyik: a kormány igyekszik megfoghatóvá, mérhetővé tenni saját
teljesítményét, ezért visszatérően határidőket köt ki saját maga számára. A
másik: ilyen részprogramokra csak akkor van szükség, ha maga a kormányprogram
nem eléggé orientáló a teendőket illetően. Kétségtelen tény, hogy a határidők és
felelősségi viszonyok megalkotásában a második Gyurcsány-kormány járatlan útra
lép, hiszen a korábbi kormányok elintézettnek vélték működésüket a
kormányprogram (és a koalíciós szerződés) megalkotásával. Ha példaképpen a
kormány 2007. évi munkatervét vesszük, akkor azt látjuk, hogy ebben nem pusztán
a reformok újrafogalmazása, de a döntéshozatalhoz szükséges tagolt intézményi
háttér megtervezése is szerepel, ami újdonság a korábbi kormányok „esetleges”
működéséhez képest. Ám másfelől azt is látnunk kell, hogy a sok részprogram
magában hordozza az eredeti program felpuhulását, a kormányzati szándékok
kaotikussá válását, illetve a tervezett intézmények kiüresedését is. Az említett
munkatervben például szerepel egy Magyarország holnap nevű kerekasztal
felállítása, amely három területen (nyugdíj, oktatás, versenyképesség) igyekszik
megalapozni és elmélyíteni a kormányzati munkát. Az elmúlt másfél év azonban
mintha elsodorta volna ezt a tervezett párbeszédintézményt (működnek ugyan, de
alig hallani róluk), és voltaképpen a kormány magára maradását eredményezte.
Ráadásul a reformok - Őszöd után - alapvető legitimitási bizonytalanság
légkörében indulnak meg, és ez még akkor is így van, ha a kormányzat erről
látszólag nem is vesz tudomást.
A Fidesz népszerűsége és belső törésvonalai
A másik oldalon Őszöd nagyon komoly lehetőséget ad a parlamenti ellenzék
számára, amelyet - a közvélemény-kutatások tanúsága szerint - a Fidesz
maximálisan ki is használ, hiszen népszerűsége 2007 őszére már kivételesen
magas. Nem is csoda: az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése olyan magas labda,
amelyet a világ minden ellenzéke megpróbálna kihasználni. Ugyanakkor épp az
ilyen helyzetek kívánnak nagyon gondos mérlegelést és stratégiaválasztást. A
Fidesz forró fejjel reagált Őszödre, s mindmáig ez okozza számára a legtöbb
problémát, hiszen nehezen tudja megmagyarázni, hogy saját akciói és az egyéb
radikális-szélsőséges csoportok utcai megmozdulásai között semmiféle kapcsolat
nincs. Az Őszöd-szindróma látható törésvonalakat hozott létre a párton belül,
amelyre példa Orbán Viktor 2007-ben megjelent könyve, illetve a Fidesz két
„hivatalos” programja (Jövőnk és Erős Magyarország). A frazeológia, a nyelvezet
és a mondanivaló is erőteljesen eltér egymástól, s így egyértelműen állíthatjuk,
2007-ben kialakult a Fidesz „kettős” arculata: azaz megjelent a párton belül egy
Orbánhoz erőteljesebben kötődő radikálisabb-dogmatikusabb irányzat, és egy
másik, amelyik némely vonásában emlékeztet az MDF által képviselt konzervatív
szellemiségre.
Orbán - talán erre a helyzetre is reagálva - 2007-ben komoly erőfeszítéseket
tett, hogy megerősítse a Fidesz és saját maga nyugatos vonásait. Ez elkezdődött
az oroszellenes irányvonal hangoztatásával, folytatódott a lakitelkiek
nyugatiassá való „átretusálásával”, és a 2007. év végére (egy amerikai utazás
nyomán) lezárult azzal, hogy a Fidesz kormányképességét a vezető nyugati
politikai és üzleti körök felé bizonyítsa.
Reform és kormány-buktató szándék: a patthelyzet feloldása
Összegezve: a „hosszú” 2007. évben mind a kormányoldal, mind pedig az
ellenzék kettős arculatot mutat. Gyurcsány Ferenc láthatólag nagy
erőfeszítéseket tesz, hogy a reformszellemiséget fenntartsa, ugyanakkor a
háttérben nagy küzdelmet folytat azért, hogy valahogyan kezelje az Őszöd által
előállott helyzetet. A Fidesz oldalán a nyilvános vonal a reformok totális
elutasítása, ugyanakkor a belső törésvonal fölerősödése jelzi: a Fidesz sem
egységes, és a háttérben mozgolódnak a párbeszédképesebb erők.
Egy minapi konferencián a miniszterelnök - Bibó István kapcsán - a megértés
fontosságáról beszélt. Bibó hagyatéka valóban az, hogy a politikai riválisok
képesek legyenek a kulturált és civilizált párbeszédre. Ugyanakkor látnunk kell,
hogy Bibó szándékai a maguk teljességében soha nem valósultak meg, hiszen az
1940-es évek második felében (Bibó nagy szövegeinek születésekor) éppen az
általa elképzeltekkel ellentétes folyamatok zajlottak le. Ma is fennáll a
veszély, hogy a megértés és a párbeszéd igénye írott malaszt marad, ami persze
az egész Magyarország számára komoly veszteségek forrása lenne. Olyan
politikusok kellenének, akik valóban keresztül tudnák vinni, amit az írek, a
finnek és más igazi reformországok. Egyelőre ilyen politikusokat nem látni;
nincs ember, aki ma megmondaná, hogy a reformhívő kormánytábort és a
kormánybuktatásra készülő Fideszt a közeljövőben mi viheti közelebb egymáshoz.