Morvay Péter, Hazafi Zsolt
Címlaphősök 2007-ből
Putyin és a többiek
Nem volt könnyű dolguk idén a Time magazin újságíróinak az Év embere
választásakor. A címlapot Vlagyimir Putyin orosz elnök kapta, mögötte sorrendben
Al Gore Nobel-díjas volt amerikai alelnök, J.K. Rowling, a Harry Potter-sorozat
szerzője, Hu Jin-Tao kínai elnök és David Petraeus iraki amerikai parancsnok
végzett. Közben Tony Blair és Jacqes Chirac elköszönt, Fidel Castro és Oszama
bin Laden azonban 2007-et is túlélte. Magyarországon kisebb a választék, bár
néhány politikusnak itt is kijutott a válságokból.
Hetek-címlap, 2007. október 19.
„Az Év emberének választása nem jelent és soha nem is jelentett kitüntetést.
Nem fejez ki támogatást. Nem is népszavazás” - írja szinte mentegetőzve az
amerikai hetilap szerkesztőségi cikkében a döntésről.
Az orosz elnök elmondhatja magáról, hogy a hírekben a legtöbbet szereplő
politikus volt, ám ez 2007-ben több negatív, mint pozitív tudósítást jelentett.
Az év találós kérdése lehet, hogy mi lesz Putyin, ha egyszer nem lesz elnök? A
CNN év végi összefoglalójának címe - sokak véleményével egybecsengő módon - nem
sokat kertel: Putyin cár. Bármilyen címet is visel majd a formálisan márciusban
leköszönő elnök, Oroszország és a nemzetközi élet meghatározó szereplője marad.
Az új évezred első napján vette át a hatalmat Borisz Jelcintől, és a hétéves
elnöki ténykedése igazi sikertörténet: Putyin helyreállította Oroszország
megtépázott tekintélyét, a gazdasági káoszból működőképes gazdaságot épített,
maffiauralom helyett rendet teremtett a közéletben, megállította az inflációt,
és visszafizette az ország összes külföldi adósságát. A korábbi ateista
mintaállam vezetőjeként a nyilvánosság előtt is hívőnek vallja magát, és sokat
tett azért, hogy az ortodox egyház társadalmi tekintélye újra megerősödjön.
Mindennek azonban ára volt: Putyin alatt a KGB volt nomenklatúrája
szisztematikusan átvette - újraállamosította vagy lojális újtőkések kezébe
juttatta - az aranybányának számító energiaszektort és ipari nagyvállalatokat.
Vaskézzel ellenőrzése alá vonta a médiát, miközben független újságírók tucatjai
lettek gyilkosságok áldozatai. Bár Putyin népszerűsége vitathatatlan, az
ellenzéket a lenini propagandára emlékeztető módszerekkel igyekezett
megbélyegezni és ellehetetleníteni. Több tízezer tagja van a Putyin-hívő
fiatalokat tömörítő mozgalomnak, akik akár utcai tüntetésekkel is készek kiállni
szeretett elnökük mellett. Az év egyik legdrámaibb eseménye Alekszandr
Litvinyenko volt orosz titkosügynök megmérgezése volt. A londoni
plutónium-támadás áldozata halálos ágyán Putyint nevezte gyilkosának. A
diktatórikus lépések és a gyanús halálesetek nyomán Putyin nyugati megítélése
meredeken zuhant, amit csak fokoztak vitatott külpolitikai lépései, különösen
Iránban tett hivatalos látogatása. A vélemények néha szélsőségesen
ellent-mondanak egymásnak, és a Time is elismeri, hogy csak a következő
évtizedek döntik el, mi volt Putyin: Nagy Péter formátumú reformer vagy az
országot újra elnyomás alá vezető diktátor.
Míg Putyin az erős vezető képét sugározza magáról, más vezetők a sikerek és
válságok között hánykolódtak. Az év legígéretesebb karrierjének indult a francia
elnök, Nicolas Sarkozy megválasztása. Néhány hónap leforgása alatt
helyreállította az iraki háború miatt mélypontra süllyedt francia-amerikai
viszonyt, meggyőzte az európai vezetőket egy új reform-alapszerződés
létrehozásáról, sokmilliárdos üzleti megállapodást kötött Kínával. Az első száz
nap gyors sikereit azonban beárnyékolta a második száz nap: Sarkozy felesége
nagy médianyilvánosság mellett elvált férjétől, aki a hírek szerint Mick Jagger
volt szeretőjével vigasztalódik. A diplomáciai bravúrok után Sarkozynek
decemberben le kellett nyelnie azt, hogy a halálra ítélt bolgár ápolónők
elengedéséért cserébe meghívott Kadhafi líbiai elnök öt napon keresztül
parádézott Párizsban.
A francia államfő teljesítményénél jóval gyengébben teljesített George Bush. A
választás előtti utolsó teljes évben az amerikai elnök legnagyobb dilemmája az
volt, hogy mit tegyen az iráni atomprogrammal. Az év folyamán egyre több jel
utalt arra, hogy az Egyesült Államok - ha más eszközök nem vezetnek eredményre -
kész akár katonai erővel is megfékezni az Izrael és a Nyugat ellen fenyegetőző
ajatollahok nukleáris erőfeszítéseit. Szeptemberben Bush drámai nyilatkozatában
már a harmadik világháború rémképét festette fel arra az esetre, ha Irán
atombombához jut. A fokozódó feszültség aztán olyan léggömbnek bizonyult,
amelyből egy hírszerzési jelentés nyomán pillanatok alatt elfogyott a levegő. A
december elején megjelent dokumentum szerint Irán már 2003-ban felhagyott a
bombakészítéssel, csak erről az elnököt elfelejtették értesíteni. Bár azóta is
vita folyik arról, hogy mennyire hiteles ez az értékelés, Bush rosszul jött ki
az esetből, és a legtöbb elemző úgy véli, hogy elnöksége alatt az Irán-kérdés
már nem kerül újra elő. Ehelyett az amerikai államfő megpróbál békeközvetítőként
fellépni a Közel-Keleten. Igaz, az iraki demokráciaexport sok tragédiával kísért
eddigi története ehhez nem a legbiztatóbb ajánlólevél, mint ahogy az sem, hogy
mind az izraeli, mind a palesztin oldalon az elmúlt évtizedek leggyengébb
vezetői próbálnak meg amerikai közvetítéssel kiegyezni egymással. Ehud Olmert
támogatottsága év közben a negatív Guinness-rekordnak számító két százalékra
csökkent, miközben egy időben négy-öt hatósági vizsgálat is folyik ellene
korrupció és más bűncselekmények gyanújával. Mahmúd Abbász palesztin vezetőnek
pedig végig kellett néznie azt, hogy „országának” egyik feléből - Gázából - a
Hamasz fegyveresei egyszerűen elzavarják hivatalnokait és rendőreit.
Az ilyen nagy horderejű megoldatlan kérdések mellett alig tűnnek fel olyan
válságok, mint a szerb-albán konfliktus Koszovó függetlensége miatt, a
Törökország világi berendezkedését fenyegető új iszlámista elnök megválasztása,
nem is beszélve a fél éve kormány nélkül, a kettészakadás szélén álló Belgium
operettdrámájáról.
Zuschlag és a reformok
2007-ben az MSZP tovább veszített népszerűségéből, és az év nagy részében az
összes megkérdezett között általában 20 százalék alatti volt a támogatottsága.
Ez azért több, mint érdekes, mert a párt prominensei (mint például Juhász Ferenc
elnökhelyettes) korábban mindig azzal érveltek: előre tudták, hogy a reformok
miatt népszerűségvesztést kell elszenvedniük, de csak akkor van baj, ha tartósan
húsz százalék alatt állnak majd. Az év második felében már minden szocialista
politikus kerülte a bajt jelentő „fix szám” megadását, bár információink szerint
az elnökségi üléseken a 15 százalék körüli értéket tartják a lélektani határnak.
A pesszimistább szocialista vezetők szerint 2008-ban ennél lejjebb is fognak
menni a mutatóik.
Pedig az év inkább a Fidesz háza táján kezdődött kedvezőtlenebbül. A közvetlen
pártirányításúnak tartott Magyar Nemzetben ugyanis Áder Jánosról, a Fidesz egyik
alapítójáról, Orbán Viktor régi harcostársáról jelent meg egy álnéven írt
dehonesztáló publicisztika, mely arról értekezett, hogy Áder puccsistaként -
Schmidt Máriával és az OTP-csoporttal, illetve az Indexszel - új pártot kíván
szervezni. Talán ennek a durva támadásnak köszönhetően Áder János visszavonult a
pártjában, pedig köztudottan ő volt, aki az elnökségen belül legtöbbször
kritikával illette a párt irányvonalát és a vereséghez vezető „Rosszabbul élünk”
kampányt.
Hetek-címlap, 2007. október 5.
Februárban Gyurcsány Ferenc újabb lendületet kívánt adni a 2006-ban elkezdett
reformkormányzásnak; fizetett hirdetésként terjedelmes tanulmányt adott közre a
Népszabadságban, majd beköltözött Friderikusz Sándorhoz az ATV-be, hogy mintegy
Dr. Agyként megvilágítsa az embereknek az átalakítások lényegét. Bár többen
óvták attól, hogy teljesen magára húzza a nem feltétlenül népszerű reformer
szerepét, Gyurcsány mégis inkább a totális magyarázkodást vállalta. A kérdés
akkor az volt: meg tudja-e nyerni a miniszterelnök a magyarokat az
elodázhatatlan reformok támogatására?
Nem biztos, hogy a helyes válasz a „nem”, de az tény, hogy a Szonda Ipsos
mérései szerint a következő hónapokban esett az MSZP népszerűsége: áprilisban
már a magyarok 16 százalékát tudta csak maga mögött a legnagyobb kormánypárt.
Bár lehet, hogy ennek az az oka, hogy március 15-ét sem úszta meg az ország
durva rendbontások nélkül.
Az év első negyedében egy rendőrségi ügy is megrázta a közvéleményt. Kiderült,
hogy nagy valószínűséggel tévesen ítéltek el egy férfit a nyolc halálos
áldozatot követelő móri bankrablás ügyében. A veszprémi postásgyilkosság kapcsán
elfogott két férfi ugyanis állítja: ők voltak a móri mészárosok. Egyikük lakásán
megtalálták a gyilkossághoz használt fegyvereket, társának pedig az ujjlenyomata
egyezik meg a bankfiókban talált lenyomattal. Ha igaz, hogy tévedett az
igazságszolgáltatás, akkor képletesen szólva Justitia testén hatalmas vérző seb
tátong, hiszen ilyen súlyú ügyben az igazságszolgáltatás rendszere nem tévedhet
ekkorát.
Tavasszal, a magyar pártélet egyik legizgalmasabb kongresszusán Kóka János éppen
hogy legyőzte (mindöszsze egy szavazaton múlott) Fodor Gábort az SZDSZ elnöki
székéért folytatott versengésben. Az izgalmak ellenére nem nőtt az SZDSZ
társadalmi támogatottsága, de a helyzetből talán Fodor Gábor jött ki győztesen,
mivel ezt követően környezetvédelmi miniszterként tisztséget vállalt a
kormányban. Miniszterként ugyanis sikerült a politikai elitben vele kapcsolatos
negatív vélekedéseket („nem szeret dolgozni”, „mindig konfliktusok veszik
körül”) „ledolgoznia”, mivel a kormányüléseken és a koalíciós egyeztetéseken
rendre ő volt az egyik higgadt, kollektív érdekeket is figyelembe vevő hang, és
a tárcáját (köszönhetően a szerencsésen összeválogatott stábjának) is sikeresen
menedzseli.
A nyárelőn Kádár János csontjainak elrablása kavart éles vitát. „Politikai
merénylet történelmünk és népünk ellen; vegytiszta vandalizmus; szélsőjobbos
vagy szélsőbalos politikai megnyilvánulás; Isten ujjának ítélete” - íme néhány
értelmezés Kádár János csontjainak és felesége urnájának elrablása kapcsán.
Mindeközben a Fidesz csendben megerősítette a sorait kongresszusán. Orbán Viktor
és csapata sikeresen üzent a társadalomnak: a kormányoldalon válság és
széthúzás, az ellenzék térfelén egység és siker van.
Az élet a Fideszt igazolta, júniusban ugyanis hihetetlen mélypontra sülylyedt az
MSZP „belső állapota”. Egy, az Élet és Irodalomban megjelent cikk kapcsán, mely
több szocialista politikust hírbe hozott az őszödi beszéd kiszivárogtatásával,
egységfrontba tömörítette a párt vezetőit Gyurcsány Ferenccel szemben. (Többen
úgy vélték, benne volt a miniszterelnöki stáb egy-két tagjának a keze abban,
hogy milyen hangsúlyokkal jelent meg a cikk.) Néhány héten belül át is
alakították a kormányt, annak reményében, hogy a sokak által vitatott minőségű
kormányzás magasabb színvonalú lesz, és megváltoztatják politizálásuk stílusát
és a kabinet kommunikációját.
Bár az MSZP nagy nehezen rendezte a sorait, de pechükre éppen ekkor kezdett
arculatépítésbe az új pártelnökkel és alacsony népszerűséggel rendelkező SZDSZ,
méghozzá a szocialisták ellenében. Az SZDSZ tíz pontból álló reformlistával
próbálta úgymond nagyobb tempóra sarkallni koalíciós partnerét. Ezt követően az
év végéig a koalíciós perpatvarról szólt a két kormánypárt viszonya, aminek meg
is lett a következménye: mindkét párt tovább vesztett népszerűségéből, illetve
tartósan „stabilizálták” a népszerűtlenségüket. Jól jellemezte Kóka János eddigi
pártelnöki tevékenységét az egyik tévéműsorba küldött nézői SMS, mely szerint
„elnökké választását megelőzően azt ígérte, 15 százalékos pártot csinál, ami
sikerült is, csak az a baj, hogy az MSZP-ből”.
A veszekedést csak tetézte, hogy egy banális rutinellenőrzésen „lebukott” a
szocialista párt egyik korábbi üdvöskéje, Zuschlag János. A fiatal szocialista
politikus a gyanú szerint társaival több mint 60 millió forint közpénz
„eltüntetéséért” felelős. Az ügyben felbukkant egy titokzatos video-kazetta is,
amelyen Zuschlag egyik bizalmasa egy vállalkozót győzköd: „oszszon vissza” a
számára kijárt pályázati támogatásból.
Az MSZP-ben egyébként fordulópontként értelmezik a Zuschlag-ügyet. Több
véleményformáló szocialista szerint ezzel „csontosodott meg” a párt negatív
megítélése. Ráadásul - mondják - a miniszterelnök nem
a legszerencsésebb módon kezelte a szituációt: a nagy elánnal bejelentett
köztisztasági csomaggal - amely azóta lekerült a napirendről -, pontosabban a
képviselői fizetések és költségtérítések „feszegetésével” részben sajátjai ellen
fordult. A Zuschlag utáni éra tapasztalatai közé tartozik továbbá, hogy számos
baloldali műsor szerkesztője arra panaszkodik, hogy a nézettség, hallgatottság a
korrupciós botrányok óta meredeken zuhan. Mintha az emberek undorodnának a
baloldaltól.
A kormánypártok számára némi reményt jelentett a szélsőjobboldali ízű Magyar
Gárda megalakulása. A riadalomban kissé javultak népszerűségi mutatóik, de a
lendület hamar kimerült.
Ritkán kerül a CNN vezető hírei közé Magyarország. Szeptember elején mégis
megtörtént a „csoda”, mert egy budapesti sajtóeseményen kiderült: az adóhatóság
együtt küzd a prostituáltakkal, hogy utóbbiak mihamarabb egyéni vállalkozókká,
egyszersmind megbízható adóalanyokká váljanak. A cél elérésében jelentős
szerepet szánnak annak a 15 millió forintnak, melyet pályázat útján nyertek a
prostituáltak a magyar államtól. A „továbbképzés” kritikusai szerint az
adóztatással az APEH kimeríti a kitartás bűncselekményét.
Az év végén „angyal szállt át” a kormánypárti frakciókon, mivel sikerült
megegyezniük a legfontosabb veszekedési témájukban, az egészségügyi reformban.
Bár szakszervezeti tüntetések és petíciók igyekeztek útját állni a koalíciónak,
nehogy elfogadja e törvényt, de hát kormánypárti képviselők szerint politikai
tétje volt a döntésnek, ha ugyanis nem szavazták volna meg, akkor nagy
valószínűséggel felbomlott volna a kormánykoalíció.
Az „optimista” szocialista vezetők szerint mintegy tíz százalék annak az esélye,
hogy az MSZP fordítani tud a jelenlegi népszerűtlen helyzetén. Mindenki
hihetetlenül forró tavaszt vár, de nemcsak a Fidesz népszavazása miatt.
|